Tolna Megyei Népújság, 1981. június (31. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-09 / 133. szám

XXXI. évfolyam, 133. szám. ARA: 1,40 Ft 1981. június 9., kedd. Mai számunkból AZ AUTOMATIZÁLÁSÉ A JELEN (3. old.) KELETI SZŐNYEGEK KIÁLLÍTÁSA (4. old.) A MEGYEI LABDARÚGÓ- BAJNOKSÁGÉRT (5. old.) KEZDETBEN VOLT A KRAMPACS, MOST A PLATOV (3. old.) Mi lesz a menetrenddel? Az ötnapos munkahét bevezetése természetesen azt is jelenti, hogy a rendeletekben előírt helyeken a munka­napok meghosszabbodnak. S ez a tény a munkakezdéshez és -végzéshez igazított helyi autóbuszjáratok menetrendjé­ben, valamint távolsági munkásjáratok menetrendjében is óhatatlanul változásokat követel. Rendelet mondja ki, hogy a közlekedés menetrendjét a megváltozó munkaidőhöz kell igazítani, s azt is, hogy ezt mindenütt egyeztetni kell az üzemek vezetőivel. Csakhogy ahány üzem, annyiféle az el­gondolás. Vannak olyan vállalatvezetők, akik a velük egy telephelyen működő másik vállalattal sem hajlandók a jövő­beni munkakezdést és -befejezést összehangolni. És van nálunk egy olyan „babona” is, amely szerint műszakot kez­deni és végezni csak kerek órakor lehet. így pedig sehogyan sem jön ki a 20, 30 vagy 45 perces többlet. Bár, ha muszáj, ennél nehezebb matematikai feladványokat is meg lehet fejteni... Nagy feladat vár a megyei tanácsokra, az ő feladatuk egyeztetni a különböző vállalatok jövőbeni munkaidejét és az ehhez szükséges közlekedési módosításokat. A rendelet fogalmazói kifelejtettek egy fontos tényezőt: sehol nincs arról szó, hogy mi történjék, ha nem sikerül egyeztetni! Sem hatalmi szóval döntő hatóság, sem az ötnapos munka­hét bevezetését kicsinyes vállalati szempontok miatt kés- leltetőket sújtó szankció nem szerepel a jogszabályban, így pedig nehéz lesz... Talán majd a megyei szállítási bizottságoknak sikerül egyeztetniük — legalábbis a Volán illetékesei ebben re­ménykednek —, hiszen ezekben a testületekben minden „tárca" képviseletet kapott. Ám nekik is jó lesz igyekezni, hiszen amíg a tárgyalások tartanak, addig az ötnapos munkahetet aligha lehet az adott megyében sikerrel be­vezetni. Az mindenképpen biztos, hogy a buszok menetrendje nem maradhat változatlan. Ez ugyanis annyit jelentene, hogy a munkaidő csak „elvileg" hosszabbodnék meg, mert a reggeli késést vagy a délutáni korábbi távozást indokol­hatnák azzal a dolgozók, hogy „nem jött a busz", vagy hogy „elmegy a busz". Miközben ennyi gond van a majdani ötnapos munkahét \ autóbusz-közlekedése körül, alig kevesebb a megoldani I való a másik két nap, a „hosszú hétvége" buszjárataival. { Annyi már biztosnak látszik, hogy hétvégeken mintegy két- ] ezer kocsit tud a szabadnapos dolgozók rendelkezésére | bocsátani a Volán, vagyis egész autóbusz-állományának egynegyedét. Itt is az az első lépés, hogy felmérjék az igé- S nyékét. Lesznek helységek, ahol sok kocsi szabadul fel, s ;i mások, ahol a hétköznapinál több buszra lesz szükség. Kü- I lönösen áll ez a helyközi járatokra, amelyek némelyikét mentesítő kocsikkal kell majd megerősíteni. A Volán Tröszt most azt ajánlja vállalatainak, hogy a hosszú hétvégeken t adjanak 10—15 százalékos kedvezményt a különjárati dí- I jakból. Szó van például arról is, hogy előre olcsóbban lehet majd megváltani a jegyeket és kirándulócsoportoknak is nyújtanak külön kedvezményt. Mindez azonban ma még csak elképzelés, s egy sereg tényezőtől függ, hogy mi való- l sül meg belőlük, amikorra sor kerül az ötnapos munkahét, azaz a kétnapos hétvége bevezetésére. Nem utolsósorban az is befolyásolja ezt, hogy a vállalatok szándékoznak-e hét végén csoportokat indítani saját üdülőjükbe, illetve hét­végi házaikba és táboraikba. Mert érdemes lenne „charter”-szerű járatokat indítani az ország autóbuszvonalain, meghatározott indulási és érkezési idővel, ha a két időpont közötti órákat, egy-másfél napot kikapcsolódásra, felfrissülésre felhasználni kívánó dolgozók megtalálhatnák a kirándulóhelyeken mindazt, amit keres­nek. Tehát: igényeiknek, érdeklődésüknek megfelelő prog- t romokat, kulturált, de megfizethető árú szállást és étkezést. A Volán — korántsem jótékonysági akcióként, hanem jól megfontolt üzleti, de egyben népgazdasági érdekből is — f. „benne volna" ilyen akciókban. A szállodai és vendéglátó vállalatok vezetőinek, közgazdászainak sem ártana elgon- I dofkodni azon, hogy egy-egy ilyen hét végi olcsó akció mennyire lenne hasznos a vállalatuknak, a népgazdaságnak. Persze, sok gondolkodásra nincs idő. Az ötnapos munka- \ hetet, a kétnapos hétvégét előreláthatólag sok helyen már júliusban bevezetik. Addigra fel is kell készülni az új tenni- | valókra. Ami pedig a különböző álláspontok rugalmasabb egyeztetése nélkül aligha sikerülhet. VÁRKONYI ENDRE Megkezdődött a magyar-szovjet kormányközi bizottság ülésszaka 'Z< Plenáris üléssel a Parlament­ben hétfőn délután megkezdő­dött a magyar—szovjet gazda­sági és műszaki tudományos együttműködési kormányközi bi­zottság 27. ülésszaka. A két delegációt Marjai József, illet­ve Nyikolaj Talizin miniszter­elnök-helyettesek, a bizottság társelnökei vezetik. Marjai József üdvözlő beszé­dében rámutatott: a kormány­közi bizottságnak fontos fel adata, hogy a magyar és a szovjet pártkongresszusokon megfogalmazott célok jegyében az együttműködés további elmé­lyítését, a közös munka haté­konyságának fokozását szolgál­ja. — Továbbra is közös .úton, vállvetve dolgozunk a kong­resszusainkon megszabott vilá­gos, egyértelmű célok megva­lósításáért — mondotta. — Kö­zös munkával együttműködés sünk alapjait még szilárdabbá kell tennünk, népgazdaságaink számára az együttműködés to­vábbfejlesztésével újabb pótló­lagos forrásokat kell létrehoz­nunk. Baráti kapcsolatainkat a Szovjetunióval nem egyszerűen fenntartani, hanem azt folya­matosan továbbfejleszteni akar­juk, ennek nagyon nagy a je­lentősége, ezek a kapcsolatok számunkra semmi mással nem pótolhatók. Továbbra is nagy erőfeszítéseket teszünk, hogy együttműködésünk további bő­vítésére minden lehetőséget ki­használjunk, hogy az mindkét fél számára kölcsönösen elő­nyös legyen, mindkét nép javát szolgálja. Nyikolaj Talizin válaszában foglalkozott a bonyolultabbá vált világgazdasági helyzettel, hangsúlyozva: a szocialista or­szágok az új körülmények között is képesek arra, hogy sikeresen fejlődjenek, megoldják problé­máikat, népeik továbbra is él­vezhessék a szocialista rendszer előnyeit. Ezután megkezdődött a na­pirendi pontok megvitatása. Egyebek között megvizsgálják a kölcsönös külkereskedelmi szál­lítások menetét, az elektronikai iparban kialakult gyártásszako­sítások és kooperációk meg­valósításának helyzetét, az ag­rokémiai egyezmény kibővítésé­nek lehetőségeit, a timföld- és alumíniumegyezmény, a petrol­kémiai egyezmény meghosszab­bításának előkészületeit. Napi­renden szerepel a Zsiguli-koo- peráció néven ismert együttmű­ködés meghosszabbításának kérdése, s több más jelentős együttműködési feladat is. Hétfőn a Parlamentben ta­nácskoztak az országgyűlés tisztségviselői, az állandó bizott­ságok elnökei, a fővárosi és a megyei képviselőcsoportok ve­zetői. Az ülésen Apró Antal, az or­szággyűlés elnöke ismertette a parlament soron következő, nyá­ri ülésszakának előkészületeivel kapcsolatos teendőket. Ezt kö­vetően Madarasi Attila pénzügyi államtitkár, a Magyar Népköz- társaság 1980. évi költségveté­sének és a tanácsok 1976— 1980. évi pénzügyi tervének végrehajtásáról adott ismerte­tőt. Nyitrai Ferencné államtit­kár, a Központi Statisztikai Hi­vatal elnöke a statisztikáról szóló 1973. évi V. törvény eddi­gi végrehajtásáról tájékoztatta a parlamenti tisztségviselőket. Sadli Moszkvában Megyei pártkiildöttség utazott a Szovjetunióba Az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csának Elnöksége és a szovjet kormány meghívására hétfőn délután hivatalos, baráti láto­gatásra a szovjet fővárosba ér­kezett Bendzsedid Sadli, az Al­gériai Demokratikus és Népi Köztársaság elnöke, a Nemzeti Felszabadítási Front pártjának főtitkára. Az algériai elnököt Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitká­ra, a Legfelsőbb Tanács Elnök­ségének elnöke és Nyikolaj Tyihonov, a minisztertanács el­nöke, valamint más hivatalos személyiségek köszöntötték. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Tolna megyei Bizottsá­ga és a Szovjetunió Kommunis­ta Pártja Tambov megyei Bi­zottsága között fennálló megál­lapodás jegyében Tolna megyei pártküldöttség utazott testvér­megyénkbe. A küldöttséget dr. Király Er­nő, a pártbizottság titkára veze­ti; tagjai: Károlyi Károlyné, a pártbizottság tagja és Hornyák László, az Oktatási Igazgatóság igazgatója. t Közepes forgalmú Medárd-napi vásár A szekszárdi, Medárd-napi vásár mindig arról volt híres, hogy szétmosta az eső. Tegnap, hétfőn is lehetett ettől tar­tani, mert sűrű-sötét fellegek nyomultak a Bartina felől, sőt, dél körül a Duna irányából is újabb „erösités" ígérkezett, de csapadék ezúttal nem hullott. De a tősgyökeres vásározókat Medárd most sgm riasz­totta el. Medina, Báta, Kalocsa, Bonyhád, Dunászentgyörgy volt a határ, ahonnan eladók és vevők érkeztek. Igen sok volt a malac, talán pár száz forinttal olcsóbban kinálták, mint egy hónappal ezelőtt. S aki ügyesen alkudott, 1400 forintért vehetett már egy pár választásit, de a szeb­bekért 1900-at is elkértek, párban. A lófelhozatal is igen jó volt, az árak pedig még maga­sabbak, mint a múltkor. A malacokat jó korán eladták, dél körül már hazafelé sikongatták a hízónak valókat. A ló­vásárra érkezők pedig bevetették magukat a kocsmahivata­lokba, és talán még most is a közepes forgalmú vásáron vitatkoznak, ha időközben meg nem unták. A kiskereskedők, kisiparosok nem voltak annyian, mint májusban. Még szerencse, hogy pecsenyesütő és italárus között válogathattak a vevők, eladók és nézelödök egyaránt. _Pj_ Jó áruk volt a lovaknak A pénz olvasva jól

Next

/
Thumbnails
Contents