Tolna Megyei Népújság, 1981. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-04 / 53. szám
e tíépüjság 1981. március 4. Mezei futóbajnokság Kétszáznál több induló A meglepetést szerző Énekes Béla a célban Eredményhirdetés: Balogh Gyula, a férfi felnőtt győztes veszi át a díjat Fazekas Gáspártól " hirtelen jött sarkvidéki : front betörése alaposan :§\ megváltoztatta az idő- • 1 járási viszonyokat, nagy szél cikázott széltében- hosszáten-. így azitán Öcsény- ben előkerültek az anorákok, és más egyéb speciális öltözetek, amelyek -hatásos védelmet nyújtanak. Tehát a versenyzőknek a hosszú távok mellett az idővel is meg kellett küzdenii. Mozolali János, a versenybíróság vezetőije szerint ez a szolkoittnál hűvösebb idő az oka, hogy a vártnál kevesebb versenyző érkezett. — Egyébként valamennyi szakosztály megérkezett, csak kisebb létszámmal. Különösen a női versenyzőket keveslem. Példáiul a mőü felnőtt 4000 métert nem ás tudjuk indítani. Megfigyelhető, hogy a távok hosszúságának és a versenyzők életkorának növekedésével csökken a versenyzők számla. Ez különösen a lányoknál érvényesülő tenden- cfila, de a fiúknál is előfordul — mondta Mozolai János.-A mezei futóversenyeikre általában jellemző a látványosság. A verseny során ki- se!bb-n!agyobfo csoportok bukkannak fel — színes fcaval- kád álakul a nagy tömeg miatt. A korábbi években ez a látvány jellemző, s hogy ez most elmaradt, ennék egy objektív és egy szubjektív oka is volt. Az előbbi az, hogy a h/i-dfeg miatt sokan távolmaradtak, míg az utóbbi a versenybíróság döntése volt, miszerint ez alkalommal különválasztották évjáratonként a versenyzőket. Ennek megfelelően a tavalyi versenyhez képest többen jutottak éremhez. A 8000 méteres szám mezőnyében ott volt Duzsá Tamás, a lengyeli szakmunkásképző intézet testnevelője, a BSK atlétikával foglalkozó edzője. Már régóta tudjuk nó- 'la, hogy lelkes híve és támo gatója a sportnak, korábban kerékpárvarsenyző volt. Kitűnő erőben futotta végig a távot, nagyszerű helytállásá- vlal minden bizonnyal hatással volt diákjaira. Mikor befutott az előkelő helynek számító negyedikként, a célban egy röpke beszélgetésre Invitáltuk. — A valószínűleg cseppet sem kevés munkája mellett honnan ez a hallatlan akaraterő áhlhoz, hogy az állóképességét ilyen szinten tartsa? — Talán nem így fogalmaznák, ihliszen nagy akarat, olyan jellegű tevékenységhez kell, amelyhez érzelmileg nem túl ©nős szálak fűzik az emberit. Nálam azonban fordított a helyzet. Szívesen edzők különösen a versenyekre készülő gyerekekkel, illetve szabad időmben egyedül. Ezzel a sajátos, de mindenképpen hatékony pedagógiai módszerrel a szokásosnál jobban tudom befolyásolni a tanulókat. Nálunk nagy szükség van az érdeklődés felkeltésére. A gyerekek elég ingerszegény környezetből kerülnek hozzánk, noha fizikai képességeik megfelelőek. Talán, ha az ember nemcsak beszél, hanem beilleszkedik közösségükbe, eredményesebb munkát végezhet — mondotta Du- zsi Tamás. Egyébként a versenyen megyénk minden szakosztálya és három DSK-szakosztály 210 versenyzője indult. Egyénileg általában az esélyesek győztek, és így Balogh, Farkas, Bániéi, Krausz, Kőműves, Parádi biztosan, Énekes szép küzdelemben szerezte meg a bajnoki címet. A legtöbb érmet a Dózsa szerezte, de meglepetésre Dombóvár 7, a Dózsa pedig csak 6 bajnokságot tudott nyernli. Bonyhád 2, Tolna, Nagymányok és Paks pedig 1—1 bajnoksággal tért haza. Érdekes, hogy a szekszárdi lányók mindössze egy arany- és egy ezüstérmet nyertek, ami a vezétő szakosztály női vonalának (legalábbis középtávon) visszaesését mutatja. A 13—14 éveseknél szintén a kisebb szakosztályok tudtak tehetségesebb fiatalokat felvonultatni. Reméljük, hogy még sokat hallunk róluk. Eredmények: 8000 m iférfa felnőtt: 1. Balogh Gyula (Sz. Dózsa) 23:39,6, 2. Trunk László (Sz. Dózsia) 26:55,4. Csapatban: 1. Sz. Dózsa (Balogh, Trunk, Konrád) 8, 2. Bonyhádi MSC (Boch, Pintér, Füller) 18 ponttal. 