Tolna Megyei Népújság, 1981. május (31. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-09 / 107. szám

A ^PÜJSÄG 1981. május 9. KISZ-kongresszus előtt Ifjúságunk világlátása Szekszárdi siker Káplár Ferenc kiállítása Parázs hangulatiban zaj­------------ lőtt le a KISZ-kül­döttgyűlés a közelmúltban egyik országos hálózatú ipari nagyvállalatunknál. A többi között felszólaló pályakezdő mérnök éles hangon kevesell­te a fizetését. „Egy diplomás­nak háromezer forintot adni szégyen, elfogadni megalázó” \ — mondatta. Nem volt azon­ban rá szükség, 'hogy vala­melyik jelenlévő gazdasági vezető válaszoljon neki; azon nyomban egy vele egykorú szakmunkás társa kiabált közbe: „Gyere le közénk me­lózni abba a koszba, bűzbe, forróságba, hogy szakadjon rólad a verejték. Ott megke­resheted te is a hatezredet”. Amaz sem maradt adós a replikával: „Megyek is, vagy oda, vagy máshova. Keresni akarok, nősülök, lakás kell. Nem büdös nékem a fizikai munka. Csak az a kérdés, megéri-e a drága pénzen ki­képzett diplomásokat fizikai munkakörben foglalkoztatni, amikor folyton a szellem i ké­pességek jobb hasznosításá­ról hallunk prédikálni. Meg­engedhető-e az ilyen pazarlás az ország zsebéből, a beteké­ből, munkásokéból!?” A közelgő KlSZ-kongresz- szust megelőző hetekben-hó- napokban, taggyűlések és küldöttgyűlések ezrein-száza- in, ipari üzemekben és mező- gazdasági szövetkezetekben, középiskolákban és egyete­meken, községekben és váro­sokban, kerületekben és me­gyékben tárgyilagos, helyen­ként éles, indulatos viták folytak az ifjúságot érintő- érdeklő problémákról. Fel­nőtt közvéleményünk egy ré­sze némi aggodalommal fi­gyeli ezeket a vitákat. Azt kérdik: nincs-e baj a mai ma­gyar ifjúság politikai-világ­nézeti elkötelezettségével? Elég szorosan kötődnek-e a^ társadalmi rendünkhöz, a szocializmushoz? Természetesen torzít min­den általánosító válasz, min­den sommás ítélet. „Mai fia­tal” az aluljárókban, tereken, „korzókon” csellengő csöves is, de igazán mai fiatal az if­jú akadémikus is; a több szakmával rendelkező vájár is; a falun élő, de eredmé­nyeivel az európai élvonalat ostromló agrármérnök is és így tovább. Csakis a pozitív és negatív példák együttes és állandó szem előtt tartásával ragadhatjuk meg ifjúságunk politikai-világnézeti arcula­tának legalábbis néhány jel­lemző vonósát. A napjainkban ismét kiéle- . ződött nemzetközi feszültsé­gek, valamint ismert gazdasá­gi gondjaink kétségkívül hat­nak az ifjúság helyzetére is. Igaz, államunk — a rászoru­ló időskorúak és sokgyerme­kes családok mellett — mesz- szemenően gondoskodik, nép- gazdasági lehetőségeinek ke­retei között, a fiatalokról, de az erőfeszítések ellenére sem könnyű családot alapítani, önálló otthont teremteni. Gazdaságunk fejlődésének legfontosabb feltétele a ter­mékszerkezet átalakítása, en­nek pedig elkerülhetetlen ve­lejárója a munkaerő szükség- szerű átcsoportosítása, ami éppenséggel nem könnyíti meg a fiatalok munkahelyi beilleszkedését. Bizonyos szakmákban, főleg humán ér­telmiségi pályákra túlképzés tapasztalható, ez sem közér­zetjavító tényező. Mindennek ellenére ifjúságunk vitatha­tatlanul kedvezőbb helyzet­ben van, mint a szocialista építés korábbi évtizedeiben, és összehasonlíthatatlanul biztonságosabb helyzetben, mint akár a gazdaságilag fej­lett tőkés országok létbizony­talanságtól és munkanélküli­ségtől sújtott ifjúsága. Tagadhatatlan, hogy a fia­talok élesebben, nyersebben, kím'életlenebbül fogalmazzák meg a vélt, vagy valós tár­sadalmi problémákat, mint az idősebb generációk. Vitáikban dinamikusabban------------------törnék felszínre a z olyan, bár nem alapvető érdekkülönbségek és -ellen­tétek, mint amilyen a beve­zetőben említett példából is tükröződik. Néha igazságta­lanul kritizálják a csak hosz- szú távon feloldható ellent­mondásokat ; más esetekben azonban jogos türelmetlen­séggel veszik célba a szub­jektív eredetű hibákat: a szervezetlenséget, a tehetet­lenséget, a bürokratizmust, a konzervativizmust a protek­cionizmust, a korrupciót, a hatalommal való visszaélést. Az előttük járó nemzedé­kek munkájával és küz­delmeivel elért nagy tár­sadalmi eredményeink olykor- nem elég mélyen vannak je­len tudatúkban; bár az a vád, hogy „nem becsülik, nem ér­tékelik” ezeket, minden bi­zonnyal túlzó. Igaz, akadnak, akik illúziókat táplálnak a tőkés társadalom iránt, anél­kül, hogy annak antagoniszti- kus ellentmondását és ember­telenségét észrevennék. De a mi fiataljainknak általában szélesebb a látókörük, kor­szerűbb a műveltségük, mint apáiké volt a maguk korá­ban, csak éppen kevesebb a tapasztalatuk, s szemléletük­nek kevésbé meghatározó té­nyezője a történetiség; ke­vésbé dialektikusán gondol­kodnak, inkább egyfajta ra­cionalizmus nevében támad­nak minden ésszerűtlen vagy annak vélt társadalmi jelen­séget. Mindez — kell-e mon­dani? — jórészt életkori sa­játosság. Gyakori vád, kivált a ta­nulóifjúság ellen, hogy közö­nyös a politikával és a mar­xista—leninista ideológiával szemben. Sokan valóban unalmas és lekezelt „tan­tárgyként” kezelik azt; nem fogadnak el kész tételeket, olyanokat sem, amelyek az idősebbek számára már bizo­nyításra nem szoruló axió­máknak számítanak. A fel­szín mögött azonban meg keli látnunk az általánosan jellemző tényt: akár kimond­ják, akár nem, a mai magyar fiatalok többsége lényegében csakis a marxizmus—leniniz- mus koordinátarendszerében képes gondolkodni; a szocia­lista alapelvék maguktól ér- tetődőek a számukra. Az el­telt három és fél évtized ha­tással van a mai tizen- és huszonévesekre is. Vívmánya­ink — amelyek apáik számá­ra megélt élmények — szá­mukra adott és természetes létfeltételek. Azokra a hibák­ra, amelyeket joggal bírálnak, valamint azokra az ellent­mondásokra, amelyék csak hosszú távon felodhatók — egyaránt a szo'cialista alapo­kon keresik a megoldást. Be­vezető példánkból és általá­ban a ma zajló vitákból ez is egyértelműen kiviláglik. A forradalmi magatartást a mai fiatalok közül sokan ősz- szetévesztik egyfajta egyéni nonkonformizmussal. Ennek sokféle megnyilvánulása van: a mindig mindennel való elé­gedetlenség, a mindent kriti- zálgatás, a minden „felsőbb- ségge!” és minden „hivatalos­sal” való szembenállás, a környezetbe való be nem il­leszkedés éppúgy idetartozik, mint a különféle kozmopolita szubkultúrák divathullámai előtti behódolás. Ez az ural­kodó viszonyokkal szembeni lázadás javarészt megint- csak életkori sajátosság: éret­lenség. Megértéssel, tapintat­tal kell hozzásegítenünk eze­ket a fiatalokat az önismeret­hez, s a társadalomismeret­hez is, ahhoz tehát, hogy fel­ismerjék és összhangba hoz­zák a társadalom fejlődésé­nek és benne a saját fejlődé­süknek erővonalait. Csakis így élhető el, hogy mindent tagadó magatartásformák he­lyett teljesebben bontakozza­nak ki az ifjúság pozitív, va­lóban forradalmi, a szocialis­ta jövő irányába mutató és azt alakító képességei. Ifjúságunk politikai és vi- -------------------lágnézeti ne­veléséért egész társadalmunk felelős. Megvan ebben a ma­ga felelőssége a családnak, az iskolának, a munkahelyi kör­nyezetnek, a KISZ-nek. E sok összetevőjű társadalmi fele­lősség hangsúlyozása közben azonban gyakran elfelejtjük megemlíteni — a fiatalok fe­lelősségét, minden fiatal sze­mélyes felelősségét önmagá­val szemben. Hiszen a szocia­lista jövő végső soron olyan lesz, amilyenekké ők, a hol­nap felnőttjei alakítják — ön­maguknak! K ONCZ ISTVÁN Játék, móka, kacagás Megyeszerte tegnap tartották a középiskolások az úgynevezett zöld napjukat. A szek­szárdi gimnázium végzős óvónőtagozatos tanulói a suliudvaron.­Zsúfolásig megtelt csütör­tökön este Szekszárdon a Szi- nyei Merse-terem. A művé­szetszeretők Káplár Ferenc festőművész tizennegyedik kiállításának megnyitójára gyűltek össze. Az alkotó negy­ven festménnyel, három szo­borral és egy maszkkal mu­tatkozik be megyeszékhelyün­kön. A megnyitó forró han­gulatát fokozta a két szín­művész barát, Koncz Gábor és Csikós Gábor közreműkö­dése, továbbá Bereczky Lo- ránd művészettörténész há­romperces magnós üzenete, amely a művészt köszöntötte, képeit pedig közönségének ajánlotta. Szintén jóbarát­ként vállalta a háziasszony szerepét Sárközi Erika ripor­ter. Káplár Ferenc úgymond „kilóg” a szabadúszó festő­művészek táborából. A fes­tés mellett még egy hivatá­sa van: vezető operatőr a televíziónál. — Mint filmes, a pillanat művészetét csinálom. Festő­ként a maradandó érdekel. Időbe úgy fér bele a kettő, hogy nappal forgatok, éjsza­ka festek. De bármelyikkel is foglalkozom, mindig jelen van mindkét énem. Büszke és boldog vagyok, hogy nincs olyan kamera, amit ne tud­nék kezelni, s talán azért is, hogy minden műfajban meg­találom önmagamat.. A fes­Kápiár Ferenc tészetről pedig... Picassót idé­zem: „ahogy festek, úgy ke­lek”. Szükségem van a festé­szetre, mint manuális tevé­kenységre, azután arra, hogy munkámmal, művemmel an­nak születése pillanatától meghitten, kettesben lehes­sek. Hogy minek vallom ma­gamat? Embernek. Olyan em­bernek, aki mindig nyitottan szerepel, kifejezi önmágát, ahogyan5 tudja, aki megmu­tatja önmagát nagyon őszin­tén. — Több külföldi — ang­liai, olaszországi — és szá­mos hazai sikeres kiállítást tudhat maga mögött. (Az el­ismerés hangján szóltak a a székesfehérvári kiállításról, ahol három gyermeke rajzai­val, képeivel együtt mutat­kozott be.) Kérem, beszéljen terveiről! — Nem a siker a legfon­tosabb, hanem az, hogy az embernek legyen alkalma, lehetősége dolgozni... A vá­gyam? Ha holnap elhívná­nak freskót festeni, indul­nék. Mindent odaadnék érte. Ha a metró összes vonalát ki kellene festeni, nekifognék. — Miért jött szívesen Szek- szárdra? — Amikor először jártam ebben a városban, megraga­dott a város képe, ami azóta is bennem él. Tehát tudtam, hogy milyen környezetbe ke­rül a kiállításom. Ez igen jó érzés volt. Ide kisméretű ké­peket hoztam, mert ezek il­lenek bele a lakótelepi laká­sok atmoszférájába. Persze, a képek tematikája is fontos. Azaz olyannak kell lenniük, hogy a tulajdonos hosszú időn át tudjon együtt élni velük. Remélem, sikerült... — Hiszem, hogy igen. Sőt, tudom is... (Káplár Ferenc kiállítását május 21-ig nézhetik meg az érdeklődők.) —vhm—ka— Sr * J> # f Egy könyvesbolt „próbaideje” Kalcsu Károly, a Szekszár­di Húsipari Vállalat gépko­csivezetője a megyeszékhely új könyvesboltját mustrálja. Munkatársára várva ismer­kedik a portékával. A régi, Garay téri könyvesboltot jól ismerte, odaszokott az évek folyamán. Már jó ideje áll a kirakat előtt. — Melyik könyv nyerte meg a tetszését? — kérde­zem. — Szeretek olvasni. Ha hosszú útra indulok, mindig viszek magammal valami ol­vasnivalót. Most az a kettő érdekel — mutat két bűn­ügyi tárgyú könyvre. — Már a címük is roppant izgalmas. De a történelmi könyveket se vetem meg. — Tetszik az új könyves­bolt? — Szép és modern. S ami nagyon fontos, tiszta. * Osztom Kalcsu Károly vé­leményét az új könyvesbolt küllemét illetően. Aki bejá­ratos volt a Garay téri köny­vesboltba az azonnal észre­veszi a különbséget. Itt nin­csenek vizes falak, nincs ve­szélyben az árukészlet, nem kell egy kiválasztott könyv fölött hunyorogni. A lemezekbe bele-belehall­gató vásárlónak ha netán táncolni támadna kedve, lejt­hetne is egyet. Természete­sen a nagyobb tér nem erre ösztönözi a vásárlót. Tánc helyett inkább keres, kutat, válogat, vásárol és mérgelő­dik, ha a polcon nem talál­ja azt a könyvet, melyet ép­pen keres. Bállá Mártonná, az üzlet­vezető mondja: — Itt 84 négyzetméteres eladóterünk, és 78 négyzetméteres raktá­runk van. A régi boltban is hasonlóképpen álltunk az alapterülettel, ám ott kényel­metlenebb munkakörülmé­nyek között dolgoztunk. Egy régi parasztház két helyiségéből jutottak el az évek folyamán ide. Ez a ne­gyedik helyük. Követték őket a régi vásárlók, de nemcsak ők. Vannak újak is. Üzleti forgalmuk szépen növekszik. Egy átlagos napon tízezer fo­rintot adnak a postára. Az üzletvezető még azt is mondta, hogy sok munkájuk van. Kinek van kevesebb? * Lipovszky József, a szek­szárdi mérőműszergyár fej­lesztési osztályvezetője ere­detileg a Garay téri üzlet­ben meghirdetett „forintos könyvek” akció kedvéért kelt útra. Onnan csalódottan kel­lett távoznia, mert a beha­rangozott akciónak hétfőn, május 4-én még híre-hamva sem volt. Ebben az üzletben nem járt még, erre elhatá­rozta, hogy pótolja mulasz­tását. — Küllemében valóban szép ez az üzlet — mondja. — Rövid negyedórái keres­gélés után mintha úgy lát­nám; itt sokkal jobb az áru­készlet, mint a régiben volt. Az már csak az én külön pechem, -hogy éppen az nincs, amit keresek. * Dél körül jár az idő. Egyre- másra térnek be az üzletbe a vásárlók. Ki sikerrel jár, ki nem. Van, aki lekésett egy könyvről, másvalaki meg­előzte a keresett könyv (le­mez) ideérkeztét. Az eladótérben két hölgy végzi a munkáját. Szótlanul. Lehet, hogy rosszul látom, de mintha kedvetlenek len­nének. Valahogyan furcsa ez az egész. Rengeteg könyv van az üzletben, eladó is van, vásárló is. Mégis, hiányzik valami a könyvekkel tapétá­zott 84 négyzetméteres te­remből...-szíj-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents