Tolna Megyei Népújság, 1981. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-21 / 44. szám
1981. február 21. NÉPÚJSÁG 3 Sajnos, a mezőgazdaság — kiváltképp a termelőszövetkezeti munka — manapság sem vonzza eléggé a fiatalokat, még akkor sem, ha az jó szakmát, biztos megélhetést kínál. Szomorú, de tény, hogy még mindig vannak olyan szülők, akik az általános iskolában gyengécskén produkáló gyermekeiket azzal akarják jobb tanulásra bírni: „Ha nem tanulsz, beadlak a téeszbe”. Ügy vélem, hogy sok felnőtt nem ismeri a mezőgazdasági szakmákat. Ha ismerné, nem tartaná degra- dálónak a téesztagságot, ezért fontos megismertetni e szakmák szépségét mindazokkal, akiknek ezekről hamis elképzeléseik vannak. (Megyénk néhány termelő- szövetkezete pontosan ezért szervezte meg az úgynevezett kiisgépész-szakköröket, amelyekben a felsőtagozatosok mezőgazdasági gépekkel, azok szerelésével ismerkednek, a szakkörök elméleti foglalkozásán pedig alapos áttekintést kapnak a mezőgazdaság más ágazatairól. * Faddon, a Lenin téeszben három esztendeje működik jól az említett szakkör, s közel húsz hetedik és nyolcadik osztályos gyerek a tagja. Két évig Fenyvesi János, a szövetkezet főmérnöke volt a szakkörvezető. — AZért hoztuk össze ezeket a foglalkozásokat, hogy a gyerekeknek kedvet csináljunk iá mezőgazdasági gépész szakmához. A műhely nagyon tetszik a fiúknak, hiszen az itt végzett munkáról eddig homályos elképzeléseik voltak. Kapnak például olyan feladatot, hogy egy hidraulikus szivattyút szereljenek szét, majd úgy rakják össze, hogy az ismét működjön. Vagy egy MTZ 50-es motort szétszedtünk, s azon mutattuk be, hogyan működik a dugattyú vagy a főtengely — magyarázza a fiatal főmérnök, miközben előveszi fiókjából a régi óravázlatokat, melyek alapján az elméleti foglalkozásokat tartotta. — Sajnos, az utóbbiak elég nehezen mentek, mert a gyerekek nem a legjobb képességűek. Szóval át kellett velük venni a fizikai alapdolgokat is. — Ebben az esztendőben én csinálom a szakkört — mondja Komáromi Dániel üzemmérnök. — A tanév elején a műanyagüzemmel ismerkedtek, most a lakatosrószleg következik. Itt a srácok a lemezmunkával, a részelő és a Fenyvesi János fűrész használatával és a mérőszerkezetekkel ismerkedhetnek meg. A szakköri munkában sokat segítenek a munkatársaim, elsősorban azok, akik egyben ifivezetők is. I>e a többiek is, hiszen a „tangépek” kis értékű, rossz masinák, le kell tisztítani őket, elő kell készíteni, hogy a gyerekeknek még rossz állapotukban is hasznot hozzanak. — Szakkörvezetői munkájukat mivel honorálja az iskola? — Nem várunk ezért pénzt — mondják szinte egyszerre, miajd Komáromi Dániel hozzáteszi: — Ez a munkánk később kamatozik. Ha tizenöt szakköri tagból egy visz- szajön a szövetkezetbe, megszereti ezt a munkát, az már eredménynek számít. Kozma Istvánnak, a faddi általános iskola igazgatójának is feltettük a fenti kérdést. — Mi sem kapunk köszönetét a téeszből azért, mert gyerekeinket rendszeresen küldjük a szakkörre. A kis- gépész-szakkör vezetésével megbízott tanár megkapja a szakköri díjat, tantestületi ülésen pedig értékeljük a termelőszövetkezet szakembereinek a munkáját, amit igen jónak ítélünk meg. Hiszen sok olyan gyerek van, akik manuális tehetségét ezeken a szakkörökön fedezik fel. * Sióagárdon, a Sió Völgye Termelőszövetkezet gépműhelyében szakköröznek a kis gépészek. Közülük többen biztos mozdulattal fogják kezükbe a zsírzót, hogy a cu- korrépa-vetőgép csapágyait precízen zsírozzák. Komáromi Dániel Sárost Miklós, a gépműhely vezetője, aki egyben a szakkört is vezeti, magyarázza a gyerekeknek a gép működését, s közben mutatja, hogy hol kell még kenni. A szakkörös gyerekek magabiztosan mozognak a műhelyben, s néhányukon látszik, hogy szívesen végzik a munkát, ami talán foglalkozásuk is lesz. Simon György nyolcadikos, neki hamarosan el kell döntenie, hogy hova tovább. — Palánkra jelentkezem. Mezőgazdasági gépész szeretnék lenni. Régen is szívesen nézegettem a gépeket, de a szakkörön annyi érdekes dolgot tanultunk, hogy nem volt nehéz szakmát választanom... Szintén most végzi az általános iskolát Somogyi László, aki a szekszárdi Rózsa Ferenc szakközépiskolába szeretne jelentkezni. Ha ez nem sikerülne, akkor az 505- ös szakmunkásképzővel próbálkozik, ahol autószerelést tanulna szívesen. — Én az idén járok először a kisgépész-szakikörre, de már előtte is foglalkoztam hasonlóval. — Mivel? — A Járműbarátnak voltam a tagja, amit szintén itt tartanák a téeszben. Abban a szakkörben KRESZ-t és motorszerelést tanultunk. — Milyen a bizonyítványod? — Hármas és négyes közötti — válaszolja, mire Simon György is hozzáteszi, hogy ő félévkor 3,7-es eredménnyel végzett. Navreczky Sándor még csak hetedük osztályos. Neki még egy év gondolkodási ideje van. Viszont örömteli, hogy lelkesen beszél a szakiköri foglalkozásokról, melyek közül talán az volt a legizgalmasabb, amikor egy csőtörőadaptert kellett szétszedniük. — Számunkra nagyon fontos a szakember-utánpótlás. 1975 óta van együttműködési szerződésünk a helyi általános iskolával, s azóta tartjuk rendszeresen a szakköri foglalkozásokat. Egyébként a szövetkezet szállítja kirándulásra, táborozásra az úttörőket, ők pedig kisebb betakarításoknál segítenek a kertészetben. Szóval nagyon jó a kapcsolat a téesz és iskola között — magyarázza Lozsá- nyi Sándor, a téesz elnöke. Hámori László elnökhelyettes pedig arról beszél, hogy az elmúlt öt év 'alatt a szakkör már kamatozott is. — Jelenleg is két gyerekünk tanul Szekszárdon, az 505-ösben. Mindketten mező- gazdasági gépészek lesznek — mondja örömmel. A következőket viszont sajnálkozva fűzi hozzá: — Sajnos, a szakember-utánpótlásunk még így sem megoldott. Pedig az ösztöndíj-lehetőségeink szinte korlátlanok. A gyerekek és a szülők előtt még mindig utolsó helyen áll a mezőgazdaság. Reméljük, hogy ezek a klsgépész-szákkörök mindenütt elterjednek, vagyis a gyerekek megismerhetik és megszerehetik a mezőgazdaság kínálta szakmákat. V. HORVATH MARIA Fotó: CZAKÓ SÁNDOR Szakmakóstolgató (V.) Kürschner Jenő cukrász összecsapja tenyerét, úgy mondja: — Hát van Bátaszéken olyan gyerek, aki cukrász akar lenni ? Van. Szegedi Adrien nyolcadikos kislány. A nagymamája cukrászüzemben dolgozott, eddig tőle sokat tanult, meg az édesanyja is a kezébe adta többször már a szakácskönyvet: „Gyakoroljon a gyerek!” Kirschner mester a rosszal kezdi, mert itt nyáron meleg van, télen éppen csak elviselhető a hőmérséklet, sokat kell talpalni, meg ha a munka úgy kívánja, szombatvasárnap is van műszak. A cukrászjelölt kislány ezen nem csodálkozik, nagyanyja felkészítette. Ezek után jöhet csak a szakmai munka, a mester elégedett lehet a kislánnyal, mert nagy hévvel és örömmel magyaráz... A raktárba szalad, előhoz egy félig kész diótortát, az asztalra teszi. Közelebb invitálja Adrient. Az asztal melletti edényből — lehet vagy ötvenliteres — masszát rak egy kisebb lábasba, majd a gázláng fölé tartja és magyarázni kezd: — Kemény a vajkrém, ezért kell a díszítés előtt kicsit megpuhítani, vigyázni kell, mert ha folyós lesz, akkor oda a munka. — Aztán a dresszírzsákba (tortadíszítő zsák) tölti a masszát, a dió- torna fölé hajol, gyors mozdulattal körbeszalad cikkcakkban a vajmasszával a kerületén. A díszítés egyik fele pillanatok alatt kész. Leteszi szerszámait, a lányhoz fordul, s már folytatja is: — Ebben a szakmában a legszebb a díszítés. Tojásból, lisztből, cukorból és zsiradékból mindenféle finomságot tudsz készíteni... Később egy darab marcipán alapanyagot vesz a kezébe, egy-két mozdulattal elefántot formáz, majd egy nyu- lat. „Kézügyesség kell ide!” — Komolyan cukrász akarsz lenni? — kérdezi. — Komolyan — válaszolja halkan a kislány. — Adok