Tolna Megyei Népújság, 1981. május (31. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-19 / 115. szám

* Képújság 1981. május 19. Moziban Bűnügyi törpike Nem tartok attól, hogy nem lesz sikere annak az ameri­kai bűnügyi filmnek, amelyet egy hétig tart a műsorán a szekszárdi Panoráma film­színház. Colin Higgins ren­dező Óvakodj a törpétől! cí­met viselő krimijében senki se gondoljon a kerti törpére, sem a giccs elleni hadjárat­ra. A törpe itt nagy T-vel írandó, mert a bűnügyi tör­pike egy gyilkos, csak ilyen megtévesztő becenevet visel. Nevét bizonyára minimális emberszeretete miatt érde­melte ki, mert tisztes térítés ellenében készséggel röpít bárkinek a fejébe egy-egy karabélygolyót. Nem váloga­tós, még akkor sem, ha a le­lövendő áldozat nem más, mint a római pápa. A bájos, elvált és férfi­kaland után vágyó Gloria (Colin Hawn) úgy került eb­be a bűnügybe, mint Pilátus a Crédóba. Mindenesetre az Adóztasd meg az egyházat! fedőnevet viselő jobboldali terrorszervezettel találkozva gyorsan rájött arra, hogy a bűnbanda — a Törpe, egy al­bínó és egy névtelen — nem találkát ígér neki, hanem a halált. Gloria felvesz a kocsijába egy férfit, aki rájött arra, hogy a terrorszervezet San Francisco-i látogatása alkal­mával meg akarja gyilkolni a római pápát. A filmben az albínó gyilkos is vonakodik meghúzni a ravaszt. Az élet­ben, egy elvetemült ember meghúzta! Az autóslapos ügynök kés­sel megöletik, ám előtte a bizonyítékot átadja a bájos Glóriának. A cselekmény ettől kezdve megy a maga útján, történik minden a bűnügyi történetek ismert üldözési menetrendje szerint. Halott is van bőven, de mindig eltüntetik őket. Gloria ott marad az értetlen rendőrökkel, akik minden­félét. gondolnak a csacska elvált asszonyról. Végül egy snájdig zsaru (Chevy Chase) kénytelen hinni a lánynak. Olyannyira, hogy hitével meg sem áll a szerelemig és az ágyig. De azt már nem látjuk. Az Óvakodj a törpétől! cí­mű filmről felesleges többet írni. Mégis igazságtalan len­nék, ha nem jegyezném meg, volt benne néhány jó poén. Igaz, zöme kínosan csikorgóit, de olyan is akadt, amit még nem agyaltak ki eddig az amerikai filmes gegman-ek, A film záróképe még a szi­várványszínű kerti törpénél is ordítóbb giccs: a gyilkos kiterítve lóg egy színpadi díszleten, a szerelmespár he­vesen csókolja egymást, mi­közben felmegy a függöny és áhítattal tapsol mindenki. Az ember elégedett. Nem ültették fel a körhintára. Azt kapta, amit óhajtott. Krimit. Egyet a sok középszerűből. SZŰCS LÁSZLÓ JANOS Kossuth-könyvek Pytlík: A csavargó liba A csavargó liba nem más, mint J aroslav Hasek, a Svejk halhatatlan szerzője. A jelző egy cseh mondásra és a regényíró életmódjára utal, akii prágai bohémből lett Bugulma város bolsevik parancsnoka. Svejk olyan irodalmi szimbólum lett az idők folyamán, mint Don Quijote, a bús .képű lovag, csakhogy Svejk nem bús, mint ahogy az író is örök- vidám tréfamester volt, mindenféle züllött alak és mindenféle alkoholtartalmú ital nagy barátja. legalábbis így élt Hasek, de hogy mit gondolt, és mit érzett, azt nemcsak művei, hanem más tettei is bizonyít­ják. Radko Pytlík könyve egy nyomozás eredménye, a szerző maga mozaikképinek nevezi a portrét, amit fel­vázol, és függetlenül attól, hogy nem tudhat és nem ír­hat le mindent hőséről, több a könyv, mint mozaikok so­ra. Pontosan és részletesen végigkíséri az író életútját, amelynek állomásai és útvo­nala igen gyakran megegye­zik Svej'kével. Olvasóikat és irodalomtör­ténészeket egyaránt foglal­koztató vitatéma, hogy Svejk, a derék katona, valóban tö­kéletesen hülye-e, vagy csak tetteti a kedélyes együgyűsé- get a túlélés érdekében és reményében. Az őrült világ abszurditá­sai közepette csavarog az író is, de ő a bolsevikek ol­dalán megtalálja a kivezető utat is a háború zűrzavará­ból. Bemutatkozott a