Tolna Megyei Népújság, 1981. április (31. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-22 / 93. szám

a Képújság 1981. április 22. akinek nyoma veszett Moziban A svéd, Méghozzá duplán nyoma veszett. Egyszer a forgató­könyvírók jóvoltából, egy­szer pedig... Nos, ez utóbbi történet részleteit egyelőre homály fedi, még csak sok­szorosított sillabuszt — tar­talomismertetőt — sem adott ki róla a MOKÉP. Mindösz- sze annyit sikerült megtud- dunk, hogy Komlóról útba indították Szekszárdra a kó­piákat, de ide nem érkeztek meg, pontosabban csak egy­napos késéssel. Ennyit a mellékkrimiről, amely a forgalmazóknak né­mi izgalmat is okozhatott. Feltehetően legalább annyit, mint az igazi bűnügyi törté­net a nézőknek. Mert szó, ami szó, ez utóbbiak nem izgulták magukat halálra a stockholmi újságíró, Matsson állítólag Budapesten történt eltűnése • miatt. Ráadásul honfitársa. Beck felügyelő tu­ristaként végzett nyomozása és a magyar Szluka őrnagy sokat sejtető tevékenysége spm adott sok okot a zséb- kendőgyűrögetés re, kéztörde­lésre. Amúgy jól el van az ember a film alatt. Egy ki­csit figyel, egy kicsit lazít. A cselekmény majdhogynem logikusan következő fordu­latait könnyedén nyomon követi, nem úgy, mint Beck felügyelő Matssont. Egy-egy képsor erejéig betekint a Gellért-szálló életébe, a bu­dapesti vásárcsarnokba, és a svéd újságíró-társadalomról is kap egy halvány képet. Ha csak nem nagyon türel­metlen, jóformán észre sem veszi, amint érett — talán túl sokáig érett — almaként ölébe hull a megoldás. Aki pihenten ül be a vetí­tésre, úgy is távozik onnan. Mondhatni, könnyedén, ele­gánsan, mint ahogy ezt a filmet is megcsinálták ma­gyar, svéd, NSZK koproduk­cióban. Közben eszébe sem jut, hogy feltegye magának a kérdést: gazdagabb vagy szegényebb lett a moziban eltöltött két órával? Gondolkodó magyarok Űj sorozattal jelentkezik a Magvető Könyvkiadó az 1981. évi könyvhétre. A Gondolko­dó magyarok című könyv- füzér a magyar irodalom-, gondolkodás- és tudomány- történet kisebb, nem könyv­terjedelmű írásait, esszéit tartalmazza: olyan műveket, amelyek vitathatatlan érté­kességük ellenére sem jutnak el a ma olvasójához. Minden füzetet adatszerű tájékozó­dást lehetővé tevő kis esszé vezet be, amely ugyanakkor a mű szellemi sugárzásának hatókörét is felrajzolja. Az első kötet Kossuthnak, az 1848—49-es szabadságharc vezetőjének és Deák Ferenc­nek, a Habsburgokkal való kiegyezést előkészítő reál- politikusnak, a „haza bölcsé­nek” 1867-es írásos párbeszé­dét tartalmazza. A dialógus érdekessége, hogy a két ál­lamférfi álláspontja véglete­sen különbözött: Kossuth Ma­gyarország vesztét, Deák fel- emelkedését látta az osztrák— magyar kibékülésben. A második füzet Babits Mihálynak, a magyar jellem­ről írt tanulmányát tartal­mazza. Babits a 30-as évek­ben megfogalmazott esszéjé­ben felemelte szavát a faj­elmélet ellen. Kiadják Szé­chenyi István híres akadé­miai beszédét is, amelyet a magyar nyelv érdekében mondott 1842-ben. Rádió Szerpentin A szekszárdi madrigálkórus minősítő hangversenye Az, hogy a MÉSZÖV szek­szárdi madrigálkórusáról ez évben már harmadszor „kényszerülünk" írni, olyas­féle késztetést jelent, ami ön­magában is mutatja, hogy a jelenség — nem hisszük túl­zónak a fogalmazást — meg­kerülhetetlen, kiiktathatatlan a város és a megye (s talán még ennél is tágabb kör) szellemi éleiéből. Ebben az értelemben hát meleg gondo­lataink támadnak a Ligeti Andor nevétől külön is fém­jelzett együttest illetően. Április 13-i fellépésük a régi megyeháza nagytermé­ben lényegében hivatalos al­kalom volt: minősítő hang­verseny. S ahogy a nívódíj­ról írtuk annak idején, hogy bár meg nem késett, szá­munkra azonban már ko­rábban is evidens dolgokat szentesített, hasonlót tartunk a most elnyert legmagasabb minősítésről is. „Hangversenykórus’' címet kapott hivatalosan is az együttes, az amatőr gárdákat honorálható nyolc fokozat kö­zül a legvégsőt és legmaga­sabbat. Mi ennek a jelenté­se? Valami olyasmi, amit Bárdos Lajos korábbi alkal­mak során fogalmazott meg: „...ezek az emberek nem­csak szépen énekelnek, ha­nem muzsikálnak is...” (Nagy belső igazság rejlik a szem- beállításban...) Ezt a kiváltságos képessé­get éreztük folyamatosan ér­vényesülni Monteverdi—Pet­rarca: Hor eh’ el Ciel e la Terra c. művének hallgatása közben, majd az ezt követő Jakob Handl hatszólamú ne­héz motettája és az Adventi ének alatt. Morley: Cruel, you pull away too son, Poulenc: Ave verum corpus, Kodály— Szkhárosi: Semmit ne bán­kódjál című művei, s a sort lezáró Kodály—Weöres: öre­gek és Hugo Wolf: Resigna- tion-já azt bizonyították, hogy mind a 25 tagú női kar, mind a teljes kórus kiválóan játszik az indulatok, érzel­mek, gondolatok skáláján, s így az emberi benső legiga­zibb húrjait pendítik meg. A minősítő bizottság elnö­ke, Fasang Árpád, értékelő beszédében az igazi művé­szet sugárzásáról, energia- hordozó szerepköréről, látha­tatlan, mindazonáltal eleve­nen ható, s jól érzékelhető fluidumairól beszélt. Ezek a fluidumok legna­gyobb áramlási sebességüket kétségtelenül a műsor máso­dik felében kapták. F. Pou­lenc—Apollinaire: Marie c. leheletkönnyű darabja ma­gyarországi bemutatóa jelen­tett. Bárdos, Thompson, Ka­rai egy-egy művére a nyitó­szám: Kodály Jézus és a ku- fárok c. alkotása helyezte fel a koronát. Ekkor éreztük azt a legőszintébben a felforró­sodott levegőben, hogy vala­mi a helyszínen történik, va­lami velünk történik. Mintha a kórus hangja egyenesen karnagyának kezei közül jött volna, s az átélt élmény nyo­mán számunkra nyilvánvaló, hogy Ligeti a műalkotásnak legmélyebb vonulataival, igazságaival azonosul. Mit kívánnánk a kórus és hallgatósága közös örömére a jövőt illetően? Az újra­alkotás és befogadás művé­szetének az eddigiekhez ha­sonló hőfokát, az említett, s a tapasztalatoktól rendszere­sen igazolt „energiahordo­zást”, végül pedig, a legma­gasabb hivatalos minősítés ellenében is — változatlan továbbfejlődést. DOBAI TAMÁS A rádió ismeretterjesztő szerkesztőségének jóvoltából legutóbb — április 15-én dél­előtt, a Kossuth adó hullám­hosszán — a következő téma­körökről kapott felvilágosí­tást a hallgató: 1. A Colum­bia űrrepülőgép jelentősége, 2. Fájdalomkutató osztály egy párizsi kórházban. 3. A grafológia. 