Tolna Megyei Népújság, 1981. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-10 / 134. szám
198í. június 10. Képújság 5 ■ Made in Hungary. Ki tudja, hány a magyar produktumon látjuk ezt a föliratot, s mennyi gond, munka, verejték van abban a szellemi és kétkezi termékben, amely a magyar ipar jó hírét öregbíti. Az üzemekben nagy erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy minél több olyan árut küldjenek külföldre — Keletre és Nyugatra —, amely javítja az ország pénzügyi helyzetét. Alábbi írásainkban arról számolunk be, hogy Tolna megyében is nagy gondot fordítanak az exportáruk termelésére. Exportunk, hírünk a világkan Még mindig azon búslakodunk néha, hogy hírünk a világban: gulasch, tschikos és ehhez hasonló idegenforgalmi nevezetesség. Bizton mondhatjuk, a magyarokról ennél többet tudnak és ennél többet is várnak. Számba véve exportunkat, nincs is mit szégyenkeznünk. A bonyhádi cipők például a Szovjetunióban, Angliában és Amerikában is ismertek. A Simontornyai Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalat labdáit kergetik Európában, Afrikában — szerte a világon. A termelési kapcsolatok mellett számtalan emberi, szinte munkatársi, testvéri találkozásoknak is tanúi lehetünk. Az NDK-ban dolgozó fiataljaink új szakmákkal tértek haza, a Paksi Atomerőmű építőinek egy része az NDK-beli Lubminban szerelt először nukleáris erőművet. Arról szót sem kell ejteni, hogy hányán és hányán jártak a Szovjetunióban tapasztalatcserén, vagy a rangos, nagy építkezéseken képviselték a magyar munkát és szereztek elismerést tudásuknak. Ez is export. Sorolni lehet a szekszárdi bőrdíszmű, az MMG-AM, a BHG termékeit, amelyek országhatárainkon túl találnak gazdára. Vajon össze tudjuk-e számolni, hogy mezőgazdaságunk mit és hova exportál? A nyúltál a húsvéti bárányig, a vetőmagtól a konzervig sok mindent kemény valutáért tudunk értékesíteni. Szót kell még ejteni a szellemi exportról is. A KSZE kukoricatermesztő rendszer szakemberei a fejlődő országokban segítenek. Említhetünk olyan szellemi exportot is, amely nem rögtön jelentkezik anyagi bevételként. Kurnik Ernő professzornak, az iregszemcsei kutatóintézet igazgatójának egy-egy előadása Amerikában vagy bárhol másutt a világban, a hírünket, a jó hírünket erősíti. Kultúránk is segít ebben. A bogyiszlói táncegyüttes sikere, vagy a szekszárdi kórus eredményei, mind-mind a megye, az ország jó hírét öregbítik. Említhetjük sportolóink - legutóbb a Halász-tesvérek eredményeit. Sokan a kerékpárosok révén kezdenek figyelni a magyarokra. Legutóbb Csányi László szekszárdi író munkáját fordították le angol nyelvre . .. Sokszor, ha exportról van szó, csak az anyagi, tárgyi valóságot vagyunk hajlandók figyelembe venni. Pedig a kultúra is ide tartozik. Sőt, még az is, ha a külföldi turista rossz szobát és még rosszabb kiszolgálást kap. Az is, ha a vendéglátóipar dolgozói kellemes ellátást biztosítanak számára. Néha elfelejtkezünk arról, hogy az exportnak vannak árnyoldalai. Nem szívesen beszélünk a rosszul sikerült üzletről. Pedig az is idetarozik. Ugyanakkor az exportálás nehézségeit ritkán beszéljük meg, legyen szó akár az újság hasábjairól, akár a munkahelyről. Pedig tudnunk kell: manapság nagyon nehéz még egy tökéletesen kidolgozott rézszöget is eladni... Exportunk — hírünk a világban. Legyen jó hírünk! H. J. önálló exportjogot kaptak Már exportálnak a szekszárdi vágóhídról feladatokat. Bár'.az emberek már felkészültek az exportmunkára is — a tudnivalókat korábban jó hírű húsipari üzemekben sajátították el —, de a helyi viszonyokhoz kellett alkalmazni egy sor feladatot. A TERIMPEX és a húsipari tröszt adja meg, hpgy mit, milyen formában, minőségben, hova kell küldeni. Az már a szekszárdi szakemberek dolga, hogy az árutermelést hogyan szervezik meg. Az eredeti tervek úgy szólnak, hogy idén kétszázezer sertést kell Szekszárdon levágni, ebből 150 ezer sertésnek megfelelő mennyiséget — súlyban arányos részt — exportálnak. Az első félévi munka sikeres, hiszen e hónap végéig egy-két ezer sertéssel túlhaladják az időarányos részt, így a második félévben még túlteljesítés is várható, mert arra az időre jobban „bejáródnak” a