Tolna Megyei Népújság, 1981. április (31. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-01 / 77. szám
e népújság 1981. április 1. Cselgáncs A hét végén Kaposváron rendezték a serdülő korosztályú cselgáncsozók 1981. évi második területi rangsor versenyét. A Szekszárdi Dózsa szakosztályát technikai okok miatt csak négy versenyző képviselte. Annál örvendete- setab, hogy mind a négyen jó helyezést értek el. Ihos Gábor a 48 kg-os, Steiner Zoltán a 68 kg-os súlycsoportban végzett az első helyen. Az 56 kg-osok mezőnyében Hild Gábor harmadik, a 35 kg-osoknál Puskás Jenő pedig ötödik lett. Külön említést érdemel Ihos Gábor, aki az idén már másodszor győzött Kaposváron és egyenletes teljesítménnyel sorozatban é# el dobogós helyezéseit. Ezúttal is kitűnt fizikai erőfölényével, technikai tudásával, amelynek eredményeként hét ippon-győzelmet aratott. Vívás Március utolsó vasárnapján Szekszárdon az egészség- ügyi szakközépiskola tornatermében rendezték meg a Szekszárdi Kórház SE IV. osztályú férfi tőrvívóversenyét. A szekszárdi versenyzők mellett a Pécsi Sportiskola és a Székesfehérvári Ikarus SE vívói is indultak. A 32 tagú mezőny viadalán jól szerepeltek a házigazda klub tőrvívói, Szemes László veretlenül szerezte meg az első helyezést. A dobogó másik két fokára is szekszárdi versenyző állhatott fel: második helyen Sudár Zsolt, a harmadikon Lőrincz Zoltán végzett. Levél megy... A megyei labdarúgószövetség edzői bizottsága hétfőn megtartotta szokásos negyedévi továbbképzését. A meghívók időben postára kerültek, megkapták az illetékesek: a megyebajnokságban szereplő csapatok szakosztály- vezetői. A meghívóból kiderült, hogy várják mindazokat az edzőket, akik szerződéses viszonyban állnak és felnőtt-, ifjúsági vagy serdülőcsapatnál edzősködnek. A továbbképzésen közel negyven edző megjelent, viszont négy egyesülettől egyetlen edző sem tartotta érdemesnek a továbbképzésen részt venni. Méghozzá nem is akármilyen egyesülettől, így például Paksról, a Bonyhádi MSC-től, Szekszárdról a TÁÉV-től és Aparhantról. Nem tudni, vajon az edzők a szakosztályvezetőktől, az egyesület vezetőitől értesültek-e a továbbképzésről, de egy bizonyos: ha netán nem, a lapunk sportrovatában megjelent híranyagból informálódhattak. Vagy esetleg ezen a négy helyen az edzők olyan magas szinten állnak, hogy nem tartják szükségesnek a szakmai továbbképzést? Minden bizonnyal erre csak ők tudnának választ adni. A labdarúgó-szövetség edzőbizottsága mindenesetre levelet rr az egyesületek vezetőinek és megkérdezi, hogy a fizetett edzők miért nem képezik magukat, miért maradtak távol. Országos mezei futóbajnokság Bajnok a Dézsa ifjúsági csapata Balogh ezüst-, Banat, Lamuth bronzérmes Felszabadulási villámtorna Tamásiban Vasárnap Dunakeszin rendezte a MASZ az 1981. évi országos mezei futóbajnokságot, melyen versenyzőink egy arany-, egy ezüst- és két bronzérmet nyertek. Balogh Gyula a „kismezein”, a 6 km-es távon indult és ezüstérmet szerzett. A győztes K. Szabó 2,5 km-nél „robbantott” és 30 méterrel elhúzott a mezőnytől. Balogh sajnos nagy hibát követett el azzal, hogy nem követte, mert így teljesen egyedül futott és az ezüstéremmel kellett beérnie nagynevű ellenfele mögött. Lamuth Jakab Molnár Sándor Az ifjúsági Lamuth biztosan szerzett bronzérmet, de az első két helyezettre jó hajrával sem tudott veszélyes lenni. Nagyszerűen futottak társai is és fölényesen nyerték a csapatbajnokságot, azaz megyénk egyetlen aranyérmét. A bajnokcsapat minden tagja dicséretet érdemel, különösen ha azt is figyelembe vesszük, hogy leggyengébb helyezési számunk 18. A dombóváriak halványabban szerepeltek, mint azt a megyei és területi verseny után vártuk és a tehetséges Banai Robi révén egy előkelő bronzérmet szereztek. A Dózsa serdülőcsapatának 6. helyezése nekünk kellemes meglepetés, de a szakemberek szerint jobb is lehetett volna. Összességében sikeresnek mondható a bajnoki rajt és azt bizonyítja, hogy a téli felkészülés jól sikerült. Eredmények: 6000 m férfi, felnőtt: .. .2. Balogh Gyula (Sz. Dózsa). 7000 m: férfi, ifjúsági: ...3. Lamuth Jakab, .. .10. Gerlei Tibor, 11. Molnár Sándor, .. .17. Ganczer Tibor, 18. Csizmazia István (mind Sz. Dózsa). Csapatban országos bajnok: Sz. Dózsa (Lamuth, Gerlei, Molnár, Ganczer, Csizmazia). Ganczer Tibor 6000 m fiú, serdülő: ...14. Farkas István (Sz. Dózsa). Csapatban: ...6. Sz. Dózsa (Farkas, Gallusz, Erdősi, Balogh, Kocsis). 4500 m fiú, serdülő (1967): .. .3. Banai Róbert (Dombóvári Sí). 4500 m fiú, serdülő (1968): .. .13. Gergely Zoltán (Dombóvári Sí). 3500 m lány, ifjúsági: .. .11. Parádi Beáta (Dombóvári VSE). 3000 m lány, serdülő: .. .9. Krausz Eszter (Sz. Dózsa). 2200 m lány, serdülő (1967): .. .16. Kőműves Anita (Dombóvári Sí). 2200 m lány, serdülő (1968): ...20. Gergely Tímea (Dombóvári Sí). Gerlei Tibor Csizmazia István Vasárnap napsütéses időben, kitűnő rendezéssel, nagyszerű játéklehetőséget nyújtott a bajnokságra történő felkészüléshez a Tamási járási TSF, valamint a Tamási MEDOSZ által rendezett Fel- szabadulási villámtoma. Hat együttes vett részt, Jcöztük a Simontornyai BTC és a Szekszárdi Spartacus NB Il-es csapata. A résztvevő együtteseket két hármas csoportba osztották. A csoportokon belül körmérkőzéseket játszottak, majd a délutáni műsor keretében a helyosztókat vívták. A tornagyőzelmet a Szekszárdi Spartacus gárdája szerezte meg a Simontornya előtt. A szövetkezeti csapatban a következő játékosok szerepeltek: Tóth, Hosnyánsz- kiné, Kadosa, Fritz, Katzenberger, Tekauer, Czibor, Gáspár, Lóridon. Részletes eredinények. „A” csoport: Tamási—Gyönk 15-6 (10-2). Ellenállhatatlanul játszott a hazai csapat. Legjobb dobók: Németh 4, Szabó 3, illetve Nagy, F. Kovács 2—2. Szekszárdi Spartacus—Tamási 10-9 (4-3). Nagy küzdelem után az utolsó pillanatban lőtt góllal nyert az NB Il-es csapat. Ld: Hosnyánsz- kiné, Fritz 3—3, illetve Tóth- né 3. Szekszárdi Spartacus— Gyönk 18-6 (10-4). Végig nagy fölényben játszott a Spartacus. Ld: Tekauer 5, HosSzekszárdon az úttörőházban rendezték meg az 1980— 81. tanévi megyei kisdobos- és úttörő-sakkbajnokságot. Kisdobos lányok: 1. Te- sinszki Tünde (Szedres) 4, 2. Szőts Zsuzsa (Gyulaj) 3, 3. Hernádi Rita (Györköny) 2, 4. Bodahelyi Éva (Szekszárdi 1 ponttal. Fiúk: 1. Pál- fi Zoltán (Szedres) 3,5, 2. Vámosi Albert (Szekszárd) 3, 3. Dömyei Csaba (Iregszemcse) 3, 4. Kelemen Zsolt (Nagymányok) 3 ponttal. Üttörő lányok: 1. Pámer Tünde (Györköny) 7,5, 2. nyánszkiné, Kadosa 4—4, illetve Németh 3. „B” csoport: Simontornya— Dalmand 19-4 (13-3). Az újonc NB Il-es csapat köny- nyedén nyert. Ld: Kapinyáné 5, Bálintné 4, illetve Németh 2. Simontornya—Szekszárdi Spartacus II. 14-4 (8-1). A Spartacus tartalékcsapata nem tudta megnehezíteni a bőrgyáriak dolgát. Ld: Molnár E. 6, Kapinyáné 3, illetve Kelemen 2. Szekszárdi Spartacus II.— Dalmand 15-14 (7-7). Fej-fej melletti küzdelemben győzött a szekszárdi gárda. Ld: Lovász 5, Farkas 4, illetve Schmidtné 7. Az 5—6. helyért: Dalmand —Gyönk 14-10 (7-3). Rászolgált győzelmére a dalmandi együttes. Ld: Schmidtné 4, Kelemen 3, illetve F. Kovács 4, Németh 3. A 3—4. helyért: Szekszárdi Spartacus II.—Tamási 11-10 (6-6). A torna egyik meglepetését szolgáltatta ez a találkozó. Ld: Hokeszter 4, Lovász, Szabó 3—3, illetve Németh. 3. Az 1—2. helyért: Szekszárdi Spartacus—Simontornya 14-9 (9-3). Első félidei jobb játékával nyert a szövetkezeti együttes. Ld: Hosnyánsz- kiné 8, Fritz 4, illetve Molnár, Farkas, Jobbágy, Baum- né 2—2. Ummenhoffer Ildikó (Szedres) 7, 3. Szőke Zita (Regöly) 6,5, 4. Kovács Andrea (Szedres) 5,5 ponttal. Fiúk: 1. Szögi Gábor (Szekszárd) 7, 2. Bősze Tibor (Bonyhádi 5,5, 3. Katus Gábor (Szekszárd) 5, 4. Németh Ottó (Szedres) 3,5 ponttal. Csapatversenyben lányoknál: 1. Szekszárdi járás 16,5, 2. Paksi járás-város 14,5, 3. Tamási járás 11,5, 4. Dombóvár városkörnyéke 10 ponttal. Fiúknál: 1. Szekszárd város 15, 2. Bonyhád város 11,5, 3. Tamási járás 9, 4. Szék-' szárdi járás 8 ponttal. Iskolai sport Kisdobos és úttörő sakkbajnokság I regszemcsén bíznak a feljebb jutásban Iregszemcse is azok közé a községek közé tartozik, ahol csak a felszabadulás után kezdődött meg a rendszeres sportolás. A sportegyesület megszervezésében elévülhetetlen érdemeket szerzett a néhai Jankura Gyula, aki már akkor közel hatvan évesen sok fiatalt meghazudtoló frissességgel dolgozott, szervezett. Ha kellett, ásott, lapátolt, hogy legyen pálya, felszerelés, egyszóval meginduljon a sportélet. Lelkesedése átragadt az egész községre. A sparta- kiádversenyek, majd a labdarúgó-mérkőzések mindig sok nézőt vonzottak, a tö- megsprot olyanokat csalt a pályára, akik korábban semmiféle sportot nem űztek. A legnépszerűbb a labdarúgás volt. Több éves járási bajnoki szereplés után 1958. nyarán a megyei B nyugati csoportjában bájnokságot nyertek. 1958 őszétől a megyei I. osztályban szerepeltek. Az akkori csapat egyik erőssége Steicz Ádám testnevelő volt. Az iregszemcseiek az akkori megyebajnokságban — melynek színvonala megközelítette a mai NB II—t — az élmezőnyben tartózkodtak hosszú hónapokon át. Lapunk sportrovatában sokszor jelent meg ilyen és ehhez hasonló cím: „Az újonc Iregszemcse bravúrja”. Mindez már a múlté, az iregszemcse! csapat búcsút mondott a megyebajnokságnak és a járási bajnokságban is hosszú ideig a táblázat második felén helyezkedett el. Néhány éve nagy változás történt; a korábbi bázisszervtől, a kutatóintézettől a termelőszövetkezet vette át a sportegyesületet. A csapat egykori középhátvédje, a tsz elnöke Varga János ma is szereti a sportot, a labdarúgást és nagy segítséget ad, hogy változás álljon be. Az elmúlt három évben úgy nézett ki. hogy iregszemcsének sikerült a magasabb osztályba jutás, de az utolsó mérkőzéseken mindig valamin elbuktak, nem kerültek feljebb. Januárban a vezetőségválasztó közgyűlésen a csapat egykori jobb szélsőjét, Szántó Ferencet választotta meg az egyesület élére. Az agilis sportembert megkérdeztük, milyen célokat tűzött a veztőség a szakosztályvezetés elé. — Játékosaink képessége megfelelő, így minden esélyünk megvan, hogy az első, vagy a második helyen végezzünk és ezzel a megyebajnokságba jussunk. Természetesen, hogy ez a célkitűzésünk a labdarúgóknál. Ha sikerül a feljutás — és reméljük így lesz —, egy-két játékost kell -igazolnunk. A környéken vannak jó képességű fiatalok, akikkel már folytattunk előzetes tárgyalásokat. Ami az anyagi részt illeti, nincs gondunk, a termelőszövetkezet 170 ezer forintot, a helyi, valamint a nagyszokolyi tanács 20, illetve 10 ezer forintot ad, de emellett kapunk a kutatóintézettől és a „Kop-Ka” áfész- től is támogatást. Felszerelés dolgában is jól állunk, egyszóval ilyen értelemben nem panaszkodhatunk. — Mi a helyzet a kézilab- dásoknál? — Még tavaly Dravecz Károly segítségével ismét összehoztunk egy férfi- csapatot. Az ő személye -biztosíték arra, hogy Iregszem- csén az idén már nem lesz különösebb gond, sőt még a tavalyinál is jobb helyezést várhatunk tőlük. A labdarúgókhoz hasonlóan ők is a közelmúltban kaptak felszerelést — mintegy 20 ezer forint értékben. — Milyen a pálya, valamint az öltöző állapota? — Labdarúgópályánkat felújítottuk. Az igazat megvallva nem sikerült a füvesítés annyira, mint szerettük volna, de a körülményeket figyelembe véve még így is jó. A kézilabdásoknak egy bitumenes pálya áll rendelkezésükre. Az öltözőnk készen van, egyetlen gondunk, hogy pillanatnyilag csak hidegvíz van, a zuhanyozóban. Termelőszövetkezetünk ígéretet tett bojler beszerzésére és ebben az esetben — reméljük egy-ket hónapon belül — már melegvizünk is lesz. — A felnőtt labdarúgó- csapattal ki foglalkozik? — Az egykori iregszemcsei „aranycsapat” egyik tagja, Székely József tölti be az edzői tisztséget. A felnőtt és ifjúsági csapat mellett van egy serdülő csapatunk is. Velük Brenner György testnevelő foglalkozik. Az általános iskolásokból kialakított gárdával heti két edzésben foglalkozik. Ügy tervezzük, hogy a nyári szünidőben kéthetes bentlakásos továbbképzést rendezünk itt helyisen a serdülőknek. Örömmel mondhatom, már vannak köztük olyanok, akiket kiszemeltünk az ifjúsági csapatba. — Mindent összegezve Iregszemcsén a feltételek adottak ahhoz — és a szurkolók bízhatnak abban, — hogy a labdarúgócsapat magasabb osztályba kerüljön? — Igen, és reméljük, célkitűzéseinket valóra tudjuk váltani — fejezte be nyilatkozatát Szántó Ferenc, az Iregszemcse—Nagyszokoly Tsz SE elnöke.