Tolna Megyei Népújság, 1981. február (31. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-22 / 45. szám

/ TOLNA \ _ 10 "népújság 1981. február 22. J. Nyepomnyascsij — L. Jakubovics: SZVETOZAR KARADZSOV: Az évszázad csodája Különleges ésszel rendel­kezett. Nem ismert semmi akadályt, semmi korláto­zást. Milliókért ésszerűsí­tett. Már az is érdekes volt, ahogyan csinálta. Egysze­rűen fölemelt egy darab vasat, és kijelentette: — Ebből a vasból egy olyan szerkezetet lehet konstruálni, amelyet idáig külföldről hoztunk ’be. És a népgazdaság számára meg­takarítunk kétszáznegyven- ötezer háromszáztizenhét levát és tizennégy sztotin- kát. Azon nyomban sürögni- forogni kezdtek a szakér­tők, akik fáradságos mun­kával megállapították, hogy a gép a népgazdaság számára pontosan kétszáz­negyvenötezer háromszáz­tizenhét leva és tizennégy sztotinka megtakarítást eredményez. A gondolkodás folyama­ta volt rejtély. Néhány tu­dományos intézmény pszi- choanatómiai-szociológiai vizsgálatnak vetette alá. Megállapították, az állandó, megfeszített gondolkodás eredményeképpen ennek a különleges észnek nem működik egyszerre az ösz- szes centruma. Volt, ame­lyik pihent, és volt ame­lyik csak az ésszerűsítés bejelentése után kapcsoló­dott be. Ez a különleges ész az igazgatónál tett látoga­tásakor nyilvánult meg igazán, aholis megközelítő­leg a következő párbeszéd zajlott le: — Az ésszerűsítéshez egy újabb készüléket kell al­kotnunk, igazgató elvtárs. Különben a szerkezet nem fog működni. — Csak most jut az eszébe? És mibe kerül? — Alig háromszázezer levába. — Háromszázezer? Hon­nan vegyem ezt a pénzt? — Az már az ön dol­ga. Az én dolgom, hogy a technikai fejlődést előbbre­vigyem. Az igazgató legszíveseb­ben kihajította volna, de nem szólt semmit, mégpe­dig azért, hogy a pert meg­előzze. A becses szerkezet­re az üzemi 'fürdő rekonst­rukciójára hivatkozva szer­zett pénzt. De minthogv ez az ész folytonosan újabb gondolati termékekkel és pótlólagos szerkezetekkel állt elő, az igazgató a két új műhely építésére átvett pénzt is felhasználta. Igv most csak a fejéhez kapott. Ebben az állapotban talált rá az a bizottság, amely a műhelyek átvételére érke­zett. De miután semmiféle átvételről nem volt szó. a 'bizottság megelégedett az­zal. hogv átvette az. igazga­tó lemondását. Az új igazgató az eddi­gi helyettes lett. Már a má­sodik nap kitüntették, mi­után a vezetése alatt álló vállalat országosan első lett az ésszerűsítés területén. Megdicsérték azért, hogy támogatott egy ilyen kü­lönleges észt, és 6 boldo­gan tért haza, vidáman fütvörészett. annak az em­bernek a vidám füttyével, aki nem tudja, hogy mi vár reá. (Fordította: Migray Ernőd) Vasárnap reggel a felesé­gem leküldött kenyérért a pékségbe. A sarkon a kenyér­bolt mellett két férfi megállí­tott: — Próbáljon, kérem, ter­mészetes arcot vágni — mondta az egyik, és rám irá­nyította a felvevő kamerát. Erőltertetten mosolyogtam. — Árulja el, kérem — kérte a másik, miközben mikrofont tartott a szám elé. — melyik évszak tetszik önnek a leg­jobban? — A tél — vágtam rá szin­te gondolkodás nélkül, és be­mentem a pékségbe... Pontosan egy hét múlva az egyik televíziós adásban megláttam magamat a kép­ernyőn. Előttem is férfiakat mutattak be. Ők is „évszakos” kérdésekre válaszolták. Az egyiknek a nyár