Tolna Megyei Népújság, 1981. április (31. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-02 / 78. szám
1981. április Z. NÉPÚJSÁG 3 Szekszárdon egy augusztusi hajnalon — 1949-ben — mi, a nyolcadikat végzett fiúk, felültünk a vonatra. Éjfél után érkeztünk Pentelé- re. Bevittek bennünket egy barakkba. Megfürdettek. Egy marék matadorral fertőtlenítettek. Éjszakára közös szállásra kerültünk. Együtt voltak nők, férfiak, gyerekek. Reggel nagy ricsajra ébredtem. Eltűnt egy-két „atyafi". Magukkal vitték az alvók kis vagyonkáját is. — Na, Szabó Feri — mondtam magamnak —, jó helyre kerültél! Hiteles lehetőségek az élelmiszer-gazdaságban Beszélgetés dr. Páles Gyulával, az MNB elnökhelyettesével Mi, szekszárdiak, egy csomóban gubbasztottunk, a ba- rakksarokbán. Lakatosinas lettem. Ez volt a lehetőség akkoriban. Szek- .szárdon volt a Zárnbó- meg a Debulay-cég, na és a selyemgyár, csak Pest vagy Pentele maradt... Szigorúak voltak velünk. Aki egyszer nem ment el műszákba, nem kapott élelmiszerjegyet. A legfőbb szórakozásunk a csavargás, meg a mozi volt. ötven fillér volt a jegy. A mozira várakoztunk, amikor megjelent egj^ házaspár, a Benkőék, és tánccsoportba toboroztak. Jelentkeztem. Tele voltam tenni akarással. Pentelén a kocsmákon kívül nem volt program. A tánc egy-kettőre megoldotta szabadidős gondjaimat. Közben megismerkedtem Molnár Istvánnal, a SZOT-művész- együttes vezetőjével, ő felvitt 1951-ben Budapestre. Hivatásos táncos lettem. Arra nem gondoltam, hogy elveszett két évem az iskolában. Hiszen feljutottam a „csúcsra” — akkor így gondoltam. De lehetett más álma egy magamfajta tacskónak? Felkerülni Pestre, fejedelmi fizetésért, 1260 forintot kaptam egy hónapra. Kitöltötte az életemet a tánc, egy év alatt megtanítottak bánni a testemmel, és olyan társaim voltak, mint a Margittay Ági, a Bodrogi Gyula... A legkedvesebb emlékeim közé tartozik, hogy Bukarest- bent, a VIT-en a Magyar Képeskönyv című műsorunk aranydiplomát kapott. Felvették filmre is és együtt mutatták a magyar labdarúgó-válogatottról készült műsorral. Azok még a Puskásék voltak. Két éve voltam táncos, amikor a mester egy próbán odaszólt: „Szabó, dolgozhat már csoporttal is.” Ez volt a diploma. Aki meghallotta ezt a mondatot Molnár Istvántól, az mester volt. Elvállaltam Csepelen az Acélüzem, majd később a Hazai Fésűsfonó együttesének tanítását. Csalódottan és tele keserűséggel érkeztem 1957-ben haza, Szekszárdra. Hiába voltam én táncos, kinek kellettem abban az időben? A művészegyüttes feloszlott, aki okosabb volt nálam, az már régen diplomás volt. Bodrogiék színművészeti főiskolát végeztek, többen koreográfusok, táncmesterek lettek. Nekem meg se szakmám, semmim, egy petákot sem tudtam felmutatni. Kezdhettem elölről. Most, 47 évesen, másképpen gondolom. Nézze ezeket a mancsokat, tudnak ám kecsesen is mozogni, a vérembe ivódott a ritmus, a zene, a tánc. Hazajöttem. Segédmunkás lettem a Vasipari Vállalatnál. Közben majd kicsattantam az erőtől. Napi nyolcórai tánc után az üzemi munka éppen hogy megmozgatott.. Annyira vágytam a mozgásra, hogy éjszakánként nem tudtam aludni. Akkor találkoztam össze a Kálmán Jancsival, (később Moszkvában, az Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett ökölvívásba«.). Lejártam a Leposa Dezső bácsihoz, az ökölvívók közé. Annyi energiám volt, hogy a többiek már régen izzadtak, folyt róluk a verejték, én meg még a bemelegítésnél tartottam. Rábeszéltek arra is, hogy lépjek szorító- ba. Hát erről nem sok mondanivalóm van: kilett velem a csapat. Közben a vasiparinál megalakítottam a tánc- csoportot. Hiába volt tudásom, meg lelkesedésem, nem volt bizonyítványom a táncról, így persze kikoptam onnét is. Arra azért büszke vagyok, hogy a szekszárdi népi- együttes egyik alapítója vagyok. Ügy látszik, hogy nekem 8 —10 évenként váltanom kell. Ez az életritmusom. Hatvanhatban kezdhettem mindent elölről. A munkám is és a családi életem is kudarcba jutott. Megint ott álltam „ingben, gatyában”, csak annyit jutottam előre, hogy volt szakmunkásvizsgám, lakatos szakmából... Az új életem már a Bánhi- dai Hőerőmű építésén folytatódott, az Országos Bányagépgyártó Vállalat dolgozójaként. Ott álltam az épülő erőműben, mint annák idején, 1951- ben, Pesten. Addig Szekszárdon, a vasiparinál finom munkákat gyártottunk, a MOM-nak, meg más műszer- gyártóknak. A Hőerőmű meg egy monstrum. Előkerült a régi mondat: „Na, Szabó Feri, hova jutottál megint!” Három évig maradtam. Aztán jött Oroszlány, bányaszerelés. Megtanultam azt is. Hetvenegyben Kincsesbányán bauxitbányában szereltem. Akkor már ismertem a pneumatikus irányítástechnikát. Soha nem akartam abbahagyni ezt a munkát, főleg Kincsesbánya tetszett. De egyszer ’74-ben hazajöttem szabadságra, megismerkedtem Erzsikével, a második feleségemmel, azután ingázó lettem. Hét végén utaztam haza, Szekszárdra, az ország másik szegletéből. Megint elérkezett a nyolcéves ciklus. Egy hirdetésben olvastam a paksi munkáról, vettem ki két nap szabadságot és megnéztem magamnak az építkezést. A Gyár- és Gépszerelő Vállalathoz szegődtem szerelőnek. A vállalat kiküldött az NDK-ba, a ludmini atomerőmű-építkezésre. Negyven hónapig voltam kint családostól. Csőszerelőként kezdtem és 1977. április 30-án vizsgáztam reaktorszerelésből. Szép életem volt. Tiszta szívvel' dolgoztam mindig. Azt hiszem, ebben a legnagyobb szerepe a táncnak van. Mert a ritmus, az a minden ... Akinek nincs ritmusa, az elveszett ember. Már többször azt gondoltam, hogy a Szabó Feri a csúcson van, eljutott oda, ahova egyáltalán lehetséges. Aztán megint jött az új. Könnyű volt? Amit lehetett az életben, azt én megtapasztaltam. Annyi tartást kapott az ember a szüleitől, hogy a mélységeket elkerülte, a szakmai alapot meg itt, Szekszárdon kaptam, hiszen a villás kucs, a satu, ugyanaz mindenütt. Megoldhatatlan feladat elé nem állított soha a szakma, csak az alapot kellett mindig kibővíteni ... Reaktorszerelő vagyok. Vidám és kiegyensúlyozott ember ... Elmondta: Szabó Ferenc, a paksi atomerőmű reaktorszerelője. Lejegyezte: Hazafi József. Megkülönböztetett figyelem övezi az utóbbi időben a magyar élelmiszer-gazdaságot. Okkal. Az közismert tény, hogy az élelmiszer-ellátás mennyisége és minősége alapvető jelentőséggel bír bármely ország életében, lakóinak közérzetében. Am a gazdálkodás iránt mind fogékonyabb közvélemény számára az agrárágazat népgazdasági jelentősége is ismert, mindenekelőtt azért, mert ez az ágazat az utóbbi években a nemzetközi piac által is elismert eredményeket produkált. Ezeken az eredményeken alapulnak a népgazdasági terv által az élelmiszer- gazdaság számára megszabott feladatok, amelyeket azonban a megszokott módon aligha, csakis új lehetőségek feltárásával és azok ésszerű kiaknázásával leszünk képesek teljesíteni. Vajon mennyire hitelesek ezek a lehetőségek, a szó szoros és átvitt értelmében is: kérésünkre erről fejtette ki véleményét a hiteleket folyósító Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese, dr. Páles Gyula. — Véleménye szerint milyen módon lehet évről évre csaknem azonos ütemben növelni a mezőgazdasági termékek termelését, miközben elsősorban a termelés gazdaságosságát kell javítani? — Nekem is az a véleményem, hogy a VI. ötéves terv Olyan nehéz feladatokat szabott meg az élelmiszeripar számára, amelyeket rutinszerűen már képtelenség megoldani. Az évi háromszázalékos növekedési ütemet akkor is nehéz lesz tartani, ha a természeti csapások nem sújtanak bennünket. Ha ehhez hozzáveszem például a termelőeszközök árának emelkedéséből és a világpiaci versenyből fakadó követelményeket, nyilvánvalónak tűnik, hogy az olyan vállalkozói kedvet kell fellendítenünk, amelynek legfőbb tartalma a versenyképesség fokozása minőségben és árban egyaránt. A magas termelékenységet, az alacsonyabb önköltséget és a lehető legtöbb új érték létrehozását kell minden gazdasági döntésnél első helyen megkövetelnünk. Ebben a folyamatban az üzemen belüli szervezés magasabb színvonala, a technika és a technológia fejlesztése mellett a társadalmi munkamegosztás korszerű módosulásának is helyet kell kapnia. A nyersanyagtermelés, a feldolgozó- ipar és az áruforgalom vertikális kapcsolatában az állami gazdaságok és a termelő- szövetkezetek ugyanolyan polgárjogon vegyenek részt és jussanak el a piacra, mint ahogy eddig a monopoljelle- gű felvásárló, feldolgozó és exportáló nagy állami vállalatok eljutottak. Ide tartozik a nagyüzem és a kistermelés változatos kombinációjának bővítése is, mégpedig a mezőgazdasági tsz-ek és állami gazdaságok sokszínű integrációs tevékenységének segítségével. A társadalmi érdek megkívánja, hogy az egyéni és csoportérdekek erős mozgatórugóit az elosztási rendszerünkben tudatosan használjuk fel. Ezért amikor erre alkalom adódik, erősítsük a vállalat (tsz) egésze által létrehozott új érték (bruttójövedelem) és az egyének jövedelme közötti szigorú ösz- szefüggést. A „napszámos” szemlélet helyett a tulajdonosi érdekeltséget kell újra felfrissítenünk. — Megvannak-e mindezek társadalmi feltételei? — Azt hiszem, igen. A legfontosabbnak azt a politikai platformot tartom, amelyet a pártvezetés és az állami vezetés képvisel, amelyet a legutóbbi országos élelmiszergazdasági vezetői értekezleten Havasi Ferenc, a KB titkára és Váncsa Jenő miniszter kifejtettek, amikor megerősítették több mint két évtizedes agrárpolitikánk progresz- szív maradandó vonásait. Meg kell mondanom, hogy a közelmúlt évek rövid távú állami szabályozása miatt jó néhány termelőszövetkezetben visszafogottabban foglalkoztak közép- és hosszú távú fejlesztéssel, mint korábban. A vezetők egy része elkezdett rutinból vezetni, a szövetkezeti dolgozókban pedig erőre kapott a rövid távú fogyasztói szemlélet és sok helyen visszaszorult a szövetkezeti tulajdonosi szemlélet. Ezért volt öröm, hogy a termelőszövetkezetek megtett útjának helyes értékeléséből és perspektívájuk világos megfogalmazásából most új erőt — vállalkozókedvet — meríthetünk. — Hogyan ítéli meg a termelési rendszerek és az azokon kívül álló kisebb'gazdaságok fejlődési, vállalkozási lehetőségeit az új ötéves tervben? — A termelési rendszerek létrejöttének a IV. ötéves terv közepe táján rendkívül nagy jelentősége volt. Üzleti vállalkozásaik révén — nem pedig az állam által nekik -adott előnyök révén — szereztek elévülhetetlen érdemeket a mezőgazdaság fellendítésében. Újabban azonban a nép- gazdasági egyensúly helyre- állítása érdekében hozott intézkedések privilégizált helyzetbe juttatták őket, mert velük a kívülállók sem a szoros importkeretek felhasználása, sem a csökkenő mértékben igénybe vehető hitelek tekintetében nem versenyezhetnek. Ez a helyzet kedvezőtlen hatásokkal jár a rendszerekre is és a kívülállókra is. Egyre jobban látható, hogy a legjobb termelési rendszereknél is növekszik azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyeknél romlik a befektetések megtérülési ideje. Nézetem szerint a túlságosan extenzíven kifejlődött, szinte az egész országot egy központból sok utazóval behálózó rendszerek hatékonyságának problémáit a jövőben sokkal kritikusabban kell elemeznünk, mint eddig. Nem azért, hogy okvetetlenked- jünk velük, hanem azért, hogy új erőket hozzunk mozgásba és megújíthassuk a termelési rendszerekben még meglévő kezdeményező erőt, és egyidejűleg az azonos pénzügyi feltételek alapján a kívülálló, önálló gazdaságok kezdeményezéseit is felhasználhassuk, hogy szélesebb frontot nyissunk az alkotó vállalkozások számára. — A minél gazdaságosabb exportra való törekvés a nyersanyagok feldolgozási szintjének növelését