Helsinki Insinöörilaulajat Rádió Különvélemény? Északról jöttek, mégis me­leget hoztak. így lehetne a legrövidebben summázni azo­kat a benyomásokat, amelye­ket a finnországi vendég férfikar, a Helsinki Mérnök­kórus keltett bennünk. Mert a legfontosabb valójában a testvéri nép rokoni köszönté­se volt: jól mutatta ezt 1981. május 11-e estéjének soha még ilyen zsúfolt márvány­terme, s a hangverseny lel­kes, átmelegítő légköre. „Serkenj fel..ezekkel a Szávákkal kezdődött a műsor, és meglepetésünket még meg­toldotta két jól ismert da­lunk magyar, illetve finn nyelvű megszólalása. (Meg­kötöm lovaimat... Hullámzó Balaton tetején...) Igaz, a múlt ismeretében lassan már nem nagyon csodálkozunk hasonló kedvességeken, sőt, kicsit mintha várnánk is... Ezúttal megkaptuk, más szép dolgokkal együtt. Hallottunk középkori vi- rágénéket és svéd népdalfel­dolgozást (Lähde, Forrás), amelynék szövegét Elias Lönnrot, a Kalevala egybe- fogója fordította. Voltak is­métlésre kényszerített, ap­rócska, kedves kis darabok Változatlanul széles körű érdeklődés kíséri a lengyel- országi eseményeket. A Nem­zetközi Szemle most megje­lent, májusi számában rész­letes összeállítást találunk, amely az ország helyzetével, a Lengyel Egyesült Munkás­párt tevékenységével, a len­gyel kommunistáknak a jú­liusra tervezett rendkívüli kongresszusra való készülő­désével foglalkozik. Értékes elemzést olvasha­tunk Kína belpolitikai és társadalmi problémáiról, kü­lönös tekintettel azokra a nehézségekre, amelyek a „négy modernizálás” tervei­(Járnefelt: Sinklka, Tücsök... Jokinen: Suvinen tuuli, Nyá­ri szellő...), és voltak ter­mészetesen komoly, mély ér­zéseket megindítók, mint Si­belius művei, köztük a Fin- landia-h'imnusz. Megkapó dolog végigpil- lantani a műsor számain, milyen sok kórusmű témája a haza: a rideg, de mégis otthont jelentő északi föld szeretete. (Suomenmaa, A finn hazá... Kaleva népié dala..., Faúsztatás..., Jár­tamban a szántóföldön..., A legszebb ország...) Urpo Jokinen karnagy ér­tő kézzel fogja össze kórusát, s az elhangzott művek, a lelkes megszólaltatás mind azt bizonyították, hogy az 1948-han megalakult kórus nemcsak annak a feladatá­nak tesz eleget, aminek kész­tetésére ez időben számos műkedvelő egyesület alakult Finnországban (t. i. a háború borzalmainak feledése, feled- tetése), hanem azóta már sokkal fontosabb, szebb kül­detésnek is: s ez a barátság, testvéri, rokoni érzések fel­színre hozatal a zene nyel­vén. DOBAI TAMAS nék módosításához vezettek. A most ihduló „Fejlődő Vi­lág” — Üj gazdasági rend — „Világgazdaság” című össze­állítás a harmadik világ ége­tő'‘gondjait, fejlődésének ki­látásait tárgyalja. Dokumen­tumokat találunk a Szovjet­unió gazdaságának célkitű­zéseiről, cikkeket Pakisztán helyzetéről és a kolumbiai demokratikus erők harcáról. A közelmúlt politikai me­rényleteinek fényében külö­nösen időszerű és érdekes a terrorizmusról és az ameri­kai bűnözésről közölt tanul­mány. (KS) A „Magyarország” című he­tilap május 17,-i számának 25. oldalán ez olvasható: „A hortobágyi juhvágóhíd egye­dülálló az országban... Ex­portigényeknek megfelelő módon folyik itt a birkavá­gás, évente mintegy 200 ezer birkát szállítanak el innen hűtőkamionokban, hűtővago­nokban.” Valószínű, hogy az export és a környezetvéde­lem igényei nem lehetnek teljesen azonosak, mert ugyanerről a juhvágóhídról a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója május 15-én el­képesztő dolgokat mondott a Kossuth rádió 16.05-kor el­hangzott „Különvélemény” című adásában. Most kinek higgyen az ember? Horváth Sándornak, a cikk szerzőjé­nek, avagy Salamon Ferenc­nek, az igazgatónak? Az utóbbinak hisz, mert végtére is ő él helyben és naponta látja azt a képtelenséget, hogy a vágóhídi hulladék ton­náit földelik el (rosszul), mi­közben 50 kilométerrel odébb egy nagyüzem pompásan fel tudná használni vegyipari alapanyagként, mert éppen ilyennek a hiányában szen­ved. Mindez talán érzékeltet va­lamit abból, hogy a „Külön­vélemény” pompás műsor volt, mert megmozgatta az agysejteket. Balogh István, Juhász Judit és Pásztor Mag­dolna látta vendégül Sala­mon Ferencet, dr. Szatmári Mariann belgyógyász főorvost és az Űjpalota tervezéséért Állami díjat kapott Tenke Ti­bort. Az egész tulajdonkép- pen erősen emlékeztetett fél­tucat szikrázóan intelligens embernek a környezetvéde­lemért hallatott sikolyára. Ez utóbbi persze csak átvitten értendő, ugyanis egyáltalán nem sikoltoztak, hanem va­lamennyien rendkívül szen­vedélyesen, észérvek „bedo­básával” vitatkoztak. A Hor- tobágy-Kungyörgy pusztai juhvágóhíd borzalma csak egy volt a sok közül, vala­mennyit nincs módunk itt rendre sorolni. Egy valamit azonban feltétlenül hangsú­lyozni kell. Azt, hogy álviták­ban oly gazdag korunkban ez a vita ízig-vérig valódi volt. A résztvevők voltak olyan illetlenek és „rákérdeztek” a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatójára, hogyha mind­ez úgy igaz, amiként el­mondta, akkor ő mit tett el­lene? (Szerencsére tett.) Űj­palota főépítésze azt a kér­dést kapta, hogy ma ugyan­így tervezné-e ezt a városnyi városrészt, mint ahogyan tet­te? (Nem úgy tervezné.) Hiányzott minden, sajnos megszokott, de felesleges ál­tisztelet, ami a hasonló mű­sorokat gyakran unalmassá teszi. Ha azt halljuk, hogy vita közben valaki éppen az asztalt csapdossa, nem ütköz­tünk volna meg, mert ilyes­mi a tv-ben ugyan nem, ha­nem a valódi viták során sű­rűn előfordul. Arról az egyet­len megállapításról, mely sze­rint meddő környezetvéde­lemről beszélni mindaddig, míg nálunk a termék árában nincs benne a környezetvé­delmi költség is, oldalakat lehetne írni. Most eléged­jünk meg annyival, hogy re­mélhetőleg ezt a műsort be­látható időn belül megismét­lik. A cím csalóka csupán. Ugyanis az elhangzottakkal kapcsolatban senkinek nem lehet különvéleménye, amennyiben valaki érett ész­szel és ép elmével tud gon­dolkodni. Egyetértésünk tel­jes, aminthogy tulajdonkép­pen a résztvevőké is az volt. ORDAS IVAN Megjelent a Nemzetközi Szemle Tévénapló Olvasmányélményeink peremén Ki emlékezik már Vincente Blasco Ibanez nevére? (Az n felett hullámos vonal: ejtése ny.) Valamikor ol­vasott író volt nálunk is, de az irodalomtörténet nehe­zen boldogul vele: a naturalistáktól tanult ízlése nem riadt vissza az olcsóságoktól, a gyanús közhelyektől, az üres hatásvadászattól. Pedig van benne erő, s min­denekelőtt van benne sok hatásos egzotikum, s ha la siker nem sodorja magával, nyilván egészen másként alakul életműve. A Nád és mocsár (az eredeti címben sár), egyformán tükrözi erényeit és gyengéit, amint ez majd kiderül a végére tartogatott, váratlan, vagy in­kább indokolatlan meglepetésből. Fontos volt bemutatni? Hűen ábrázol egy előttünk ismeretlen világot, s a hatásra épülő, tulajdonképpen jó értelemben vett lektűrt jelenti, de többet aligha. Blasco Ibanez a világirodalom peremén áll, aki egy so­rát sem olvasta, nem róható fel hibájául. Romain Rolland sokkal fontosabb jelenség. A szá­zad első felében ö Ijelenti Európa lelkiismeretét, a meg­ingathatatlan emberi tisztességet, s humanizmusának hatása, példamutató bátorságának jelentősége valójá­ban felmérhetetlen. Aki írt róla, ünnepélyes hódolattal adózott tisztességének, az emberi értékek iránti oda­adó hűségének. Barátja volt Renan-nak, Wagner gya-, kori vendége, Tolsztoj pedig „testvérének" nevezte. Mint zenetudós, ma is tekintély, s kiváló munkái nélkülözhetetlenek. Ö szervezte meg a Sorbonne zenei tanszékét amelyet éveken át vezetett, s zenei tárgyú könyvei közül jó néhány magyarul is megjelent. Zenetudományi munkásságával egy időben regé­nyeket, színmüveket is írt, tevékeny részt vett a nép­színház (Le theatre du peuple) alapításában, s színpa­di művei közül itt mutatták be a Július 14.