tetszett, a másiknak az ősz, a harma­diknak a tavasz. Utánuk mu­tattak engem. Totálképben. Mesterkélten mosolyogtam, és mondtam, hogy a „tél”. Másnap reggel a feleségem rám förmedt: — Miért nem méltattál annyira, hogy szóljál. Mond­hattad volna, hogy te leszel az egyes műsor sztárja! — Mi nem jut eszedbe, Lju’bocska? — dadogtam. — Ez tiszta véletlen. Én magam sem tudtam. — Az csak természetes, hogy magad se tudtad! — replikázott tovább. — Te ar­ról sem tudtál, hogy a drága- látos édesanyádnak színes te­levízióra is telik?! — Tudtam — mondtam most már kissé ironikusan — és akkor mi van? — Még hogy mi van?! — „...képköre fénylik a sík lepedőn / Mindjárt, szívem, új színek és alakok lovagol­nak a fénylegyezőn...” — ki ne folytatná tovább is a rit­mus önfeledt örömével Ba­bits Mozgófénykép című ver­sét? A kérdés költői: persze, hogy szívesen folytatjuk, hi­szen előtte senki, de utána is csak kevesen tudták „össze­csodálni e gyors jelenéseket”, vagyis a mozgófilmet. A vers, amely 1906-ban, vagy 1907-ben született, nem­csak egy induló költő jól el­talált hangulatábrázolása, ha­nem — amint Kosztolányi, aki talán elsőként olvasta, ír­ja — már ebből is lehet kö­vetkeztetni azokra a költői magaslatokra, amelyekre ké­sőbb Babits került. „Te szü­letett versíró, mértékember vagy, egy költészetig felemel­kedő filológus-szójátszó, s ebben van az eredetiséged, a létjogosultságod, a nagysá­god. (...) A Budapesten fut­kosó tucatpoéták, hivatalból századvégi lantosok pedig so­hasem érzékelhetik meg a mozi hangulatot annyira, mint te komikusán szapora ana- pesztusaiddal” — olvassuk egy 1908 eleji levelében. A történet alapjául szolgá­ló film — ha ugyan nem a költői fantázia szüleménye az „Amerikai leányszöktetés” — bizonyára már elveszett, vagy valamelyik külhoni archí­vumiban porosodik. Külhoni­ban, hiszen azt biztosan tud­juk, nem magyar játékfilmet pergetnek előttünk a fürge ritmusok. A táncot, amely éppen nyolcvan éve készült, még vagy hét némafilm követte 1907-ig, bár címük alapján egyik-másikat túlzás lenne játékfilmnek nevezni: vasúti szerencsétlenségtől kezdve a hortobágyi csikóséletig ter­jedt meséjük skálája. Nem is ez volt fő érdekessége a „mozgóképszínháznak”, vagy a Heltai alkotta új szóval, moziknak, hanem puszta lé­tükön túl a külföldi filmek sokasága és a hazai híradó­életkép sajátos vegyülék- műfaja. De ez már közelebbről is érint bennünket szekszárdia­kat: itt bukkanhatunk nyo­mára az első megyeszékhe­lyünkről készült mozgófilm­nek is. fakadt sírva a feleségem. — Anyád, ha meglát a színes te­levízióján kockás ingben, le­szakadt gombbal... Ezt egy életen át nem bocsájtja meg nekem! Hallgathatok! Ezt jól megrendezted, az szent igaz! Ismerlek én, mint a te­nyeremet. Ezzel jól rám uszí­tottad az anyádat. A munkahelyemen az inté­zet igazgatója kéretett magá­hoz. — No, mi van. barátocs- kám? — mondta sokat sejte- tően, miközben valamiféle ügyiratot írt alá. — Láttam önt a televízióban. Én az ön helyében nem állítottam vol­na magamat szembe munka­társaimmal, az egész kollek­tívával. Szóltam volna nekik. Van itt sok olyan dolgozó, aki többszörösen is rászolgált a televíziós szereplésre. Nem zavarja az ilyen kirívó vi­selkedés?! Ebéd után Zotov a terv­osztályról jött át hozzám. — Szerjózsa, barátocskám! — ölelt át