is igényli. Milyen módon lehet ennek érdekében az élelmiszeripart fejleszteni és vállalkozó kedvét fokozni? — Annak ellenére, hogy az elmúlt években elég sokat áldoztunk az élelmiszeripar fejlesztésére, az örökölt és nagyrészt elévült feldolgozókapacitást nem sikerült a mezőgazdasági termelés szintjére emelni. Azért sem, mert az élelmiszeripar fejlesztése szinte teljesen állami keretek közé szorult, s azért sem, mert élelmiszeripari beruházásaink nagy részét nem a nyersanyagbázishoz közel, hanem inkább a fogyasztócentrumok szomszédságába telepítettük. Csak kevés olyan gyárunk van, amelyet a legjobb helyen és az új piaci igényekhez igazodva hoztunk létre. Sajnos, a legtöbb helyen hiányoznak a megfelelő raktárak, s nem üzleti jellegű az értékesítés. A vertikális kapcsolatok optimumától még igen távol vagyunk. Mindemellett az a tény, hogy az élelmiszeripar az elmúlt ötéves tervben a tervezett 35 milliárd forinttal szemben több mint 50 milliárd forintot rüházott be, nagy előrehaladást jelent. Nem dicsekvésképpen, de azért elmondom, hogy a különbség döntően exportfejlesztő hitelből származott és nagyon jó eredményekkel kecsegtet. Megvalósítás közben rengeteg bajunk volt ezekkel, sok keresztbe rakott gerendán is át kellett haladnunk, de végül is azt mondhatjuk: nem lesz egy sem közülük, amely ne produkálná a hitelszerződésben vállalt eredményeket. — Milyen feltételek mellett részesülhetnek az élelmiszer-gazdaság egyes vállalatai és szövetkezetei a különféle hitelfajtákban? A Magyar Nemzeti Bank mindenekelőtt olyan, a technikai haladáshoz szükséges exportfejlesztő hitelek igény- bevételét szorgalmazza, amelyek révén jelentős deviza- bevételt ígérő árukkal növelhető a termelés. A bank még az eddigieknél is nagyobb aktivitást kíván ebben kifejteni. Ezért megnöveltük a megyei igazgatóságaink hatáskörét. A megyei bankigazgatóságok saját hatáskörükben eddig 15 millió forint hitel kibocsátásáról dönthettek önállóan, ezután pedig 30 millió forint összegről. Mivel a 30 százaléknak megfelelő saját erő előzetes biztosítása nem a legfontosabb követelmény, olyan helyen is lehetőség lesz beruházni, ahol a saját pénzeszközök hiányoznak, s a hitel megtérülését jövőbeni jövedelem garantálja. — Milyen felső hatóra van az exportfejlesztési hiteleknek és vannak-e olyan kiemelt termékek vagy termények, amelyekre az átlagosnál több hitel igényelhető? — Az exportfejlesztési hitelnek nincs felső határa, mértékét a vállalkozás, a kezdeményezés milyensége, a kontrollált számítás szabja meg. Ez az egyik. A másik megjegyzés, hogy nincsenek szent növények és szent állatok, csak gazdaságosan és jövedelmezően termelt áruk lehetnek. E tekintetben nem kell feltétlenül a hagyományokhoz alkalmazkodni. A vevők igényei a legfontosabbak és persze a gazdaságosság. Hogy mást ne: mondjak: például Hajdúszoboszló környékéről békát exportálnak Franciaországba, s amint az kiderült, ez is remek üzlet. A Pécsi Közös'Baromfi- feldolgozó tagvállalatai — például a sásdi mezőgazda- sági tsz — dinamikusan fejlesztik a liba- és kacsatömést a kistermelők körében és a tsz-ek integrációjában erre hitelt nyújtunk. Ismeretes már a zagyvarékási tsz baromfi-feldolgozójának sikeres próbaüzemelése. Rákóczifal- ván jónak' ígérkezik a haltermelés fejlesztése, Dán- szentmiklóson egy 750 vago- nos hűtőház építése. Kiskun- majsán a tsz asszonyai már nemcsak leszedik, hanem csokiba mártják és csomagolják is a meggyet. Az így előállított konyakos meggy pedig kiváló exportcikknek bizonyult. Vaján kiváló cukrozott gyümölcsöt készítenek. De mondhatok mást is. Szabolcsban az osztályon aluli almából már évek óta exportképes almaiét készítenek, nem főzik, hanem hidegen kipréselik az alma levét. Az idén ugyan rossz az ára, de eddig sokat kerestek rajta, mert nagyon finom... Megkínálhatom? ACZÉL GÁBOR Szabó Ferenc munka közben
