Tolna Megyei Népújság, 1981. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-08 / 57. szám
1981. március 8. Képújság 5 Lefelé nő a gőg Szívesen írtam volna a címben úgy, hogy aláfelé, tehát alul valahol nincsenek rendben a dolgok, de féltem, modorosnak találnak egyesek. Ennyit a címről. A témáról, úgy a maga igazában és valóságában majd később, mert előbb el szeretnék mondani egy anekdotát. Van egy régi katonavicc, így szól: A tábornok, éppen arra járván, úgy dönt, megszemléli a helyőrségi laktanyát. Elballag oda, és mindjárt a kapuügyeleten förtelmes rendetlenséget talál. Emelt hangon kezdi kioktatni a láthatóan újonc katonát arról, mi kívántatik ahhoz, hogy egy laktanyát laktanyának lehessen nevezni. Az újonc gyerek, aki még nem ette meg a maga fél kiló sóját a katonaságnál, elunja a szöveget és azt mondja: — Jó lesz, ha lejjebb ereszti a hangját, mert fölébred az őrmester úr és az majd megmutatja magának, hogy hol lakik az úristen! Erről is ennyit. És most térjünk rá a komolyabb dolgokra. Foglalkozásomból fakadóan sokszor vagyok úgynevezett főemberek társaságában. (Zárójelben, de korántsem zárójelesen, hadd tegyem hozzá mindjárt, nekem se fáklyásmenet az ilyesmi, nekik meg pláne munka. És a „repi”-ről se képzeljen nagy dolgokat a kedves Olvasó, a kólából egy üveggel is sokallok, a negyedik már kifejezetten büntetés.) Maradjunk még égy kicsit ennél a főemberek társaságában eltöltött időnél. Tapasztaltam már nemegyszer, hogy rangos megyei vezető — de miniszterelnökhelyettesről is szereztem ugyanilyen tapasztalatot — számonkérés, meg valamiféle beszámoltatás helyett fél délelőtt, vagy fél délután együtt törte a fejét az adott üzem vezetőivel azon, hogyan lehetne megoldani valamely problémát. Nem oktattak ki senkit, nem „toltak le” senkit, töprengtek, tehát dolgoztak, holott megcsinálhatták volna azt, hogy kijelentik: a maguk dolga, oldják meg maguk. Lépjünk lejjebb a létra fokán. Még mindig tűrhető a helyzet, bár a légkör kimértebb. (Zárójelben, de korántsem zárójelesen: mitől van, hogy egy első számú vezető sokkal közvetlenebb tud lenni az akár nem is rangsoroltak körében, mint egy — mondjuk — második számú?) No még egy-két lépcsőfokot lefelé. Itt már beosztottakkal van dolgunk — legalábbis az adott szervezet, szerv hierarchiáját illetően. Nos, ők ugyan itt beosztottak, de még lefelé már főnökök. Utasítási joggal esetleg, vagy ha azzal nem is, olyan pozícióból tudnak tárgyalni, hogy az a „felsőbbség” álláspontjának, kívánságának tűnhet. Most jön a művészet, vagy inkább csak mesterségbeli tudás, el is hitetni önnön fontosságunkat. Egy félmosoly, egy hallgatás ott, ahol pedig szólni kellene, egy utalás valamire, vagy keresztnevén említeni valakit, akit szemtől szembe jószerint megszólítani is félünk, elég saját fontosságunk elhitetésére. Hogy aztán elhiszik-e az egy fokkal lejjebb állók, az már nem is fontos, mert ők alkalomadtán hasonló kapcsolatba kerülnek olyanokkal, akik ő alattuk állnak ..., ne folytassuk a sort. Eddig se volt mindez rendjén, de még lejjebb jutván — nem vagyunk még annak a bizonyos létrának a legalsó fokán, sőt most értünk el a közép alatti egy- harmadhoz, vagy talán valamivel alább —, nemhogy javulna, ki sem merem mondani, demokratizálódna a helyzet — inkább romlik. Mert itt már bekapcsolódnak ■azok, akik a hivatalon belül nem „rúgnak labdába”, hanem lefelé-kifelé még mindig a hivatal képviselőjének, sőt megtestesítőjének szerepében van módjuk tetszelegni. Egyébként ezen a szinten már pitiáner ügyekről van szó. Voltam fül tanú ja olyan telefonbeszélgetésnek, amikor a hívó fél úgy mutatkozott be: „A tanácstól vagyok ... a párttól (!?) vagyok..