Tolna Megyei Népújság, 1981. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-19 / 66. szám
2 NÉPÚJSÁG 1981. március 19. Budapestre érkezett Taha Jassin A Parlamentben megkezdődtek a hivatalos megbeszélések. A magyar tárgyaló csoportot (balra) Lázár György, a Minisztertanács elnöke vezeti. Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének meghívására hivatalos látogatásra szerdán Budapestre érkezett Taha Jassin Ramadhan, a forradalmi parancsnoki tanács tagja, az Iraki Köztársaság első miniszterelnökhelyettese. A Ferihegyi repülőtéren Lázár György és állami életünk más vezető képviselői köszöntötték az iraki vendéget, s a kíséretében lévő személyiségeket. Jelen volt Gon- da Lajos, a Magyar Népköztársaság bagdadi és Ismail Hammudi Hussain, az Iraki Köztársaság budapesti nagykövete. Taha Jassin Ramadhan délután a Hősök terén megkoszorúzta a Magyar hősök emlékművét; ezt követően a Parlamentben megkezdődték a hivatalos megbeszélések. A magyar tárgyaló csoportot Lázár György vezeti; tagjai: Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, Veress Péter külkereskedelmi miniszter, Hoós János országos tervhivatali államtitkár, Garai Róbert külügyminiszter-helyettes és Gonda Lajos. Az iraki tárgyaló csoportot Taha Jassin Ramadhan vezeti; tagjai: Hassan Ali, a forradalmi parancsnoki tanács tagja, a magyar—iraki gazdasági együttműködési állandó bizottság iraki tagozatának elnöke, kereskedelmi miniszter, dr. Taha Ibrahim al-Abdullah tervezési miniszter, Ahmad Hussain al-Sa- marrae külügyminiszter- helyettes és Ismail Hammudi Hussain. Elutazott hazánkból a kanadai külügyminiszter Szerdán elutazott Budapestről dr. Mark Rudolph MacGuigan kanadai külügyminiszter, aki Púja Frigyes külügyminiszter vendégéként hivatalos látogatáson tartózkodott hazánkban. A keresztény milicSstákmak a dél-libanoni ENSZ békefenntartó erők ellen Kantará- ban hétfőn végrehajtott támadása heves vitákat kavart az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Két napja folynak a kulisszák mögötti tárgyalások akörül, vajon a Szaad Haddad őrnagy milicis'táinak kiképzéséért, felfegyverzéséért és támogatásáért felelős Izrael neve szerepeljen-e a hivatalos elítélő nyilatkozatban. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának soros elnöke, Peter Florin (NDK) által előkészített nyilatkozatot, amely Izraelt nevezi meg a fő felelősnek a három nigériai ENSZ- katona halálát és 10 megseibeA kanadai diplomácia vezetőjét a Ferihegyi repülőtéren Púja Frigyes búcsúztatta. Jelen volt Dorothy Jane Armstrong, Kanada budapesti nagykövete. sütését okozó támadásért, át- szövegezés céljából visszavonták, egyebek között azért, mert az Egyesült Államok jelezte, hogy megvétóz minden olyan határozatot, amely Izraelt bármilyen formában megemlítené. * Az Egyesült Államok döntése újabb visszalépést jelent Washington • politikájában. Emlékezetes, hogy a múlt év áprilisában az akkori C arter - kormányzat egy hasonló eset kapcsán, amikor a dél-libanoni keresztény milicisták az ENSZ békefenntartó erők két ír katonáját ölték meg, hajlandó volt egy Izraelt burkoltan elítélő nyilatkozatot megszavazni. Szaljut űrállomás Ellenőrzik a műszereket Az űrállomás ellenőrzésével és a Progressz—12-n a világűrbe juttatott „darabáru” kirakodásával foglalkozott szerdán Vlagyimir Ko- valjonok és Viktor Szavinih. A két űrhajós emellett folytatta a kedden megkezdett biológiai- kísérleteket is: a Földről magukkal hozott magvakat ültettek el különböző táptalajokba. A következő napokban Vik- ton Szavinih bőségesen kamatoztathatja majd eredeti foglalkozása tapasztalatait: a tervek szerint hamarosan megkezdi az űrállomás optikai berendezéseinek átvizsgálását. A földi szakemberek arra kíváncsiak, okozott-e a súlytalanság valamiféle változást a kezdettől fogva a Szaljut—6-on működő, illetve azóta odaszállított optikai berendezések működésében, elsősorban pontosságukban. Az természetesen tudományos és anyagi szempontból is értelmetlen lett volna, hogy a berendezéseket visszahozzák a Földre és itt vizsgálják meg, az űrállomás új fedélzeti mérnökének kéozettsége és tapasztalatai azonban most megoldják e problémát. Lengyelország Kania Lengyelország, az NDK, a Szovjetunió és Csehszlovákia területén „Szojuz—81” fedőnévvel tervszerű, közös törzsvezetési gyakorlat folyik a szövetséges hadseregék és hadiflották kijelölt egységeinek részvételével. Ebből az alkalomból Varsóban Stanislaw Kania, a LEMP KB első titkára és Wojciech Jaruzelski hadse- regtábomok, miniszterelnök, nemzetvédelmi miniszter fogadta Viktor Kulikovot, a Szovjetunió marsallját, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnokát és Anatolij Gribkov hadseregtábomokot, az egyesített fegyveres erők törzsének főnökét. A baráti, szívélyes légkörben lezajlott találkozón hangsúlyozták, hogy a lengyel néphadsereg a szovjet hadsereggel és a Varsói Szerződés többi tagállamának hadseregeivel együtt szilárdan Az enyhülési folyamat bizonyos lényeges vonulatai továbbra is léteznek és a magyar diplomácia mindent megtesz azért, hogy ez így legyen. Újabb örvendetes adalék ehhez dr. Mark Rudolph MacGuigan kanadai külügyminiszter magyarországi látogatása. Alapállásunkhoz híven mindig elégtétellel nyugtázzuk, ha kapcsolataink skálája szélesedik, intenzitása erősödik. Ezúttal is ez történt. Először látogatott hazánkba a távoli ország külügyminisztere. E látogatás mérlegét megvonva kijelenthetjük.: tartalma és hangulata olyan volt, amilyennek — meggyőződésünk szerint — egy ilyen eszmecserének lennie kell. Kölcsönös jószándéktól vezérelve, közös érdekek alapján. azt kerestük, ami összeköthet bennünket. Kanada és Magyarország messze van egymástól. Társadalmi berendezkedésünk éppoly lényegesen különbözik, mint a- nemzetközi kérdések némelyikéről vallott véleményünk. Ez mégsem akadályozhatta — és nem is akadályozta — meg, hogy a megbeszélés mindkét részről egyértelműen hasznosnak, eredményesnek minősüljön. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a megbeszéléseken mind kétoldalú, mind egyetemes kérdéseket érintettek. Ami kifejezetten a magyar—kanadai kapcsolatokat illeti, előbbre léptünk az országaink közötti konzuli megállapodás előkészítésében, amely a többi között rendezi majd a kettős állampolgárság kérdését. A megbeszéléseken bebizonyosodott, hogy ilyen sok szempontból különböző országoknak lehetnek — és vannak — közös gazdasági tennivalói. Kölcsönös érdek a lehetőségek jobb felmérése és kihasználása. Megfogalmazódtak bizonyos konkrét elképzelések: a két fél közötti acélipari együttműködés és kanadai közreműködés a recski rézlelőhely kiaknázásában. A nemzetközi kérdésekkel kapcsolatban senki nem számíthatott arra, hogy a magyar és a kanadai tárgyaló fél a nemzetközi élet minden fejleményének megítélésében egyetért. Ez már csak azért is képtelenség lenne, mert országaink másmás politikai és katonai szövetséghez tartoznak. A különbségek azonban nem akadályozták meg a legfontosabbat: azt, hogy a felek egyetértsenek a békés rendezés, a konstruktív megközelítés szükségességében. Ez pedig már olyan alap, amire építeni lehet. HARMAT ENDRE ENSZ BT Amerikai vétó-fenyegetés Izrael védelmében PANORÁMA BUDAPEST Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja a Központi Bizottság titkára szerdán látogatást tett a főváros XIV. kerületében. Eszmecserét folytatott a kerületi párt-végrehajtó bizottság tagjaival, a társadalmi és állami szervek, gazdasági, kulturális, tudományos és oktatási intézmények vezetőivel. Ezután az Alumíniumárugyárat kereste fel, majd a látogatás befejezéseként a kerületi pártbizottság székházában rendezett aktívaértekezleten az időszerű politikai, ideológiai kérdésekről tájékoztatta a kerületi aktivistákat. MOSZKVA Méhes Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, ipari miniszter, aki Moszkvában részt vett a KGST-tagországok és Jugoszlávia atomenergetikai gépgyártási együttműködését koordináló kormányközi bizottsága IV. ülésén, találkozott Alekszej Antonovval, Leonyid Kosztandovval és Nyikolaj Talizinnel, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyetteseivel. Megbeszélést folytatott velük a magyar—szovjet gazdasági és ipari együttműködés néhány időszerű kérdéséről. Ugyancsak találkozott Viktor Pol- jakov gépkocsiipari miniszterrel. A megbeszéléseken részt vett dr. Szűrös Mátyás, a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövete is. * A Szovjetunió és a Líbiai Arab Szocialista Népi Állam közötti kapcsolatok megerősítése és fejlesztése céljából megállapodás született -arról, hogy az SZKP KB és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének meghívására hivatalos, baráti látogatásra a Szovjetunióba utazik Moa- mer efeKadhafi, a líbiai forradalom vezetője. A látogatás időpontjáról később állapodnak meg. BOGOTA A Péter János, az ország- gyűlés alelnöke által vezetett magyar parlamenti küldöttség március 12. és 17. között hivatalos látogatást tett Kolumbiában. A küldöttséget fogadta Julio Cesar Turbay Ayala, a Kolumbiai Köztársaság elnöke is. A delegáció tiszteletére Hemando Turbay Turbay, a képviselőház elnöke és a szenátus elnöksége ebédet, Vass Miklós magyar nagykövet pedig fogadást adott. A magyar küldöttség kolumbiai látogatásának befejeztével Venezuelába utazott. Dr. Kalicza Rezső 1930—I9SI Mely megrendüléssel tudatjuk, hogy dr. Kalicza Rezső kandidátus, a Kaposvári Tanítóképző Főiskola docense 51 éves korában, váratlanul elhunyt. Temetéséről később történik intézkedés. Az MSZMP Tolna megyei Bizottsága, a Kaposvári Tanítóképző Főiskola és szekszárdi kihelyezett tagozata, a gyászoló család. Dr. Kalicza Rezső életútja egy a felszabadulás után munkásból vezetővé váló, egyre nagyobb terheket vállaló és egyre többet teljesítő, mindig elvhű kommunista életútja volt. Nehéz kimondani: volt, mert két nappal ezelőtt még abban a hitben élt: meggyötört, beteg szíve teljesen meggyógyult. Tervei voltak, s újabb tanulmányát kívánta befejezni... Dr. Kalicza Rezső 1930. január 2-án született Budapesten. Szülei munkások voltak. Öt is munkásnak nevelték. Tőlük tanulta meg a munka becsülését, azt, hogy az életben mindig újabb és újabb feladatok várnak az emberre. Ipari tanulónak ment. 1948-ban írógépműszerész lett, de a párt hívására, a szülei biztatására katona- tiszti főiskolára jelentkezett. Kommunistává a szülei, és a hadsereg nevelte. Tizenöt évig volt hivatásos tiszt. Szakasz-, századparancsnok, majd politikai tiszt. Az új megbízatás, újabb tanulást is jelentett. Politikai tiszti iskolára küldték. Ezt nem tudta befejezni, mert az utolsó vizsgák előtt kitört az ellenforradalom. Ekkor is tudta, hogy hol a helye. 1956. október 30-án kérte átigazolását a Magyar Szocialista Munkáspártba és 1956. november 10-én már a Budai Karhatalmi Ezredben teljesített szolgálatot. 1957. május 30-ig volt az ezred tagja. 1957. júniusától 1966. szeptember 15-ig a Tolna megyei Kiegészítő Parancsnoksá-< gon teljesített szolgálatot. Szolgált és tanult ekkor is, mint egész életében. Levelezőn megszerezte az érettségi bizonyítványt, elvégezte a Zrínyi Katonai Akadémiát, a marxizmus—leninizmus esti egyetemet és a filozófia szakosítót. 1966. szeptemberében újabb megbízatást kapott. Őrnagyként tartalékállományba került és kinevezték a megyei pártbizottság marxizmus—leninizmus esti egyeteme igazgatójának. Új munkakör, új feladat, újabb tanulás. Moszkvában elvégezte az SZKP Társadalom- tudományi Akadémiáját és 1972-ben a filozófiai tudományok kandidátusaként tért vissza. Ismét az MLE igazgatója lett, majd később az újonnan szervezett Oktatási Igazgatóság igazgatójává nevezték ki. Izig-vérig propagandista volt. Haláláig oktatta, nevelte a párt propagandistáit. 1976-ban, a Tolna megyei Levéltár tudományos munkatársaként tevékenykedett, majd 1977. szeptemberétől a Kaposvári Tanítóképző Főiskola docenseként oktatta, nevelte a szekszárdi kihelyezett tagozaton életpályájukra készülő pedagógusokat. Tanárként is, pártalapszer- vezeti titkárként is jelentős szerepe volt az oktató-nevelő munka megszervezésében, a hallgatók marxista világnézetének alakításában. Kollégái, hallgatói tisztelték, szerették: elvhűségéért, tett- rekészségéért, emberségéért, szorgalmáért. Munkáját nemcsak közvetlen környezete ismerte el, a nagy közösség elismerését is jelzik kitüntetései: a Munkás—Paraszt Hatalomért Emlékérem, a Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst és arany fokozata, a két Szolgálati Érdemérem. Munkában, tanulásban mindig segítette megértő csáládja: felesége és két leánya. Mi elvtársunkat vesztettük el dr. Kalicza Rezsőben, ők a férjet, az apát, a nagyapát. Emlékét megőrizzük! és Jaruzelski fogadta Kulikovot szolgálja a béke és a szocializmus védelmezésének ügyét. * A lengyel hadseregből szolgálati idejük lejárta előtt, a közeli napokban leszerelik azokat a sorkatonákat és tiszthelyetteseket, akik behívásuk előtt a mezőgazdaságban, illetve a közvetlenül mezőgazdasági célú iparágakban dolgoztak. Mint a varsói rádió jelentette, Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok, nemzetvédelmi miniszter azért döntött így, hogy ezzel is elősegítsék a tavaszi mezőgazdasági munkák eredményességét. * Varsóban Mieczyslaw Ra- dowski miniszterelnök-helyettes fogadta a radomi regionális „Szolidaritás” szervezet vezetőit, akik több mint egy héttel ezelőtt sztrájkkészültséget hirdettek meg körzetükben. A megbeszélésen a radomi vajdaság társadalmigazdasági helyzetéről, valamint az 1976. júniusi összetűzésekkel kapcsolatos kérdésekről volt szó. Megállapodtak abban, hogy Rákowski egy héten belül bizottságot küld Radomba a helyi problémák és a regionális „Szolidaritás” kívánalmainak kivizsgálására. * Varsóban szerda hajnalban véget ért a Lengyel Demokratikus Párt XII. kongresz- szusa. Megválasztották a párt vezető testületéinek tagjait. A varsói rádió jelentése szerint az új, 120 tagú központi bizottságba csak hárman kerülték be az előzőből. A kongresszus több dokumentumot fogadott el. A párt nyilatkozata egyebek között hangsúlyozza, hogy a politikai, gazdasági és erkölcsi válságból való kijutás érdekében a demokrácia széles körű fejlesztésére van szükség a szocializmus építésének keretei között. „A Lengyel Demokrata Párt — a nyilatkozat szerint — a szocialista rend' talaján álló radikális demokraták pártja, és a haladó lengyel értelmiségiek, kisiparosok és kereskedők törekvéseit képviseli”. A párt programját a LEMP-pel és a Lengyel Egyesült Parasztpárttal való szövetség, együttműködés keretében valósítják meg, betartva „a partneri öntevékenység szabályait”. A Lengyel Demokrata Párt elismeri a munkásosztály pártjának vezető szerepét a szocializmus építésében. A nyilatkozat rámutat: a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való szövetség, barátság és partneri együttműködés jelenti a lengyel külpolitika alapját, az ország függetlenségének és szuverenitásának garanciáját. A párt több javaslatot terjesztett elő, hogy az alkotmányban és a törvényekben „kifejezésre jussanak a Lengyelországban végbemenő demokratikus változások”.