Tolna Megyei Népújság, 1981. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-29 / 75. szám
6 KÉPÚJSÁG 1981. március 29. A Népújság vasárnapi számaiban olvasóink rendszeresen megismerkedhettek hétköznapjaink pozitív hőseivel. Munkások, termelésirányítók, szellemi dolgozók, munkásmozgalmunk veteránjai, állami és politikai életünk személyiségei beszéltek magukról, múltunkról és jövőnkről. Mindennapi életünknek árnyoldalaival ritkán találkozik az olvasó, pedig példákban bővelkedünk. P. László 15 éves. Budapestről, a Budakeszi úti Állami Nevelőintézetből szökött meg és Új-Zélandba akart disszidálni. Megyeszékhelyünkön a városi és járási rendőrkapitányság dolgozói igazoltatták és előállították. — Akarsz velem beszélgetni? — Nem. De ha kérdez, válaszolok. — Hogyan kerültél Szek- szárdra? — Megszöktem az intézetből, a.Garay téren igazoltattak a rendőrök és behoztak a rendőrségre. Üj-Zélandba akartam disszidálni. — Miért pont Üj-Zélandba? — Mert ott könnyen lehet élni. — Tanultál valamilyen szakmát? — Igen. Pékinas tanuló vagyok. — Milyen tanulmányi eredményt értél el? — Egyes-kettes. — Gondolod, hogy ezzel a bizonyítvánnyal Űj-Zéland- ban megéltél volna? — Meg, ott nem kell tanulni. — Meg tudod mondani, hol van Űj-Zéland? — Dél felé, vagy talán délkeletnek. — Azért indultál Budapestről Szekszárd felé? — Persze, Szekszárd ról irány Jugó, aztán Olasz, onnan már csak egy ugrás Űj- Zéland. —■ És miből akartál megélni? — Lopok tyúkokat és megsütöm. — Jelenleg mennyi pénzed van? — 15 forint. — Ennyi pénzből Bajáig sem jutottál volna el, Szek- szárdig mivel jöttél? — Paksig stoppal, onnan gyalog. — Hány százalék esélyt adtál arra, hogy terved megvalósuljon? — Húszat. — Én egy százalékot sem adtam volna. Az intézetből akart már valaki rajtad kívül disszidálni? — Nem tudok róla, de nem is érdekel. — Milyen idegen nyelvet beszélsz? — Semmilyet, de valahogy csak megéltem volna. Dolgoztam volna, mint. most a pékségben. — Mennyit fizetnek a munkádért ? — ötszáz forintot. — Megítélésed szerint, munkád értéke ér ennyit? — Természetesen. — Mire költöd a fizetésedet? Inni szoktál? — Szoktam. Amíg a pénzem tart, addig iszunk a haverokkal. — Akkor az 500 forintod hamar elfogy! — El, de addig legalább jól élek. — Ha felnőttként keresel majd, mondjuk, mint pék 3000 forintot, akkor azt is egyik napról a másikra elköltőd, vagy eliszod? — Háromezret?... Ugyan már! Én öt-hatezret akarok keresni. hogy most hol tartózkodnak, és mi a foglalkozásuk? — Nem tudom, de nem is érdekel. Ügy emlékszem, az apám alkoholista. Az anyám nem tudom miből él. A húgom Budapesten a Bajza utcai nevelőintézetben van! — Szüleid miért adtak be az intézetbe? — Anyám összeveszett apámmal, elváltak, így kerültem állami nevelőintézetbe. — Néhány év múlva nagykorú leszel. Ha az intézetből kikerülsz, megkeresed őket? — Meg, és lesz mondanivalóm számukra. — Miről akarsz velük beszélgetni ? — Arról, hogy nem neveltek fel. Az intézetben ruhát, élelmet biztosítottak, de ez nem minden... — Mit gondolsz, édesanyád szeret téged? — Nem érdekel. — Hány éves édesanyád? — Talán negyven. — Pontosan nem tudod? — Nem. A húgomét pontosan tudom: tizennégy. — Milyen emlékeid vannak édesanyádról ? — Semmilyenek. — A gyermekkorodra emlékszel? — Nem nagyon, de nem is érdekel, csak az érdekel, ami most van. — És a holnap? — ...Talán dolgozni fogok. — Meg tudnád mondani, hogy az elmúlt évben milyen jelentős események voltak- Magyarországon? — Szoktál újságot olvasni? — Nem, de nem is érdekel. — Április 4-én milyen évforduló lesz? — A felszabadulás évfordulóját 1980-ban az intézetben is megünnepeltük. Kiírták a faliújságra, ennyi volt az egész. — Moziban, színházban mikor voltál utoljára? — Már unom az egészet. Amelyik előadásra nincs elég néző, arra az intézetből mindig kivisznek bennünket. — Az intézetben hány óráig volt kimaradásod? Pontosan be szoktál érni? — Este 9-ig. Néha a villámhárítón, vagy a földszinti ablakokon jutunk be az épületbe a haverokkal. — Hányán vagytok egy szobában ? — Nyolcan-tízen. — Jó srácok? — Elmegy. — A srácok között van „főnök”? — Hivatalosan van, de gyakran kap tőlünk pokrócot. — Akkor nemigen hallgattok rá? — Ha megszavazzuk, és ha van kedvünk. — Barátod van az intézetben ? — Van, de ő nem akart disszidálni. — Szüléidét mikor láttad utoljára? — Anyámat 2 éve, apámat 6 éve, húgomat kb. 1 hónapja. — Meg tudod mondani, — Ha megnősülsz, családot alapítasz, hány gyereket szeretnél ? — Hát ezt nem tudom előre. Jön magától. Elveszek egy öreg csajt, de remélem hamar meghal, a pénzét hagyja rám, a többi lényegtelen. — A haverok szoktak balhézni? Mondjuk szökés, ran- dalírozás, pia és tudod még, hogy mire gondolok? — Nem tudom, de nem is érdekéinek. — Eddig mindenre azt mondtad, hogy nem érdekel, vagy nem törődsz vele. Saját sorsod sem izgat? — Az egy kicsit. — A cipőd sáros, a nadrágod foltos, kitisztíthattad volna. — Most elhatároztam, hogy rendesen dolgozom, jó pék lesz belőlem. — Te választottad ezt a szakmát magadnak? — Nem, az előző intézetben, ahol voltam, mindenki péknek tanult, engem a technika érdekelt, optikus akartam lenni. — Van kedvenc futballcsapatod? — A Fradi. — Szeretsz futballozni? — Nem. — Ügy látom, a gondolataid nem itt járnak. Sokat kérdeztem már? Beszélgetésünk előtt, a veled szemben intézkedő rendőrök milyen kérdéseket tettek fel? — Ugyanezeket. — Mit gondolsz, miért? — Mert ez a dolguk. — Tehát szerinted, mindenki végzi a dolgát, te meg, ha akarsz, akkor válaszolsz, vagy nem. Van elképzelésed arról, hány embernek adtál munkát azzal, hogy megszöktél ? És szökésed mennyi pénzbe került az államnak? — Talán 5—10 ember foglalkozott eddig velem, ha ezt munkának lehet nevezni. De különben is, én megszökök, az állam meg fizet, szerintem ez a rend. — Az előbb már láttam rajtad, hogy nagyon elmerengtél, most legszívesebben mit szeretnél csinálni? — Bgy üres szobában ülni egy széken és hideg, habzó sört inni. — Társadalmunk sok pénzt költ rád, de te eddig viszonzásul semmit nem adtál. — Másra is költ fölöslegesen. Szerintem jobb helyre is költhetné. — Akkor mi lenne veled? A szüleid nem nevelnek, nem gondoskodnak rólad. Ha az állam is lemondana arról, hogy tisztességes embert nevel belőled, hogyan élnél meg ezzel a mentalitással ? Mit gondolsz, lesz belőled rendes ember? — Ez csak természetes. Különben mindenki törődjön a maga dolgával. — Milyen elképzeléseid vannak a rendes emberről? — Hát... rendesen dolgozik. — De Űj-Zélandban munka nélkül is könnyű megélni, ezt te mondtad. Ezek szerint ott nincsenek rendes emberek? Szeretsz te egyáltalán dolgozni? — Hát persze, a kémiában fogok felfedezni valami korszakalkotót. — Ahogy élmondtad, a tudományok művelésében eddig nem törted össze magad. Ezzel a tanulmányi eredménynyel nemigen leszel felfedező! — A kémia számomra csak eszköz ahhoz, hogy jól éljek. Én ismert ember leszek, felfedező. — És ennek érdekében te ezzel a szemlélettel, hogy mindenki törődjön a maga dolgával, mindent meg tudsz tenni? — Mit gondolsz, eltartásod egy nap mennyibe kerül az államnak? — Szerintem 20—25 forint. — Elég kevésre taksálod. Kapsz tiszta ruhát, teljes ellátást, fizetik a pedagógusokat, taníttatnak, inézménye- ket tartanak fenn. Szerintem naponta 20—25 forint erre nem elég. Az előbb említetted, hogy egy üres szobában sört szeretnél inni. Egy korsó sör mennyibe kerül? — Hat-nyolc forint. — És egy kiló kenyér? — összegezve és végiggondolva eddigi életed, milyen hasznos cselekedetet hajtottál végre? — Elvégeztem a 8 általánost, ez hasznos. — Neked vagy a társadalomnak ? — Azt mondják nekem is az. — Most érzed, hogy hasznos, vagy csak mondják? — Olvasni, írni tudok és híres felfedező leszek. — őszintén mondd meg, mi a véleményed rólam? — Sokat tud kérdezni. — Mit gondolsz, miért kérdezek ennyit? — Mert ez a dolga. — Tévedsz. Nem azért kapom a fizetésemet. Az fel sem merült benned, hogy az életedre, sorsodra vagyok kíváncsi, gondolataidba, terveidbe szeretnék bepillantani? Mit gondolsz, vissza tudod valaha adni nevelőidnek, pedagógusaidnak, a társadalomnak — csak tört részét is — annak, amit a te érdekedben rád fordítottak? — Ha három kívánságod teljesülne, mit kívánnál? — Szeretnék nagy üzletet csinálni. Másik kettő? — Több nincs, mert híres felfedező leszek, átdolgozom a relativitás lényegét, és kitalálok, feltalálok egy nagy találmányt. — Én azt szeretném, ha te, aki füstölt szalonnával, ecetes uborkával és térképpel felszerelve indultál el felfedező körutadra, Űj-Zéland helyett életed értelmét fedeznéd fel, de azt minél előbb. BERTA ATTILA rendőr százados Múltunkból A magyar mezőgazdaság egyik legnehezebb, legsúlyosabb tavasza, 1945-ben köszöntött be. A férfiak jó része katona volt, Nyugatra vitték őket, sokan fogságba estek, s voltak, akik soha nem térhettek vissza. A front 1945 első három hónapjában a megye északi részén húzódott. A megye hadtáp-tarület volt, itt húzódtak Dunántúl legfontosabb utánpótlási vonalai. Nem történt meg az őszi szántás-vetés, s ezért tavasszal lényegesen több talajmunka és vetés várt elvégzésre. A front, a háborús események megtizedelték az igaerőt, s nem volt elegendő vetőmag sem. Emiatt a korábban kialakított termékszerkezet is alaposan megváltozott. A megyében lezajlott ütközetek miatt elaknásított területek voltak, a szántóföldeken fel nem robbant lőszerek tették veszélyessé a mezőgazda- sági munkát. A fentiekhez járult, hogy a lakosság várta a földosztást. A nagybirtokosok már nem fordítottak gondot az uradalmi birtokok művelésére, a földigénylők pedig már csak akkor kapták meg a juttatott telket, amikor a kora tavaszi munkák ideje lejárt, a munkák többségét régen el kellett volna végezni. (Ennek a bonyolult helyzetnek hű tükrei azok a jelentések, amelyeket 1945 áprilisában az újjászervezett köz- igazgatás községi vezetői — bírák, jegyzők — küldtek a főszolgabíróknak. Nem kevesebb mint 24 kérdésre kellett válaszolniuk. Az első kérdés az volt, hogy megalakult-e a községben a mezőgazdasági termelési bizottság. A jelentések túlnyomó többsége igennel válaszolt. Volták, ahol a földigénylő és földosztó bizottság vállalta magára a termelés irányítását, másutt a községi elöljáróság önmagát nevezte ki termelési bizottságnak. E bizottságok termelési terveket készítettek, amelyek számításba vették a többi között, hogy — milyen mezőgazdasági munkát kell a tavasz folyamán elvégezni; — milyen és mennyi termelőeszközzel rendelkezik a község; — mennyi fogat áll rendelkezésre, és milyen a vetőmagkészlet; — mennyi a mezőgazdasági munkába bevonható férfi, nő és gyermek a községben; — milyen a közbiztonság. A gerjeni jegyző és bíró április 18-án a többi között a következőket írta: „A község összlakossága 1292 fő, de 120 férfi még katonai szolgálatot teljesít, még nem tért haza. Eddigiekre figyelemmel megmunkálásra vár 2800 kát. hold, s ezen célra rendelkezésre áll 58 drb, rossz kondícióban lévő ló, 40 drb ökör fogat és 35 drb gyenge tehénfogat, üzemképes traktor van 4 drb a községben, gőzeke nincsen.” A jelentés egy másik részén tudatják a főszolgabíróval, hogy a fogat nélküli földtulajdonosok 4 napi napszámot tartoznak szolgálni 1000 öl föld felszántásáért és annak elvetéséért, vagy 120 P készpénzért tartoznak a foga- tosok azt megszántani és elvetni. A Dunatföldvárról érkezett jelentés nem sok jót ígért. Mire lenne szükség