Tolna Megyei Népújság, 1981. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-13 / 61. szám
1981. március 13. ^NÉPÚJSÁG 5 Hif/mif/íffnlr A Magyar nyelv értelmező szótára szerint ■WMjf JfUJ+mJMWm műgyűjtő az, aki műtárgyakat (főleg képzőművészeti alkotásokat) gyűjt. A könyv hozzáteszi, hogy e „szenvedély sok pénzbe kerül" a gyűjtőnek. A gyűjtemény - amit bizonyos rendszer szerint csoportosítanak - lehet magán- és közgyűjtemény. A görög klasszikus kor után találjuk a magángyűjtés első nyomait. Nagy Sándor, Mausolos özvegye Artemisia, a Ptolomaeusok voltak az úttörők. A magyarországi gyűjtés előfutáraiként Szent Gellértet, Könyves Kálmánt, Gutkeledi Videt és Kinizsi Pálnét emlegetjük. Műgyűjtés napjainkban Sokáig tartotta magát a tévhit, hogy a műtárgy jó befektetés, mert többet kamatozik, mint az OTP- betét. De akik erre vártak, legtöbbször csalódtak, mert a műtárgyak olyan tőzsdei .áringadozására számítottak, ami legföljebb szezoncikkekre lehet jellemző. A gyűjtés, szerencsére, az üzleti megfontolások ellenére lett divat, s okai között egyaránt ott van a növekvő anyagi jólét és a gyarapodó szellemi tájékozódás. Miután valódi értékek gyűjtéséről van szó, természetesen „befektetést” igényel, amihez azonban nem elég a pénz, mert fontosabb ennél, hogy gyűjtő csak az lehet, aki megfelelő művészettörténeti tájékozottsággal rendelkezik, s éveken vagy egy életen át így gyarapítja gyűjteményét. A gyűjtés lényege is ebben van, mert a folyamatos önképzés örömét éppúgy jelenti, mint a szaporodó műtárgyak sorát. Az okos gyűjtő ugyanakkor felméri saját helyzetét, s tudja azt is, hogy bizonyos határokat nem léphet át, mert nem egy Tiziant, de még egy Munkácsyt sem tud megvásárolni — mert nincs. Tehát a gyűjtés nem azt jelenti, hogy akinek pénze van, mindenhez hozzájut, a cél is egészen más. Nem múzeumot kell létrehozni, hanem olyan gyűjteményt, ami később beolvadhat egy múzeumba. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy a jól megválogatott magángyűjtemény nem szóródik szét, s nem egyszer még a gyűjtő életében közösségi érték lesz, mint történt a szombathelyi Smidt Lajos esetében is. Dr. Smidt orvos volt, majd kórházigazgató, s kora ifjúságától kezdve gyűjtött. Több évtized után olyan gyűjteményt mondhatott magáénak, ami már messze túlhaladta az egyéni szenvedély határait, hisz régészeti emlékek éppúgy voltak benne, mint bútorok, fegyverek, népművészeti tárgyak, festmények. Az egészet még életében átadta Vas megyének, s gyűjteménye ma a nevét viselő múzeumban látható. Múzeumalapításra persze csak kevesen gondolhatnak, arra azonban sok ember képes, hogy anyagi lehetőségeinek megfelelően kis gyűjteményt hozzon létre. S ehhez nem is kell sok pénz. Metszeteket — régieket is — ma is olcsón lehet vásárolni, s ezeknek elhelyezése sem gond, mert mappába lehet rakni őket, csak az igazán jelentősek, kívánkoznak falra. A rajzok is aránylag könnyen hozzáférhetők, még elvétve régi népművészeti alkotások is kaphatók, már amit nem vittek ki külföldre... De gyűjteni csak értéket szabad. Papírszalvéta, gyufacímke legföljebb egy kor ízléstörténetére vethet fényt, műértéke nincs, nem is lehet. Ahogy nincs az üres pálinkásbutykosoknak, amelyeket sok helyen „díszként” szívesen sorakoztatnak a szekrény tetején. A gyűjtés szép, nemes szenvedély. S ne feledjük: több ízlés, szakismeret kell hozzá, mint pénz. látás- és Í7lésnevelés Kiilesiton A közelmúltban együk ismerősöm műgyűjtők falvá- na)k nevezte Kölesdet. A kifejezést akikor erősnek éreztem, de a .tények .azóta meggyőztek helyénvalóságáról. Mert KöLesden 67 gyűjtő tulajdonában mintegy négyszáz műalkotás van, és ha ezek mindegyükéről nem is mondható el, hogy remekmű, netán műkincs, akkor is imponáló ez a számadat. Ha figyelembe vesszük, hogy Kö- lesd 2650 lakosa mintegy ötszáz lakóházban él, és ezek közül 67-ben található valamilyen képzőművészeti alkotás — olajfestmény (ösz- szesen: 225), grafika, rézkarc, vagy akvarell —, akkor nyilvánvaló, hogy milyen sok emberhez, szinte mindén kölesdiihez eljutnak valami módon ezek .a művek. A művelődési ház igazgatóját, Baranyai Lászlót kérdeztük, hogy hogyan iétt a községből „műgyűjtők falva”.- Mint elmondotta, az ízlés és lakáskultúra fejlesztésére Kölesden hét éve, 1974-ben kezdtek meg egy kísérletet. Az első és rögtön nagy sikerű képzőművészeti kiállítást akkor rendezték a községiben. A kiállított festmények mindegyike a községben lakók tulajdonában volt. Házról házra járva szedték össze a kollekciót. Ez a kiállítás hozta lázba a kö- lesdi művészetszeretőket, így alakulhatott meg a kölesdi műgyűjtők klubja. Egy évvel később indult a Mai magyar képzőművészet című, tizenölt kiállításra tervezett sorozat. (Őrjártunkkor éppen a 14. kiállítást, Kiss István szobrászművész, Kossuth- és Munkácsy-díjas érdemes művész munkáit szemlélhették meg az érdeklődők.) A szervezők elsőrendű célja — az emberek be- szoktatása egy-egy kiállításra — a kiállítások számának növekedésével egyenes arányiban valósult meg. Tovább lépve, 1978. szeptemberében megalakult a képzőművész szakkör: két csoportban foglalkoztatják az általános iskolás korú gyerekeket. Kasírozó- és rajzszakkörben tevékenykednek a gyerekek, ügyességük, rátérSegítség és továbbképzés Szekszárdon á Béri Balogh Ádám Múzeumban január elején megalakult a műgyűjtők köre, aminek már az elején az a mérhető jelentősége, hogy igen sokan vettek és vesznek részt összejövetelein a megye minden részéből. Boldizsár Ildikó, a megyei múzeum népművelője szervezte tulajdonképpen a klubot, mégpedig olyan céllal, hogy Tolna megye műgyűjtőinek megfelelő módszertani segítséget nyújtsanak. Ezenkívül az összejövetelek, továbbképzés jellegűek is, hiszen a rangos szakemberek előadásai hasznosak a résztvevőknek. A közelmúltban dr. Pánczél Tamás orvos fegyvergyűjteményét mutatta be dián, áprilisban pedig Ge- day István, a Néprajzi Múzeum éremtárának osztályvezetője tart diaképes előadást az éremgyűjtőknek. — Megyénk műgyűjtői, akik a régi, szép dolgok, műtárgyak gyűjtésével foglalkoznak, akik okosan, értelmesen fektetik be pénzüket, s kulturált körülmények között kívánnak élni, egyértelmű örömmel fogadták a műgyűjtők körének megszervezését — mondja Boldizsár Ildikó, és számtalan könyv címét sorolja, amelyet szakirodalomként ajánlottak az eddig eltelt néhány hónapban a műgyűjtőkor tagjainak. A hangja is kellemes Feltehetően a múlt század elején készült az empire stílusú, alabástrom oszlopos óra metségülk szerint kiülön csoportban. Ezzel nemcsak a gyerekek látás- és ízléskultúráját növelik, 'hiszen munkáik hazakerülnek a szülői házba, így a nevelés hatásia messzebbre nyúlik. A Köjesden kiállító művészek munkáiból ötven darabos diasorozatot készítettek és ezek a diák a művelődési házból kölcsönözhe- tőeik, így a művészek azon munkái is nyilvánosságot nyernek, amit a kölesdi kiállításra nem hoztak el. A művészek 40—50 perces ismertetőjét éppígy magnószalagon (kölcsönözhetik, akik a festménydiákat hazaviszik megismerni, levetíteni. Egy írás rövid terjedelme nem engedi meg, hogy részletesen szóljunk a kölesdi kezdeményezésről, így végezetül csak annyit: Kölesden nem művészkedő gyerekeket, nem értékhalmozó felnőtteket akarnak látni a kísérlet szervezői, hanem művészetszerető, azt értő, tisztelő, pártoló, szocialista kultúránk értékeit befogadni tudó, művelt embereiket. Ha volna, elkelne A Bizományi Áruház Vállalat szekszárdi boltjában egy másfél ember nagyságú (blon- dell keretes) tükör kínálja magát, potom hatezer forintért. A „műtárgyasított” iráni, indiai és pakisztáni gyertyatartók, elöltöltős pisztolyok, hamuzók kivételével, itt ezt a behemót tükröt lehetne netán antik darabnak nevezni. — Műtárgy? — kérdez visz- sza Kuszenda Sándorné, a bolt vezetője. — Jó lenne, ha lenne. Elkelne. Említésre méltó műtárgy már régóta nincs. Néha előfordul egy- egy bútor, tükör. — Kik vásárolnának műtárgyakat? Helyiek? — Zömmel igen. Ellenben van néhány átutazó ügyfelünk