Tolna Megyei Népújság, 1981. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-26 / 148. szám
2 NÉPÚJSÁG 1981. június 26. Megkezdődött az országgyűlés nyári ülésszaka Elfogadhatatlan beavatkozás Washington nyilatkozata az új francia kormányról (Folytatás az 1. oldalról.) kedése 16 százalék volt. Az átlagos nyugdíj közelebb került az átlagos bérhez. 1980. közepén em éltek a három- és többgyerekesék családi pótlékát. A tanácsok elmúlt ötévi gazdálkodását összességében a tervszerűség, a népgazdasági terv szolgálta, az ágazati és területi célok összehangoltabb érvényesítése jellemezte. A tanácsok működtetési célra mintegy 13, fejlesztésre csaknem 1§, százalékkal többet fordítottak az ötéves tervben tervezettnél. Hetényi István ezután arról szólt, hogy a tavalyi terv 4,5— 5 százalékos fogyasztói árszínvonal-növekedést vett számításba erre az esztendőre. Ezzel szemben az év első négy hónapjában a fogyasztói árszínvonal 3,8 százalékkal emelkedett. Sokoldalú mérlegelés alapján a kormány úgy döntött, hogy június 29-cel átlagosan 10 százallékkal emeíni kell a húsfélék fogyasztói árát. Ez az intézkedés néhány tized százalékkal növeli az árszínvonalat. A húsárak átlagosan 10 százalékos emelésén belül a tőkehúsok ára 13 százalékkal, a húskészítményeké 8 százalékkal, a baromfihúsé átlag 6 százalékkal! emelkedik. A hús- és húsfélék drágulását a gyermek-, a szociális, valamint az e g és zs é gügyi intéz menyekben alapjában az állam viseli, a lakosság által fizetett térítési díjak nem változnak. Egyidejűleg sor kerül az általános iskolai és neve'őotthoni étkezés színvonalának javítására. Az áremelkedést a munkahelyi étkeztetésben a munkáltató fedezi, a dolgozók által fizetett étkezési díj nem változlik. Az üdülési díjak sem emelkednek az intézkedések nyomán. A húsáremelés azért vált szükségessé, mert a mezőgazdaságban felhasznált ipari eredetű anyagok árnövekedése miatt 'az elmúlt másfél évben mintegy 20 százalékkal emelni kellett a felvásárlási árakat, hogy biztosítva legyen a termelők érdekeltsége. A most elhatározott áremelés után is átlagosan 23 százalékos ártámogatást nyújt a költségvetés a húsfélék fogyasztói árához. Hangsúlyozta a pénzügyminiszter: nagy figyelmet fordít a kormány arra, hogy a fogyasztói árképzésben rend legyen, és az árak — ha közgazdaságilag indokait — ne csak emelkedjenek, hanem csökkenjenek is. Az 1980. január 1-1 termelői árrendezés kapcsán például a ruházati cikkek viszonylag széles körében mérséklődtek az árak. Az időskorúaknál gondoskodás kapcsán szólt arról: 1981. közepétől 70 forintról 100 forintra emeltük az úgynevezett nyugdíj-automatizmus minimális összegét, ami a nyugdíjasok több mint felénél legalább 5 százalékos emelkedést jelent, s így nyugdíjuk lépést tart az árszínvonal növekedésével. Szólt arról is, hogy megfelelő előkészületek után folyamatosan bevezetik az ötnapos munkahetet, amely július 1-től már több mint 200 000 embert érint. Az új munkarend alkalmazásának a kapacitások jobb kihasználását is eredményeznie kell. Az expozé után Szabó Kálmán (Bp., 36. vk), a terv- és költségvetési bizottság előadója ismertette a bizottságnak a kormány tavalyi pénzügyi tevékenységével kapcsolatos álláspontját. Az adatok és az érzékelhető törekvések szerint, mind több állami és szövetkezeti vállalat kezd felzárkózni az új követelményekhez. Szólt arról: a tanácsok gazdaságszervező és -fejlesztő tevékenysége az ellenőrzésük és irányításuk alatt álló kommunális, kulturális, egészségügyi és más intézmények működése fontos része az életszínvonal alakulásának. A bizottság véleménye szerint célszerű lenne a területfejlesztési terveket és pénzügyi megalapozottságokat felülvizsgálni, egyebek között azért, hogy egyértelműen tisztázódjék, miként lehet és kell növelni a községek népességmegtartó képességét, jobban támogatni a jövőben az alsó szintű település- központokat. magánerőből épülő lakások költségeit. Fritz László (Zala m. 10. vk.) a Kőolaj- és Földgázbányászati Vállalat lovászi üzemének motorszerelő csoportvezetője az energiatakarékosság jelentőségét több gyakorlati példával támasztotta alá. Legény Béláné (Szolnok m. 14. vk.), a Lehel