ahhoz, hogy a munkát elvégezzék? — a válasz a következő volt: „Az igásjószágban, gazdasági felszerelésekben olyan nagy hiány mutatkozik, hogy a helyben rendelkezésre álló készletekből a szükségletet fedezni nem lehet. Lelkiismeretes megállapítás szerint szükség lenne legalább 200 pár igásjószágra, 40 traktorra, 300 drb éketaliga-szerre...” Ritka az olyan optimista, hangú jelentés, mint amilyet a szedresi főjegyző fogalmazott április 11-én. Idézzük: „Jelentem, hogy a községi termelési bizottság már régebben megalakult, mely a községi földosztó bizottsággal együtt karöltve működik. — A termelési sorrendben osztják ki a földet, úgy, hogy az, aki a kapott 2 k. hold területét elvetette vagy elültette, kapja meg a másik 2 k. hold földjét elvetés vagy elültetés céljára, s így tovább. A termelési munkatervet beterjesztem, s jelentem, hogy a lakosság annyira összefogott és minden munkaképes egyén földmíveléssel foglalkozik, hogy ha a 2 traktorhoz szükséges üzemanyagot megkaphatjuk, illetve megkapjuk, parlagon heverő föld nem marad, mind el lesz vetve és ültetve.” — Itt jegyezzük meg, hogy szinte valamennyi jelentésben arról olvashatunk, hogy a lakosság nagy erőfeszítéseket tesz a munkák elvégzésére. Pániban április 10-én készült el a jelentés. Ebben a többi között az 1944. őszi helyzetről is olvashatunk. Idézzük: „Az őszi szántások nagy része elmaradt azért, mert az ősz folyamán, figyelemmel arra, hogy a község lakossága német ajkú, igen nagy mérvű bevonultatások voltak úgy a magyar, mint a német hadseregbe, így nem közömbös az, hogy már 17 évtől kezdve vitték el a lakosságot katonának.” Megemlíti a jelentés azt is, hogy esős volt az ősz, majd a front miatt szünetelt a mezőgazdasági munka. Bogyiszló helyzetét nehezítette az árvíz. Az április 13- án kelt jelentés szerint a község határának mintegy 70 százaléka még víz alatt volt, a magasabban fekvő határrészek viszont a sáros utak miatt megközelíthetetlenek. Az őszi vetéseknek mintegy kétharmada kipusztult a víz alatt. Abban reménykedtek a község lakói, hogy a víz elvonulása után kukoricával még be tudják vetni a határt. Tolna megye községei közül a legtöbbet Simontornya szenvedte a harcok miatt. Itt volt a legsúlyosabb a helyzet. Miről számolhatott be a község vezetősége? Idézzük az április 29-én kelt jelentés egy részét: „A községi termelési és munkaterv elkészítésére jelentem, hogy a községünk határának a folyó évi megmunkálásához az adott körülmények között termelési s munkatervet készíteni nem lehetett. Ugyanis a március 20. utáni időben a községben megszűnt harcok után a községben lóállomány nem volt majd semmi, s hosszú ideig a határban való szabad mozgás is lehetetlen volt, mert a község határa aknákkal volt telerakva s csak áprilisban történt meg azok részbeni felszedése s még a mai napig is állandó szerencsétlenségek történnek, aknáralépés, vagy fel nem robbant lövedékek robbanása miatt. Mégis a község egész lakossága az összes fogatokat beállította a tavaszi munkára, a tehénfogatokat a gazdák járomba törték s azokat is használják mezőgazdasági munkákra. Az összes fogattulajdonos kötelezve lett a megalakult bizottság által, hogy a fogattal nem rendelkező gazdáknak is a földjeit minimális díjazásért munkálja. Minden gazda kötelezve lett, hogy fogatával legalább hetenként két napot annak dolgozzon, akinek fogata nincsen. Nem lehetett több munkanapot erre beállítani, mert a fogatállomány annyira legyengült és beteg, hogy az állandó nehéz szántási munkákat nem bírja.” A jelentés ezt követően felsorolja az elvégzendő mlun- kát, majd közli, hogy a község mindössze 34 lófogattal, 2 ökörfogáttal és 40 tehénfogattal rendelkezik. így indult a munka 1945 tavaszán a szántóföldeken ... Nehéz tavasz, de szép tavasz volt. K. BALOG JÄNOS
