Tolna Megyei Népújság, 1981. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-08 / 57. szám

1981. március 8. ^ÉPÜJSÁG 7 Diploma ti al—otthon Évekkel ezelőtt kezdődött az ismeretségünk két ifjú agrármérnökkel, akiknek diplomáján és házasságlevelén is igen friss volt még a tinta. Pálfán — a jónevű Egyetér­tés Tsz-ben — kezdték pályafutásukat. Balogh József — a férj — a növénytermesztésben, Csicsai Friderika — a feleség — pedig egyetemistaként igen megharcolt képesí­tése szerint az állattenyésztésben ló- és juhtenyésztőként. Évedként visiszaAdsszaté- rünk sorsuk alakulására, hírt adni munkájukról, annak gondjairól és sikereiről, böl- dogulásufcról. Bár ami a szak­mai lehetőségekeit illeti, munkájában egyikük is, má­sikuk is megtalálja a maga megálmodott részét, letelepe­désük, fészekrakásuk nem volt zavartalan. Kiírat kaptak Felsőrácegres-pusztán egy sebtiben kialakított — de egé­szen be nem fejezett — szol­gálati lákást, amiből sokáig hiányzott a víz. Akkor vált kegyetlenné a helyzet, ami­kor megérkezett az első gye­rek, Krisztián,. Másutt, vala­mivel védettebb helyen élők­nek negyedannyi fűtőolaj elegendő volt ősszel, télen, kora tavasszal, mint nekik. Ha azt gondolják, hogy pa­naszkodtak, lázadoztak, té­vednek. Erika boldog volt, mert míg teljes odaadással gyakorolta sikeres szakmai kezdés után az anya szerepet, a parányi konyha ablakából szemmel tarthatta alkotását, a szabadta,ttásos csikótelepet. Mi több, fiát, sétáltatva, akár­hányszor kedvenceihez vezet­hetett az út. Semmiről sem maradt le, mindenről tudott, de amikor a m'ajd egyeszten- dős Krisztiánnal „készítet­tem” riportot, bevallotta, hogy nagyon nélkülözi a mozgást, az embereket és alig várja, hogy Jóska hazaérkezzék es­ténként, mert az a beszélge­tés, amit Krisztiánnal folytat, ni lehet, varázslatos, de igen egyoldalú. Látogatója sincs mindennap, ha pedig átszalad a- boltba, nem lehet megállni az ismerősökkel, mert sietni kell vissza a gyerekhez. Hogy lesz-e Krisztiánnak, testvér­kéje? Nem valószínű, mert komplikált volt az első szü­lése. S aztán jött a hír: Ba- loghék várják a második gye­reket! Üjabb hír: Szépen be­rendezkedtek, van már gép­kocsijuk. Iigaz, családi segít­séggel, de tisztesen gyarapod­nak! Majd ezután: Jóskáiéit a növénytermesztési ágazat vezetője. Üjabb év: Jóskát hívták Kecskemétre, az egye­temre tanítani, de nem ment, pedig söha nem csinált ab­ból titkot, hogy idővel a ’tu­domány valamelyik műhelyé­ben akar majd dolgozni. Nép­köztársasági ösztöndíjasként végzett, és ha akkor van ép­pen számára szabad státusz Gödöllőn, nem jön haza Tol­na megyébe a bonyhádi fiú — tették hozzá a jólértesültek. Nem is tévedtek, mert nem sóikkal ezután Balogh József egy interjúban úgy nyilatko­zott, hogy a gyakorlat pálfai iskolája után kutatómunká­val szeretne foglalkozni. Mi­kor lesz az! Mosolyogva von­ta meg a vállát. Az volt eb­ben a mozdulatban, hogy sen­ki se lét a jövőbe, majd arra biztatott, hogy látogassam meg Erikát, és nézzem meg Bénit, a kisebbik fiát, aki he­lyett a nagymamák kislányt reméltek. Sietnem kellett, utána pedig valahogy úgy alakult, hagy elkerültem Pál­iét. Karácsonyt megelőzően kezdett furdalni a lelkiisme­ret Erika üdvözlőlapjára. Honnan tudhattam volna; hogy az elmosódott keletbé­lyegzőt nem Pálfán, hanem Budaörsön nyomták a bélyeg­re? Pedig hát ott, és Lakos József, a termelőszövetkezet elnöke alaposan kinevetett, amikor a közelmúltban Ba. loghékról érdeklődtem tőle. Elmondta, hogy december kö­zepén mentek el, Jóska a herceghálmi kutatóintézetben dolgozik, Erika míg gyesen van, tagja a téesznek. Sírt, amikor elbúcsúzott. — És a csikók? Hoil folytat­hatja Erika ezt a munkát? — faggattam Lakos Józsefet, akii bölcs ember ugyan, de erre a kérdésre nem tudta a választ. Abban viszont megegyeztünk, hogy Jóska valószínűleg rö­videsen doktorálni fog, és az sem lehetetlen, hogy a gya­korlati életben tett út révén is azok közé kerül, akik által megfiatalodik agráregyeteme- inken, főiskoláinkon az Okta­tói kar. „De hiszen ez nagy­szerű perspektíva!” — sza­ladt ki a számon. Az elnök rá. bólintott, de mert őszinte em­ber, megjegyezte, hogy ő azért sajnálja a „gyerekeket”, mert igen szépen bedolgozta magát, főleg a Jóska, azitán 1979. nyarán kaptak ittt bent a faluban egy kétszobás szol­gálati lakást is. Erilka jó szak­ember, de hát tudhatom, ho­gyan van az! Ha szül a nő, pláne gyors egymásutánban, évekre kiesik a szakmából. KüZsködhet, mire visszadol­gozza magát, ha csak le nem mond a család miatt szakmai terveiről, álmairól. — Megkeresi őket így is, hogy elmentek? — kérdezte tőlem búcsúzáslkor Lakos Jó­zsef. — Hát persze, hiszen akár­hogyan alakul az életük, a pályakezdés évei Páliéhoz kö­tik őket. — Átadná az üdvözlete­met? Barátom, Krisztián Benjámin megenyhült Mit hoz a jövő? — Szívesen. De most kime­gyek a csikókhoz, hogy azok is „üzenhessenek”. — Fotóssal van ? — Hát persze. —• Akkor maga megríkatja az Erikát... Hittem üs, nem is, hogy így lesz. Aztán amikor néhány nap múlva harmadszor is fcönnyfbelábadtak az ibolya­kék szemek a Félsőrácegfts- pusztón készült képek láttán, igen megbántam, hogy nem értem be az elnök atyai me- legségű üdvözletének közve­títésével. El kellett monda­nom, hogy vannak a csikók, „akik” mint eddig mér annyi­szor, most is kitüntettek ba­rátságukkal, pedig hiába nyújtogatták a zsebem felé bársonyos pofájukat, megfe­ledkeztem a reguláról, nem volt nálam kockacukor. Az a csoda, hogy a helyette fölkí­nált rágógumi miatt nem rö­högtek ki kórusban. Megte­hették volna, s hogy nem tet­ték, aligha miattam, inkább Erika miatt van. Ö mind­egyiknek tudta a nevét, és ügy mentek utána a „kis sző­rösöknek” becézett csikók, mint kotlós után a csirkék. A budaörsi ház — amit széles körű családi segítség­gel vettek meg — még csak ígéri az otthont. Sók átalakí­tásba van szükség, ezért csu­pán a konyha és egy utcai szobája lakható. Ide telepe­dünk be. Béni, aki májusban tölti be második évét, nem mondható barátkozó termé­szetűnek. Krisztián azonban fiz perc leforgása alatt tud­tomra hozza, hogy én vagyok az a játszópajtás, akire egész nap vért. Tollat kér és pa­pírt rajzolni, de amint meg­kapja, ’kiderül, hogy ő firkál­ni akar, elleniben nékem tö­rökbasákat kell rajzolnom az ismert mondóka kíséretében. — Vessző, vessző, vesszőcs­ke... — Biauszt is! — követeli ed- lenáUhiatatlainul Krisztián és talán jó is ez a játék. Anyu­ka könnyéi így rejtve marad­hatnák... Erika már sokadszorra nyúl a kiskastélyt megörökítő, fo­tók után, azitán a csikótelepet ábrázoló képeket szemléli si­mogató pillantásokkal. — Emlékezik az első