termelő-feldolgozó vonalak, az emberek nagyobb szaktudáshoz jutnak a gyakorlat révén. A Szekszárdi Húsipari Vállalat egyelőre a szocialjsta és a fejlődő országokba szállít termékeiből. A húst, hústerméket most még Székesfehérvárról szállítják el, de egy hónap múlva elkészül a szekszárdi hűtőház. Már megszervezték a szárazjég ide szállítását Répcelakról, és ugyancsak jól haladnak a jég- qyárakkal a tárgyalások is. A legkedvezőbb ajánlatot választják majd ki. A szekszárdi húsipari vállalat máris bizonyít: terv szerint megkezdte exporttevékenységét. —ács — Az exportcélokat már akkor meghatározzák, amikor az üzem telepítésre kerül, amikor a programot elkészítik. Tehát mi is tudtuk, s így készültünk az egész beruházás során: a szakemberek képzése, a piackutatás, stb. területén jól előrehaladtunk. A tervezett időben „beléptünk” az exportpiacra — mondja Kiss Sándor, a Szekszárdi Állami Húsipari Vállalat igazgatója. A szekszárdi húsipari válla-» latnál lehetőség nyílik arra, hogy a világ bármely piacára, különleges igényeknek is megfelelő terméket készítsenek, szállítsanak. Az exportszállítások tehát már ejkezdődtek, egyelőre a székesfehérvári társ- vállalat hűtőházából viszik el a Szekszárdon vágott fél sertést, illetve szalónnaféleséget és más húsipart terméket, zsírt is például. Amikor az önálló exponálási engedélyt a vállalat megkapta, vezetői értekezleten beszélték meg a tennivalókat, majd pedig Elmont László műszaki igazgatóhelyettes a saját apparátusával feldolgozta a soron lévő, szinte névre szóló Sorra, a terv szerint állítják munkába az üzemrészeket, kezdik meg újabb és újabb termékek gyártását, illetve a sertés- vágó vonalon ezek elkülönített feldolgozását. Alig több mint egyhónapos az engedély: már exportál a Szekszárdi Húskombinát. Az exportjogot a MÉM Állattenyésztési és Élelmiszerhigiéniai Főosztálya adta meg. Naponta — az igényeknek megfelelően — 700—1200 hízót vágnak le, s dolgoznak fel. Minden exportra kerülő szekszárdi húsipari termékre ezt a bélyegzőt ütik rá, amely egyben a minőséget is szavatolja Gyorsan reagálni a piac kihívására Buktatók, veszteségek és a kockázat Máté Gyula, a szövetkezet elnöke vakarja a fejét. Gondolkodik. Végül megadja magát: — Kötelességünk ilyenkor is elmondani a dolgokat! A Bonyhádi Vasipari Szövetkezetről az elmúlt évben sokat írtunk. Megérdemelten. Tavaly március 3-án mutattak nekiír egy szilárd tüzelésű kályhát: „Ilyet kellene gyártani egy NSZK-beli megrendelő részére." A bonyhádiak 10 napon belül két mintadarabot készítettek, a hónap végére pedig már egy vagonnal, azaz 60 darabot elküldték Nyugat-Németország- ba. Az ehhez hasonló gyors exportteljesítés nem gyakori. Ma gondban vannak Bony- hádon. Az okokat feltárni nehéz. Lehet szidni a megrendelőt, a külkereskedőt, a hazai háttéripar hiányosságait, mindenkit, aki ebben a munkában hibázott. Csakhogy a szidással nem jutunk előre, meg az sem biztos, hogy a kályhagyártás „befuccsolt”. Ma sem rossz üzlet, van rajta tisztességes haszon. Ha a szállítás ütemes lenne, akkor most „aranybányát” emlegetnénk. Egy másik történet. A megrendelés ötezer darab. Megegyeznek az árban is. De még nem írják alá a szerződést. A vevő megkérdezi, ha tízezret rendel, mennyi lesz darabonként az árengedmény. Az eladók gyorsan összedugják a fejüket. Jó üzlet van kilátásban. Hazai alapanyagból tudnak valutát termelni. Az export legkívánatosabb módja. Pár centtel olcsóbban adják a nagyobb megrendelés kedvéért. A szerződést aláírják 10 ezer darabra. Fél év múlva az első tétel, azaz az ötezer darab hiánytalanul és jó minőségben megérkezett a megrendelőhöz. A valutát — a vételárat — megkapja az ország. Pár nap múlva jelentkezik a vevő, módosítást kér a termékre. Az eladók mintadarabokat készítenek. Kiküldik. Nem felel meg. Újabb tárgyalás. Nem tudnak megegyezni. A szerződést felbontják. Vesztettünk pár ezer dollárt. Pogonyi Pál, a bonyhádi szövetkezet műszaki vezetője mondja: — Az első hónapban erre a kályhára hirtelen 7—8 érdeklődő is befutott. Tízezres darab- számokat emlegettek. Tudtuk, hogy nem szabad mindent elfogadni hitelesnek, amit a vevők mondanak, de nagyon jó üzletet reméltünk. Annyira