6000 m férfi ifjúsági (1963 —64): 1. Énekes Béla (Bonyh. MSC) 18:22,4, 2. Lamuth Jakab (Sz. Dózsa) 18:24,6, 3. Tuirnadker Géza (Sz. Dózsa) 18:35,6. Csapatban: 1. Sz. Dózsa J. (Lamuth, Tumacker, Molnár) 9, 2. Sz. Dózsa II. (Gerléi, Csizmadia, Juhász) 18, 3. Sz. Dózsa III. (Sövér, Ganczer, Talibl) 27 ponttal. 5000 m fiú serdülő (1965— 66): 1. Farkas István (Sz. Dózsa) 15:51,4, 2. Farkas József (Dunafoldvár) 16:28,0, 3. Gail- lusz Tibor (Sz. Dózsa) 16:34,8. Csapatban: 1. Sz. Dózsa I. (Farkas, Galllusz, Erdősi) 8, 2. Sz. Dózsa II. (Tusa, Sós, Varga) 24, 3. Dombóvári 516 DSK (Tiborc, Horváth, Wis- kuth) 34 ponttal. 4000 m fiú serdülő (1967): 1. Banai Róbert (Domb. Sí) 13:52,6, 2. Bertalan László (Dunafoldvár) 14:41,6, 3. Szepesik István (Tolnai VL) 14:42,4. Csapatban: 1. Nagymányok (Takács, Ferencz, Weibl) 25, 2. Tamási (Barkócái, Hóhér, Hírt) 34, 3. Nagydolog (Molnár, Horváth, Braun) 35 ponttal. 4000 m fiú serdülő (1968): 1. Kardos Péter (Dombóvári Sí) 14:24,6, 2. Gergely Zoltán (Domb. Sí) 14:25,6, 3. Farkas Attila (Nagymányok) 14:29,8. Csapatban: 1. Dombóvári Sí (Kardos, Gergely, Páiszti) 7, 2. Nagymányok (Farkas, Fazekas, Staylitzky) 20, 3. Nagydolog (Balogh, Vágány, Ig- nácz) 37 ponttal. 3500 m női ifjúsági (1963— 64): 1. Parádi Beáta (Domb. VSE) 13:07,2, 2. Szilágyi Erzsébet (Bonyh. MSC) 16:29,3, 3. Fazekas Ágnes (Paksi SE) 16:44,2. Csapatban: 1. Paksi SE (Fazekas, Frast, Laki) 14, 2. Bonyhádi MSC (Szilágyi, Aradi, Pékéi) 16 ponttal. 3000 m lány serdülő (1965— 66): 1. Krausz Eszter (Sz. Dózsa) 10:38,6, 2. Gábor Andrea (Tóinai VL) 11:11,3, 3. Horváth Csilla (Domb. VSE) 11:38,2. Csapatban: 1. Bonyh. Qimn. DSK (Fábián, Domforé- di, Fodor) 27, 2. Lengyeli Mg. DSK (Varga, Priger, Tóth) 43 ponttal. 2000 m lány serdülő (1967): 1. Kőműves Anita (Domb. Sí) 7:05,4, 2. Koleszár Gabriella (Tolnai VL) 7:16,2, 3. Ábrahám Gyöngyi (Tóinai VL 7:27,5. Csapatban: 1. Tolnai VL (Koleszár, Ábrahám, Szabó) 19, 2. Nagymányok (Béke, Varga, Angyal) 22, 3. Dombóvári Sí (Kőműves, Koszán, Kimicsverő) 23 ponttal. 2000 m lány serdülő (1968): 1. Gergely Timea (Domb. Sí) 7:13,7, 2. Sipőcz Krisztina (Sz. Dózsa) 7:18,3, 3. Hegedűs Márta (Tolnai VL) 7:19,1. Csapatban: 1. Dombóvári Sí (Gergely, Petrovács, Tóth) 12, 2. Tolnai VL (Hegedűs, Molnár, Botolta) 32, 3. Nagyimé- nyók (Dévény, Ferencz, Csili) 45 ponttal. Kérünk egy sztorit (XI/.) Bemutatjuk NB-s játékvezetőinket Kincses Zoltán, . 1945. november 6-án Pécsett született. Nős, két gyermeke van. Foglalkozása szállítási és raktározási osztályvezető, munkahelye a Paksi Konzervgyár. NÉVJEGY: — Sorozatunkban a kedves olvasó kétszer is találkozik a Kincses névvel. Játékvezetői testvérpár os? — Igen, sőt egészen pontosan iker testvérpárost alkotunk Endrével. — A bátyussal vagy az öccsel ? — Bátyámmal, mert hogy Endre őt perccel idősebb. — További bemutatkozásként tekintsük át aktív sport- pályafutását. — A kézilabdázással Ma- docsán, az általános iskolában ismerkedtem meg. Később a dunaf öld vári gimnázium csapatában a megyebajnokságban és a középiskolás bajnokságokon szerepeltem. Az akkori edzőm, Szauter László testnevelő tanár volt. 1964—65-ben a Kalocsai Honvéd együttesében szintén megyebajnoki mérkőzéseken játszottam. A műszaki egyetem elvégzése után Vegyészmérnökként kerültem a Paksi Konzervgyárba. Ekkor vizsgáztam játékvezetésből. 