és jött a kívánságlista. Kaján örömömre szolgált, hogy két ilyen véletlenül kihallgatott beszélgetés során benyújtott kívánság mindketteje visszautasításra talált, de most nem a tényekről beszélek, hanem jelenségről. Még egyetlen számottevő — ha úgy tetszik valóságos hatalommal bíró és azzal kényszerűen gazdálkodó is — vezető szájából se hallottam úgy fogalmazni, hogy én, mint a párt, vagy én, mint a tanács, sőt többes szám első személyben is mindig a testületi állásfoglalásra hivatkoztak, ellenben valaholi alkalmaztatásuk jogán tapasztaltam már közösség nevében föllépni túlságosan sok döntési joggal nem rendelkező embereket. Tudom, olcsó fogás, de bedobom. A megyei fő vezető letolja az alvezetőt. Az végighallgatja ellenvetés nélkül, mert mást nem tehet. Az alvezető letolja az egy létrafokkal alatta állót. Az tudomásul veszi, mert... Aztán megy tovább a verkli, végül eljut a legalább al- előadóhoz. Ö is tudomásul veszi, majd hazamegy és belerúg a macskába. Apropó, macska! Ez még mindig a jobbik eset, a macskák miatt fájjon az állatvédők feje. magam az embervédők sorába sorolom magamat. És vannak, akik úgy hitetik el önnön fontosságukat, hogy vannak, akik hisznek nekik. De ez már egy másik kérdés, pár sorban elintézni nem lehet, így nem is bonyolódók bele, legfeljebb annyit jegyzek meg ehelyett, hogy elhitetni csak azzal lehet valamit, aki hajlandó is elhinni azt. Ez egyébként — a félreértések elkerülése végett — nemcsak a rosszra, a nagyképűségre vonatkozik, hanem az igazra is, a jóra is. Hát akkor miért is háborgók? Egy megtörtént eset sztorija, befejezésül. Bementem a főhivatalba, a portás tudomásul vette igényemet és közölte, hogy üljek le, mert ácsorgásommal zavarom. Köszönésemre persze nem válaszolt, s egyáltalán úgy beszélt velem, mintha potenciális bűnöző lennék. Amíg várakoztam a portán, lejött a hivatal egyik másodvezetője, rangját tekintve, amolyan harmadik miniszterhelyettes. Régi MADISZ- emlékeinkből fakadóan majdnem testvéri módon üdvözöltük egymást, beszélgettünk, nevetgéltünk, szóval kiderült, hogy emberi szinten egyenrangúak vagyunk. Később elintéztem dolgomat az eredetileg keresett elvtárssal, aztán jöttem kifelé. A portás, aki bemenetelkor alig egy fokkal beszélt emberibb hangon velem, mint a juhász szokott a kutyájával, így búcsúzott tőlem: Alázatos tiszteletem, elvtárs! Gyanítom, hogy a tisztelet nem nekem szólt, hanem miniszterhelyettes rangú barátomnak. LETENYEI GYÖRGY Mindennap mindenütt Ma már senki sem lepődik meg azon, hogy nő az egyik vagy másik gyár igazgatója, hogy nők ülnek a mérnöki tervezőasztalok mellett, hogy nők irányítanak fontos termelési, oktatási, szervezési folyamatokat, hogy nők kezelnek bonyolult gépeket, hogy nők..., hogy nők... Ma már teljességgel természetes, hogy a nők minden munkában megtalálhatók. Az élet különböző területein tevékenykedő lányok, asszonyok munkájából villant fel egy-egy pillanatot lapunk fotóriportereinek — Gottvald Károly, Bakó Jenő, Czakó Sándor, Kapfinger András — felvételeiből, a nőnap alkalmából válogatott összeállításunk. „Asszony, asszony, az akarok lenni...” Anyakönywezeitő Egymás szépségéért
