Tolna Megyei Népújság, 1981. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-29 / 75. szám

2 NÉPÚJSÁG 1981. március 29. Hétfő: Baszkföldön a spanyol hadsereget is bevonják a terroristák elleni harcba. — Olaszországban életbe lépett a líra leértékelése. — Az igazságügyi miniszter vezetésé­vel kormánybizottság vizsgálja a Bydgoszczban történteket. Kedd: Haig amerikai külügyminiszter fogadta Dobri- nyint, a Szovjetunió washingtoni nagykövetét. — A hollan­diai Maastrichtban véget ért a Közös Piac csúcstalálkozója. — Ito Maszajosi japán külügyminiszter Washingtonban tárgyal. Szerda: Eredménytelen volt Varsóban a kormány és a Szolidaritás képviselőinek tanácskozása. — Személyi bo­nyodalmak Washingtonban Bush alelnök és Haig külügy­miniszter jogkörének megállapítása körül. — Az amerikai szenátus a gabonaembargó ellen foglalt állást. Csütörtök: Jaruzelski lengyel miniszterelnök Varsó­ban találkozott Wyszynski bíborossal, Lengyelország prí­másával. — Személyi változások a román kormányban. — Washingtonban befejezte tárgyalásait Apel nyugatnémet hadügyminiszter. — Londonban megalakult a Szociálde­mokrata Párt, a Munkáspárt renegátjaiból. Péntek: Négyórás figyelmeztető sztrájk volt Lengyelor­szágban. — Goncalves Pereire portugál külügyminiszter tárgyalásai Washingtonban. Szombat: Varsóban tárgyalások folynak a kormány és a Szolidaritás képviselői között, vasárnapra összehívták a LEMP Központi Bizottságát. — Mexikóban tárgyal az olasz köztársasági elnök. — Eltérítettek egy hondurasi gépet, az eltérítők azt követelik, hogy Honduras szüntesse meg a salvadori juntának nyújtott támogatását. A hét 3 kérdése 1. Hogyan látja a nemzetközi helyzetet az MSZMP Köz­ponti Bizottsága? Az MSZMP Központi Bizottsága a feszüli nemzetközi helyzetben különösen fontos megállapításokat tett csütörtö­ki ülésén, amikor mindenekelőtt azt szögezte le, hogy a Lengyelország, Csehszlovákia, az NDK és a Szovjetunió te­rületén „Szojuz—81” elnevezésű együttes parancsnoki és törzsvezetési gyakorlatot tartanak a szövetséges hadsere­gek és hadiflották kijelölt egységeinek részvételével. Ké­pünkön: a gyakorlaton részt vevő katonák harckocsi-cl há­rító rakétával lőnek. különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése, s így a feszültség csökkentése az emberiség egyetemes érdeke. Természetesen veszélyt, növekvő ve­szélyt jelent az, hogy az imperialisták megpróbálják a ka­tonai erőegyensúlyt felbillenteni. Durva és ellenséges pro­pagandakampányuk rontja a nemzetközi légkört, rombolja az államok közti bizalmat. Ezzel szemben éppen az enyhü­lés vívmányainak a megőrzésére hív fel az MSZMP. A Központi Bizottság jóváhagyta az SZKP XXVI. kongresszusán részt vett pártküldöttség tevékenységét és elfogadta jelentését. A szovjet pártkongresszuson meghatá­rozott nemzetközi irányvonal egybeesik a magyar nép ér­dekeivel és törekvéseivel — állapította meg az MSZMP Központi Bizottsága. A Magyar Népköztársaság helyesli és támogatja a feszültség enyhítését célzó szovjet javaslato­kat, a leszerelés érdekében tett kezdeményezéseket, szük­ségesnek tartja a szovjet—amerikai viszony javítását, a ke­let—nyugati párbeszéd fenntartását, a kölcsönös előnyökön alapuló kapcsolatok fejlesztését. A Központi Bizottság kijelentette, hogy az MSZMP és az SZKP között teljes a nézetazonosság minden lényeges politikai kérdésben. Az SZKP XXVI. kongresszusa új len­dületet ad a magyar—szovjet kapcsolatok fejlesztésének. Az MSZMP Központi Bizottsága áttekintette a többi testvér párt tál való kapcsolatokat, majd külön figyelmet szentelt Kádár János és Stanislaw Kania budapesti talál­kozója alapján a lengyelországi eseményeknek, megjegyez­ve, hogy a magyar párt és a magyar nép aggodalommal fi­gyeli a bonyolult és súlyos helyzetet, de bízik abban, hogy a lengyel kommunisták, a szocializmus lengyel hívei, az igaz lengyel hazafiak úrrá lesznek a nehézségeken és visz- szaverik az ellenséges erők támadását, lehetővé téve a szo­cialista irányú kibontakozást. 