nyájaskodva. — Van hozzád egy kérésem: Adj kölcsön ötezer rubelt egy fél­évre. Nem jött még össze a pénz a kocsimra. Hát mi az neked?! Tudom, mennyit ke­res egy művész. Odaállsz né­hányszor a kamera elé, és dől a pénz’ Nem sokkal később a bará­tom telefonált rám: — Ezt már nevezem vala­minek — recsegte a telefon­ba. — Filmezünk, öreg, fil­mezünk?! * — Hát még csak tegnap volt az egész — feleltem. — Époen ez az. hogy teg­nap történt — renlikázott. — Te mec? máris mepfeledkezel „Szekszárd a moziban. Egy ördöngős masina révén Szek- szárdnak ismét világhíre — vagy hát mondjuk országos híre lesz. Belekerültünk a mozgófénykép színházba, vagyis új magyarsággal a — moziba. Lapunknak egy budapesti munkatársa írja, hogy november közepe óta „Az Apolló” (!), Budapest legelső mozgófénykép-színhá- za szekszárdi vonatkozású sa­ját felvételű képet szerepel­tet a műsoron, címe: Szőlő- termelés Szekszárdon. A fel­vétel a Martin-féle szőlőben történt. Először is a hegyol­dal jelenik meg a képsoroza­ton — a tanyával. Ezután in­dul meg a mozgó, kissé gyors tempóban ugyan, mert pár percnyi kapálás után a per­metezés jön, erre pedig a sze­dés következik, ugyanoly rö­vid időre, de ez nem zavarja meg az illúziót. Gyors változás, s a putto­nyosok hosszú sora jelenik meg, még egy kis, alig 7—8 éves puttonyos is, s buzgón hozzák lefelé 5 szőlőt a raib- liba. Ugyanígy a szedőasszo­nyok is, fejükön sajtárral. Majd a prés tűnik fel sze­münk előtt, amint két jó mar­kos szekszárdi buzgón for­gatja, s vígan csorog az édes nedű. Kicsit amerikai tempó­ban megy minden, de na­gyon szemléltető a képsoro­zat. Megjelent egy kocsi, fel­raknak rá két hordót, s az megindul lefelé a szurdikban. A szüretelő asszonyok és lányok ezután ebédhez lát­nak! Mozgalmas és érdekes kép ez is. Odahozzák a nagy bográcsot tele paprikással, kimernek belőle a tálakba, letelepszenek a földre, s buz­gón falatozni kezdenek. De az arckifejezésük — vagy ko­molyság vagy elfojtott mo­soly — mutatja, hogy tudják, mily fontos szerepet töltenek be ők most. Ebéd után táncra perdül­nek a lányok, növeli a ha­tást, hogy a mozi zenekara is friss csárdásba kezd, s emellett járják rezgősen. De csakhamar vége van ennek is. Eltűnnek a táncoló párok, s ismét a tanya előtt vagyunk, ahol buzgó mustkóstolgatás folyik. Itt ismerősre is aka­dunk: dr. Martin J. sürög­a haverodról! Nem fair játék ez így, öreg! Nem\fair... öt órakor megjött Olga Ki­rillovna, a szakszervezeti tit­kárunk. — Szizov! — hadarta. Úgy döntöttünk, hogy mától ön fogja irányítani az öntevé­keny művészeti együttest. Mindenekelőtt a ’kórust... — De drága elvtársnő, ne­kem nincs hallásom — tilta­koztam. Ne akarjon a falhoz állíta­ni, Szizov — recsegte a fü­lembe. — Nem vagyok én mai csirke. Nagyon jól tudom, hogy hallás nélkül még a konzervatóriumba sem vesz­nek fel senkit, a televízióba meg még úgy se. Este a szomszéd jött át. — No Petrovics! Kitettél magadért! — kacsintott rám cinkosan. — Láttalak az este a televízióban! Nagyszerű fickó vagy! Mint egy igazi sztár. Mikor mutatják be a második részt? De szóljál ám előre! Másnap reggel, ahogy be­mentem a munkahelyemre, ’hívatott az osztályvezető: — Hát így állunk! — dör- mögte morcosán az orra alá. — Most már értem, hogy mi­ért nem adta még le a harma­dik dekád jelentését. Termé­szetesen