4. Mi lehetett az ember első szava? 5. Elekt­ronikus játékok. 6. A halálo­zások szezonalitása. 7. Lesz-e kígyófarm Magyarországon? 8. Lézer fénymobilok. 9. Va­lamennyi hazai újság lap­elődje, a Magyar Hírmondó. Lehet, hogy az odafigyelés hevében egy-két téma fel­jegyzését elmulasztottuk. Ugyanis valamennyi érdekes volt, jól előadott és olyan széles skálán mozgó, hogy ki-ki kaphatott felvilágosí­tást, választhatott az őt ér­deklők közül. Felvilágosítást kaphatott, indíttatást további kíváncsi­sága kielégítésére, netán az alapismeretek alapismereteit, de többet semmiesetre sem. Ez az ilyen és hasonló (hang­súlyozzuk, hogy nagyon jó!) műsorok egyik fő jellemvo­nása és egyben veszélye is. Aki értesült arról, hogy a francia Michon abbé 1871- ben megalapozta a grafoló­giát, ezt az 1872-es Szovjet Enciklopédia a pszichológia egyik segédtudományának te­kinti, Svájcban orvosi alap­diploma után 6 egyetemi fél­éven tanítják, Magyarorszá­gon sokáig sarlatánságnak minősítették, a Bosch Művek pedig főállásban hivatásos grafológust foglalkoztat — az tulajdonképpen egy csomó érdekes részletinformáció bir­tokában se tudott meg sem­mit. Az ember első szavára vonatkozó (merőben spekula­tív) kérdésre választ keres­hessünk a „vau-vau”-elmélet, az „ajaj”-elmélet, netán a „ham-ham”-elmélet révén is, de valószínűleg a „szeren­csés gyagyogás” teóriájával juthatunk legközelebb a va­lósághoz. Valamennyi tréfás jelző mögött természetesen nagyon komoly tartalom rej­tőzik. Gégefő-vizsgálatok bi­zonyítják, hogy neandervöl­gyi ős-nagybátyánk hangská­lája aligha lehetett túlságo­san színes. „I, e, u, a, b, f, sz” — röfögni kétségtelenül ezek felhasználásával is le­het. A cro-magnonj ember fennmaradása netán gége­főjének fejlettebb kialakulá­sával, tehát a szélesebb kom­munikációs lehetőséggel is összefügg? Ismét csak érde­kes és további elemzést ér­demlő gondolat. Az elemzéshez azonban tudás kell, sőt, egyre több szaktudás. Aki a „Szerpen­tin” szellemes magyarázatai segítségével műveltnek véli magát, az alaposan téved. Aki itt nyert indíttatást arra, hogy további ismereteket szerezzen, az szerencsés, jól járt. Valószínűleg a szerkesz­tő Bán Lászlónak is ez a célja, hiszen a keresztrejt­vény-műveltség gyarapítása nem több kellemes öncsa­lásnál. Valamilyen úton- módon erre a Szerpentin­ben is jó lenne felhívni a fi­gyelmet, netán megmutatni a további érdeklődés kielégíté­sének irányait, lehetőségeit, ötleteket adni ehhez... (ordas) flugusz-házi hangverseny A Liszt Ferenc Állami Zeneiskola, a Babits Mihály Megyei Művelődési Központ, a Liszt Ferenc Társaság és a TIT rendezésé­ben a koncertsorozat évadzáró hangversenyét hallgathattuk a szekszárdi zeneiskola nagytermében. Ezúttal főként a kis együtte­sek kamaramuzsikálásában gyönyörködtünk. A szekszárdi fúvós­ötös (Dobai Tamás fuvola, Ludmány Antal oboa, Falussy Mária " klarinét, Szegedi László kürt, Péterfi Gábor fagott) koncertpódiu­mon először lépett közönség elé. Farkas Ferenc Régi magyar tán­cok című négytételes sorozatának, s Haydn: B-dúr divertimentó- jának bemutatására került sor. Az előbbinél a szerző a XVII. századból származó táncmuzsika darabjaiból fűzött össze egy csokorravalót úgy, hogy változatlanul hagyva a dallamokat, feldolgozta, modernebb formában harmo­nizálta az eredeti egyszerű kíséreteket. A fúvósötös stílusosan, a Tévénapló Közbeszólás A Stúdió körül elcsendesctt minden, nem is érdemes bolygatni, a legutóbbi adás egyik műsorvezetői meg­jegyzése azonban felesleges félreértések forrása lehet. Csak ezt tesszük szóvá. A mai képzőművészettel kapcsolatban hangzott el, hogy az a modern, aki absztrakt képeket fest, a figurá­lis alkotás a hagyományt jelenti, tehát többé-kevésbé a maradiságot. Valahogy így, nem tudom szó szerint idéz­ni, nem is fontos. Aki valamennyire is járatos a képzőművészet dolgai­ban, bizonyára csodálkozva hallotta ezt az erőltetett és semmiképp sem hasznos szétválasztást, mert a modern­ség, vagy még inkább a korszerűség meghatározását nem lehet így leegyszerűsíteni. Még egy életművön be­lül sem, mert akkor például Martyn Ferenc absztrakt festményeiben „modern”, amikor tájképet fest, akkor „maradi” festő? További példák helyett: a fiataloknak, akik gyakorta öntevékenyen, tehát amatőr módjára gya­korolják a képzőművészetet, a legnagyobb kérdést épp a modernség jelenti, s aki csak követésre érdemesnek vélt példák után indul, bele is esik ebbe a csapdába. Mert azt hiszi, elég néhány átabota vonal, összepacs- magolt rajzlap vagy vászon s kész is a „modern” kép, aki pedig nem érti, vessen magára. A rajz elemeivel is birkózó fiataloktól hallottam az önérzetes megjegyzést: no, majd száz év múlva! Amivel azt akarták mondani, hogy a jövőnek festenek, nem pedig az értetlen jelen­nek. Csakhogy a jelen sem olyan értetlen, amint a dilet­tánsok hiszik. Egy absztrakt festmény kvalitásait épp úgy fel lehet ismerni, mint egy természethű portréét, de ugyanúgy gyatraságát is. A vasárnapi Kalendáriumról nincs mit mondani, egyes részeit olyan esetlegesen dobálták egymásra, hogy már meglepődni se lehet rajta. A húsvétról beszélt, na­gyon okosan egy vallástörténész és két teológus, utána a tetőtérbeépítésröl hallhatunk, a Reagan-re leadott lö­vésekről, a fogamzásgátlásról, a nyelvtanulásról. Itt áll­junk is meg egy kicsit Ami elhangzott, önmagában na­gyon okos, sok mindenre figyelmeztet is, csak egyre nem. A nyelvtanulást ugyanis elősegíthetik különböző eszközök, nyelvi laboratóriumok, a legkorszerűbb tech­nika sem ér azonban egy fadorombot sem kitartó szor­galom nélkül. Szóvá lehet tenni, hogy az országban ke­vés a jól felszerelt nyelvoktató intézmény, de amikor arról esik szó, hogy a 40 000 tanulónak csak töredéke sajátítja el úgy-ahogy a nyelvet, iskolában vagy iskolán kívül, akkor mégis csak arra gondol az ember, hogy háromszor ilyen korszerű körülmények között, ugyan­ekkora szorgalommal — illetve annak hiányával — semmivel nem lenne több azok száma, akik nemcsak beiratkoztak a tanfolyamra, hanem meg is tanulták a nyelvet. Fölösleges leegyszerűsíteni a kérdést. A szorgalommal kezdődik, a szorgalom hiányával torpan meg a nyelv- tanulás. Ne ámítsuk a tanulókat, hogy a gép mindent elvégez helyettük, mert elhiszik. A jelek szerint na­gyon sokan elhiszik. S most már