Tolna Megyei Népújság, 1981. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-05 / 103. szám
AKÉPÚJSÁG 1981. május 5. Moziban Az ismeretlenek (adnak szolmizálni A tudományos-fantasztikus filmek alapsémája ez: az ember győzedelmeskedik á fenevad idegen lények felett, akiknek az az egyetlen céljuk, hogy galaktikus űrgyarmatosítás révén eltöröljék az emberiséget a Föld színéről. Mosolyogtatóan nevetséges ötlet! Primitívsége abban rejlik, hogy a feltételezés legcsekélyebb lehetőségét se adják meg nekünk, hogy elképzeljük: mi lenne, ha az ismeretlenek békés és barátságos szándékkal landolnának a Földön. Az igénytelen és tudatosan emberi ösztönökre épített, továbbgondolkodást sem igénylő sci-fi ilyen. Mindezt nem mondhatjuk el Steve« Spielberg Harmadik típusú találkozások című kiváló alkotásáról. Az amerikai rendező a szemétkosárba hajít minden ilyen módszert, megközelítést és a sci-fi filmeknek azt az elfüstölt feszültségteremtő eszközét, amelyet túlvilági rettenetnek nevezünk. Steven Spielberg filmje mélyen humánus alkotás, ö és a magyar származású alkotótársa, Zsigmond Vilmos vezető operatőr megálmodik egy olyan lehetséges szituációt, amely nem akörül mozog, hogy az idegenek leigáznak, megsemmisítenek, egy másik galaktikába deportálnak bennünket, hanem csak azért akarnak kapcsolatot létesíteni — és később tartani — az emberiséggel, mert meg akarják ismerni világát, tudományos eredményeit és kultúráját. A Harmadik típusú találkozások nemcsak pazar technikája, ugyancsak elkápráztató — a film második főszereplője, a filmművészetben iskolát teremtő francia filmrendező: Francois Truffaut — színészgárdájának alakítása miatt kivételes a film. Formabontó jövőlátásának kulcsa ott van, hogy nem fogadja el fenntartás nélkül azt a nézetet, mely szerint.: a ma emberisége képes elhárítani és kivédeni egy lehetséges kozmikus támadást. Spielberg úgy fogalmaz: azt tételezzük fel, hogy az ismeretlenek már eleve barátságos szándékkal jönnek. Akkor pedig bűn lenne, ha nem lépnénk ki elzártságunkból. A film tartalmáról nincs szándékomban írni. Pontosan azért, mert a szoros és mindvégig következetes cselekmény és gondolatvezetése látná most ennek kárát. A leglényegesebbről talán ennyit: a találkozás eszköze, mellyel kapcsolatot teremt két külön világ képviselője nem más, mint Kodály Zoltán zenei módszere. Az a szolmizáción alapuló zenei módszer, amely a zenetanításban és az egyetemes zenében egymáshoz közelítette az országokat. Spielberg szerint az idegenek tudnak szolmizálni. S ha tényleg tudnak, akkor már az sem elképzelhetetlen, hogy Földünk és egy idegen galaktikabeli világ között is lehet kapcsolatot teremteni Kodály módszerével. Lehet vagy lehetne. SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS Rádió Ilii Szolgáltatás Hangversenykrónika A Pécsi Szimfonikus Zenekar koncertje Aggódtunk, hogy ismét a vidéki zenekarok gondjai hatják át az évadzáró hangverseny estéjének perceit, szorongásunk azonban a kezdeti pillanatok után elült. A pécsi zenekar jó formát mutatott, s így felesleges azt kutatni, mennyi szerepe volt ebben a karmester, Németh Gyula vasmarkának, vagy a félszáz tagú együttes szólistaként is neves „öregeinek”, s a fiataloknak, akik — úgy tűnik —, máris jelesül állják a feladat adta vizsgát. Pécs ■— más művészeti területeken is — műhelynek látszik, s ha a nehézségekből ugyanúgy kijut ennek a városnak is, mint a többi vidéki centrumnak, zenekultúrája jó utakon felődik. ’ A műsorkezdő nyitány (Weber: A bűvös vadász) hamisítatlan romantikát hozott, üdét, frisset, kamaszosnak is mondhatnánk, ha nem ismernénk szerzőjének korát a darab írásakor (1817 és 1820 között keletkezett). Némileg emlékeztet a kortárs Mendelssohn tündérzenéire, a ráérzőét igazolja a kapcsolódó opera történeti magja: a sötét hatalmak útvesztőjébe kerülő fiatal vadász, Max, és Agatha romantikusan tiszta, megváltó szerelme. A zenekari interpretáció egyszerű volt, szép, sodró erejű. Richard Strauss fiatalkori (Esz-dúr Op. 11.) kürtversenyének kiváló művészünk, Tarjám Ferenc volt a szólistája. Bár a művelődési központ nagytermének akusztikája nem a legkedvezőbb az ilyen kényesv érzékeny A Népszerű történelem sorozatban jelent meg Georgi Georgiev könyve, az 1923-as bulgáriai szeptemberi antifasiszta felkelés történetéről. A felkelés célja a katonai- fasiszta diktatúra megdöntése és a munkás-paraszt hatalom megteremtése volt Nagyon sok közös vonása van annak a harcnak, amelyet a magyarok és a bolgáhangszerek számára, számunkra mégis érthetetlen, miért nem fogadta nagyobb elismerés Peter Daummal, a kürtösök koronázatlan királyával hovatovább egy szinten jegyzett művészünk míves, nemesen könnyed, szi- porkázóan elegáns játékát? Érvként nem illő felhozni, hogy ugyanezekért a hangokért a New York-i Carnegie Hall-ban vastaps járt ki: kövessük meg ezúttal magunk a remeket nyújtó művészt; talán mi, a közönség voltunk fáradtabbak az évad záró- hangversenyén. . Feltevésünket igazolni látszik az a tény, hogy ugyanakkor kitörő sikert aratott Dvorak: Üjvilág szimfóniája; ezúttal is mint máskor is — a jelek erre mutatnak — e mű mély benső koloritja változatlan erővel „fogja” a fiatal s idősebb lelkeket egyaránt. Honvágy, az új helyzetbe való jóindulatú, de keserves beilleszkedni akarás, s végül az ottlakók, a bennszülött indiánok mérhetetlen szomorúsága — ez volna röviden a tartalom, ha töredékes „szüzsét” akarnánk nyújtani a műről. Németh Gyula karmester (Hemmingway-vel szólva) nem éppen „Vándorünnep” zenekari muzsikusainak számára: kemény szigora, marcona következetessége elűz mindenféle enyhületet a felkészítő próbákról. Ám a pódiumról mosolygó, elégedett lélekkel vonulnak le • muzsikusai. így távoztunk mi is. Dobai Tamás rok folytattak a fasizmus és a kizsákmányolás ellen, a Nagy Oköberi Forradalom kitörése után. Bizonnyal kevesen tudják, hogy a magyar forradalomban sok bolgár munkás, paraszt vett részt. Az orosz és a német nyelvű kiadáshoz képest a magyar ezeket az összefüggéseket részletesebben tárgyalja. A rádió beleavatkozik mindennapi életünkbe és «ezt jól teszi. Nemcsak arra gondolunk, hogy híreket mond, sporteseményeket közvetít, elviszi a hallgatót zenekari rendezvényekre, az Operaház előadásaira (Operaház nélkül), vagy lehetőivé teszi a Nemzeti Színház művészeinek meghallgatását (Nemzeti Színház nélkül). A beavatkozás alatt jelen esetben az apróbb, közhasznú információk tömege értendő, tehát tulajdonképpen szolgáltatások, melyeket minden különösebb odafigyelés nélkül veszünk igényibe, annyira természeteseknek érezzük azokat. Utólagosan átlapozva egyetlen hét műsorát, a következőkre sikerült bukkannunk, melyek mind ehhez a gondolatkörhöz tartoznak: Mai kulturális programok, Útközben, Válaszolunk hallga- tóinkriak, Mai könyvajánlatunk, Gyermekek könyvespolca, A kiállítótermek programjából, Előttünk a vasárnap fezen belül koncért-, színház-, múzeum- és túraajánlat), Időjárás és vízállásjelentés, Körzeti időjárás, Idegen nyelvű vízjelző szolgálat. Feltétlenül ide tartozik az Iskolarádió, de részben az Ötödik sebesség „cserebere” ajánlata, vagy akár a telefonon hívható „Segíthetünk?” is. A méltán népszerű 168 órát a hagyományos gong helyett ezentúl zene vezeti be. A műsorvezető sajnos nem isimerte fel, nem baj, utána javított, bár a Ki nyer ma műsorán így az ötödik kérdés is az övé lenne. Igen, ez Mozart közismert szimfóniája, a g-moll, a „nagy” g-moll. De sajnos ez is tévedés. Ebben a formában ez már nem ^lozart műve, mert egy szerencsétlen, majdhogynem bűnös dzsesszesített változat csupán, s nyilván a mester, ha tehetné, akár peres úton is visszakövetelné szerzői jogát. Ez ugyanis, bizonyos ideig még a szerző halála után is tiltja, hogy bárki avatatlanul belekontárkodjék mások alkotásába. Csak meiEzek egyik-másikának szolgáltató jellegén talán hajlamosak vagyunk mosolyogni. Aki azonban szemtanúja volt már annak, hogy a dunai hajósok mekkora figyelemmel hallgatják a vízállásjelentést, és tudja, hogy egy uszálykormányos kezére mekkora értéket bíznak, az — ha nem is hallgatja meg, de — bizonyára nem vádul rajta. Az ,,Űtközben”-nel kapcsolatban már bizonyára nem kell különösebb magyarázattal szolgálni. Az meglehet, hogy csak részben felsorolt többiekkel kapcsolatban még oly kevéssé. A műsorokiba egyre inkább beleszól a közönség. Nem vár biztatást, hanem veszi a telefont, tárcsáz és ha kapcsolást is kap, igyekszik megmondani a véleményét. Amikor valakit ebbéli tevékenységében a „Na, most jól odamondogatok nekik!” vezérelv irányít, akkor ebből a beleszólásiból többnyire sületlenség származik. A rádiósok udvarias emberek, amikor legutóbb hosszabb időt töltöttünk náluk, nem mondták meg, hogy milyen arányban. A hasznos vélemények azonban fontosak és akikre tartozik, egyre inkább odafigyelnek azokra. Ez is „szolgáltatás”, csak éppen megfordított formában, de semmivel se kevésbé hasznosan a szokásosnál. -s. -n. lékesen: a XX. század egyik jelentős magyar írójának színműveit ezért nem láthatjuk: az örökösök semmiféle változtatás t nem engednek az eredeti szövegen. (Mozart esetében régen túljutottunk a védelmi időn. Amit alkotott, az emberiség kincse. Illetve, ebben az esetben szabad préda, s az avatatlan és hívatlan „társszerző” azt csinál vele, amitakar. Az ízléstelenségnek pedig úgy létezik, nincs határa Mégis, nem kellene kiterjeszteni a jogvédelmet, legalább azokra a művekre, amelyeknek rendeltetésük szerint a maguk eredeti tisztaságában kellene mégszólal- niofc? cs. Kossuth-könyvek Georgiev: Felkelés Bulgáriában Tévénapló Bovaryné A remekművek átdolgozása mindig kockázatos, rendszerint a legfontosabb sikkad el bennük, 'maga a remekmű, ami marad, a történet, önmagában legföljebb érdekes, de például a Bovarynéról még ezt sem mondhatjuk el. Flaubert nem lep meg váratlan fordulatokkal, regényét nem a cselekmény teszi izgalmassá, hisz Emma 'Rouault története igazán szokványos, a Jiűtlen asszonyok pedig egyébként is meglehetősen unalmasok: mindig ugyanazt csinálják ... Flaubert egy kor lés emberei krónikáját írta meg, nagyon is tendenciózusan, mert a Bovaryné a kispolgári életérzés kísértetiesen pontos ábrázolása. Nemcsak iHomais úr, a gyógyszerész, aki a klasszikus kispolgár alakja, hanem a doktor is és mindenek előtt Emma, aki fellengzős, kicsinyes, tyúkesze csak érzéki örömökben tud gondolkozni. Flaubert nagyon pontosan jellemez, figyelme mindenre kiterjed. Emma például azt szeretné, hogy „éjfélkor, fáklyafénynél tartsák meg az esküvőt”, amibe természetesen nem megy bele zsugori apja. Előfizetett a Hímzőkosárra, „a nők kedvelt lapjára és a Szalonok Tündérére. Egy sort sem hagyott olvasatlan s csak úgy falta a beszámolókat az első előadásokról, az estélyekről és a lóversenyekről s épp oly forrón érdekelte egy énekesnő első fellépése, mint egy új áruház megnyitása”. Csupa kicsinyes, felszínes dolog, de ezekből áll össze egy unatkozó, szenvelgő falusi asszonyság portréja, s a kép oly szuggesztív, Flaubert oly erőteljes, biztos vonásokkal rajzolja meg, hogy érezzük, ott settenkedik mögötte a végzet, amit nem tud tkikerülni. A tévéfilmből viszont, amit az angolok készítettek, éppen a végzetszerűséget nem érezzük ki, ez az Emma Bo- vary semmi más, csak egy hűtlen asszony, ahogy Bovary úr is csak bántóan mamlasz férj, aki annyira ostoba,'hogy