Tolna Megyei Népújság, 1981. június (31. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-12 / 136. szám

1981. június 12.

Képújság 5

A közművelődés kérdései

A Dunaföldvári Játékszín

Tavaly októberben foglalkoztunk az amatőr színjátszó mozgalom megyei helyzetével. Akkor mondta Dránovits István, a megyei színjátszó szakbizottság vezetője: „Ha a színpadok minőségi munkáját nézem, akkor a Dunaföldvári Játékszínt kell példának felhoznom."

A „példa” — helyesebben a fél-példa, mert a dunaújvárosi művelődési központ Pont színpadával dolgozik most egy produkción a játékszín - a helyi gimnázium udvarán tart nyíltszíni próbát. A deszkákon három fiatalember. Szuhovo-Kobi- lin: Tarelkin halála című darabjának egyik jelenetét próbálják, amit a július első hetében megrendezésre kerülő országos színjátszó-találkozón kívánnak bemutatni Dunaföldváron.

Smuk Imre, a játékszín rendezője nem bír megmaradni székén. Napszemüvegét percenként leveszi, igazítja, félszemmel a vaskos szövegkönyv 43. oldalát figyeli s közben újabb és újabb utasítást ad Éliás Istvánnak, Adorján Viktornak és Neumann Gábornak. Ök veszik is a lapot. Arcukon nyoma sincs a sértettségnek, ha a rendező rájuk üvölt. Pedig az megteszi.

Fél óra szünet következik, üdítő ital mellett. Smuk Imre, a dunaújvárosi Bartók Béla Művelődési Központ igazgatóhelyettese, a Színház- és Filmművészeti Főskola levelező tagozatának másodéves hallgatója 1975. óta vezeti a játékszínt. Most a munka közegéből kilépve nem tűnik olyan keménynek, ridegnek, mint amikor a színpaddal szembenéző széken ült.

— Elkényeztette valaki a játékszínt? — kérdezem.

— A megyei művelődési központ és a dunaföldvári művelődési ház az utóbbi időben. Ez nem anyagiakban jelentkezik, hanem erkölcsiekben: szak- vélemények és javaslatok által. Mi is, de ők is tudják, hogy légüres térben nem lehet dolgozni.

— Hányszor született ez a színpad?

— Kétszer legalább! - így a válasz és a rendező már nem is tudom hányadszor babrál napszemüvegével.

A Dunaföldvári Játékszín 1974-ben alakult. Apróbb darabokat mutattak be, következetes szakmai vezetés híján csak azt csinálhatták, amit egy színpad a tucatból. Smuk Imre egyszer elment a csoporttól, majd visszajött. Azóta megváltozott minden.

— Több évig tartott, amíg erre a szintre eljutottunk - mondja hivalkodás nélkül. — Amíg egy csoport nem tud eredményeket felmutatni, addig felesleges is beszélni róla. Meggyőződésem, hogy mai helyzetünkÉliás István, Adorján Viktor és Neumann Gábor a Tarelkin halála című darab egyik jelenetében

Smuk Imre rendező munka közben

re és munkánkra nagy hatással vált a megyei művelődési központ és a dunaföldvári ház figyelme. 1978 óta a folyamatos szakmai tevékenységet gátló körülmények a minimumra csökkentek.

Kilenc különböző iskolázottságé és foglalkozású fiatal és a rendező alkotja a társulatot. A gárda stabil, az utóbbi három évben ketten jöttek. Nem ment el senki. Elkezdtek dolgozni és azóta nincs megállás. Smuk Imre követelt, s azt teszi ma is. A színjátszók tudomásul vették. Közönségük van.

Szürkülni kezd. A várra lassan rátelepszik a félhomály, a Duna felől kellemes levegőt hoz a szél. Asztaltársaságunkba vendég érkezik, Götzinger Károly a dunaföldvári művelődési ház igazgatója. Leül, pár perc múlva már ő is beszél.

— Célom, hogy közösséggé kovácsolódjék az együttes. A játékszínnek én színházpótló funkciót tulajdonítok, és itt ne nagy művelődési központokra tessék gondolni.

— A közöns'éget csak átgondolt műsorpolitikával lehet megfogni. Céltudatosan megválasztott darabokkal. Azt hiszem, tudjuk, hogy mi a dolgunk.

— A színjátszók sokszor panaszkodnak ...

— Nálunk tíz ember együtt akar dolgozni - folytatja Smuk Imre. - Mindannyian felnőttek.

Megértették, hogy a színjátszásba mérhetetlen energiát kell fektetni, állandóan tanulni kell. Sok lemondással jár egy- egy darab színpadra állítása. Néha a súrlódások is elkerülhetetlenek.