csak egy megjegyzés. A Bűn című soro­zat első része bizonyos rossz lányokról szólt, helyenként meggyőzően. De a végén mégis csak mosolyognunk kellett. Konyhai falvédőt idéző képen csónakázik a rossz lány, az ágak között derűs fény fonja körül homlokát, kezében horgászbotot tart, legyünk stílusosak — „me­ríti a tó fenekére”. Ha a vége jó, minden jó. De eny- nyire? „Hogy oda ne rohanjak!” — mondhatnánk a di­vatos kiszólással. Cs. L. Játék? Szeretett, ámde örökké ócsárolt televíziónk az utóbbi években igazán elkényeztetett bennünket páratlanul okos, érdekes és színvonalas játékokkal. Ügy gondolom, teljesen felesleges lenne az MTV Telekommunikációs Kutatóközpontjának értékelését — vagy még „szebben”: műsornézettségi mutatóit! — idecitálni bizonyítéknak, hogy szeretjük a Kapcsoltamot, a Keresztkérdést, a Fele sem igazat vagy a Lehet egy kérdéssel többet. Éppen ezért nem értem, hogy miért kellett e való­ban remek játékok sorát egy értelmetlen, izzadságszagú háromperces játékkal felhígítani. Miért éppen három perc a játék ideje? Ez titok! Ennyi holt idő volt a Tv- híradó és a sorozatfilm vetítése közötti időben? Ezt kel­lett megtölteni valamivel.? (Árrá ott lett volna egy rek­lám.) Talán a játék kiagyalói azt is felmérték, hogy egy átlagos műveltségű magyar állampolgárnak maximáli­san elégséges három perc megválaszolni egy irodalmi, egy művészeti és egy zenei kérdést? Ezt kétlem. Az el­fogadható, a harmatgyenge, vagy az átlagos műveltségű tévénézőknek a megfejthetetlen kérdésekkel küszködve az bizonyára egyáltalán nem zavarja a játékost, hogy a játékvezető három perc alatt tizenkilenc és félszer sandít az órájára!? Mert három perc az három perc! Ebben a játékban nincs vesztes. Ha csak egy kérdés­re tud válaszolni a játékos, akkor is nyer. Közismert, hogy a játék azért játék, mert játék. S az benne a szép, hogy egyvalaki nyer, másvalaki veszít. A keddi három­vagy öt-----már végleg nem tudom hány — perces já­t ék a nyerési esélyek garantálása végett nem játék. —szűcs— kor történelmi levegőjét árasztva adta elő a táncokat. Haydn: B-dúr divertimentó-ja feltehetően az 1770-es évek második felé­ben keletkezett. Invenciójának gazdagságával, megformálásával határozott vonásaival a mai hallgató számára is zenei cseme­ge volt. A Bartók-évfordulót Dobai Tamás (zongora) juttatta eszünkbe a nagy magyar zeneköltő „Három rondó”-jának megszólaltatásá­val. Az előadó figyelemre méltó tehetsége különösen a harmadik rondó ellenpontosan szerkesztett, pattogó, ritmikus epizódjának játéka során csillogott. A műsor második felében Schubert: Pisztrángötöse csendült fel. A különleges hangszer-összeállítás (Tihanyi Anikó hegedű, M. Pálma Ilona brácsa, Gácsik Veronika cselló, Kayser Györgyi bőgő, Thész László zongora) érdekes hangszíneffektusokat bizto­sít a műnek, melyet elejétől végig a szerzőből oly gazdagon áradó dallamvilág, kedves derű, őszinte életszeretet hat át. A korai romantika e remekét az egyénenként is kitűnő muzsikusok érez­hetően örömmel, teljes szépségében felragyogtatva állították elénk. LEMLE ZOLTÁN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents