Tolna Megyei Népújság, 1981. február (31. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-12 / 36. szám

1981. február 12. MÉPÜJSÁG 5 Paul McCartney John Lennon decemberi tragikus halála óta ismét az érdeklődés középpontjába ke­rültek az egykori Beatles- tagok. A most 37 éves George Harrison angliai birtokán, Oxfordshire-ben él mexikói származású feleségével, aki valamikor lemezüzletének egyik alkalmazottja volt. George egy időben teljesen behódolt a Hare .. Krishna szektának. Ez irányú érdeklő­dése még ma is tart, időnként még most is visszavonul sa­ját templomába. Jelenlegi szenvedélye az autóverseny­zés. Egyik legjobb barátja Niki Lauda, a híres autóver­senyző. A tagok közül legidősebb Ringó Starr. A Beatles fel­bomlása után néhány önálló albumot jelentetett meg. 75- ben lemezcéget alapított Rin- go-Records néven, a vállal­kozás rövid időn belül meg­bukott. Lakóhelye Monte- Carlo, ahol szerencsejátékok­kal üti el szabad idejét. Ezen­Tolna megyei Tanács KISZ-bizottsága FIATALOK lifiWTunn Már elkészítenék a minősítéseket FIATALOK FIATALOK A Tolna megyei Tanács KISZ-bizottsága a KISZ- kongresszusra való felkészü­lését már a tavaly novemberi és decemberi bizottsági ülé­sén megkezdte. Patócs Editet, a KISZ-bi- zottság titkárát előkészítő munkájuk és tervük soron következő feladatainak meg­valósításáról kérdeztük. — Tanulmányoztuk az or­szágos dokumentumokat. Fel­hívtuk alapszervezeteink fi­gyelmét, hogy vizsgálják meg, miként teljesítették akció- programjukat. Ezzel egy idő­ben sorra beszámolt' minden alapszervezet a végzett mun­káról. Az alapszervezeti tit­károk személyével kapcsolat­ban vizsgáltuk meg a káder­helyzetet. 1980-ban nem volt olyan titkár, aki ne látta vol­na el jól feladatát. A kongresszusi levél vitá­ját, a városi felkészülési terv­nek megfelelően fogjuk meg­vitatni. Már minden KISZ- taghoz eljuttattuk áttanulmá­nyozásra a levelet. A nagy formátumú plakátot jól lát­ható, feltűnő helyre függesz­tettük ki, hogy mindenki megismerkedhessen az ab­ban foglaltakkal. KlSZ-tagja- ink egyéni elbeszélgetései al­kalmával természetesen már szóba került a kongresszusi levél értelmezése. Kértük mind a tíz alapszervünktől, hogy a levél megvitatása so­rán jegyezzék le a tagok ész­revételeit és javaslatait. Január 9-én Szekszárdon, a tanácsi dolgozók klubjában megtartott KISZ-bizottsági ülésen elfogadtuk felkészülési tervünket, megalakítottuk a küldöttgyűlés munkabizott­ságait. Területfelelőseink sor­ra elkészítették az alapszer­vezetek minősítését, a tagok jellemzésének elkészültével egy időben. A január 17-i tag­gyűléseken megtárgyaltuk a minősítéseket. Nagyon örül­tünk annak, hogy kiegészíté­seket és hozzászólásokat is fűztek ezekhez a KÍSZ-tagok. A Tolna megyei Tanács KISZ-bizottságának akció- programját február közepére ígértük az alapszervezetek­nek. Az akcióprogram felépí­tésére és tartalmára vonatko­zó javaslatot már elfogadtuk. Már úgy tervezzük meg a fel­adatokat, hogy a kongresszusi levél szempontjai beépülje­nek a munkánkba. Jelentkezés tiszthelyettes-iskolába A Honvédelmi Minisztéri­um jelentkezésre hívja fel a dolgozó népünk fegyveres szolgálata iránt érdeklődő és azt hivatásuknak választó fiatalokat, akik a Magyar Néphadsereg tiszthelyettesei kívánnak lenni. A jelentkezés feltételei: magyar állampolgárság; bün­tetlen és feddhetetlen előélet; erkölcsi-politikai megbízható­ság; a hivatásos szolgálatra való egészségi és fizikai al­kalmasság; általános iskolai végzettség; nőtlen családi ál­lapot; a tanulmányi év kez­detéig betöltött 17. életév, de 23 évnél nem idősebb életkor. A tiszthelyettes-iskolára pályázók jelentkezési lapot a megyei hadkiegészítési és te­rületvédelmi (Budapesten a Fővárosi Hadkiegészítő) pa­rancsnokságtól, a szakmun­kástanulók az iskola igazga­tójától, a sorkatonák a pa­rancsnokaiktól kapnak. A pályázók májusban fel­vételi vizsgán vesznek részt, melynek anyaga: egészségi, illetve katonai pályaalkal­masság megállapítása; az ál­talános iskolák matematika, fizika tantárgyi követelmé­nyei ismeretszintjének, vala­mint a napi politikai esemé­nyekben való tájékozottság felmérése. A felvételről a felvételi vizsgán nyújtott teljesítmény, a pályázók szakképzettsége és kérelme alapján történik dön­tés. # A Magyar Néphadsereg tiszthelyettesképző iskolái azoknak a — legalább 8 osz­tályt — végzett fiataloknak a nevelését, oktatását, kiképzé­sét végzik, akik vonzódnak a hivatásos katonai pályához, egészségileg és fizikailag al­kalmasak erre. Az intézmé­nyek az ország különböző ré­szein működnek, fegyvernem­től függően. A tiszthelyettesképző isko­lák hallgatói a képzés tarta­ma (2 év) alatt térítésmentes ellátásban részesülnek, mely magában foglalja: a korsze­rű elhelyezést; a napi négy­szeri étkezést; a ruházati el­látást; az orvosi ellátást; az ingyenes KPM-képzést; a a hazautazási költséget ked­vezményesen (66 százalék); a hallgatói illetményt: 330 fo­rint alapilletmény, 50—250 forint tanulmányi pótlék, 50 —130 forint alegységparancs­noki pótlék. A tiszthelyettes-iskolán a katonai jellegű tantárgyakon túl, a polgári képzettség meg­szerzése céljából egyéb tan­tárgyak tanítása is folyik (pe­dagógia, lélektan, politikai gazdaságtan stb.). A hallga­tók oktatását, nevelését, ki­képzését szakképzett katonák, tanárok, pedagógusok végzik. A rendszeres testnevelés és sportolás az iskolai élet szer­ves része és követelménye. A különböző kulturális együtte­sek, szakkörök, a több ezer kötetes könyvtárak változa­tos lehetőséget kínálnak a szabad idő hasznos és igények szerinti eltöltésére. A tanulmányaikat eredmé­nyesen befejező hallgatók tiszthelyettesi rendfokozatot kapnak, ezzel egyidejűleg hi­vatásos állományba kerülnek és meghatározott szakokon polgári szakmunkás képesí­tést szereznek. A szakma kiváló tanulói A kőművesektől a bőrdíszművesekig (TUDÓSÍTÓNKTÓL) • Az elmúlt hetekben, na­pokban sok leendő szakmun­kás hajolt izgatottan a ver­senypéldákat rejtő papírla­pok, majd a munkapadok, gépek fölé, hogy számot ad­jon tudásáról, felkészültségé­ről. Nem akármilyen címért, rangért versengtek. A tét: ki lesz a szakma kiváló tanuló­ja? — Három területen folytak a versenyek: szakmai jellegű, szakmai tantárgyi és közis­mereti tárgyakból — kezdte a beszélgetést Szvath Imréné, a szekszárdi 505. sz. Ipari Szakmunkásképző Iskola igazgatóhelyettese. — Az iskolai versenyeken legjobb eredményt elérők mennek a megyei versenyre, az első helyezett az országos­ra. Aki pedig itt a legjobbak között végez, az három hó­nappal korábban kezdhet dol­gozni társainál. Az idén hu­szonnégy szakmában — a kő­művestől a bőrdíszművesig — küzdöttek a szekszárdi, tamási, bonyhádi és dombó­vári iskolákban tanuló maj­dani szakmunkások. Az utób­bi szakmának az ad különös jelentőséget, hogy az országos bőrdíszműves-versenyt Szek­szárdon fogják megrendezni. — Hogyan készítették fel tanulóikat a versenyre? — Iskolánknak 1640 tanu­lója vah, ebből megközelítő­en százan vettek részt a me­gyei versenyen. A szakmai jellegű versenyek két részből állnak: elméletből és gyakor­latból, így tanulóinkkal az is­kolai pedagógusok és a szak­oktatók közösen foglalkoz­nak. A versenyfeladatok egyébként a tantervi előírás­nak megfelelően már gyako­rolt munkadarabok elkészíté­séből álltak döntő többség­ben. — Ha összehasonlítja az el­múlt évek versenyeit az idei­vel, mit tud mondani? — Szervezésben minden­képpen felülmúlta az előző­ket a mostani. A versenyeket a megyében minden iskolá­ban egy napon tartották. Úgy érzem, az elméleti résznél gyengébben szerepeltek a ta­nulók az előző évekhez vi­szonyítva, bár közrejátszott az is, hogy a kilencven perc rövid volt a feladatok teljes körű megoldásához. A gya­korlati résznél az eddigi szín­vonalat tartották. Egy-egy vasipari szakmánál azonban aránytalanul hosszú — hat és fél óra — volt a munkadara­bok elkészítésének ideje. Ez bizony nagyon fárasztó. Új­donság az idei évben az ün­nepélyes eredményhirdetés, valamint az, hogy az iskolák pénzjutalmat is felajánlottak a megyei verseny szakmán­kénti első három helyezettjé­A kőművesek versenyének legjobbját, Vajda Zoltánt ke­restük meg munkahelyén. A leendő szakmunkás elmond­hatja, hogy hazánk „atomvá- rosánsk” építésében ő is r^zt vett. A most épülő új paksi vendéglátóegységnél találtuk. Arra a kérdésünkre, hogy eredeti elképzelése is leendő szakmája volt-e, így vála­szolt : — Nem akartam kőműves lenni. Szakközépiskolába nem vettek fel, így arra gondol­tam, hogy egy évig tanulok itt, majd újra megpróbálom a ! felvételit. Később annyira megtetszett ez a szakma, hogy maradtam. Továbbtanu­lási szándékomról azért nem mondtam le. A borzas hajú, tizenhét éves fiú nemcsak a tanulásban, hanem a mozgalmi munká­ban is élen jár. — Hogyan készülsz fel az országos versenyre? — A megyei versenyen nem voltam elégedett magammal, így most sokat kell tanulnom. Szobatársaim viccesen azt mondták, hogy minden este fel kell mondanom nekik egy tételt, különben „ellátják a bajomat”. Szeretnék ott is helytállni. Háberschusz Erzsébet önkéntes segítők Három tüzolkö a häromezer-kettäszäzböl kívül lakása van még Los Angelesben és Amszterdam­ban. Az egykori dalos jelen­leg filmezéssel foglalkozik. Évenkénti jövedelme kb. 2,5 millió dollár. A tavasz folya­mán ismét házasságot kíván kötni. Ezúttal partnernőjét, az amerikai Barbara Vach film­színésznőt veszi feleségül. A ma is aktív zenész Paul McCartney, aki a világ leg­sikeresebb könnyűzenei szer­zőinek egyike. A Beatles fel­bomlása után nem maradt sokáig tétlen, megalakította együttesét, a Wingset. Az ő életével, pályafutásával fog­lalkoznak legtöbbet az újsá­gok. Sikeres lemezek és kon­certek sokasága bizonyítja Paul nagyszerű zenei egyéni­ségét. Amerikai feleségével — Lindával — és gyermekei­vel London melletti birtokán él. Állandóan koncertezik, kapcsolatot tart közönségé­vel. Az egykori legendás Beatles-tag ma is sok látoga­tót vonz a koncertekre. Az egykori társak közül csak George és Paul tart egymás­sal kapcsolatot. KINDL GÁBOR Úttörőtűzoltó-díszegyen ru­hába öltözött, 15 éves apar- hanti lány lépett fel ez év ja­nuár 30-án a Belügyminisz­térium önkéntes segítőinek megrendezett tanácskozás szónoki emelvényére. Juhász Zsuzsa gondolni se mert arra, hogy valaha is egy ilyen fontos tanácskozáson, az önkéntes tűzoltók legif­jabb Tolna megyei nemzedé­kének képviselőjeként tesz hitet e tevékenység fontossá­ga mellett. * A tűzoltók képviseletében hárman vettek részt a ta­nácskozáson megyénkből: Szemes Márton önkéntes tűz­oltó százados, a tamási ön­kéntes tűzoltó egyesület pa­rancsnoka, Lang Katalin, a Pamuttextilművek tolnai gyára vállalati tűzoltósá­gának rajparancsnoka és Ju­hász Zsuzsa első éves keres­kedelmi szakközépiskolai ta­nuló, az aparhanti tűzoltó út­törőgárda szakaszparancsnok- helyettese. — A Belügyminisztérium ötévenként rendezi meg a belügyi munkát segítő ön­kéntes határőrök, rendőrök és tűzoltók tanácskozását — tájékoztat irodájában Csöglei István tűzoltó alezredes, me­gyei parancsnokhelyettes. — Megyénk 3200 önkéntes, vál­lalati, Ifjú Gárda és úttörő tűzoltójának képviseletében, eddigi munkájuk elismeré­seként őket delegálták tár­saik. Legyen először szó a tamá­si önkéntes tűzoltóegyesület parancsnokáról. Szemes Már­ton tűzoltódinasztiából való. Nagyapja alapítója volt a tűzoltóegyesületnek, édesapja ugyanitt a kürtös tisztét töl­tötte be. Majdnem 40 éve tűz­oltó. Minden tűzhöz kivonul­tak, ami Tamásiban és a kör­nyékén volt. Mentettek em­bert kútból, házból és folyó­ból. Ötször nyerték el a Tol­na megye Kiváló Tűzoltó­egyesülete címet. Egyik fia állami tűzoltótiszt. A másik, Juhász Zsuzsa az egyesület gépjárműfecs­kendőjét vezeti. Lang Katalin egyévtizedes, sikeres tűzoltómúltat tudhat maga mögött. — Hogyan kezdődött? — A tolnai Pamuttextil-' művekhez mentem az általá­nos iskola után ipari tanuló­nak. Ott nagyon lelkes tűz­oltóélet folyt. Én is beálltam. Az első évben az ifjúsági raj tagjaként vettem részt a ver­senyeken. Utána már mint a felnőtt női csapat tagja ver­senyeztem. Katalin 8 szövőgépen dol­gozik, tagja a gyár Zrínyi Ilona szocialista brigádjá­nak, alapszervezeti KISZ- titkár. Alapszervezetéből többen vállalati tűzoltók. — Munkahelyén hogyan tekintenek önökre? — Értékelik és fontosnak tartják tevékenységünket. A gyár vezetői őszintén érdek­lődnek felkészülésünkről, fo­lyamatosan tájékozódnak képzésünk eredményeiről, fi­gyelemmel kísérik sikerein­ket. Juhász Zsuzsa így gondol vissza szereplésére: — Felszólalásom előtt át­olvastam szövegemet, közben folyton azon idegeskedtem, hogy ne botoljanak meg sza­vaim. Az elején nehezen ment, majd látva a bátorító tekinteteket, elfelejtettem idegességemet, — A végén már úgy bele­jött, mintha abba se akarná hagyni! — kuncogva löki ol­dalba társnőjét Lang Katalin. Érdemes felidézni Zsuzsa felszólalásának egyik fontos gondolatkörét: „Mit ad ez a szervezet nekünk gyermekek­nek? Ki tudjuk elégíteni mozgásigényüket, hiszen a fecskendő szereléséhez és a tűzoltó váltóstafétához na­gyon alapos bemelegítésre, mozgásra van szükség. A fi­zikai munka becsülésére ne­vel, ugyanis a szívó- és nyo­móvezeték megszerelése ko­moly erőt igényel. A kollek­tív szellem is kialakul, mert a sikeres versenyzéshez nyolc Lang Katalin személy nagyon pontos együttműködése szükséges. A közéletiségre is nevel ben­nünket ez a szervezet.” * Lang Katalin és Juhász Zsuzsa éppen a soron követ­kező feladatokat, valamint a tűzoltóversenyre való fel­készülést tárgyalják meg a vezetőkkel. Azt azonban nem tudják, hogy a Tolna megyei Tűzoltóparancsnokság egy meglepetést is tartogat szá­mukra. Márton Pál tűzoltó alezredes, megyei parancsnok gratulál sikereikhez, eredmé­nyeikhez, majd munkájuk el­ismeréseként pénzjutalmat ad át nekik. Röviddel később a megyei parancsnokot a tanácskozás­ról kérdezem: — Az értekezleten elhang­zott, hogy az önkéntes tűz­oltók, rendőrök és határőrök nélkül szinte elképzelhetet­len lenne az eredményes és a hatékony belügyi munka. A hivatásos állomány tagjai nem tudnak jelen lenni min­denütt. Mi, Tolna megyeiek felvetettünk a tanácskozáson néhány úttörő és Ifjú Gárda tűzoltószervezeti és szerve­zési problémát. Kértük, fog­lalkozzanak vele az arra il­letékesek. Ez a tanácskozás arra is jó volt, hogy köze­lebb hozza egymáshoz az ön­kéntes segítőket. — szűcs — Fotó: Czakó

Next

/
Thumbnails
Contents