Tolna Megyei Népújság, 1981. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-11 / 59. szám
1981. március 11. NÉPÚJSÁG 3 Simontornyai Bőrgyár Feluetel nincs A gyárkapu a mai helyzetet jellemzi ■a. Ilyet még nem láttam! Sőt az öreg portás sem emlékezik arra, hogy mikor volt utoljára kiírva a gyárkapun: „Felvétel nincs.” Hitetlenkedve kérdezem újból: tényleg nincs felvétel? — Nincs. — Segédmunkást se vesznek föl? — Azt se. — Szakmunkást? — Hát..: talán, ha nagyon érti a szakmáját. Messziről virít a krétával írt egyszerű mondat a Simontornyai Bőrgyár kapujában. Mondom, egyszerű a mondat, de mit takar, mi van mögötte, egyáltalán mit jelent ez manapság, 1981-ben? o Nem tudom, illik-e egy igazgatóhelyettest örökmozgónak nevezni, de jobb szót nemigen lehet találni Perger Imrére. Délelőtt, végigülte a szakszervezeti bizottság tanácskozását, minden bizonynyal kellene szakítania időt az ott elhangzottak átgondolására. Parányi irodájában percnyi pihenőt sem engedélyez, rögtön a témára tér, és kertelés nélkül ismerteti a gyár helyzetét. Annyit még tudni kell Perger Imréről, hogy édesapja munkásigazgató volt az ötvenes években Simontornyán. A fia pedig több mint tíz évig szakszervezeti titkár. Népszerűek a községben és a gyárban is. — Az alapmotívum az, hogy amikor elkezdtük a nagyberuházást, még évi 3,9 millió négyzetméter kész bőr gyártásával számoltunk. Ma érvényes és lekötött szerződésünk 1981-re 2,6 millió négyzetméter bőrre van. Ha ebből leszámolom a székes- fehérvári gyár 4—500 ezer négyzetméternyi kapacitását (a székesfehérvári gyár megszűnt!, akkor még mindig van 7—800 ezernyi többlet kapacitásunk. — Kemény helyzet. — Ehhez még párosul az is, hogy eddig központi bérszínvonal-gazdálkodás volt nálunk, ami annyit jelentett, hogy a gyár eredményétől függetlenül garantált volt az évi négyszázalékos béremelés. Sőt, minél nagyobb volt a vállalat létszáma, gyakorlatilag annál több bérrel gazdálkodhattunk. — Mindez 1981-re megváltozott? — Meg, és keményen érint bennünket. Még nem kaptuk meg az Ipari Minisztériumtól a besorolásunkat. A másik két vállalat is a telj esitményhez kötött bérszínvonal-gazdálkodásban dolgozik. Tehát ez lesz nálunk is. Ami azt jelenti, hogy ez már eredményérzékeny, és a nyereségtől függ a bér, így a létszámgazdálkodás komoly szerepet játszik. Tehát a megtakarított pénzt felhasználhatjuk. Ezért határoztunk úgy, hogy ..lehúzzuk a rolót”. A termelőüzemben csak akkor fogunk létszámot bővíteni, amikor a piac többlettermelést igényel. De a mai információnk alapján 1470 emberrel a terveket teljesíteni tudjuk, ez annyit jelent, hogy az éves átlaglétszámot hússzal csökkenteni kell. o Azt mondja Kovács Lász- lóné, a Költői Anna szocialista brigád vezetője, hogy mindig meghallgatják a vállalat vezetői. Tehát bármikor elmondhatja gondjait. Az már nem biztos, hogy intézkednek is, de tudnak az üzem és a kiscsoportok problémáiról. Vajon tudnak-e a munkások a vezetők gondjairól? A beszélgetőpartnerek a Költői Anna brigád tagjai: — Miért nem volt még meg a béremelés? — Mert máskor is csak áprilisban volt. — Biztos? — A Gabi azt mondta. (A Gabi, Csapó Jánosné ország- gyűlési képviselő, igazgatóhelyettes, de igazgató-asszonynak mondják.) — Azt tudják, hogy még a vezetőkkel sem közölték a besorolást? — Nem. — És azt, hogy hány négyzetméter kapacitású a gyár? — Hárommillió-háromszázezer. — És mennyire van megrendelés? — Azt nem. Később, várakozván Perger Imrére, érdekes beszélgetésben volt részem titkárnőjével, Takáczi Jánosnéval. Ta- kácziné tájékozott, párttag, a férje az szb-titkár, és már ő is több mint tíz éve börgyári dolgozó. — Nem értem — mondja Takácziné —, annyi, de any- nyi fórum van, ahol már unalomig beszéltünk a VI. ötéves tervről, a gyárról, és valóságos csoda, hogy még mindig vannak emberek, akikhez ezek az információk nen\ju- tottak el! — Nem az a baj, hogy egy- egy rendezvényen csak 100— 200 ember vesz részt és a következő rendezvényen ugyanaz a gárda hallgatja meg a terveket? — Csak erre gondolhatok. De ha ez a kétszáz ember brigádvezető, kommunista, szak- szervezeti aktíva ..., akkor miért nem mondják el a többinek? — Ezt jó lenne tudni! A titkárnő kérdését már én tettem fel Perger Imrének: — Egyszer kellene rá időt szakítani, hogy megvizsgáljuk a dolgot. Nem biztos, hogy a szociálpolitikától kezdve a nőpolitikáig kell nekünk ér- tezéseket tartanunk. Ezeket inkább megvalósitani kellene. Hogy érthető legyen: három adatot fontosnak tartok minden embernek a tudatába vésni, de azt jó erősen: A gyár 3,3 millió négyzetméter bőrt tud előállítani, ebből csak 2,6 millióra van szükség. Ezt pedig úgy kell előállítanunk, hogy 80 millió forintos nyereségünk legyen. Ha ezt mindenki tudja és magáévá teszi, és meg is valósítjuk, akkor jut energia és főleg pénz szociálpolitikára, ifjúsági alapra stb.... Sajnos, azt mindenki tudja, hogy hány öltözőnk van, meg mennyit költünk az üzemi étkezésre, de a lényeget, létünk alapjait, a gyár tervszámait nem ismerik az emberek. — Számomra még mindig érthetetlen, hogy miért vannak megrettenve a munkásasszonyok? — Mi ezen már tavaly túljutottunk. Pedig valamikor a XI. kongresszus után kellett volna, na nem megrettenni, hanem megvalósítani a következőket: minőség, hatékonyság, termékszerkezetváltás, gazdálkodás. De akkor nem lettünk rákényszerítve erre, most keservesen megtanuljuk azt, amit a piac ránk erőltet. Ezen elmorfondírozgatunk vagy negyedórán át. A lényege az, hogy túl „nyugis” volt az élet, a vállalatok éltek, mint „Marci Hevesen”, közben az ország meg nehéz helyzetbe került. Az örökké emlegetett szavak pedig közben — a gazdasági szabályozók jóvoltából — kezdenek szorítóvá válni. Ez érződik Simontornyán, és az emberek kicsit értetlenül néznek arra, amin már régen túl kellett volna jutnunk az egész országban. A beszélgetést tovább folytatjuk az igazgatóhelyettessel: — Az a véleményem, hogy amelyik cégnek van felesleges kapacitása, az jobban tud alkalmazkodni. — Ez így is van — válaszolja Perger Imre —, de az a bajunk, hogy például első osztályú bőrből a kapacitásunk 110 százalékra van lekötve. Ennek örülünk. A tavalyi gyártmányfejlesztésünk eredménye a Flóra, a Floren- tin bőr, ami kedvelt a piacon, de nem tudunk annyit adni, amennyit kérnek. A B kategóriájú korrigált jellegű termékeink iránt csökkent az érdeklődés.'A C jellegű hasítékbőrből pedig ismét több kellene. Ez pedig a behozott import bőr minőségétől függ. — Eljutottunk a feladatokhoz. Mi a kiút? — Velünk szemben előnyben van a másik két bőrgyár. Ök foglalkoznak sertésbőrkikészítéssel és még egy csomó olyan munkával, ami változatossá teszi a profiljukat. Mi eddig csak a marhabőrrel foglalkoztunk. Tehát ők gyor- -sabban tudnak váltani. Ezért az idén már mintegy 50 ezer négyzetméter sertésbőrt dolgozunk fel. Van javítanivalónk a szállítási fegyelmen is, meg az árainkon. Szóval; van mit tennünk. — A 201. évébe ért a gvár. Hogyan jellemezhetjük ezt az eddigi beszélgetés alapján? — Teljes egészében piacra orientált munkát kell végeznünk. o Felvétel nincs. Sok mindent takar a kiírás a kapuban. Közülük párat megpróbáltunk elemezni. “A tenniakarást láttuk Simontornyán, ez pedig a szűk esztendőben is a legtöbbet ígéri, a kibontakozást. HAZAFI JÓZSEF Hrfni es kapni „Sok még a dolog” A beszélgetés résztvevői Tengelic, a szekszárdi járásnak ez a háromezernél nem sokkal több lelket számláló települése öt éven át megőrizte elsőségét a Tiszta, virágos Tolna megyéért településfejlesztési versenyben. Nem új már ez a hír, miként azt sem, hogy öt alkalommal érdemelték ki az első helyezéssel járó félmilliós jutalmat, amit még nem használtak föl egészen, így ha megkapják majd rövidesen a „permanens” elsőnek kijáró újabb félmilliót, éppen hárommilliót tesz ki az az ösz- szeg, amit „összedolgoztak” Ez évben — mert nem használták föl a teljes alapot — 2 millió sorsáról kell dönteniük. Kiknek? Természetesen azoknak, akik a helyi tanácsban a lakosság képviselőiként eddig se igazgatták rosszul a dolgokat, azaz a szilárd burkolatú utak építésének ügyében mozgásra bírták a lakosságot, mely nép- képviseleti, önkormányzati szervének vezénylete alatt véghez vitte azt a „csodát”, ainit tanulmányozni sokan eljöttek már, de a tengeli- ciekéhez hasonló sikerrel gyakorolni eddig egyetlen településünk sem tudott. „Talán majd az iregszemcseiek...” — mondja Báli József tanácselnök, de a jelenlevők közül senki sem kap a szavába. Aligha babonából. Azért sokkal inkább, hogy az őket követők előbb mutassák meg, mit tudnak, aztán jöhet a méltatás... Rögtönzött községpolitikai konferenciák színhelye a Faddról „importált” fiatal tanácselnök szobája. Temesi Mátyás, a megyei tanácstagok járási csoportjának elnöke az imént Faddról érkezett és jöttében hozta magával Tengelic-Szőlőhegyről Wascher Tóbiást. A vb-titká- ron, Zsók Ambruson kívül jelen van még Martos István és Koch Ádám. Milyen minőségben? Mint akik a lelkei, szervezői, élenjárói voltak annak a nagyszabású községfejlesztési munkának, aminek eredményeként — nem említve most az egyéb, közösen létrehozott dolgokat — Tengelic elkönyvelheti, hogy belterületi úthálózatának 90 százaléka kapott szilárd útburkolatot az elmúlt öt esztendőben. A tengeliciek 2875 folyóméter utat építettek, Szőlőhegyen pedig az ott lakók 1320 métert. Ez utóbbinak a jelentősége nemcsak abban van, hogy járhatókká váltak az ötszáznál alig több lelket számláló településrész utcái, hanem abban is, hogy ezek az utak — jobbról, balról befelé lejtve, alkalmasak az itt mindig nagy erővel lezúduló víz békés, azaz rombolásmentes elvezetésére. Valamikor — mesélik beszélgető partnereink — Ten- gelicen és Szőlőhegyen, valamint a községhez tartozó külterületen a falugyűlések úgy zajlottak, hogy a községi tanács megjelent vezetőinek istenesen kipakoltak a jelenlévők és szívbemarkoló panaszkodások közepette mondották el, hogy ez sincs, az sincs, ez is kéne, az is kéne, hassanak hát oda, hogy az „állam bácsi” nyúljon bele a zsebébe. A gorombaságokra és igazságtalanságra hajlamosak aztán elzúgték azon vélelmüket is, hogy „persze nincs, mert a tanács nem csinál semmit”. A hallgatóság töredéke bólogatott, hogy milyen igaz, azonközben számosán tudták, hogy ez a kritika csak üres mérgelődésre alkalmas, hiszen a gazda- asszony is csak abból főzhet, amije van. A tanács se költhet fejlesztésre többet, mint 'amennyi pénze ilyen célra biztosítható. Azt se kevesen kapisgálták, hogy a „mindenki olyan kalappal köszön, mint amilyen van neki”, olyan igazság, ami a tanácsra is alkalmazható. Azaz, ha olyan a tanács, hogy nem mögötte, alatta, hanem mellette áll a lakosság, akkor akármilyen szűkös is a községfejlesztésre fordítható pénzalap évente, nem is csak valamit, példásan kimagasló dolgokat is lehet csinálni. Például utat építeni úgy, hogy a tanács megvásárolja az anyagot, a termelőszövetkezet — amihez Tengelicen és Szőlőhegyen valahány családnak köze van vagy gazdaként, vagy alkalmazottként — fuvarral, géppel és tucatnál jóval több szocialista brigádjával segíti vállalt munkájában a lakosságot. Hát persze, az indulás ennek ellenére nem volt köny- nyű. Amikor elhatároztatott, hogy nem várnak addig, míg az „álam megépíti”, a Gyi- mesi utcában kezdődött el az útépítés, és úgy, hogy aki ebóen fizikai részt vállalt, annak nem kellett befizetnie a közműfejlesztési hozzájárulást, azaz annyival csökkent a reá kivetett összeg, ameny- nyit érdekeltségként ledolgozott belőle. A jót készen szeretők, a sült galamb érkezésére spekulálók eleinte keresték a kákán a csomót és megpróbálták bizonyítani, hogy „a kettő sem páros”. Kisebbségből persze, mert .amint meglódult a nagy vállalkozás, jaj volt annak, akit lazsáláson kaptak rajta... Következett aztán a Gindli utca aminek vendégmarasztaló sarába ezelőtt 10 esztendővel úgy kiléptem a cipőmből, mintha előtte napokon át azt próbáltam volna. Pedig csak egyik oldalról át akartam jutni a másikra és restségből nem ott, ahol már valamennyire szelídebbé volt taposva a sár, ami aztán úgy lekapta a cipőmet, mint a pinty. Itt, 420 méteren épült öt méter szélességű út. Az Aradi és az Óvoda utca jött ezután, 1979-ben pedig a Petőfi utca. Tavaly adódott némi gond a Templom köz 150 méterével, jóllehet, itt van a művelődési ház és bölcsőde, de a templomhoz is vezető köz nyugati oldalán mind- összesen három ház áll még. Eddig az ment, hogy „a mi utcánk”. Most azt kérdezgették, „ez kié”? De ezúttal is azok tettek rendet a fejekben, akik eddig spiritus res- torai, szervezői voltak az ösz- szefogásnak. Még az idős plébános se volt rest agitálni, és íme elkészült ez az utca is. Ha a tengelici tanács nem tudja mozgósítani a lakosságot bent a székhelyén és kint Szőlőhegyen, nagyjából négyszer öt év alatt készíttethette volna el a fölsorolt utcák burkolását — szögezzük le, aztán beszélgető partnereim arra emlékeznek, hogy egy ócska keverőgépük sem volt, amikor belevágtak az útépítésbe. Aztán lett lassan minden, nem beszélve a lelkek nagy fordulatáról. Mert az is bekövetkezett. Amint látni lehetett mór, hogy itt nem babra megy, az útépítés leg- ádásabb ellenzői lettek a leglelkesebb hívei a munkának. Igaz, a példák se voltak akármilyenek. Ott volt a 82 éves Nagy Ernő bácsi, aki azóta — nyugodjék békében — meghalt. Bizony nem röstell- te megfogni ő se a lapátot, és végezni, amit bírt... S mi lesz most, miután rájöttek mór, hogy kapni úgy jó, ha ad is az ember? Ne aggódjak — mondták. Már elkészültek a tavaszra szóló társadalmi munkatervek. Amint kivirít a tavasz, hozzálátnak a még visszalévő Bezerédj utca burkolásához. Szép névsora van az első jelentkezőknek. Elhatározták azútán azt is, hogy besegítenek társadalmi munkában a termelőszövetkezeteknek, ha az csakugyan létrehozza, amit a lakosság jobb ellátása érdekében tervez megvalósítani. A tsz sütőüzemet akar, a lakosság pedig a jelenleginél jobb kenyérellátást. Hát persze, más is van azért. A Gindli utca végén, ott, ahol a pásztorhúz van, a termelő- szövetkezet felvásárlóhelyet alakít ki, hogy megkönnyítse a háztájiban nevelt állatok, átvételét. Ide is kell a társadalmi munka. De legtöbb majd arra, ha belevághatnak a tornaterem-építésbe... Amikor a tengelici tanács Szőlőhegyen tartja majd azt az ülését, amelyen átvehetik a településfejlesztési versenyben öt éven át megőrzött elsőségükért a jutalmat, föltehetően „csak” az útépítésről esik majd szó. Azért említem itt, hogy jóval több az, amire majd büszkék lehetnek a tengeliciek, akiktől azt lehet megtanulni, hogy aki kapni akar, adjon is! A Gyimesi utca, ma —lifo tó : ez. s.