s szabad idejét min­denki úgy használja fel, ahogy akarja. De azt is látom, hogy ön, Sziszov, kettős éle­tet él!... Apropó: ha önnek úgy tetszik a tél, akkor vegye ki a szabadságát, és június helyett menjen el üdülni ja­nuárban! forog a képen, s azért gon­dolja munkatársunk, hogy az ő szöliejében történt a fel­vétel. Eddig tart tudósításunk értesítése. Eddig tartott a film, ame­lyet valószínű, sűrű csukró- rázások közepette fejezett be a korabeli operatőr, hiszen kézi kameráját ugyancsak buzgón kellett tekernie. De térjünk még egy kicsit vissza a képsorokhoz. Tudo­másom szerint a Martin-féle szőlő és tanya, túlélve az az­óta eltelt városrendezéseket, még mindig áll, s talán nem kerülne túl nagy fáradságba felkutatni — ha még életben vannak — a filmen szereplő 7—8 éves kis puttonyost, aki ma úgy nyolcvanéves lehet, esetleg más, akkor még fiatal szedőlányokat, ma már nagy­mamákat. Az sem lehetetlen, hogy később egyik vagy má­sik tolnai mozigépész megőr­zött néhány kockát ebből a filmből, sőt elképzelhető, hogy valahol — mondjuk egy filmarchívum eldugott polcán — ma is ott porosodik az egész felvétel, ha szerencsé­sen átvészelte a közben eltelt két világháborút. (Kérjük, aki bármilyen felvilágosítást tud ez ügyben adni, jelentkezzék a megyei könyvtár helytörté­neti részlegénél személyesen, vagy írásban, vagy telefonon.) A Tolna megyei vonatkozá­sú filmek sora ezzel persze nem szakadt meg. Nem sok­kal a fenti után a sárközi nénművészetről is film ké­szült, amely szintén érdekes kordokumentumokat tartal­mazhat. De a Mozgófénvképet meg- éneklő Babits Mihály ' sem sokáig várt első filmjére. 1917-ben, az újdonsült stú­diótulajdonos, később világ­hírű Korda Sándor műter­meiben elkészült az akkor bestsellernek számító A gólya- kalifa. Filmváltozatának for­gatókönyvét Korda Sándor és Karinthy Frigyes (!) írták, s a kor legnevesebb színésze, Beregi Oszkár játszotta a fő­szerepet. Visszanyúlnak azonban ré­gebbre is témáért a rende­zők. így még a némafilm kor­szakában két feldolgozása is volt Garay János Obsitosá­nak — Háry János címen. TÖTTŐS GABOR 90 éve született Komj át Kamját Aladár a magyar forradalmi szocialista költé­szet első jelentős képviselője. Költői pályáját a tízes évek elején kezdte, s a világháború és a forradalmak idején érett jelentős alkotóvá. Költői fej­lődése avantgardista lázadá­son át jutott el a forradalmi szocialista költészet tudatos vállalásáig. Ösztönös forradalmiságá- mak tudatosodását segítette, bogy gyári tisztségviselőként kapcsolatba került a munká­sokkal. Bekapcsolódott az il­legális antimilitarista mozga­lomba, 1918-ban pedig belé­pett a kommunista pártba. A Tanácsköztársaság idején te­vékeny szerepet vállalt az írói direktóriumban. Hevesi Gyulával megindította az In- ternacionálé című folyóiratot, amely a lenini értelemben vett pártos irodalom eszmé­jét mint új irodalmi irány­zat programját fogalmazta meg. A Tanácsköztársaság buká­sa után KomjáL Aladár emig­rációba kényszerült. Bécsben Uitz Bélával megalapította az Egység című folyóiratot, majd az Inprekkor című nemzetközi szocialista folyó­irat szerkesztőségében dolgo­zott. A hitleri hatalomátvétel után Svájcba, majd 1935-ben Párizsba költözött. v Költészetében a húszas években fordulat állt be: az elvont forradalmiságtól elju­tott a munkásosztály életének, harcainak tárgyiasabb ábrá­zolásáig, ekkor írt híres „pro- letárba’lladáit” a közvetlen agitációs szándék mellett a valóság mélyebb költői átélése jellemzi. A harmincas évek­Aladár Komját Aladár portréja ben költészete kiteljesedik, gondolatilag elmélyül, érzel­mileg gazdagodik. Ekkor szü­letnek átfogó gondolati igé­nyű költeményei: A lélek mérnökeihez, Fiatalok, Öre­gek, Öröm, s egyik legismer­tebb verse, a Nemzetközi Bri­gád indulója, ^melyet a spa­nyol polgárháború harcosai számára írt. 1937-ben Párizsban, alkotó­ereje teljében, fiatalon meg­halt. Korai halála, s az emig­ráció körülményei miatt köl­tészete kevés hatással volt a magyar irodalom fejlődésére, értékei csak később, a fel- szabadulás után ’tudatosultak a magyar irodalmi közvéle­ményben, helyét azonban ma mór az irodalmi kézikönyvek a magyar forradalmi szocia­lista költészet nagy úttörői között jelölik ki. A. J. Szép magyar nyelv Fokozzunk, de mértékkel! A kereskedelemnek régtől fogva fontos tartozéka a reklám. Arra való, hogy felhívja figyelmünket az el­adásra szánt, megvételre felkínált cikkekre. Nem fu­karkodik a dicsérő jelzőkkel, amelyek az áru jó tulaj­donságait jelölik meg, nem egyszer költői túlzással. Rendszerint nem éri be a reklám azzal, hogy valami jó, szép, olcsó, hanem a középfokot: a jobbat, szebbet, olcsóbbat átugorva a leg szócskával kezdi a minősí­tést. Annyira hozzászoktunk a leg-hez, hogy olyankor is kimondjuk vagy leírjuk, amikor ellene mond a beszéd logikájának, amikor szembekerül a szavak jelentésé­vel. Lássunk néhányat ezek közül a gépiesen alkalma­zott, és meggondolatlanul kimondott vagy leírt leg-es szavak közül. Ilyeneket hallhat, olvashat az ember: leg­optimálisabb módszer, legminimálisabb hibaszázalék, legmaximálisabb hatékonyság. E beszédbeli képtelensé­gek azonban még magyarázhatók és menthetők azzal, hogy az így felső fokiban ’használt szavak eredetüket te­kintve idegenek. Persze ennek ellenére illik ismerni őket, azaz tisztában kell lennünk jelentéstartalmukkal. Akii ezekkel tisztában van, az vagy optimálist, minimá­list mond, az)az alapfokban használja őket, vagy ma­gyarra fordítva: a legkedvezőbb módszerről, a lehető legkisebb hifoaszázalékról, és a lehető legnagyobb haté­konyságról beszél. A legminőségibb és a legmaradéktalanabb olyan fo­kozás, amelyet az alapszavak idegen voltával se ma­gyarázhatunk, menthetünk. „Mi nyújtottuk a legminő­ségibb szolgáltatást” — „ez a szervezet társadalmi-po­litikai életünkben az az erő, amely legmaradéktalanab- bul képviseli munkásosztályunkat”. A gondolatmenetet egy régi nyelvtani szabállyal zár­juk, egy találós kérdéssel: Hogy hangzik a koromsötét, a szurokfekete, a hófehér és a kőkemény fokozva, felső- fókban? A gyanútlan megfejtő a nyelvtani formákat tartva szem előtt, így válaszol, ,leg...!eg..„ leg... De a gon­dolkodó ember tudja, hogy a leg-éknek nincs helyük, mert nincs légköröm, légszűrők, leghó, legkő, mert az ezekkel a szavakkal megelőzött minősítő szavak: sötét, fekete, fehér, kemény — alapfokban is a tulajdonság legmagasabb mértékét, teljességét fejezik ki. RÓNAI BÉLA Fordította: Sigér Imre „A gép sugarát kereken veti...” Az első szekszárdi mozgófilm nyomában fl UELETLEIIH

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents