Tolna Megyei Népújság, 1981. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-17 / 114. szám
8 NÉPÚJSÁG 1981. május 17. Fejlesztik a halászflottát A lengyel halás zhajóflot- ta — a baltikumi és az óceáni — 1980-ban közel 750 ezer torma hallat halászott, ebből mintegy 500 ezer tonnát a távoli óceánokon. A lengyel piacra fagyasztott és sózott hal, valamint Észak- és Dél- Amerika halászvizeiről származó halkonzervek kerültek 275 ezer tonna mennyiségben. A halászhajók és a hazai halfelvevő piac között a Szczecinben székelő TRANS- OCEAN Vállalat közvetít. A 'halászó flottától átveszi a kartonokba csomagolt fagyasztott vagy sózott halat, a zsákokba töltött hallisztet; és göngyölegekkel, üzemanyaggal, édesvízzel, élelemmel, műszaki anyagokkal, valamint filmekkel, könyvekkel és sajtóval látja él a halászokat — hiszen á flotta dolgozói sokszor hónapokon keresztül tartózkodnak távol a hazájuktól. A TRANSOCEAN jelenleg csak tíz szállítóhajóval Rendelkezik, ezért a szczecini hajózó vállalat kénytelen idegen idegen ország lobogója alatt hajózó egységeket Charterként bérbe venni. A helyzeten javítanak majd a TRANSOCEAN megrendelésére épülő lengyel szállítóhajók. Már ez év derekán átadják a „Mazury” elnevezésű szállítóhajót, mely a távoli halászterületékről és a közepes távolságban levő flottáktól évente 15 ezer tonna halat vesz át. A gdanski Lenin hajógyár megkezdi nyolc darab új típusú univerzális hűtőhajó építését, amelyeket 1983— 1987 között adnak át a megrendelőknek. Ezek a hajók évente 18 ezer tonna halat fognak szállítani. A 60 személyes, komfortos kajütökkel, orvosi rendelővel, moziteremmel, fürdőmedencével ellátott hajókat korszerű rakodó- és környezetvédelmi berendezésekkel látják el. Afganisztán A WHO felmérése után — Az Afganisztán elleni hadüzenet nélküli háború ellenére jelentősek a forradalmi fejlődés sikerei — mondta Babrak Karmai, az ország nemzeti üRnepén tartott nagygyűlésen, — Megnőtt a dolgozó néptömegek bizalma a párt, a kormány iránt, megerősödött és kiszélesedett a forradalom társadalmi bázisa, növekedett az ország nemzetközi tekintélye. A fenti szavak nagyrészével — ez derül ki az elmúlt .napok sajtójából — a mérsékeltebb nyugati sajtó is egyetért. A forradalom győzelmének harmadik évfordulójára közölt cikkek kénytelenek elismerni, hogy ez az elmaradott ázsiai ország nagy léptekkel indul az évszázadokig nélkülözött civilizáció nyomába. A feudalizmus szorító béklyója, a széles tömegek nyomora, a csaknem teljes analfabétizmus: ez jellemezte még fél évtizede Afganisztánt. A hierarchia csúcsán néhány ezer ember semmiben sem szenvedett hiányt, ám a lakosság óriási része hihetetlenül rossz körülmények között tengődött. Az Egészség- ügyi Világszervezet megdöbbentő afganisztáni felmérése még fél évtizedes sincs: félmillió ember szenved tuberkolózisban, csaknem négymillió tradhomá'ban és maláriában, miközben húszezer emberre másfél kórházi ágy jut. Az egy főre számított nemzeti jövedelem 1973-ban, a becslés szerint mindössze 100 dollár volt. 'Gyökeres változást követelt az 1965-ben megalakult, Taraki vezette Népi Demokratikus Párt, de a korábban kitűzött célokért valójában csak az elmúlt tizenhat hónapban tehetett valamit az ország. Korábban a széthúzás, a rivalizálás akadályozta az egységes cselekvést, A békés termelőmunkát azonban továbbra is akadályozza az ellenforradalmi bandák garázdálkodása. E csoportok élvezik az. Egyesült Államok támogatását, amely Irán elvesztése után fordulatot szeretne elérni Afganisztánban. Kína ugyan kénytelen volt elismerni eddigi beavatkozási politikájának vereségét, de — Pakisztánnal együtt — nem mondott le tervedről. Am éppen most, az évforduló után írta az angol Guardian: Pakisztán is kénytelen lesz elgondolkodni, hogy az ellenforradalmi bandák valóban megfelelő partnerek-e. S. A. Az Aeroflot távlatai 'Az elmúlt ötéves tervidőszakban (1976—1980) több mint 500 millió személy vette igénybe a szovjet polgári repülés szolgálatait. Az utas- szállításban első ízben ért el ilyen eredményt az Aeroflot. Jélenleg a Szovjetunió több mint 3600 városát és települését kötik össze légi útvonalak, amelyeknek együttes hossza megközelíti az egymillió kilométert. Jelenleg