2. Miért nem volt egység a „tízek” csúcstalálkozóján? A Közös Piac — amely az idei január elsejével tízta­gúvá bővült — egyre több területen mútat ellentéteket, nehézségeket. Az Európai Közösség állam- és kormány­fői a héten a hollandiai Maastrichtban megrendezett csúcs- találkozójukon is kénytelenek voltak ezt felismerni és el­ismerni. Schmidt kancellár keserű öngúnnyal jelentette ki: „Senkit sem ért csalódás, mert senki sem várt semmit a tanácskozástól...”. Három gazdasági téma állt a napirend élén: a halá­szat (e téren Franciaország és az NSZK áll szemben Nagy- Britanniával), a mezőgazdasági árak kérdése (itt szinte mindenki mindenki ellen van), és az acélipar (ebben a vo­natkozásban is úgyszólván minden ország, amelynek fej­Maastrichtban tartotta csúcstalálkozóját az Európai Gaz­dasági Közösség. Az értekezlet alatt a hollandiai kisváros­ban tüntetések zajlottak a Közös Piac halászati és mező- gazdasági politikája miatt. Képünkön: a halászati intézke­dések miatt tüntetők — rendőrkordon mögött. lett a kohászata, vetélytársa és ellenfele a többinek). Va­lóban, semmilyen döntés sem született. A halászat dolgát újra a szakminiszterek elé utalták, az április 1-én életbe lépő mezőgazdasági árak megállapítását úgyszintén, a ko­hászatot illetően pedig általánosságban mozgó óhajt fogal­maztak meg: be kell szüntetni az egyes országokban az acélipar állami támogatását. Aggodalommal nyugtázták a Közös Piac országaiban jelentkező súlyos gazdasági és társadalmi problémákat, így a munkanélküliséget. Van Agt holland kormányfő szerint a tíz országban a munkanélküliek száma eléri a 10 milliót. Voltak politikai témák is, így többek között foglalkoz­tak a lengyelországi helyzettel és annak a, reménynek ad­tak hangot, hogy a lengyelek „az ésszerűség és a felelős­ségtudat szellemében” maguk birkóznak meg belső prob­lémáikkal. ígéretet tettek élelmiszersegélyre is. A libanoni helyzettel és Afganisztánnal kapcsolatban a „tízek” „nyugtalanságuknak” adtak hangot. Gratuláltak a Közös Piac országainak állam- és kormányfői „a spanyol királynak, kormánynak és népnek” a puccskísérlet leveré­séhez, de tartózkodtak attól, hogy a spanyol demokrácia „megerősödését” indoknak tekintsék Spanyolország közös piaci csatlakozásának siettetésére. Amiről hivatalosan nem esett szó, pedig minden bi­zonnyal ez volt „a kandalló melletti beszélgetések” kö­zéppontjában: a „tízek” megpróbáltak közös álláspontot kialakítani az USA-val való viszonyukban. A jelek szerint — ez sem. sikerült. 3. Miért sűrűsödnek a diplomáciai támadások Kuba el­len? A szocialista Kubának az utóbbi időben egymás után dip­lomáciai bonyodalmai támadtak Peruval, Ecuadorral, most pedig Kolumbiával. A bogotai kormány váratlanul felfüg­gesztette diplomáciai kapcsolatait Havannával. Ezt a dön­tést arra a vádra alapozta, hagy Kubában képezik ki az úgynevezett „M—19” kolumbiai ellenállási mozgalom hlar- cosait. Havannában azt válaszolták: Kolumbiában régóta van olyan népi felszabadító mozgalom, amely még a ku­bai forradalom győzelme előtt szerveződött. Kuba egyet­len fegyvert sem adott az „M—19”-nek, sem bármily más kolumbiai forradalmi szervezetnek. Kubának Semmi köze ahhoz, hogy „M—19”-es forradalmárok szálltak partra Ko­lumbia csendes-óűeáni partjain. A kölumfoiai döntés idő­ben gyanúsán egybeesik a Kuba ellen indított imperialista kampánnyal és az agresszióval való fenyegetéssel — mu­tatott rá a kubai külügyminisztérium. Valóban, Washingtonban manapság fokozzák a nyo­mást Kuba ellen, főleg azért, hogy az amerikai befolyást megerősítsék Lattn-Amérifcában. Az USA új vezetői lát­hatóan elsőbbséget adnak ma annak, hogy mindenekelőtt a nyugati féltekén „szorítsák vissza a komimunizmustt”. Á Reagan-kormányzat a Carter-idők legsúlyosabb tévedésé­nek minősíti, hogy „hagyták” Nicaraguában megbukni a Somoza-diktatúrát, s hogy Salvadorban „tétlenül nézték” a a nemzeti felszabadító mozgalom térhódítását... Salvadorban a junta fokozott katonai erővel igyekszik el­fojtani az országban uralkodó feszültséget. Képünkön: a kormánycsapatok egyik egysége egy busz utasait kutatja át San Salvador külvárosában. Az igazság az, hogy Latin-Amerika népei mind határo­zottabban fordulnak szembe a „gringo” imperializmussal... Természetes, hogy eközben rokonszenvvel tekintenek Ku­bára, az amerikai földrész első szabad államára, amely — — s ezt soha nem titkolták Havannában —, szolidaritását, szimpátiáját kifejezésre juttatja mindazok iránt, akik az imperialista uralom ellen, a függetlenségért, a társadalmi igazságért harcolnak a nyugati féltekén. pAlfy József Elhunyt László Aladár Mély megrendüléssel és fáj­dalommal tudatjuk, hogy László Aladár elvtárs, a ma­gyar és a nemzetközi kom­munista mozgalom Lenin- renddel kitüntetett, kiemelke­dő személyisége, hosszan tar­tó betegség után elhunyt. László Aladár elvtárs teme­tése 1981. április 6-án (hét­főn) 14 órakor lesz a Mező A bolgár fővárosban jó ütemben folyik a kedden megnyíló pártkongresszus elő­készítése. A tanácskozás szín­helyén, az impozáns látványt nyújtó, teljesen új nemzeti kultúrpalotán az utolsó si­mításokat végzik. A kongresz- szus tiszteletére érezhetően megjavul a bolgár főváros Imre úti temető Munkásmoz­galmi Panteonjában. Elhunyt elvtársunk barátai, harcostársai, volt munkatár­sai 13.30 órától róhatják le kegyeletüket a ravatalnál. MSZMP Központi Bizottsága Magyar Partizánszövetség Országos Tervhivatal tömegközlekedése: a közel­múltban az új bolgár villa­mosok mellett megjelentek a csehszlovák gyártmányú tro­libuszok is. Hétfőtől pedig 50, a kongresszus tiszteletére ha­táridő előtt szállított Ikarus autóbusz áll forgalomba Szó­fiában. Lengyelország Ma összeül a LEMP KB IX. plénuma Szombaton délben Varsó­ban a minisztertanács épüle­tében megkezdődött a kor­mány és „Szolidaritás” szak- szervezet képviselőinek újabb megbeszélése. Fő témája a Bafia igazságügy-miniszter által összeállított jelentés a múlt heti bydgoszczi inci­densről. A dokumentumról pénteken tárgyaltak első al­kalommal a „Szolidaritás” vezetőivel s ők később úgy nyilatkoztak a Trybuna Lu- dunak, hogy „lényeges nézet- különbségek” vannak a doku­mentum megállapítása és a szervezet álláspontja között. Egyidejűleg különböző szintű pártszervezetek, társa­dalmi szervezetek, munkás­kollektívák továbbra is nyi­latkozatokat, állásfoglaláso­kat tesznék közzé, illetve jut­tatnak el a párt, a kormány, a szakszervezetek vezetőihez. A varsói rádió a megnyilat­kozások lényegét így foglalta össze: „A jelenlegi drámai helyzetben nyugalomra, meg­fontoltságra van szükség a stabilizációs folyamathoz való visszatérés érdekében.” A rá­dió hozzátette: számos nyilat­kozatból kitűnik, hogy „nagy remények fűződnek a LEMP Központi Bizottságának va­sárnapra összehívott kilence­dik plénumához”. Végül az egyik szczecini üzemi párt- szervezet állásfoglalása: „Nem szabad megengedni, hogy szélsőséges erők a jelen­legi feszült helyzetben kon­frontációba sodorják az or­szágot”. A „Szolidaritás", mint em­lékezetes, pénteken négyórás országos figyelmeztető sztráj­kot tartott, jövő keddre pe­dig országos általános sztráj­kot helyezett kilátásba arra az esetre, ha nem jön létre számára megfelelő megálla­podás. PANORÁMA MADRID A spanyol kormány kine­vezte a terrorizmus elleni harc irányítására létrehozott úgynevezett egységes pa­rancsnokság tagjait. A pa- ranosnókság vezetését Manuel Ballesteros rendőrtanácsosra bízták, aki a rendőrség köz­ponti nyomozóbrigádjának vezetőjeként eddig is irányí­totta a terrorizmus elleni küzdelmet. Az egységes pa­rancsnokságban a hadsereg­nek egyetlen képviselője van: a (katonai felderítő szolgálat vezetője. Nem kapott azon­ban képviseletet az autonóm baszk kormány biztonsági ta­nácsa. TOKIÓ A japán acélipar kedvezően fogadta azt a szovjet javasla­tot, hogy az elkövetkező négy év során összesen 3,5 millió tonna csövet szállítson a nyugat-szibériai Jamburg és Nyugat-iEurópa között lefek­tetendő földgázvezeték építé­séhez. A kérdésről ezen a hé­ten folytatott tárgyalásokat Tokióiban a szovjet külkeres­kedelmi minisztérium és a szovjet vas- és acélipari ex­port-import vállalat képvise­lője. Áprilisban japán acél­ipari küldöttség utazik a szov­jet fővárosba újabb megbe­szélések céljából. KAIRÓ , Üjabb tárgyalási forduló kezdődött szombaton Kairó­ban a Sinai-félszigeten felál­lítandó több nemzetiségű ka­tonai erő összetételéről, illet­ve létszámáról. Michael Ster­ner, az amerikai külügymi­nisztérium államtitkár-he­lyettese pénteken, az egyipto­mi fővárosba étkezett, hogy februárban megkezdett ta­nácskozást folytassa a béke­ellenőrző kontingensről, mely­ben Washington a jelek sze­rint jó lehetőséget lót közel- keleti katonai jelenlétének tartósítására. TEL AVIV Az izraeli kormány képvi­selői fenyegető hangú figyel­meztetéseket intéztek az ide­iglenesen Libanoniban állo­másozó ENSZ-erőkhöz. Azzal fenyegetőztek, hogy a milicis- ták ellen hozott lépések „összetűzésekhez vezethetnek az izraeli katonaság és az ENSZ-erők között”. Izraeli részről heves szóbeli támadá­sok érték William Callaghan vezérőrnagyot, az ENSZ-csa- patok parancsnokát is, aki tá­mogatja a bejrúti kormány azon álláspontját, hogy Dél- Libanonban az ottani terület biztonsága érdekében kívána­tos a libanoni hadsereg egy­ségeinek jelenléte. ISLAMABAD Lord Carrington brit kül­ügyminiszter pénteken ázsiai kőrútjának első állomásán, Pakisztánban tárgyalásokat folytatott Agha Shai külügy­miniszterrel, majd látogatást tett Ziaul Hak elnöknél. Lord Carrington és Agha Sahd ta­lálkozójukon egyetértettek abban, hogy a közel-keleti „probléma megoldásánál fi­gyelembe kell venni a palesz­tin nép jogos törekvéseit és a Palesztinái Felszabadítási Szervezetnek képviseltetnie kell magát a majdani rende­zés során”. Lord Carrington ellátogat majdil blrltysönsz’c nyolcnapos ázsiai kőrútján el­látogat majd Hongkongba, Kínába és Japánba is. Bulgária Kongresszusi előkészületek

Next

/
Thumbnails
Contents