Tolna Megyei Népújság, 1981. április (31. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-04 / 80. szám
1981. április 4. Képújság n Kokas Ignác képei Köleseién Képzőművészetünk utóbbi két évtizedének minden bizonnyal Kokas Ignác a legmarkánsabb képviselője. Nemzedékének útja nehéz is volt, meg könnyű is: az ötvenes évek kész sémái leegyszerűsítették a megfestett világot, utána viszont mindenkinek a maga módján kellett megvívni harcát a korszerűségért, miközben ott leselkedett az ál-modernség veszélye, ami sokakat tévútra vitt. Kokas igazi erénye, hogy bízott saját invenciójában, s bátorsága is volt ahhoz, hogy megteremtse a maga világát. Tanult az elődöktől — miért ne tanúit volna? — s érett képein egyformán felismerhető ez expresszioniz- mus távoli ösztönzése és az egyénileg értelmezett szürrealizmus. De számára a valóság nem ürügy, amikor az önkény mindent igazolni látszik, hanem igazi alap, maga a világ, amit újra fogalmaz. A felismerhető valóság mögött azonban a kép külön világ, félreérthetetlen egyszeriségében a teljesség, s ebben a maga teremtette mozgásrendszerben minden létében hordja igazságát, nem pedig formáiban, színeiben, külsőségeiben. Hosszú utat tett meg, mert tulajdonképpen a leegyszerűsített naturalizmustól jutott el azokhoz a mai eredményekhez, amelyek a látomás roppant egységében fogják össze világát. Itt nem a részletek értelmezéséről és ábrázolásáról van szó, hanem az egészről, olyan festői totalitásról, ami mindig egységben látja a természetet és benne az embert. Sikerének is ez a titka. A kortárs festészet számos, jó egyedi alkotást tud felmutatni, az életművé gazdagodó teljesség azonban csak keveseknek adatott meg. Kokas Ignác ezek közé tartozik, s ezért van az, hogy minden képében az életmű egységét érezzük. Az elismerés sem maradt el, érdemes, majd kiváló művész kitüntetést kapott, Munkácsy-díjjal jutalmazták, s a Képzőművészeti Főiskola tanára. Most a kölesdi művelődi házban mutatja be 19 festményét. A jól válogatott sorozat szerencsésen érzékelteti kvalitásait, kivételes jelentőségét. CSÁNYI LÁSZLÓ Vízről — növényekről. 1968 Párbeszéd Ginzán „A béna, nyomorék városban pezseg az élet” Egy szovjet tiszt rajzos naplója 1945-ről Háború dúlta, még alig eszmélő országunkban csak lassan, fokozatosan indulit meg az élet. Mindent elölről kellett kezdenünk. Különös, elszomorító látványt nyújtott azokban a naptkoban Budapest. S mégis, a figyelmesen vizsgálódó szem az életnek, az élni akarásnak ezer és ezer jelét figyelhette meg. Kokorin, a szovjet katonatiszt a Vörös Hadsereg művészcsoportjával érkezett Magyarországra. Ez a társulat közvetlen a háború kitörése után alakult meg színészekből, zenészekből, képzőművészekből, hogy a harcoló katonákat szórakoztassa a fronton, a háború szüneteiben. Kokorin főhadnagynak akkoriéban egyetlen teendője volt a romokban heverő országokban: rajzolni! De nemcsak rajzolt, hanem háborús naplót is vezetett. Aztán, amikor eljött az ideje, visszautazott a hazájába, katonazsákjában a rajzmappával és a naplóval. Múltak az évek, Kokorin rajzairól, naplójáról, mely úgy tűnt, végleg elveszett a széniünk elől, nem is tudhattunk, amíg egy szerencsés Véletlen közbe nem szólt. A véletlen, vagy pontosabban a véletlen felfedező Men- czer Gusztáv volt, aki 1975- ben a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatójával, Horváth Miklóssal járt kint Moszkvában. — Jubileumi kiállításra szánt anyagokért mentünk ki. Néhány olyan 'grafikát is kaptunk, amelyekre a főigazgató nem is számított. Feltűnő volt ennek az ismeretlen művésznek a munkája. Az egyik rajz, még jól emlékszem rá, reverendás papot ábrázolt hátizsákkal. Az ismeretlen rajzoló annak idején alaposan körülnézhetett nálunk. Sietve megérdeklődtük a címét és felhívtam őt telefonon. A meglepődött Kokorin megígérte, hogy eljön szállodánkba, és hoz néhányat a régi rajzok közül. Meglepetésünkre egy naplót is mutatott. — A rajzos napló stílusa, közvetlensége rendkívül megragadott — meséli a felfedező. Azt kértem tőle, hadd vihessem magammal Magyar- országra. — Már kétszer volt szív- infarktusom — védekezett félig tréfásan, félig komolyan Kokorin. — S ha elveszne... Végül ráállt a kérésemre. Menczer Géza Budapestre érkezve lefordította a napló szövegét. A múzeumban pedig laponként lefényképezték az értékes dokumentumokat, amely hamarosan visszakerült Moszkvába. Még azon az őszön önálló kiállítást rendeztek a Kokonin naplója alapján készült rajzokból és a szövegből. Kokorámt pedig féleségével együtt meghívták a kiállításra. Mit látott és jegyzet fel a szovjet grafikusművész, a Vörös Hadsereg katonája 1945 tavaszán? Néhány kép Kokorin rajzos naplójából — Rendkívül jellemző Ko- korinra az a néhány sor, amivel írását kezdi, — vélekedik a felfedező és olvasni kezd: „Életemben legmeglepőbb érzés volt — írja —, amikor egy kis ország ismeretlen városának földjét először érintettem. Minden városnak van „illata” és én minden érzékemmel igyekeztem ezt megragadni.” — Nézzük tovább. „Budapest a romok és a kiégett roncsok városa és mégis gyönyörű maradt.” „Órákon át nézzük a szétrombolt hidakat. Az ember, komolyan, sírva falkad”. „A béna, nyomorék városban pezseg az élet. Az emberek igen gyorsan alkalmazkodnak a körülményekhez”. „Ugyanaz a kíváncsiság, mosolygós tekintet, ha rajzolsz. Egy orosz tiszt. Ezenkívül németül is, angolul is beszél. Sehogy sem tudják egyeztetni ezt.” „Ezt a virágárusnőt egy kávéháziban rajzoltam. Végül odajött a pincémő és letett elém egy szál rózsát. A virágáruslány küldte a rajzért.” A BORBÉLY. „Réztányér az ajtó felett. Tudd, ha ide belépsz, meg- borotválnalk, megnyírnak.” AZ ITALOK. „Bor, Sör, Pálinka — Rendkívül fontos szavak”. — Ezt a naplót tükörnek tekinthetjük — néz fel az összecsukott füzetből Menczer Gusztáv, akiinek szívügye lett ez az 1945-ös írás — a fel- szabadulás utáni év tükre. — Kokorin a felszabadulás után nem jött többé Magyar- országra? — De igen, még a hivatalos meghívás előtt és erről az útjáról is készített egy újabb rajzos napiócskát. — Találkozott azóta a rajzolóval? — Ha Moszkvában járok, sohasem mulasztom el, hogy felkeressem vagy legalábbis felhívjam őt telefonon. Bevallom, minden alkalommal bizonyos szorongással keresem. Félek, hogy már nem él, hiszen beteges és nem is fiatal. Mit is mondhatók még! Kokorin igazi művész. A pesti életet akarta lerajzolni. Azokban a nehéz napokban szeretettel közeledett hozzánk és olyannak ábrázolt bennünket, amilyenek valóban voltunk: romok között élő, megújulás után sóvárgó, eleven embereknek. SZÉMANN BÉLA