már unalmas is. Ahogy unalmas maga a film is, amely négy részbe sűrítette a testes regényt, anélkül; hogy egy pillanatra is Flaubert közelébe tudott volna férkőzni. Akik a film után veszik kezükbe a regényt, bizonyára nagyot néznek, s alig fogják elhinni, hogy a film érdektelen szereplői azonosak Flaubert eleven alakjaival. Az angol Bovaryné nagy csalódás volt, s legföljebb arra jó, hogy újra elővégyük a regényt, s belépjünk el nem múló világába. A többit majd mondja el Szecskö Tamás, hogy ő mit látott Tv-tükrében. CSÁNYI L. Ha nem az almában, miben? Az év elején értesültünk arról, hogy Fehér Klára történeteiből tévéjáték készül a nemzetközi nőnapra. A hiba nem az almában van címmel. A férfi és nő viszonyának örökzöld témáiból sokan megéltek már az írástudók közül, remekművek sora bizonyítja, hogy érdemes visszamenni Ádámig, Éváig és a nagy almafáig. Vártuk tehát a vidám perceket, mígnem késéssel, anyáknapi ajándékként megkaptuk. Emlékezetünkbe vésendő, hogy van új a Nap alatt! Ritkaságszámba menően erőltetett 70 percet kaptunk ugyanis ajándékba és most ősszüleink bűnbeesésének örök problémáján kívül az vita tárgya, vajon miért büntetettünk ilyen súlyosan! A keretjátékba ágyazott vidám történetek unalmasak voltak, sziruposak, a tévéjáték szereplői pedig jobb sorsra érdemesek. A néző így utólag csak egy dolognak örvendezhet, de annak nagyon: túl vagyunk az almajátékon, tudjuk, ami eddig se volt titok: nem az almában van a hiba. Hogy akkor miben? Az örökzöldeket elhervasztó fantáziátlanságban és az ehhez gyakran társuló erőltetettségben. — óa — Főszereplő vendég Tulajdonképpen egy-egy tévéelőadás (persze rádióműsorra és újságcikkre is érvényes) a nézőknek, illetve hallgatóknak, olvasóknak akkor ad maradandót, ha azok x idő múltán is emlékeznek az adás vagy írás egy-egy momentumára, egy szép fölvételére, dalára, netán egy okos mondatára... Hát nem tudom, hogy ki mire fog emlékezni Szűcs Judit Száguldás círrtü műsorából, amit szombaton este sugárzott a televízió. A jegyzetíró objektív kell maradjon, de mégis megjegyzem, hogy kedvelem az ifjú énekesnő számait, elismeréssel adózom egyenletesen felfelé tartó karrierjének, nemzetközi sikereihez pedig csak őszintén gratulálhatok. Mindezeket előrebocsátva írom: sajnálattal néztem a szombati show-műsort. A tehetséges énekesnő ezúttal vendégeket is köszöntött: az NDK-tévé balettkarát és Don Lu- riót, az olasz koreográfus táncost, akinek NSZK- és spanyol sorozata korábban joggal aratott nagy sikert a tévénézők körében. Don Lurio szombaton koreográfusként, dalszerzőként, énekesként szerepelt, s természetesen táncolt is Szűcs Judittal. Az egyébként ügyesen mozgó énekesnő „előnytelen” vendégre talált Don Lurio személyében, aki mellett az est háziasszonya pillanatokon belül háttérszereplővé zsugorodott, a táncot Lurio társaságában pedig csupán erőltetett könnyedséggel ropta. Ugyancsak erőltetettnek minősíthe- tőek a legjobb szándék ellenére is az énekszámok közti „vidám” csevelyek. Lényeg, hogy Don Lurio volt a főszereplő, Szűcs Judit pedig igen halvány epizódszereplőként működött közre. A Száguldás első számáról pedig külön is érdemes néhány szót szólni. A Meleg az éjszaka című dalt a fiatal énekesnő dalolta, kezében egy hatalmas whisky-s butykos- sal, a balettkar férfi tagjai pedig lankadtan, lomhán dülöngéltek, néha mintha a részegség vette volna le őket a lábukról, terültek el a parketten, s egyetértőén „ne menjünk még haza” jelszóval hemperegtek egy kicsikét. Szóval hajrá alkoholizmus! Igyu nk, dülöngéljünk, s ha már ezt megtettük, ugyan minek is mennénk haza ... Aki pedig csak erre emlékezik a szombat esti műsorból, annak az nem sokat adott. Mást visszaidézni pedig igen megerőltető volna, meg minek is? —vhm— Szerzői jog