fé­szekrakásra? Hogyne emlékezne! Azt nem lehet elfelejteni. Volt gondljuk bőven, mégis egy­szeri az a szépség, ami az otthomlalapíitásiban van. Ami­kor beköltöztek Rácegresről Pál fára, az már egészen más ízű honfoglalás volt. Kellett a nagyobb hely, a komforto­sabb élet a két gyerek miatt. De akkor meg messze került a csákóktól... — Istenem! Mikor lesz ne­kem megint lószagom?! Ha nem ismerném Erikát, most mosolyognom kellene, hiszen van abban valami bi­zarr, amikor egy kedves fia­talasszony magakellető illa­tok helyett, lószagra áhíto­zik. — Jóska sínen van. Fél hét­kor kel és nyolckor kezd a munkahelyén, öt évre szóló program keretében az ikerel­Kiskastély — az első otthon „Én nem üzenek!” lő juhok takarmányozásával foglalko2iilk, s maximum más­fél év alatt doktorálnia kell, mellette megtanulni egy nyel­vet. Nagyon boldog, és annak külön örül, hogy szombaton— vasárnap együtt lehetünk. Pálfán akkora volt ágazatve­zetőként a lekötöttsége, hogy előbb-utóbb bajok lettek vol­na közöttünk... — És maga? Maga is bol­dog? — Én is, amíg eszembe nem jut, hogy alig valamivel több, mint egy év, és addigra tud­nom kell, merre tart az utam. — Lehet, hogy mégis iga­za lesz Ócshg tanár úrnak, és tyukálszkodnli fog? — Azt én soha. — És a juhászat? — ösak lótenyésztéssel együtt. — De erre itt a közelben — úgy tudom — nincs mód, ha­csak valamelyik lovasiiskolát fenntartó téeszhez nem sze­gődik. Az meg nem az igazi. — Én is, mi is látjuk, hogy nehéz lesz elhelyezkednem, de azért készülök a folytatásra. Most etológiával foglalkozom, amikor a gyerekek, a háztar­tás engedi. Talán több időm lesz a szakmai dolgokra, ami­kor hozzánk költözik a nagy­mamám. — Mondja, mi hátránya van a szakmában egy nőnék, ha szülés miatt kiesik átmeneti­leg a munkából? — Igen hamar leírják az embert, és csak szerencsével kezdheti újból. — Ez kegyetlenül hangzik. — Az is — feleli Erika, aki­nek ettől függetlenül szilárd az a hite, hogy jegyzi még őt lótenyésztőként a szakma. Pálfát Jóska annakidején mi­atta vállalta föl, a termelőszö­vetkezetnek azon gesztusáért, hogy Csicsai Friderika még államvizsgára készültében megkapta a lehetőséget a sza- badtartásos csákónevelésre, aminek tapasztalatait aztán a szakdolgozatában írta le. Ló­tenyésztőként nem kapkodtak az akkor mlég kislányosam tö­rékeny Erika után. Pálfán is hosszú ideig tartott a körbe- csodálása, amiért olyan cér- navókonykán, nő létére „fér­fiak dolgába” ártotta magát. — Számomra többszörösen is emlékezetes marad Pálfa. Különben 8-án, amikor köl­töztünk — ha emlékezik még — ítéletidő volt. Alig indul­tunk el, karamboloztunk a busszal még a faluban. Hallottam róla. De akii Pál. fán elmesélte a szerencsés ki­menetelű szerencsétlenséget, hozzá tette: „Tán az isten is azt akarta, hogy maradja­nak!” Hallhattam aztán azt is, hogy becsülettel helytáll­tak, megérdemlik, hogy az életük a lehető legjobbra for­duljon. Kutyájuk, Szonja kimúlt még Pálfán. A Bella névre hallgató németjuhász a korábbi házőrzőhöz hasonlóan ba­rátságos és útra készülődésünket arra használja föl, hogy kiszökhessek kicsit komázni a szomszédság házőrzőivel, Baloghéknak még nincsenek itt barátaik, de mint Erika elmondta, nemrég — öt év óta először — bálban voltak Gödöllőn... LÁSZLÓ IBOLYA Fotó: Cz. S. és K. A.

Next

/
Thumbnails
Contents