Hűtőgépgyár jászárokszállási hűtő- és klíma- technikai gyáregységének szerelője hangsúlyozta: a tanácsok gazdagítsák, fűzzék szorosabbra együttműködésüket a hatósugarukban működő vállalatokkal, szövetkezetekkel. ban hozájárult az a támogatás, amit a politikai és társadalmi szervezetektől, valamint a közvéleménytől és a sajtótól kaptak bizalomban, megértésben, biztatásban, s annak is, amit operatív segítségben a társszervek adtak. A minisztérium fő feladataként említette a miniszter, hogy az ipar minél magasabb színvonalon tudjon hozzájárulni a nemzeti jövedelem növeléséhez, kielégítse a belföldi keresletet, és növekvő mértékben járuljon az ország külgazdasági egyensúlyi helyzetének javításához. Taglalta ezután, hogy sokirányú munkát véaez a minisztérium a kormány által jóváhagyott energiagazdálkodási program megvalósítása érdekében, részt vesz a komplex anyaggazdálkodási program kidolgozásában, azoknak a lehetőségeknek a feltárásában, amelyek révén csökkenthető az anyagfelhasználás. A minisztérium — hangsú-'- lyozta a tárca vezetője — a vállalatok, intézmények előtt a kormányt képviseli, a kormányban pedig az ipart. E gondolatban együttesen két szándék jut kifejezésre: a központi akarat egységes képviseletének az erősítése, és az ipar, a műszaki haladás fokozott kormányzati támogatásának az igénye. Ezután a vitában Péterfi Ferenc (Vas m. 4. vk.) a Szombathelyi Lakástextil Vállalat kőszegi posztó- és nemezgyárának üzemrészvezetője arról szólt, hogy a termékszerkezet átalakításának, korszerűsítésének üteme még sok tekintetben javítható. Weiszböck Rezsőné (Győr- Sopron m. 15. vk.), a Soproni Szőnyeggyór igazgatója a készletek még sok tekintetben javítható alakulásával és a beruházásokkal foglalkozva megállapította: az előrelépés ellenére nyomasztóan magas a készletszint a népgazdaságban. Tőzsér Gáspár (Nógrád m. 4. vk.), a Nógrádi Szénbányák aknaüzem biztonsági megbízottja szűkebb hazájában és munkahelyén szerzett tapasztalataival is megerősítette az országos számvetésnek azt a megállapítását, hogy tavaly folytatódott — eredményeket hozott — a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javítására irányuló törekvés. Horváth Sándorné (Bp. 25. vk.), a Magyar Gyapjúfonó és Szövőgyár csoportvezetője kifejtette: amit elértünk, nem kevés, az eredményeket büszkén vallhatjuk a magunkénak. A párt, a kormány iránt szilárd a bizalom. A továbblépés is ezen a töretlen bizalmon alapszik. Mag Pál (Csongrád m. 11. vk.), a Szentesi Baromfifeldolgozó Vállalat igazgatója elmondta: az élelmiszeriparban a vállalatok számára az elmúlt év elejétől alkalmazott új gazdasági szabályozó rendszer hasznosnak bizonyult. Karkus Sándor (Komárom m. 4. Vk.), az Oroszlányi Szénbányák Vállalat vájára az idei áprilisiban, a tervezett határidő előtt átadott, ötmillliárd forint költséggel elkészült márkus-he- gyi bánya beruházási tapasztalatait ismertette. Selyem Zsigmond (Bács-Kis- kun m. 5. vk.), a Kuntszentmik- lósi Egyetértés Tsz elnöke az öntözéssel kapcsolatban — az idei gazdálkodás tapasztalatairól szólva — felhívta a figyelmet a gazdaságok a kedvező öntözési lehetőségek ellenére is sóik helyett csökkentették az öntözött terűlet nagyságát. Ez — tette hozzá — a magas vízdí- jakra vezethető vissza, ezért kérte, hogy az illetékesek vizsgálják meg a vízdíjak csökkentésének lehetőségét. Tóth József (Fejér m. 2. vk.), a Székesfehérvári Könnyűfémmű hengerészcsoport-vezetője fontos döntésként említette, hogy a VI. ötéves tervidőszakban Inotán egy évi százezer tonna teljesítményű alumínium- kohót építenek, amely a köny- nyűfémműihöz közelsége folytán feltétlenül a takarékosságot szolgálja majd. Héry László (Szabolcs m. 6. Vk.), a rakamazi Győzelem Tsz elnöke fontos követelményként említette, hogy a világpiac értékítélete szerint is gazdaságosan előállítható termékekkel rukkoljunk ki. Az ülésszak — amelynek első 'napján az elnöM tisztet Apró Antal, Péter János és Cserven- ka Ferencné felváltva töltötte be — ma a törvényjavaslat vitájával folytatódik. (MTI). Az amerikai kormány szerdán este hivatalos nyilatkozatban közölte, hogy a kommunista miniszterek bevétele a francia kormányba „befolyással lesz az amerikai—francia kapcsolatokra". A Reagan elnök által jóváhagyott és a külügyminisztérium által nyilvánosságra hozott nyilatkozat kifejti, hogy „elismervén és tiszteletben tartván a francia kormány jogát saját összetételének meghatározására, tény, hogy szövetséges! kapcsolataink hangnemére és tartalmára befolyással lesz a kommunisták bevétele ebbe a kormányba, vagy bármilyen más nyugat-európai szövetségesünk kormányába". A hivatalos közlemény nem részletezte, pontosan milyen következményekkel jár a fenyegető amerikai emlékeztetés. A nyilatkozat végén mindenesetre megnyugtató szavak olvashatók arról, hogy a Reagan- kormány általában az eddigi „kitűnő kapcsolatok” fenntartását óhajtja Franciaországgal. Megfigyelők arra is felhívják a figyelmet, hogy az amerikai kormány felhasználta az alkalmat a többi nyugat-, illetve dél-európai ország figyelmezPANORÁMA BUDAPEST Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke a Madagaszkári Demokratikus Köztásraság nemzeti ünnepe alkalmából táviratban üdvözölte Didier Ratsiraka elnököt. * A Magyar Népkqztársaság kormánya és a Vietnami Szocialista Köztársaság kormánya közötti, 1981—1985-re szóló tudományos, oktatási és kulturális együttműködési munkatervet csütörtökön írták alá a Külügyminisztériumban. A dokumentumot Házi Vencel külügyminiszter-helyettes és Búi Tan Linh, budapesti vietnami nagykövet látta el kézjegyével. Június 23—25. között Budapesten magyar—svéd kooperációs vegyes bizottsági tárgyalásokat tartottak. Megvizsgálták a gazdasági, ipari-műsza- ki-tudományos együttműködés legújabb eredményeit és a kooperáció továbbfejlesztésének kérdéseit. A magyar és a svéd vállalatok eddig mintegy félszáz együttműködési megállapodást kötöttek. MOSZKVA Leonyid Brezsnyev és Nyiko- jaj Tyihonov táviratban üdvözölte a mozambiki népet az ország függetlensége kikiáltásának 6. évfordulója alkalmából. A távirat többék között hangoztatja, hogy Mozambik a Freliimo Párt vezetésével a szocialista társadalom alapjainak lerakásáé munkálkodik, nemzeti függetlenségének és szuverenitásának megszilárdítására törekszik, külpolitikájában aktív imperial ista eile ne s i rá nyvo nal a t valósít meg és határozottan támogatja a nemzeti felszabadító mozgalmakat. PÁRIZS Csütörtökön délelőtt összeült a Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága, hogy — Georges Marchais főtitkár beszámolója alapján — értékelje a választások után kialakult helyzetet és megvitassa a párt feladatait. KAIRÓ Egyiptom jövő év elején Hawk mintájú légvédelmi rakétákat kap az Egyesült Államoktól — közölte egy csütörtökön megjelent nyilatkozatában Magdi Ahmed Szolimán, a légvédelmi erők vezérkari főnöke. Az AI Gumhurija című lapnak adott tájékoztatás szerint az amerikaiak a rakétáknak' egy korszerűsített változatát fogják Kairónak juttatni, olyan típust, amely az alacsonyan, illetve a közepes magasságban repülő célpontok elleni bevetésre lesz alkalmas. tetésére is. Ez mindenekelőtt azoknak az országoknak, például Olaszországnak szól, ahol erősek a kommunista pártok. Elfogadhatatlannak minősítette az amerikai külügyminisztériumnak a francia kommunista miniszterekkel kapcsolatos közleményét Maxime Gre- metz, az FKP Központi Bizottságának titkára, a párt külügyi osztályának vezetője. A francia televízió csütörtök déli híradójának nyilatkozva a kommunista politikus hangsúlyozta: meggyőződése, hogy a franciák milliói osztják álláspontját. A francia kormány — hangsúlyozta — a francia nép ügye. A francia nép új többséget alakított ki, amelyben a kommunisták is részt vesznek, így jött létre a baloldali kormány. Gremetz visszautasította azokat a beállításokat, amelyek szerint a kommunista részvétel a kormányban „veszélyeztetné" a nyugati szövetségesek katonai biztonságát. A kommunisták a kormányban minden ország és nép együttműködéséért dolgoznak, saját tárcáik igazgatása mellett tiszteletben tartják a kormányszolidaritást, Az ENSZ székhelyén a Szovjetunió állandó ENSZ-képviss- lete hivatalos dokumentumaként terjesztik Leonyid Brezs- nyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége elnökének a Legfelsőbb Tanács legutóbbi ülésszakán elhangzott beszéde, valamint a testületnek a világ parrosban megtartották a középeurópai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalássorozat 276. plenáris ülését. A tanácskozáson Nyikolaj K. Taraszov szovjet, valamint Albert Willot belga nagykövet szólalt fel. A szovjet küldöttség vezetője felszólalásában ismertette a Szoyjetunió Legfelsőbb TanáA csádi A csádi problémát „afrikai megoldás” keretében kell rendezni és Franciaország kész segítséget nyújtani a polgárháborútól sújtott afrikai ország újjáépítéséhez — ez derült ki a Mitterrand-lkormányzat első, a csádi kérdéssel kapcsolatos hivatalos állásfoglalásából. Mint az erről kiadott párizsi közlemény hangsúlyozza, Csőd és tiltakoznak a lojalitásukat kétségbe vonó rágalmak ellen. A francia kommunista miniszterekkel kapcsolatos hivatalos washingtoni állásfoglalásra vonatkozóan a TASZSZ csütörtöki összeállításában a többi között leszögezte, hogy az Egyesült Államok példátlan módon beavatkozott a francia bel- ügyekbe. Az amerikai külügyminisztérium nyilatkozatában ismét megerősítette a hivatalos washingtoni körök kommunistaellenes állásfoglalását, s általánosságban ellenezte, hogy kommunista pártok képviselőit bevegyék bármilyen nyugat- eruópai ország kormányába. A Washington Postnak a szóban forgó nyilatkozatot kommentáló írása szerint: a washingtoni állásfoglalás az amerikai kormányzat nyilvánvaló beavatkozását tükrözi, bár az adminisztráció egyidejűleg jó kapcsolatokra törekszik Mit- terrand-nal, miután annak szocialista pártja elenőrzése alá vonta az elnökséget és a parlamentet. A lap szerint az amerikai kormányt aggasztja, hogy a franciák „precedenst teremtettek más nyugat-európai országok számára". zett felhívása teljes szöveget. Kurt Waldheim, a világszervezet főtitkára rendkívül fontosnak mondta a Brezsnyev-lbe- szédben felvetett kérdéseket, és úgy nyilatkozott, hogy mindkét dokumentumot tanulmányozni csónak a világ népeihez és parlamentjeihez intézett felhívását. A Legfelsőbb Tanács felhívása a bécsi leszerelési fórum 8 éve húzódó munkájáról szólva sajnálattal állapítja meg, hogy az mind ez ideig nem tudott kézzelfogható eredményt felmutatni. Ennek oka a NATO- országok magatartásában keresendő. kérdés függetlenségét és területi sérthetetlenségét egy semleges, afrikai békefenntartó erőnek kellene biztosítani, az országban tartózkodó külföldi (líbiai) erők kivonásával egy időben. Tájékozott párizsi források nem titkolják, hogy minden francia lépést, így a kilátásba helyezett gazdasági segítséget is, változatlanul a líbiai erők Csádból való kivonásától teszik függővé. A törvényjavaslat vitája A törvényjavaslat vitájában ezután Nagy József (Baranya m. 6. vk.), az MSZMP Baranya megyei Bizottságának nyugalmazott első titkára egyebek között arról szólt: 1980-as eredményeink — amelyek jóval kedvezőbbek, a megelőző éviekénél — elsősorban az időben hozott központi intézkedéseknek köszönhetők, s csak kevésbé a munkánk javuló színvonalának. Dr. Novák Pálné (Heves m. 10. vk.) nyugdíjas orvos intézkedéseket szorgalmazott, amelyekkel csökkenteni lehetne a Méhes Lajos beszéde Méhes Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, ipari miniszter felszólalásában a Központi Bizottság és a maga egyetértését is tolmácsolta a tavalyi zárszámadásról és a tanácsok pénzügyi gazdálkodásáról szóló beszámolóval, az idei terv végrehajtásáról és a tervezett intézkedésekről adott tájékoztatóval. Szólt ezután az iparirányítás új szervezetéről, funkcióiról, törekvéseiről. Elmondta: az Ipari Minisztérium — mint új szervezet — az év e- ső két hónapjában létrejött és megkezdte működését. Létszáma éppen fele a korábbi három minisztériuménak. A párt és a kormány vezetésének megítélése szerint az átszervezést sikerült úgy végrehajtani, hogy az nem okozott különösebb zavart a gazdasági életben. A folyamatossághoz nagyENSZ-dokumentum a szovjet békefelhívásról lamentjeiöez és népeihez ínté fogja. Afrikai csúcsértekezlet Nairobiban tartják csúcsértekezletüket az Afrikai Egységszervezet tagállamai. Daniel Arap Moi, a vendéglátó ország, Kenya államfője a szónoki emelvényen. Haderőcsökkentési tárgyalások Csütörtökön az osztrák fővá-