jót, hogy a MEZŐGÉP bonyhádi gyáregysége is kérte, adjunk át számukra megrendelést. Az első szállítmány után ők is ráálltak a gyártásra. Most együtt mérgelődünk. A tízezres tételek helyett 1981. júniusáig összesen 240 darab kályhát adtak el a bonyhádiak. Az egyik jó üzlet: autótartó bak Az egyik, könnyűipari termékeket előállító szövetkezetben (nevet nem írunk, később kiderül miért) nagyon jó együttműködés alakult ki a megrendelő és a termelő- között. Az export azt is jelentette, hogy emelkedik a szövetkezet műszaki színvonala, nagyon jó és olcsó gépeket vásároltak. Szakmai téren is előrelépést jelentett ez a munka. Igazán akkor lett volna jó üzlet, ha hazai alapanyagból sikerül gyártani, de ehhez sajnos nem tudtak megfelelő minőségű fonalat szerezni. Tehát az alapanyagot importálták. A szövetkezetben a második évben úgy okoskodtak, hogy egy-két napra átállítják a gépeket és termelnek hazai piacra, ezzel segítik az itthoni ellátást, meg a kasszában is több lesz év végén a nyereség. ^A 16 gépből csak kettőt állítottak át a hazai munkára, a többin folyamatosan gyártottak és ütemesen szállítottak. Két nap múlva telexen érdeklődött a megrendelő: „Mi van a 2. és a 10. géppel. Elromlott, hogy nem termelnek vele? Gyors választ kérek, hogy tudjam küldeni a szerelőket." Mór régen nem a kályhákról beszélgetünk. A kályha csak egyetlen termék. A bonyhádi szövetkezetben 1980-ban több mint tízmillió forint értékben exportáltak nem rubel elszámolású piacra. A nyereségük 14 százalék volt, ami jó eredmény. üzlet számukra a kanna- kiöntő és az autótartó bak. Ezekből a termékekből évek óta emelkedik a megrendelés és jó kapcsolatot alakítottak ki a partnerrel. Sok az egyedi termék. A lakatosüzem gyártott már Irak, Algéria és Nigéria számára. — Gyorsak vagyunk, néha talán túl gyorsak is — jegyzi meg beszélgetés közben Máté Gyula. — Ilyenkor pedig aránytalanul megnövekszik a mi kockázatunk — mondja a műszaki vezető. A gyorsaság abból adódik, hogy vállalnak megrendelést abban az esetben is, ha még nem készültek el a tervek, vagy nincs tisztázva az anyagbiztosítás. Nagy a rizikó. De. Volt olyan szállítás, amelyen a nyereség 60 százalék volt. Az is az igazsághoz tartozik, hogy 1981. első negyedévében két egyedileg gyártott megrendelésen 844 ezer forint veszteség keletkezett. — Ez az ügy még nem futott le — mondja az elnök. — Kapunk még pénzt, de ez lényegében nem sokkal csökkenti a veszteséget. Ennyit a rizikóról. Stróbl József, a tolnai Gemenc Szövetkezet elnöke pár hónapja a piacról beszélt: — Ahhoz, hogy jó üzleteket kössünk, nagyon sok terméket kell bemintázni, örökké figyeljük a különböző kiadványokat. Felkészülünk. A legjobb esetben 5—6 kifejlesztett témából egy, ha bejön. Ezt vállalni kell. Nehezen lehet tervezni az exportot. A megrendelések többnyire csak egyetlen szállítmányra érkeznek. Az idén az első félévre rendelkezünk megfelelő mennyiségű munkával. (Azóta szereztek megrendelést a második félévre is.) Figyelni kell a keresletkínálat összhangra is. Egyes tapasztalatok szerint, ha a tőkés országokban csökken a vásárlási kedv, akkor megindul a minőségi reklamációk áradata. Ezekből ki kell szűrni a valós igényeket, azt teljesíteni. De tudni kell azt is, hogy ilyen esetekben sokszor csak azért reklamál a megrendelő, hogy lassítsa a szállítási ütemet, azaz kivárja, amíg felfelé ível a piacon az adott termék elad- hatósági íve. — Lelassulnak? — kérdezem a bonyhádi szövetkezet elnökétől. — Nem lassulunk le. Nem szabad megtorpannunk. De, lényegesen óvatosabbak leszünk. Gyorsan kell reagálni a piaci igényekre. Vannak és lesznek is buktatók ez exportban, előfordulnak veszteségek és néha aránytalanul nagy a kockázat is. Exportálni pedig kell! Néha körültekintőbb munkával, jobban előkészített szerződésekkel lehet még jobb eredményt elérni. Javítani lehet és kell a hazai gyártó cégek és a külkereskedelem között az összhangot. Életbevágó feladat, hogy itthon javítsuk a szerződési fegyelmet, hogy véletlenül se kerüljenek azok hátrányba, akik jelenlegi gazdasági helyzetünkben vállalják az exportálással járó kockázatot. HAZAFI JÓZSEF Fotó: Gottvald Károly A kályhák a szabad ég alatt