csupán a központi menetrendben mintegy 4,5 ezer járat szerepel. A szovjet repülésügyi szakemberek nagy figyelmet fordítanak a távoli térségek megbízható szállítási kapcsolatainak megteremtésére. Az ötéves terv befejező évében a légi főútvonalak hálózata éppen ennek a követelmény- mek a figyelembevételével fejlődött. A kamcsatkai Pet- ropavlovszkban például bármilyen repülőgépek számára alkalmas, hatalmas kifutópálya épült, s elkészültek az összes szükséges szolgálati építmények. Ez lehetővé tette a rendszeres légijáratok megindítását a szupernagy távolságú, leszállás nélküli útvonaléin, amely a keleti félszigetet összeköti az ország központjával. Itt az Aeroflot vezérgépe, a négy- motoros IL—62 közlekedik. Moszkvától az egész utazás alig több mint 8 órát vesz igénybe. Az ötéves terv éveiben közvetlen útvonalak létesülték Moszkvától Pevekbe (Csukics-félsziget), Uszty-Kut és Susenszkoje szibériai városokba. Krasznojarszkban az új légikikötő megnyitása lehetővé tette az IL—62 gépek fogadását. Leszállás nélküli útvomalakat_ létesítenek Ja- kutszkba, Magadadba, No- rilszkba... Az Aeroflot lehetőséget teremtett a Szovjetunió keleti térségeiben élő embereknek ahhoz, hogy néhány óra alatt elérjék az ország európai részének ipari és kulturális központjait, valamiint a Balhés Fekete-tenger partján fekvő hagyományos üdülőhelyeket. A legjobban megterhelt légipályaudvarok olyan nagy központok közelében vannak, mint Moszkva, Leningrad, Kijev, a Don menti Rosztov, Szocsi, Mineralinije Vodi. Az említett városok légikikötőiben bevezették a legmodernebb automatizált légiforga- lom-irányító rendszereket. Az Aeroflot utasainak a tizedik ötéves tervben évente több' tucat új repülőtéri komplexumot és szállodát bocsátottak rendelkezésre. A legnagyobb új létesítmények közé tartozik a Moszkva közelében lévő Seremetyevo—2 repülőtéri komplexum, amely óránként 2000 utas átbocsá- tására készült. Jellemzésére csupán a következő adatokat említjük meg: a légipályaudvar épületének térfogata 577 ezer köbméter, az épület kilenc föld "feletti szintjének alapterülete 100 ezer négyzetméter. Vietnam a súlyos évtizedek után... A fiatalok mindenütt a világon fiatalok: életkedv, tett- vágy, vidámság tölti el őket. A vietnami fiúk és lányok, akik az életből évtizedekig szinte semmi mást nem ismertek, mint az egyenruhát és a fegyvert, most teljes szívvel fordulnak a munka és a szórakozás felé. ff. a.) Modern légipályaudvarok épültek Tallinnban, a sarkkörön túli Murmanszkban, Kirgizia fővárosában, Frun- zéban. Hamarosan befejeződik a jereváni légikikötő építése. Nagyszabású építkezésbe kezdtek Mánszkben, ahol a régi légikikötő beépült a városba. A szovjet polgári repülés fejlődésének egyik sajátossága a repülőgép-állomáby tervszerű felújítása. Jelenleg a repülőgép-állomány alapját a jól ismert IL—62, TU—154, TU—.134 gépek képezik. Ezek a repülőgépek látják el a személyszállítás volumenének mintegy 70 százalékát. Az utóbbi években a helyi légi útvonalakon a veterán AN—2 típust felváltotta a 17 személyes, turbolégcsavaros L— 410 gép, amelyet a szocialista gazdasági integráció keretében csehszlovák repülőgépkonstruktőrök fejlesztettek ki. Ezeknek a kényelmes kétmo- toros gépeknek az üzemeltetéséhez az Aeroflotnál elsőként a Volga-vidék, az Észak- Kaukázus, Jakutia, a központi körzetek légiközlekedési dolgozói sajátították el. Nagy remények fűződnek az első szovjet széles törzsű repülőgéphez, az IL—86 légibuszhoz, amelyet az Iljusin repülőgéptervező iroda fejlesztett ki. Fedélzetén 350 utast lehet elhelyezni. Egyszerre két repülőgép- gyár — szmolenszki és a szaraiévá — építi az első sorozatgyártású JAK—42 gépeket. Forgalomba állításuk — az IL—86 légibuszokhoz hasonlóan — az ötéves terv egyik fő eredménye. A délután és az este a barát kozásé, a szerelemé. A hanoi Lenin-park a fiatalok birodalma... Amikor leszáll az este, a szabadtéri színpadon, nálunk, peng a gitár, szól a popzene. akárcsak A Központi Fennsék egyetemén 800 diák tanul, köztük sok nemzetiségi fiú és leány. Képünkön: a fiúk gödörásó kerti kisgépet próbálnak ki. Az IL—76T „repülő" teherszállító A Seremetyevo—2 nemzetközi légikikötő Regisztrálópultok a kezelőteremben