neked egy szakkönyvet, aztán egy hét múlva visszahozod. — Megint kiszalad a raktárba és egy vastag, színes képekkel ábrázolt könyvvel jön vissza. A lány kezébe nyomja: — Egy hét múlva hozd! — Köszönöm szépen — mondja Adrien. — Visszahozom. Kint a kapuban beszélgetünk a kislánnyal. — Jártál már cukrászüzemben ? — Nem. A műhely ötven méterre van az iskolától! Megdöbbentett Tolnán a két tanárnő. Ök az osztályfőnökei a végzős nyolcadikosoknak. Jártak üzemlátogatáson a gyerekekkel a Selyemgyárban és a PATEX- ban. Sajnos, a pedagógusok sokkal jobban élvezték a kirándulást, mint a gyerekek. Amikor előálltunk kérésünkkel, hogy szeretnénk egy nyolcadikost elvinni az üzembe, közelebbről megismertetni a szövőszakmával, kerek perec lebeszéltek bennünket. Rossz néven vennék a szülők! Tamásiban, Horváth István, a VEGYÉPSZER igazgatója örömmel várta a fiatalokat. Az általános iskolában, ahol 120 nyolcadikos van, lényegében már végeztek a jelentkezésekkel. Három fiút választottunk. Az egyik varrógépműszerésznek jelentkezett elsősorban, másodszor esztergályosnak. Faggatózásunkra elmondta: fényképen látott már esztergagépet, de hogy a varrógépműszerésznek mi a feladata, talány. Bátaszéken a kislány csak úgy tudja elképzelni az életét, ha cukrász lesz. Előtanulmányokat végzett ez irányban nagymamája és édesanyja segítségével, de az iskolától alig ötven méterre lévő áfész cukrászüzemben még soha sem járt! Az egyik fiú a barátjától hallott a kádár szakmáról.... Elgondolkodtató dolgok ezek. A pályaválasztás lebecsülése, nemtörődömség? örömteli pillanatokat is láttunk a találkozók során. Hetesi Ferenc minősített hegesztő a VEGYÉPSZER- nél büszke volt, hogy propagálhatja a szakmáját. A szakmáért felelősséget érző mesterember büszkesége volt ez. Szinte lehengerelte Kecskés Petit, akinek fogalma sem volt eredetileg a szakmáról. Több mint egy órát mesélt Hetesi Ferenc a hegesztés gyönyörűségéről. Hogyan tovább? Igen! A szakma gyönyörűségéről. Felvidultunk Bátaszéken a cukrászműhelyben. Kirschner Jenő minden idegszálával azon volt, hogy megismertesse a szakmát. Nemcsak a szépségéről beszélt, sőt a rosszal kezdte, először megijedtem, hogy a kislányt elriasztja. Aztán kiderült: segítséget adni pályaválasztáshoz csak így szabad, ahogy a bátaszéki cukrász tette: megmutatni az árnyoldalt is, hogy a szép még‘ jobban kidomborodjék. Szakmát, hivatást, pályát többnyire egy életre választunk. A szakma nem bútor, amit ha megununk — és pénzünk van hozzá — kicserélünk. És sokszor a bútor- vásárlásra sokkal több energiát fordítunk, mint a pálya- választásra. Azon gondolkodom, hogy milyen felsőbb utasításra, vagy kezdeményezésre lehetne megoldani: a gyerekek személyesen is találkozzanak a szakmával! Ne csak szóból, egy üres tanteremben, vagy könyvből, fényképről ismerkedjenek azzal, amit választanak. Hogyan lehetne közelebb vinni a gyerekeket a Kirschner Jenőkhöz, a Hetesi Ferencekhez, a szakemberekhez, olyanokhoz, akik szeretik munkájukat, hivatást tudnak ajánlani a gyerekeknek? Tudom, hogy tizennégy éves korban nagyon nehéz hivatást választani, találni. A gazdasági élet fejlődésével egyidőben szükségessé válik, hogy életünk során akár többször is módosítsuk pályánkat. Az sem biztos, hogy a mai bukásra álló, vagy éppen kettessel, hármassal végző fiatal később nem lesz kiemelkedő tudású szakember, vezető, vagy feltaláló. Egyet ne feledjünk: nagyon sok sikeres ember van, aki nagyon rossz tanuló volt, de később benőtt a „feje lágya”. Ha már úgy adódik, hogy 14 éves korban kell pályát választani, akkor ehhez nekünk felnőtteknek — szülőknek, pedagógusoknak — mindent meg kell adnunk. Úgy is, hogy elvisszük őket az üzembe, megismertetjük őket a szakemberekkel — o munkával. HAZAFI JÖZSEF A sióagárdi gyerekek kenik a répavető csapágyait „Legszebb a díszítés ebben a szakmában.” Kis gépészek