is, akik ha a megyeszékhelyen járnak, nem mulasztják el az alkalmat, hogy érdeklődjenek. Történelem és pénz — A dolog úgy kezdődött, hogy nem szerettem a történelmet — mondja Németh Káróly, a decsi általános iskola tanára. — Esztergomban, a polgári iskolában volt egy kitűnő tanárom. Dr. Dőbrösli Józsefnek hívták. Adott nekem néhány régi pénzt, ajánlva, hogy gyűjtsék ilyeneket. Tetszett az ötlet. Ma már tudom, hogy ez tanárom részéről óriási pedagógiai fogás volt Gyűjtöttem a régi pénzeket, a meghatározásukhoz nélkülözhetetlen volt a történelem ismerete, tehát úgy mellékesen belevetettem magamat a történelem tanulásába. Ma sem tudom nevetés nélkül megállni, ha eszembe jut: hogy „átvágott” engemet a jó Döforösi tanár úr... Azóta is gyűjtögetek. Főleg a Ferenc József-ikor érdekel és az emlékverete.k. Azok közül is inkább a mai magyarok. Ezek között nagyon s.ok szép, művészi kivitelű van. Olyanok, amelyek szinte egyenértékűek az érem-művészet legszebb műalkotásaival. Az ilyen alkalmi pénzeket a nagyközönség nem ismeri, hiszen ezek sohasem Derkovits-portré a 200 forintoson M t. Vf jl Németh Károly tanár és a pénzek kerülnek forgalomba, és csak kis példányszámban készülnek. Nem hiszem, hogy széles e hazáiban akadna egy pénztáros is, aki elfogadna mondjuk egy ezüst 200 forintost, pedig ilyen értékű darabokból áll ia festősor. Persze, az megint más kérdés, hogy akadna-e olyan balek, aki ha hozzájut egy ilyen darabhoz, s azt azon nyomban el is akarja költeni. Nekem sok örömöt adnak ezek az érmék. Szeretem a szép képeket. Az is van egy pár. Gyűjtök néprajzi tárgyakat is, meg egyéb régiségeket, de az igazi a pénz. Napi gondok, tojók után, amikor nézegetem, rendezgetem őkét, úgy belefelejtkezem a gyönyörködésbe, hogy szinte el is felejtem lazokat. Ahol elünk Ahányszor belépek a tágas szobákba, annyiszor kerít hatalmába az atmoszféra, ami nyugalmat, békességet áraszt. A falakon festmények, rajzok, metszetek, az állványokon méltóságosan sorakoznak a könyvek, a vitrinben néhány, szinte sejtelmes porcelántárgy, elefántcsontfaragás. Hogy műgyűjtő is- " merősöm lakása milyen értéket őriz falai között, nem érdekes. Inkább az a fontos, hogy a legapróbb holmitól a legszebb műtárgyig mindmind gyönyörű, mind-mind lenyűgöző. — Tulajdonképpen nem vagyok műgyűjtő, noha nevezhetném magamat annak is. Egyszerűen szeretem a szépet. Bóvlik között nem élnék. És sajnálatot érzek azok iránt, akiknek oly mindegy, hogy milyen tárgyak veszik körül, milyenek pi- , hentetik meg tekintetüket, s mik inspirálják gondolataikat. A szavak igaza és jelentősége nem lehet kétséges, sőt, további gondolatokra serkentenek. Érdemes eltűnődni azon, hogy gyakran nagyobb gonddal választjuk ki az üzletben a mirelit csirkelábakat, mint azokat a tárgyakat, amelyek körében soksok órát töltünk. Félreértés ne essék, nem oda akarok kilyukadni, hogy csak a műgyűjtők élhetnek kiegyensúlyozottan, boldogan. Ezt nem is tenném, hiszen a mai lakáskörülmények között — a tárolási szempontokat is figyelembe véve — ez kivihetetlen lenne. Sőt, annyi műtárgy sincs, hogy minden lakásba jusson egy gyűjteményre való. Csupán a néha „fejre állt” fontossági sorrend ellen ágálok. No persze, az ellen is, ha valakit csak a haszonszerzés vágya hajt a gyűjtésben — tájékozottsága pedig egy szemernyi sincs. Vásárol, elad, cserél és megint áruba bocsát... Mint az az egyszeri pénzgyűjtő, aki az „515-ből származó római pénzérmét”' akart eladni. Szerencsére emberére, azaz igazi gyűjtőre lelt. Aki ugyanis nemcsak arról világosította fel, hogy „hol voltak a rómaiak 515- ben”, hanem arról is, hogy az érmén látható ”515” az SIS-t jelez, és a kereskedő a szögletesre sikerült S-betűt ötösnek vélte... Tehát mi a lényeg? Az, Kedélyes és meghitt a bi- dermeier képekkel díszített szobasarok hogy milyen körülmények között, milyen tárgyak közelében élünk, s hogyan. Az oldalt készítették: Czakó Sándor, Csernyi László, V. Horváth Mária, Szűcs László János, Tamási János.
