Tolna Megyei Népújság, 1981. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-21 / 144. szám
1981. június 21. Képújság s Ingerszegény környezet Az apa állatgondozó volt, az anya raktári segédmunkás. -----------------A háztájiban évente öt-hat bikát neveltek, sertéseket adtak le, kukoricát vállaltak és természetesen új házat építettek, ahogy ez az utcában annak idején szokás volt. Tették a dolgukat, mindenkinek megvolt a feladata, és ha beszéltek is egymással, akkor is csak a legszükségesebb tennivalókra szorítkoztak. A magyar parasztembernek már csak ilyen a természete: á munkára figyel és nem egymásra, lelki bajok nem léteznek, csak praktikus tennivalók. Elvégre, ha valakinek mindene megvan, mi baja lehet egyáltalán? A jómódú parasztcsalád fiúgyermekének egyetlen „hibája" volt: szerette a komolyzenét. A család ezt egyáltalán nem értette: mit eszik a gyerek a „macskazenén'', aminek semmi haszna, nincs és a lakodalmakkor égbekiáltott magyarnóta természetes megkönnyebbülését, a kikapcsolódást sem adja meg legalább egy kis időre. Dehát a fiú változatlanul rajongott a zenéért: bekapcsolta a rádiót, a hármastükör elé állt és vezényelt. A szülők legnagyobb megrökönyödésére. Az apa úgy vélte, megtalálta a megoldást: ötszáz forintot ígért a gyereknek, hogy menjen inkább a kocsmába, és ott dorbézoljon amúgy rendes ember módjára. Végül is belátták: a gyerekkel nem mennek semmire, kéz alól vettek neki egy zongorát és beíratták a zeneiskolába. A fiúgyerek azóta zenetanár az egyik dunántúli városban. Ha divatosan akarom megfogalmazni: ez a gyerek inger- szegény környezetben, hátrányos helyzetben nőtt fel. De abban már nem vagyok biztos, hogy ez a megfogalmazás pontoS: az ingerszegénység is, a bizonyos értelemben vett hátrányos helyzet is csak erre a gyerekre, vonatkozott. Az átlagra, a nagy többségre nem. Mert vajon nem inger, másutt meg nem szerezhető hatás-e a falun élő gyerekeknek az, hogy ismerik az állatok, a bogarak világát, a növények vetésének, kapálásának, szedésének idejét és módját, és olyan .népi bölcsességre is szert tesznek, hogy akkor lehet vetni, ha süpped az ember lába alatt a talaj. Ha történetesen ezek a gyerekek az agrárpályát választják, jó ha ilyen dolgokat is tudnak, s nemcsak azt, hogy mi az agranuláris endoplazmatikus retikulum. Ez a bizonyos „ingerszegénység" ezt is jelentheti. Szó 1 van erről mostanában gyakran és én különösen akkor bosszankodom, mikor nagyvárosi filoszok tartanak róla kerekasztal-beszélgetést a rádióban. Mert ha alaposan megnézzük: ingerekben, lélekgyarapító, fantáziát mozgató hatásokban manapság a városok betondobozaiban élő „kulcsos gyerekek" a legszegényebbek. Naphosszat nem találják magukat, tízévesen már unják az olvasást, a fotelból a kanapéra heverednek tévénézés közben. A tévé sem éppen a leg- szórakoztatóbb: ismétlés mindig ugyanabban az időpontban, Mazsola szerdán, Zsebtévé szombaton és már várom, hogy mikor kerül elő ismét a Palacsintás király és Süsü, a sárkány. Nem tudom, nem vagyok a gyerekek szabad ideje értelmes fel- használásának szakértője, de azt tudom, hogy a jelenlegi prog- ramtalan életük nem vezet jóra. Nyáron nem ideális a napközi, kevés és már-már katonai kiképzőre emlékeztető a nyári táborok rendszere. De azért arra kíváncsi lennék, hogy mit csinálnak nyáron a művelődési és úttörőházakban, hol lehetne biciklizni és focizni, aztán motort szerelni, a lányoknak varrni és főzőcskézni. Egyáltalán, olyan dolgokat csinálni, amihez kedvük van, és nyugodtan, nem kényszerből töltik el az időt valahol csengetéstől csengetésig. Hogy honnan jutott mindez eszembe? Pár nappal ezelőtt egy 30 dolgozót foglalkoztató intézményben jártam, kerestem valakit. Az első helyiségben bodor füstfelhők közepette a szombati csülökpörköltről tartottak eszmecserét. Aztán egy pikáns vicc következett, majd megkérdezték, hogy nem tudnám-e kölcsön adni a Színlelni boldog szeretőt című könyvet. Vajon ott tanulták ezt a magasfokú tétlenséget, ahol a mi gyerekeink kezdik? És mi lesz majd, ha azok, akik utánunk jönnek, a semmittevés még magasabb formáit művelik? Nem lehetne megszabadítani a városban élő gyerekeinket a betonbetegségtől? És hová lettek a türelmes, jószívű, áldozatkész nagymamák? Pár évvel ezelőtt az agráregyetem ökonómiai intézete -----------------------------------------kérdőívet küldött a néhány éve végzett hallgatók lakására. Az egyik kérdés pontosan így hangzott: Véleménye szerint miért változtatják gyakran munkahelyür két a fiatal szakemberek? Alkalmam adódott megnézni a vála- szokat. „Nem birtam tovább, hogy olyan téesz-elnök volt a fe- . lettesem, aki azt sem tudta, mennyi a gabonasortáv.” „Hetente legalább három este kártyáznom és innom kellett éjfélig, hogy ne nézzenek ki a társaságból.” „Nem engedtek el szakmai továbbképzésre, rendezvényekre, noha nem azért mentem volna, hogy.csak utazgassak, hanem azért, mert ha csak két hasznos mondatot kapok egy előadásból és azt az üzemben hasznosítom, pénzt takarítok meg." Erről ennyit. Ami vigasztaló: a felmérés ideje 1973. volt, azóta a helyzet lényegesen változott. N éhány évvel ezelőtt azt hittük, hogy az emberi kapcsolatok ápolásának, a barátkozásnak nem a pinceszer az egyetlen módja, és előbb-utóbb kialakul egy olyan forma, ami nem a testet hizlalja, hanem a szellemet gyarapítja. Kíváncsi vagyok, lesz-e valaha ilyen kifejezésünk: ingergazdag környezet. Egyébként ezek az újkeletű kifejezések szaporodnak. Itt van mindjárt a hátrányos helyzet. Az eddigi információim szerint azokat sorolják a hátrányos helyzetűek közé, akik egyetlen mozdulattal nem érik el a lakás könyvespolcán a Magyar értelmező kéziszótárt. Pedig van közkönyvtár, tavaly ezer lakosra 293 hűtőszekrény jutott és 5 millió 164 ezer magyar embert járt külföldön. Hát hol itt a hátrányos helyzet? Alighanem a szegénység kifejezést próbálják ezzel helyettesíteni, de ha van ma Magyarországon szegény, az többnyire a maga szegénye. Aki dolgozik, az tisztességes lakásban él, jól öltözik és naponta többször jóllakik. Hátrányos helyzet, ingerszegény környezet. . . Czine Mihály Szabó Pálról írott tanulmánykötetében az író önéletírásából idéz:: „Polcot csináltam a vacok fölé, s polcon mécs, a mécsben olaj. Sárga a mécs lángja, az ól gőzében, párájában a tehenek kérődznek, vagy a jászolban vallatják a lerágott kórót, én fekszem a vackon, s a mécs alatt olvasok.” Ha volt valaki ebben az országban hátrányos, inger- | .............. szegény környezetben, akkor az a biharu grai kőműves-író, Szabó Pál volt. Nagyobb író lett, mint társai közül sokan azok, akik vasárnap délután házimuzsikát hallgattak. S hogy miért? Egyszerűen azért, mert tehetséges volt. D. V. M. _____________________________________________ í nycsiklandó falatok Előkészítés Kezdjük rántott velőrózsával, melyhez természetesen tar- tármártást szolgálunk fel. Folytassuk orjalevessel, benne finommetélttel. Természetesen nem hiányozhat az orjacsont a hozzá tartozó tormával sem. Következzen sárközi böllérpecsenye csipetkével, vegyes, friss salátával. Végül pedig zárjuk az ételsort — ha még van hely a gyomrunkban — hájas, diós patkóval. Ez volt a dombóvári szakácsversenyen első helyezést elért Marcsa János őcsényi szakács ételsora, ami valószínűleg Így, első olvasásra is étvágygerjesztő. Emellett pedig az olvasóban azt a reményt ébreszti, hogy ha holnapután beállít Őcsénybe, ott is akadálytalanul tobzódhat a felül írt gasztronómiai örömökben. A másik első díjas, Kiss József konyhafőnök a Dombóvár étteremből, radnai aprópecsenyével szerepelt, amit fehér borban kell párolni és zöldborsós rizskoszorúban, sült mogyoró burgonyával tálalni. Sor került azonban gunarasi módra készült bélszínre is, továbbá a hidegtálak tömegére. A szövetkezeti szakácsok biztatóan magas színvonalú tudásról tettek tanúbizonyságot, ami, ha a vendégek hasonlóan biztatóan magas színvonalú igényével találkojma (lehetőleg minden hétköznapon, versenyen kívül is, valamennyi megyénkben vendéglátóhelyen), akkor elmondhatnánk, hogy eljött már a gasztronómiai Kánaán. Addig is, a hidegkonyhai termékeit kiállító szekszárdi Horváth Bálint nyomán, okulásul idézzük a szakácsművészet francia fejedelmét, Brillat-Savarin mestert. Aki szerint: „Egy jó saláta elkészítéséhez öt személyre van szükség. Egy fukarra, aki az ecetet, egy pazarlóra, aki az olajat kezeli, egy bölcsre, aki a fűszereket válogatja össze, egy bolondra, aki az egészet ösz- szekeveri és egy ínyencre, aki elfogyasztja." Jó étvágyat! Kapfinger András képriportja A zsűri döntésre készül A dombóvári Varga Jánosné hidegtála Zsinkó László Bátaszékről hidegtálat díszít Az első „zsűriző" maga a szakács Tálalás