Götzinger Károly bólint. Órámra nézek. A gimnázium udvarán, fél óra szünetet kapott a társulat a rendezőtől. Mi a háromszor fél órán is túlmentünk.

o

— Úgy érzem, amit egy művelődési ház megadhat színjátszóinak - mondja válaszként Götzinger Károly, amikor a színpadok helyzetéről és lehetőségeiről beszélünk — azt mi megadjuk. 1979-ben vettünk egy komplett Világosítóberendezést. A tanácstól kapott a ház pénzt, azon egy hangosítót vásároltunk. Ezt is használják a gyerekek.

Távolról hangokat hallunk. Elveszettnek hitt rendezőjüket keresik a színjátszók. Egyszerre sokan leszünk a vár kerthelyiségében. Elhangozhat az első kérdés: — Miért lett színjátszó?

Turbók Eszter, játékszín: — Itt ragadtam az együttesben. Már nem tudok megélni nélküle.

Filip Katalin, Dunaújvárosi Pont Színpad: — Egyszer elkezdi az ember, azután képtelen abbahagyni. Ez olyan, mint egy szerelem.

A második kérdés olaj a tűzre: Ismerőseik, barátaik és a munkahely miként vélekedik a színpadi munkáról?

Egyszerre vagy tízen válaszolnak. A nyelvzavar bábeli, de kihámozható belőle, hogy sokan bohócnak tartják őket, a munkahelyen nem nézik a munkájukat jó szemmel.

— Törődnek ezekkel a megnyilvánulásokkal?

A válasz: nem.

Smuk Imre most a háttérből figyeli tehetséges együttesének tagjait.

— Régi színjátszó vagyok — mondja a dunaföldvári Bán László, aki „civilben" kőműves.

— Smuk előtt játszadoztunk. Most amatőr színházat csinálunk.

Debreczeni István, játékszín:

— Nálunk kollektív munka van.

Provokatív kérdés, mégse nyelem le:

— Mit akar a rendező? A színpadon kérészül személyében érvényesülni vagy a színpadnak az érvényesülést?

A választ a játékszín legrégibb és egyben — senki által nem vitatott — legtehetségesebb tagja, Neumann Gábor, 27 éves szobafestő adja meg:

— A csoporton belül önmagát, önmagán belül a csoportot.

A próbál követő beszélgetés résztvevői

SZŰCS LÁSZLÓ JANOS Fotó: Czakó Sándor.

A legfőbb ügyész sajtótájékoztatóján mondta el, hogy 1980-ban nőtt a társadalmi tulajdont megkárosítók száma: megközelítette a 30 ezret. Eny- nyit derítettek fel, de mennyi lehetett a valóságban? Még csak felbecsülni sem tudjuk. A közös tulajdon megdézsmálá- sának egyik kiváltó oka az, hogy az ellenőrzés lanyhult, az ellenőrök buzgalma, olykor hozzáértése nem követte a feladatok növekedését, a tolvajok, csalók, okirathamisítók „módszereinek” fejlődését. A másik lényeges tényező, a gazdálkodási rendetlenség, a nem megfelelő bizonylati fegyelem és vezetői figyelem. Sok helyen átkozzák még a jó gazdálkodáshoz nélkülözhetetlen adminisztrációt is, összekeverve a felesleges papírtengert, a törvényesen is kötelező számvitellel, a pontos, szakszerű nyilvántartással.

Vannak példák, amelyek azt bizonyítják, hogy olykor még az ellenőröket is ellenőrizni kellene. A csábításnak olykor ők sem tudnak ellenállni. Dr. Szíjártó Károly legfőbb ügyész több példával illusztrálta egy- egy vállalatnál fellelhető lazaság elképesztő következményeit. A budakeszi vas- és műszaki bolt vezetője és helyettese különböző vállalatok anyagbeszerzőivel összejátszva a vásáKitüntetés

vöröskeresztes

munkáért

(TUDÓSÍTÓNKTÓL)

Május 31-én a Magyar Vöröskereszt megalakulásának 100. évfordulójára rendezett megyei ünnepségen a német kéri Vö- röslkereszt alaipszervezet a „Vöröskeresztes munkáért” kitüntetés arany fokozatát kapta.

Mivel érdemelte ki ezt az alapszervezet? Ezzel a kérdéssel kerestem fel a jelenlegi titkárt, Csikói Józsefnét.

— Nagyon örülünk a kitüntetésnek. Csak néhány hónapja töltöm be a községben ezt a tisztséget, de így is határtatlan volt az örömöm. Az eredmények korábbiak. Nekem csak folytatnom kellett a szervezésben, irányításban elődeim következetes jó munkáját.

— Igazságtalanok lennénk, ha név szerint nem említenénk meg őket.

— Én is így vélem. Több éven át végeztek jó munkát. Suplicz Istvánná, Vajda Ferenc, Steigerwald Vince, Fekete János, Osz- termajer Ferencné, dr. Szíjártó Zoltán, Walh József, Kapás Zoltánná. Ök azök, akik keresték és megtalálták falusi viszonylatban is azokat a területeket, ahol környezetünket, életünket elviselhetőbbé, szebbé, emberibbé tehetjük.

— A község és lakói hasznára végzett társadalmi munka teljes felsorolása szinte lehetetlen lenne. Mi minden van a kitüntetés mögött, miért döntöttek úgy a járási és megyei vezetők, hogy a németkériek kapják meg ezt a kitüntetést?

— Végzett munkánkból csak azokat a területeket emelem ki, amelyek értesüléseink szerint járási viszonylatban is elismerésre méltóak. — Tekintélye van a Vöröskeresztnek községünkben. Ezt bizonyítja a taglétszám állandó növekedése is, no meg a Családi Lap iránti fokozódó igények is. Egyre több példányt rendelünk és adunk el. Környezetvédelmi őrjáratot tartunk, segítjük a köztisztaság megteremtését különféle eljárásokkal. Korábban a Tiszta udvar, rendes ház mozgalom lelkes propagálói voltunk, újabban már a Tiszta, virágos községért tevékenykedünk. Évek óta a jó véradó községek között tartanak bennünket nyilván. Kezdetben még agitálnunk kellett a rákszűrésre, ma már önként jönnek és egyre többen. Itt is és a tüdőszűrésen is közreműködünk, segédkezünk.

A kitüntetést a múltban végzett munkájáért kapta az alap- szervezet. A jövőben is bizonyítania kell. Úgy vélem, nem marad adós!

NAGYFALUSI ALBERT

rolt cikkek árát a valóságosnál részben magasabb áron számolt el, részben pedig meg sem vásárolt termékeket számlázott. A két jómadár a fiktív számlázással egymillió forint kárt okozott. Megtoldották ezt azzal, hogy mintegy 800 ezer forint értékű tartós fogyasztási cikket számlázás nélkül, saját zsebükre értékesítettek. Hogy közben az arra hivatott ellenőrök mit csináltak, rejtély.

íme egy példa, amikor az ellenőr is beszállt a buliba. Az egyik tsz-társulás zöldségesboltjában 1979 végére több mint egymillió forint értékű leltárhiány keletkezett, amit fondorlatos manipulációval a bolt vezetői jó ideig ellepleztek. A hiány értéke a múlt év közepén már elérte a 2 milliót. Ezt már nem lehetett takargatni. Be kellett vonni az „üzletbe" az ellenőrt is. Néhány százezer forint segítségével ez sikerült. A társulás elszámolási csoport- vezetője elfogadta a pénzt és hallgatott.

Csak az ellenőrzés és a bizonylati fegyelem teljes hiányának köszönhette a VEGYÉP- SZER anyagbeszerzője is, hogy mintegy 8 éven át rendszeresen meghamisította a vásárlásokat igazoló számlákat. Gátlástalansága olyan mérvűvé vált, hogy 1977-től már nem is vásárolt, hanem csak számlákat hamisított, és az azokon

A hivatalos nyár beköszöntésével együtt megjelent a nyári Kertbarát Magazin.

A kertészkedés júniustól augusztusig időszerű munkái közül a sziklakeftek létesítéséről, a szőlők gondozásáról, a zöldségfélék nyári vetéséről, a konténeres gyümölcs és dísznövénycsemeték ültetéséről, s a korai, nagy termést adó földi- eperágyások kialakításáról közöl hasznos tanácsokat.

Mit ültessünk vízpartra, domboldalra? Hogyan érdemes felújítani az öreg pincét, présházat? Lehetséges-e a kiskerti

szereplő vételárat szemrebbenés nélkül felvette. Addig a bizonyos narancshéjig, amelyen vénül is el kellett csúsznia, több mint 800 ezer forint kárt okozott.

A példákat, sajnos, folytathatnánk, sokan saját környezetükből is tudnak hasonló eseteket. Lehet, hogy ezeknek a kóroknak az értéke külön-külön nem éri el az előbbiekben közöltekét, ám társadalmi veszélyességük, éppen gyakoriságuk miatt, annál nagyobb. Az ellenőrök szíve könnyebben megesik — hiszen a lónak négy lába van, stb. — a társadalmi megítélés is elnézőbb. Mindez ártalmas és elfogadhatatlan.

A társadalmi tulajdon ellen elkövetett súlyos bűncselekményeket elsősorban megelőzni kell. A „kicsik" elcsípésével — hiszen a lejtőn nincs megállás — és bizonylati renddel, fegyelemmel. A külső és belső ellenőröket nem átejteni, hanem lelkiismeretesén segíteni illik. Aki háborog a munka nélkül szerzett és hirtelen óriásira nőtt jövedelmeken, az tekintse szövetségesének a népi ellenőrt, vagy vállalati belső ellenőrt. Évente százmilliókkal csökkenthetjük így a vállalatokat és népgazdaságot ért kárt, és tízezrekkel azok számát, akik a bűn útján keresik boldogulásukat.

GYERTYÁNOS ZOLTÁN

növényvédelem mérgek nélkül? Milyen különleges délszaki növények nevelhetők nálunk? Vízmedencét, pancsolót hogyan és mennyiért építhetünk a kertben? Mindezekről o kérdésekről is egy-egy érdekes cikk tájékoztat a kiadványban.

Külön témacsokor foglalkozik a magyar tenger sorsával, s ezekből az írásokból kiderül, hogy mit tesznek és mit tehetnek a kertészek a Balatonért.

Ezeken kívül több érdekességről, látnivalóról közöl ismertetést a Kertbarát Magazin nyári száma.

Szimulánsok ürügyén

Ugyan ki hiszi el azt, hogy minden száz dolgozó magyar állampolgár közül hat beteg? Pedig a tavalyi táppénzesstatisztika 5,9 százalékos mutatója erre vall. Reális ez az arány? Csakugyan beteg mindenki, akit az orvos keresőképtelennek nyilvánít?

Ezek a kérdések sűrűn hangzanak el közöttünk, s változatlanul nehéz a megválaszolásuk. Az egészségügy azt állítja, hogy a statisztika reális képet tükröz, a nagy számok törvényének megfelelően. Ez persze nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy azért a szimulánsok is bőségesen megtalálják számításaikat. Igaz, hogy az összesenhez viszonyított létszámuk elenyésző, létük mégis 100 milliókkal növelheti a táppénzköltségeket — tizedszázalékokból.

Amikor táppénzfegyelemről beszélünk, éppen ezekről a „csak" tizedszázalékokról van szó. Azokról az emberekről, akik e hét derekán már tudják, hogy a jövő héten kedden, szerdán ,,betegszabadságon" lesznek, mert mindig van talonban olyan panaszuk, amivel alkalomadtán egész biztosan otthon lehet maradni. Hogy pontos legyek: nagyon jól értenek ahhoz, hogy főfoglalkozásban végzett munkájuknál kifizetődőbb keresetre tegyenek szert, hiszen miközben derékfájásra, idegkimerülésre, stb.-re panaszkodnak, fizetett napokat szerveznek a lógáshoz, fusizáshoz.

A dologban az a különös, hogy egy-egy munkahelyen nemcsak a munkának van meg a törzsgárdája, hanem a lógászat- nak is. Pedig ahol működik üzemi társadalombiztosítási kifizetőhely, hibátlanul ismerik a notóriusan visszatérő pácienseket, miután ezeket évente nyolcszor-tizszer is „leveszi a lábáról a kór". Ez utóbbi különben — mármint a betegség — igen gyakran zseniális ütemezésű. Hétfőn vagy pénteken támad, mert imigyen megduplázható a fizetett munkaszüneti nap. Támadhat aztárl más esetben kór kapálás, gyümölcs-, vagy szőlőérés idején, szóval amikor dandárjuk van mindazoknak a munkáknak, amelyekhez kelendő a napszámos.

Nem sorolom tovább, mivel példát majd mindenki tud saját munkahelyének életéből, hiszen a sorozat-megbetegedések mind szemet szúróak. Éppen ezért nincs magyarázat a hallgatásban megnyilvánuló cinkosságunkra. Az ugyanis a helyzet, hogy amit nagyon határozottan elítélünk, az ellen tulajdonképpen semmit sem teszünk. Minden rendű és rangú kollektívában ismert, hogy kik azok, akik minden szíre-szóra otthon maradnak, s munkaerejüket saját zsebre értékesítik, miközben a közös zsebből is kiemelik azt, ami nem illeti meg őket.

Hallgatunk tehát, s mert ez egyszerűbb és könnyebb, az orvosok felelősségének fölhánytorgatásával is beérjük. De van egy nagy bibi. Az nyilvánvaló, hogy a táppénzfegyelemnek az orvos szakemberként, kulcsszereplője. A keresőképtelenség megállapítása olyan orvosi feladat, amiért a felelősség is az orvosra hárul. De ez nem menti fel teendőik alól a munkahelyi vezetőket és kollektívákat sem, ha teljes meggyőződéssel valljuk, hogy a munka legyeimének megkövetelése napjainkban sokkal fontosabb feladat, mint bármikor máskor volt.

—a—

Nyár és kert