1976-ban á paksi járási kézilabda-szövetség elnökévé választottak, 19.79 óta vagyok tagja a kézilabda-játékvezetők NB-s keretének. — Kérünk egy sztorit! — Az ellenőrzés gyakori velejárója az NB-s mérkőzéseknek. Az ember általában már a kezdés utáni első percekben „kiszúrja” a lelátón szorgalmasan jegyzetelgető ellenőrt. Még igencsak kezdő NB-s játékvezetők voltunk, amikor a III. kerületi TTVE —Nagykőrös mérkőzésre kaptunk küldést. Hiába fürkésztük árgus tekintettel a közönség sorait, ellenőrgyanús személyt azonban nem fedeztünk fel. Véget ért az első félidő. A szünetben aztán odajött hozzánk egy idős bácsi. Bemutatkozott és szerényen közölte velünk: ő .az MKSZ kijelölt ellenőre. Játékvezető „kollégámmal” egymásra kacsintottunk, majd mosolyogva replikáztunk: — Drága uram, igazán örülünk a találkozásnak. Értjük mi persze, ezt a szurkolói tréfát, hogy ön az ellenőr... Csak éppen, bocsásson meg, nem hisszük el! A rendkívül szimpatikus sportember, Hajnal János bácsi azonban néhány pillanat alatt meggyőzött minket hivatalos mivoltáról. A történtek után nem nehéz elképzelni, mi játszódott le bennünk, s hogy milyen idegesen kezdtük a második félidőt. Semmi másra nem tudtam gondolni, mint hogy ezt aztán jól elszúrtuk! Szerencsére igazi sportembert ismertünk meg ellenőrünkben, aki jelentésében nem „tartott be”, és csakis a működésünket minősítette. Hajnal Jánossal azóta minden pesti találkozásunkkor örömmel üdvözöljük egymást. — f. 1. — Ökölvívás Jönnek a csehszlovákok A MÖSZ megbízásából rövid idő leforgása alatt a második rangos ökölvívó-mérkőzés színhelye lesz Paks. Mint arról korábban beszámoltunk, a szakmai CSB során a Duna parti város látta vendégül a Magyar Néphadsereg és az Építők szakszervezeti válogatott összecsapásának résztvevőit. Március 8-án, vasárnap pedig nemzetek közötti válogatott mérkőzést rendeznek az atom- városi lakótelep iskolájának tornacsarnokában. Délelőtt 10 órától a Magyarország—Csehszlovákia felnőtt válogatottak találkozóját láthatja majd a paksi közönség. A magyar válogatott az Egyesült Államokból hazatérve lép szorítóba északi szomszédaink legjobbjai ellen. A magyar együttesben várhatóan a kisváltósúlyú Magyar István (Paks) is helyet kap ezen a mérkőzésen. A nagy érdeklődésre való tekintettel a jegyek elővételi árusítását a PAV-nál, a PSE sportirodájában, valamint a konzervgyárban megkezdték. Mai műsor Ma délután kettős labdarúgó-mérkőzésre kerül sor Dombóváron. A Dombóvári MSC serdülőcsapata a Videoton hasonló korosztályú együttesét látja vendégül az OSK keretében. Kezdés: 13 órakor. Ezután a DMSC NB II-es gárdája lép pályára. A Hétfői Dunántúli Napló- kupa helyosztó mérkőzésének visszavágóját vívja a Komlói Bányász ellen, 15 órakor. Az AFP hírügynökség mexikóvárosi keltezésű híre különös eseményről számol be. Mexikó, az 1981. novemberére tervezett férfi és női tornász-világbajnokság rendezését vállaló ország lemondta az esemény vendégül látását, a döntést tartalmazó közleményt együttesen adta ki a mexikói sportállamtitkárság, valamint Jurij Tyitov, a Nemzetközi Torna Szövetség szovjet elnöke, aki az elmúlt héten látogatást tett Mexikóban. Eredetileg a mexikói nemzeti sportintézet vállalta a világbajnokság megrendezését, ám ez a szervezet időközben feloszlott, s szerepét az államtitkárság vette át, amely most éppen a strukturális változásokkal indokolja a lemondást... A spanyolországi Jacaban folyó téli Universiade hétfői versenye után az éremtáblán 9 aranyával, 6 ezüstjével és 4 bronzával magasan a Szovjetunió vezet, mögötte Csehszlovákia (3, 3, 2), valamint Bulgária (2, —, 1) következik. Befejeződött a jégkorongtorna, az első hely sorsát eldöntő mérkőzésen Kanada 6-1, (1-0, 2-1, 3-0) arányban győzött Finnország ellen, míg a bronzéremért vívott csatában: Japán—Spanyolország 9-3 (5-0, 3-2, 1-1). A torna sorrendje: 1. Kanada, 2. Finnország, 3. Japán, 4. Spanyolország. A férfi ifjúságiak élmezőnye Rajt a serdülő lányok mezőnyében