-ét, a Dan­tont, a Farkasokat. Ezek az évtizedek során lekerültek a színházak műsoráról, felújításukra ma már csak né­ha-néha történik kísérlet. Legnagyobb írói vállalkozása feltétlenül Jean- Christophe című regénye, ez a hatalmas regényfolyam, amelyről egy alkalommal azt mondta Stephan Zweig- nek, hogy „háromféle kötelességet óhajtott teljesíteni. Háláját leróni a muzsika iránt, vallomást tenni az eu­rópai egységről, s fölhívást intézni a népekhez, hogy térjenek észre”. A nemes szándék valóban végigvonul a nagy mű­vön, de mintha éppen az avult volna el benne, amit a századelő olvasója csodált, Rolland áradó pátosza, ün­nepélyes retorikája. Jean-Christophe, a zseniális mu­zsikus inkább eszmék hordozója, mint regényhős, ami történik vele, nem annyira a valóság, inkább emberi szituációk példatára, ahol a zene szépsége és a szellem nemessége mindenen diadalmaskodik. Nagyon fiatal voltam, amikor nekifogtam a Jean- Christophe -nak, de néhány kötet után belefulladtam, pedig később Galsworthy Forsyte Sagáján is átrágtam magam. Az első kötet néhány szép jelenete ma is fel­villan előttem, de Jean-Christophe alakja egyre job­ban elmosódott, s később Szerb Antal nyugtatott meg, hogy talán nem egészen bennem volt a hiba. Azt írja, hogy „Romain Rolland tulajdonképpen nem ábrázoló művész, hanem nagy szónok, akinek legfőbb írói kva­litása a szép beszéd művészete". Olyasmit is mond ró­la, ami nagyon tiszteletlenül hangzik, nem is írom ide, akinek kedve van hozzá, megkeresheti a Hétköznapok és csodákban. S most itt van a francia film-„folyam”, ami na­gyon gondos munkának látszik, de majd a végén derül ki, hogy bűnös mulasztás volt-e annak idején könnyel­műen letenni a nagyszabású regényt. CSÁNY1 LÁSZLÓ Csak fesztiválokra? 'Nem szándékozom adatokkal alátámasztani, hogy manapság milyen kevés rövidfilmet láthatnak a mozi-, jllétve a televízió-nézők. Csupán a tényt rögzítem, hogy az e műfaj kedvelőinek már-már örömünnepet jelent egy szépen megkomponált, hasznos kistfillm megtekinté­se. Valahogy úgy tűnik, hogy az elkészült rövidflilmek megkapják a számukra, illetve tárolásukra szükséges kis zugot. Amelyiknek „mázlija” van, azt levetítik; kö­zülük viszont többét elvisznek a különféle fesztiválok­ra. Gyakorlatilag a nagyközönség alig-alig láthat belő­lük néhányat. Pedig a közelmúltban a magyar film- termékből nem játékfilmet, hanem éppeín egy alig né­hány perces rövidlfilmet ismerték el Oscar-díjjal. (A légy című alkotást.) Számtalan kitűnő kisfiiknet készítenék az — ama­tőr és hivatásos — alkotók. S mégis... kutatni, keres­ni kell a műsorokban, hogy rábukkanjunk egyre-egyre. Vasárnap délután, 13 óra 40 perckor — tehát közel sem a tévénézés legideálisabb idejében — sugárzott a televízió három kitűnő kisfilmet: a Mozgás, gyerekek! című alkotás a különféle sportágakban edző gyerekekét mutatta be. Ezt a felnőttnek, gyereknek egyaránt hasz­nos alkotás követte: hogyan jutott el az emberiség a barlangrajzok „írásától” a betűírásig. A negyvenper­ces összeállítás befejezéseként Kollányi Ágoston Ud­varok című filmjét lábhatlíuk, almely azt tárja élénk okosan és szép képekkel, hogy az évszázadok során ho­gyan csökkent udvaraink; területe, sőt, mára, a modem lakótelepek építésénék idejére egyszerűen el is fogyott. A nézők igen kevés rövidfilmet látnák. Korábban .’legalább a mozifilmek előtt mutattak be belőlük. De ma már ez is riitkáságszámba megy. Ezek elosztása központilag történik, de csak hébe-lhóiba, ugyanis a já­tékfilmek egyre terjedelmesebbek, kiszorítják a remek ffövidffilméket. —vhm— A következő heti f Um jegyzet nüket a Piedone Egyiptom­ban című színes szinkronizált olasz filmről írjuk.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents