Tolna Megyei Népújság, 1981. május (31. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-05 / 103. szám

e Képújság 1981. május 5. Sportolnak a II-es Volánnál Pályaavató a paksi iizemfőnökségen Asztalitenisz NB I Tolnai VL - Miskolci ÉMTE 18-7 A TÁÉV SK mindkét csa­pata otthonában játszott. A férfiak a Sárvári Kinizsit fo­gadták és csak döntetlent tudtak elérni ellenük. A fa­arány 2467-2439 volt. A TÁÉV csapata ezúttal rend­kívül gyenge napot fogott ki. A csapat pontszerzői: Ritter - wald 446, Báli 429 fával. A TÁÉV férfi csapata legköze­lebb május 10-ón játszik Győrben, Az NB Il-es női csapat Za­laegerszeg együttesét fogad­ta, ahol a vendégek 6-2 arányban biaonyultak jobb­nak. A faairány 2323-2252 volt A mérkőzés lényegesen szorosabb volt, mint a 6-2-es eredmény mutatja. Zalaeger­szeg csapata egységesebb volt és ezzel tudta bebiztosí­tani győzelmét. A TÁÉV pontszerzői: Molnár Istvánná 405, Polán Györgyné 385 fá­val. A TÁÉV női csapata leg­közelebb május 10-én játszik Pécsett a PBTC együttese el­ken. Volt NB ll-sek Már hagyomány, hogy a szekszárdi, valamint a simon- tomyai volt NB II-es kézi­labdázók évenként két mér­kőzést játszanak egymással. Az idén az első találkozóra Szekszárdon kerül sor, a szakmunkásképző intézet ud­varán. A .találkozó időpont­ja május 8-a, péntek, kezdés 16 órakor. Simantomya szí­neiben többek között Szabó, Temesvári, a Vincellér test­vérek játszanak, míg Szek- szárdban — többek között — Csűrös és Kinczli is szerepel. Madridban a női tornászok XIII. Európa-bajnokságán a Vasárnapi szierenkénti döntők érmesei: ; Ugrás: 1. Christina Grigoras (Ro­mánia) 19,60 p. 2. Maxi Gna- uck és Birgit Senff (mindket­tő NDK) 19,55—19,55. Felemáskorlát: 1. Gnauok 19,95. 2. Álla Misznyik (Szovjetunió) és Grigoras 19,60—19,60 ... 6. Egervári Márta (Magyaror­szág) 19,30. Gerenda: 1. Gnauck 19,35. 2. Natalja Iljenko (Szovjetunió) 19,25. 3. Rodica Dunca (Románia) 19,15. Talaj: 1. Gnauck 19,65. 2. Misz­nyik 19,45. 3. Grigoras 19,25. ... 6. Flander Erika (Magyar- ország) 19,00. A lapunk mai számában megjelent tudósításokat írták, valamint az ered­ményeket közölték: Fe­kete László, Gaál István, Kovács Péter, Orbán La­jos, Zwick Jakab, Hajdú László, Lőrincz Antal,' Schmidt Antal. A sport­oldalakat összeállította: Nyakas István rovatve­zető. A 11-es Volán paksi üzem­főnökségén ünnepélyes kere­ték között adták át az új lé­tesítményt, mely biztosítja a több mint négyszáz dolgozó sportigényeinék* kielégítését. Az 'üzemfönökség KlSZ-alap- szervezete vállalta, hogy tár­sadalmi munkában sporttele­pet létesít. »Az elhatározást tett követ­te és egy kispályás labda­rúgópályát, valamint egy tol- lasiabdapályát már átadtak rendeltetésének. Az avatóün­nepségen Hunyady Szabolcs üzemigazgató mondott rövid beszédet. A paksi járási sportfel­ügyelőség osztályvezetője, Szinger Ferenc, a városi ta­nács vezetői nevében üdvö­zölte a kezdeményezést. Örömmel állapította meg: Paks városában ez a negye­dik olyan sportpálya, mely Kosárlabda Nem sikerült az NB A Dombóvári VSE NB II- ben második helyen végzett férfi kosárlabdacsapata öt napon át Fonyódon osztályo­zó sorozaton vett részt. A dombóvári csapatnak nem si­került az NB I-foe jutás. A sorsuk tulajdonképpen már az első fordulóban eldőlt, amikor a Volán elleni mér­kőzésen a játékvezető Pálvöl- gyit kiállította. Mindez a má­sodik félidő elején történt. Mivel a dombóvári csapatnak nem volt esélye ezt a mér­kőzésit megnyerni, ezért — utána — Érd ősi Lajos edző a cseresort szerepeltette. A Volán 108-89-re nyerte a ta­lálkozót. A második mérkő­zésen ismét Pálvölgyi nélkül kellett kiállniuk a dombóvá­riaknak. Az első félidőben jól ment a játék és tíz pont előnyhöz jutottak (37-47), a második félidőben azonban a nagy tét miatt egyre idege­sebben játszottak a dombó­váriak, sok hibát vétettek, ezt a hódmezővásárhelyiek jól kihasználták és 88-77-re megnyerték a mérkőzést.’ Május 1-én került sor a Kaposvári Táncsics elleni ta­lálkozóra. A jelenlévő szak­emberek egybehangzó véle­ménye szerint ez volt az osz­tályozó legjobb mérkőzése. A dombóváriak mindössze egy ponttal (83-82) maradtak alul a kaposváriakkal szemben. Ezen a ‘találkozón Pálvölgyi 40 pontot dobott, de még ez is kevés volt a győzelemhez. A mérkőzés után már várható volt, hogy Dombóvárnak nem sikerül a félj utas. Május 2-án a Székesfehér­vár ellen léptek pályára. A már tét nélküli mérkőzésen húszpontos vereséget szen­vedtek (97-77) a vasutasok. üzemen belül van, de ott nemcsak az - üzem dolgozói találják meg a felüdülést, ha­nem otthont biztosít a tö­megsport számára is. Németh Bálint, a paksi üzemfönökség pártalapszer- vezetének titkára munkatár­sunknak részletesen elmond­ta a távlati terveket, többek között azt, hogy a jövőben atlétikai számok, így futó­versenyek lebonyolítására al­kalmas pályát is építenek. Ennek érdekében kétszáz mé­teres futópályának hagytak helyet. Az új létesítményen elő­ször a TÁÉV paksi kiren­deltségének dolgozóiból, vala­mint a Volán szekszárdi üzemfőnökségének dolgozói­ból alakult csapat mérkőzött egymással. A találkozót a Volán-dolgozók nyerték 7-3 arányban. Ezt követte a Pák­a Dombóvárnak l-be jutás Az osztályozó utolsó mérkő­zésén a Kecskemét ellen is veszített a DVSE. Az első fél­időben 47-41 volt az ered- méhy a Dombóvár javára. Befejezés előtt négy másod­perccel még döntetlenre állt a találkozó (87-87). Ezt kö­vetően érte el a kecskeméti csapat kosarát, mellyel a ma­ga javára döntötte el a mér­kőzést. A Dombóvár csapatában a következők szerepeltek: Töl­gyes, Ács, Pálvölgyi, Ruzics- ka, Meszler, Tamási, Kollár II., Bálind, Kollár I., Harasz­ti, Tóth és Horváth. Erdősi Lajos edző elsősorban Pálvöl­gyi, majd Meszler, Ács és Tölgyes játékát dicsérte. Mint mondotta: Tamási sérülése ismét kiújult, de még így is jó teljesítményt nyújtott. A két újonc, Horváth és Tóth jól megállta helyét. A jövővel kapcsolatban az edző elmondta: A közeli he­tekben két MNK-mérkőzést játszanak, majd május végén az Erfurti Lokomotív csapa­tát látják vendégül. Különö­sebb elkeseredés nem tapasz­talható a játékosoknál, az őszre elkészül a sportcsarno­kuk és a cél változatlan; baj­nokságot nyerni, NB I-be jutni. Ami nem sikerült az osztályozón, sikerülhet az ősszel. Ehhez minden esély megvan, hisz a játékosok to­vábbra is együtt maradnak, sőt kilátás van több NB I-es igazolására is. Á csoportból feljutott a Kaposvári Tán­csics, valamint az Universitas PEAC. Érdemes megemlíteni, hogy kilátás ván arra, ha va­lamelyik csapat nem vállalja az NB I-et, szóba jöhet a Dombóvár indítása. si Volán—Paksi Konzervgyár mérkőzés, ahol a házigazdák bizonyultak jobbnak. A két vesztes a Konzervgyár, vala­mint a TÁÉV dolgozói ját­szottak a 3.—4. helyért. Itt a TÁÉV dolgozói voltak job­bak. Az 1.—2. helyért a szek­szárdi, valamint a paksi üzemfőnökség dolgozói mér­kőztek. A küzdelem 1-1-es döntetlent hozott, majd bün­tetőrúgásokkal 4-3-ra a pak­siak nyertek. A pályaavató torna vég­eredménye: 1. Volán Paks, 2. Volán Szekszárd, 3. TÁÉV, 4. Konzervgyár. A torna leg­jobb góllövője Tarlós Gábor (TÁÉV). A legjobb védő: Újvári Zoltán (Volán Szek­szárd). A legjobb kapus: Meixner János (Volán Paks). A tiszteletdíjakat, valamint a Volán-kupát Hunyady Sza­bolcs üzemigazgató adta át. A Bp. MÁV Törekvés SE Köveskál térségében ren­dezte meg a nemzetközi Vasutas-kupa tájfutó verse­nyét. öt külföldi és hatvan- három hazai klub 1046 ver­senyzője állt rajthoz. Az F— 17-es kategóriában Molnár Gyula (Paksi SE) második helyezést szerzett. A nőknél nem kis meglepetésnek szá­mított, hogy az .N—17-esek kategóriájában a paksi Fel- nagy Rózsa első, klubtársai A városi sakkszövetség sakk-villámversenyt rende­zett május 1. tiszteletére. Ezen a városi üzemi sakk­csapatbajnokság csapataiban szereplő játékosok küzdöttek meg a helyezésekért. A leg­jobban szereplő játékos Ba­A sorsolás szeszélye és a közelmúltban rendezett vb következtéiben csak az ötödik fordulóban láthatták a tolnai szurkolók hazai pályán ver­senyzőiket. Az ellenfél a Mis­kolci BMTE csapata volt, melyben a volt válogátott Molnár Anna mellett néhány fiatal versenyző szerepelt. Éppen ezért a hazai szakve­zetés is úgy döntött, hogy ru­tinszerzés céljából, ezúttal is alaposan megfiatalítja a csa­patot. A két serdülőkorú ver­senyző — Bátorfi Csilla és Kaiser Ági — élt a lehetőség­gel és mint az elmúlt hetek­ben, ezúttal is felnőtteket megszégyenítő játékkal, nagy­ban hozzájárult a csapat nagyarányú győzelméhez. Már az első fordulóban lát­ható volt; kevés izgalmat okoz ez a találkozó, hisz 4-1- es vezetésre tett szert a hazai csapat. A további fordulók­ban is fokozatosan növelte Befejeződött a diák sport­körök kézilabda-bajnokságá­nak megyei döntője. A há­rom fordulós bajnokság vég­eredménye: Lányok: 1. Ta­mási Gimnázium, 2. Gyön- ki gimnázium, 3. Szekszárdi Egészségügyi Szakiskola, Fi­úk: 1. Szekszárdi 505-ös Szakmunkásképző Intézet, 2. Gyönki gimnázium, 3. Dom­közül Lénárt Éva harmadik, míg Kern Zsuzsa az ötödik helyen végzett. Az N—17-es korcsoportban — miután egyúttal csapat- küzdelem is volt — kiírt vándorserleget a Paksi SE szakosztálya nyerte, egy évig ők őrzik. A győztes paksi csa­pat valamennyi versenyzője érmet és emlékzászlót is ka­pott az ünnepélyes ered­lázs Imre (TÁÉV) volt 9,5 ponttal. További sorrend: 2. Szuhai Balázs (TÁÉV) 9,5, 3. Rudolf László (Számítóköz­pont) 9, 4. Burai Lajos (BHG) 8, 5. Prantner János (TÁÉV) 7,5, 6. Szögi Gábor (TÁÉV) 7 ponttal. előnyét a tolnai gárda, és 3-2, 3-2, 3-2, majd 5-0-as for­dulók után biztosan állították be a végeredményt. Elsősorban a két fiatal ver­senyző játéka, teljesítménye érdemel figyelmet. Mindket­ten első számú várományo­sai az NB I. közvetlen csapat- tagságának. Már az elmúlt fordulók során is lehetőséget kaptak tehetségük bizonyítá­sára, és minden esetben si­keres volt szereplésük. Ezút­tal hazai közönség előtt is bi­zonyítottak. A felnőtt korú versenyzők k’özül Balogh és Bízó kiemelkedő, formában, jól játszott. Kiss Anikó ezút­tal a megszokottnál idege­sebb volt, ami két vereségé­be került Az ellenfél csapa­tából Molnár Anna játéka di­csérhető. Győztesek: Balogh, Bízó 5—5, Kiss 8, Bátorfi 3, Kaiser 2, illetve Molnár 3, Széles 3, Bukov enszki 1. — link — sport bóvári Apáczai Szakközépis­kola, 4. Lengyeli Mezőgazda- sági Szakmunkásképző Isko­la. A területi döntőn, amelyen hat megye győztes együttesei szerepelnek az országos dön­tőbe jutásért, megyénket a tamási gimnázium leány és a szekszárdi 505-ös DSK fiú­csapata képviseli majd. Tömegsport Újabb fordulót rendeztek Szekszárdon a kézilabda Crossbar-kupában. A női csapatok mezőnyében vala­mennyi csoportban körvona­lazódnak az erőviszonyok, lassan kialakul a döntőbe ju­tásra esélyesek tábora. Eredmények: I. csoport: Kereskedelmi Szakközépis­kola—BHG 17—3, Szakmun­kásképző Kollégium—Posta 15—1. Az élcsoport állása: 1. Kér. Szakközép 4, 2. Szäk- munk. Kollégium 2, 3. BHG 2 ponttal. II. csoport: Egészségügyi Szakközépiskola—Egészség- ügyi Szakiskola 17—12, Szed­res—Szabó KTSZ II. 26—6, a Kórház—Megyei Tanács mér­kőzést május 7-én játsszák. Élcsoport: 1. Eü. Szakközép. 4, 2. Szedres 4, 3. Eü. Szakisk. 2 ponttal. III. csoport: Tejüzem— AG- ROKER 11—1, Húsos— Sütő­ipar 19—3. Élcsoport: 1. Tej­üzem 6, 2. Húsos 4, 3. AGRO- KER 2 ponttal. IV. csoport: TÁÉV—Szabó KTSZ I. 13—0, Patyolat- Volán 9—9. Élcsoport: 1. Vo­lán 5, 2. Patyolat 3, 3. TÁÉV 3 ponttal. V. csoport: Bőrdíszmű—Sz. Spartacus 6—4, TITÁN—ME­ZŐGÉP 6—5. Élcsoport: 1. Bőrdíszmű 2, 2. MMG AM 2, 3. TITÁN 2 ponttal. Cselgáncs Az Atomerőmű SE három cselgáncsozója is résztvett Baján a Bácska-kupa kisdo­bos körzeti rangsorverse­nyén. A paksi fiatalok közül Steigerwald Gábor a 35 kg- osok súlycsoportjában az el­ső, Nagy Attila a 32 kg-ban harmadik, Sáfrány Ervin ugyanebben a súlycsoportban ötödik helyen végzett. Az első mérkőzés a pályaavatón. A TÁÉV, (Paks), valamint a Volán (Szekszárd) dol­gozóinak csapata. TÁJFUTÁS tnényhirdetésnél. Kispályás foci Szekszárdon, a Csörge-tó melletti sportpályán női és férfi kispályás labdarúgó-mérkőzésekre került sor. A férfiak­nál a DÉDÁSZ csapata a Városgazdálkodás ellen 10-4 arányban nyert. Sakk-villámverseny Iskolai

Next

/
Thumbnails
Contents