Tolna Megyei Népújság, 1981. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-01 / 27. szám
Névnap: Ignác A Nap kél 1.11 — nyugszik 16.45 órakor A Hold kél 4.15 — nyugszik 13.28 órakor Százhúsz évvel ezelőtt, 1861. február 1-én született Lovasberényben, és 78 éves korában halt meg Budapesten Róna József szobrászművész. FEBRUÁR I VASÁRNAP — A BUDAPESTI MÁV Szimfonikus Zenekar ad hangversenyt február 2-án, 19 óra 30 perces kezdettel Pakson, a Munkásművelődési központban. Műsorukon Beethoven 3. szimfóniája és Járdányi Pál Vörösmarty szimfóniája szerepel. O FÉL ÉVE működik a Szekszárd és Vidéke Kishalász Egyesület, összegzésük szerint tavaly húsz mázsa halat fogtak és adtak át értékesítésre a tolnai halászati szövetkezetnek. Ebből 1119 kilogramm volt az angolna. A félszáz tagú egyesület idén legalább tíz százalékkal kívánja emelni fogási eredményét. + ÜZEMI KONYHA Csib- rákon. Holnap Csibráíkon megnyílik a Gyulaji Erdő- és Vadgazdaság üzemében a 300 adagos konyha és a hozzá tartozó étterem. Az üzemi konyhát a Tolna megyei Vendéglátóipart Vállalat üzemelteti.-X- KNIPLI ANTAL önkéntes rendőr, a 11. sz. Volán Vállalat bonyhádi üzemegységének műszaki osztályvezetője, a Belügyminisztérium önkéntes segítőinek második országos tanácskozásán tegnap, a Közbiztonsági Érem arany fokozatú kitüntetését kapta. 5^c FÜRGÉDÉN az ozota— fürgedi Egyetértés Mgtsz sertéstelepén egy szivattyúzógép kardántengelye elkapta Pál Ferenc 48 éves erőgépkezelő, helyi lakos ruháját, és a szerencsétlen embert a tengelyre fölcsavarta. Pál Ferenc a helyszínen meghalt. A baleset okát munkavédelmi szakértő bevonásával vizsgálja a rendőrség. O ÜJABB létesítményekkel bővül Nyugat-Dunántúlon a szakszervezeti és gyógyüdülőhálózat, ami azt jelenti, hogy a rászorulók közül az eddiginél többen élvezhetik a gyógyvizeik hatását. A SZOT gyógyüdülő építési programja keretében ez év végére készül el Hévízen az újabb, háromszáz személyes, korszerű üdülő. Ezt megelőzően már júliusban fogadja a beutaltakat a postás dolgozók 110 személyes hévízi gyógyüdülője. — FÜTÖTT ÚTTEST. Kísérleti fűtött úttesten járhatnak a moszkvaiak az olimpiára épített Sportszálloda előtt. Mint a Moszkovszkaja Pravda hírül adja, a moszkvai mérnökök tervei alapján elkészült útszakasz külsőleg semmiben sem különbözik a többi utcától, de az aszfaltbeton-burkolat alatt egymástól 10—15 centiméterre elhelyezett fagyálló műanyagcsövekben egész télen 30—35 fokos víz kering. A speciális fagyásgátló szerrel kevert meleg víz hatására az útszakaszra hulló hó azonnal elolvad, s így jégkéreg sem képződhet. A Petőfi rádióban 18 órakor jelentkezik a februári tudományos mozaik Ha még nem tudná címmel. A tartalomból: Teleki László két drámája, a Hogyan lett Bokányi Dezső kőfaragósegédből néptribun és a Justicia istenasz- szony m. kir. katonamundérban. (Legújabb kutatások a Horthy- korszak hadbíróságáról.) Shakespeare összes művei a BBC feldolgozásában sorozatban ma este 20 óra 10 perces kezdettel a II. Richard című angol filmet nézhetjük meg a televízióban, David Giles rendezésében, Derek Jacobbival a főszerepben, ö maga ezzel az elképzeléssel látott hozzá a munkához: „Ez a legkönnyebben nyomon követhető történet, egy nagy ember bukásának tragédiája, zuhanása, a csúcsról a mélybe. Királyként kezdi, és Pomfret várának magányos foglyaként végzi...” Jelenet a II. Richárd angol filmből # BALESET. Györköny belterületén egy lovaskocsiról leesett Végh János, 49 éves tsz-tag, györkönyi lakos, és olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy kórházba szállítás után meghalt. A baleset okát a szakértő bevonásával vizsgálja a rendőrség. ^ A ‘TIROLI rendőrség négy csonttá fagyott embert — két felnőttet, valamint két gyereket — talált csütörtökön egy behavazott lakókocsiban, az egyik tiroli kempingtáborban. Holland turisták arra lettek figyelmesek, hogy a hóval befújt lakókocsiból fény szűrődött ki, ám életnek, mozgásnak semmi nyoma nem volt. A holttesteken fulladásra, illetve gázmérgezésre utaló foltokat találtak, amiből balesetre gyanakodnak. Nem sikerült megállapítani egyelőre a szerencsétlenül járt emberek személyazonosságát, noha a lakókocsi rendszámából ítélve brit turistákról lehet szó. Első feltételezések szerint a hó elzárta a lakójármű szellőzőnyílásait. i i I i i i i i i i i ■ i i i i i i Enyhe idő Várható időjárás ma estig: Változóan felhős, párás éjszaka, és reggel többfelé, napköziben néhány helyen ködös idő. Legfeljebb északon, északkeleten fordul elő szórványosan kisebb eső, futó zápor. Időnként megélénkülő nyugati, t északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali (hőmór- 1 séklet vasárnap az ország nagy részén plusz 3, plusz 8 J fok között, a néhány ködös helyen 0 fok körül. « Pincehely, gáztöltő állomás Kivontak a forgalomból hétezer palackot f------------------------------------------------------------------------------Naponta több mint 10 ezer palackot töltenek meg Pincehelyen tőállomásnak a hétezer paiVége a karácsonyi és a disznó,vágási csúcsidőnek, de még mindig rengetég gondjuk van a pincehelyi gáztöltő állomás dolgozóinak. Ebben egyrészt az időjárás a ludas, hiszen még, az óéviben kimaradt egy nap a palackok terítésében, és még most is azon dolgöz- nak, hogy a hiányokat pótolják.1 A legtöbb gond a kisközségekben volt., (Ezéken a helyeken nem rendelkeznek a lerakatok jelentős tartalék- kai, így rendkívül' fontos, hogy időben érkezzen az újabb szäHittnany.' Kovács József, a töltőállomás vezetője szerint egy héten belüli „utolérik magukat”, ez annyit jelent, hogy végre sikerül miniden telepet, lerakatok ellátni megfelelő meny- nyiségű palackkal. Gyakorlatilag vissza tudnak térni a régi „kerékvágásba”, mert hiszen az elmúlt évben nem sok panaszunk lehetett a propán-bután gáz-ellátásra. iTavaly szeptemberben jelentkezett Pincehelyen egy gond: ki kellett vonni a forgatómból hétezer olyan palackot, ahnelyeknek „lejárt” az időszakos és kötelező „nyomáspróbája”. Szeptemberig Kiskuntnaljsán nyőmáspröbáz- ták a palalkokat, de ott „lejárt” a vállalát szerződése abból a meg indokl ásból, hogy elkészült Újudvarban egy korszerű üzem, amelynek feladata lenne az időszakos nyomáspróbák! elvégzése. Az üzem — sajnos — tavaly szeptember óta létszámhiány miatt neim dölgozik. Segítséget kaptak a pincehelyiek a Dél-alföldi Gázszolgáltató Vállalat algyői üzemegységétől' itt soron kívül 10 ezer palackot nyomásprófoáz- tak. így csak az előbb említett hétezer palackot kellett kivonni a forgalomból, ami azt jelenti, hogy a palackszám nem csökkent olyan alacsony szintre, hogy azt a fogyasztók megéreznék. Mindenesetre komoly gondot okozott a vállalatnak, a pincehelyi tölláick hiánya. Pincehelyen naponta 10—11 ezer palackot töltenek (meg, a munkában semmilyen fennakadás nincs, így február elején várhatóan pótolják az időjárás miatti kiesést és újra megnyugtató lesz a gázellátás a megyében. H. J.—G. K. A Vöröskereszt Tolna megyei vezetősége fotópályázatot hirdet a Vöröskereszt centenáriuma tiszteletére. Azok, akik nem hivatásszerűen foglalkoznak a fotózással, 1981. április 3-d'g küldhetik be 30x40 centiméter nagyságú fekete-fehér vagy színes pa- pírképeiket a Vöröskereszt megyei címére (Szekszárd, Bezerédj u. 2.) A pályázat témájában kötetlen, viszont a bíráló bizottság előnyben részesíti azokat az alkotásokat, amelyek a szervezeti élet, az egészségvédelem, családvédelem, véradómozgalom, elsősegélynyújtás és polgári védelem témákkal foglalkoznak. A legjobb fotók díjazásban részesülnek és kiállításon mutatják be őket május 8-tól Szek- szárdon, a megyei művelődési központban. Lottótájékoztató A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint az 5. játékhéten két darab öttalólatos szelvény volt. Nyereményük egyenként 1 178 644 forint. Négy találatot 101 fogadó ért el, nyereményük egyenként 54 459 forint. Három találata 7529 fogadónak volt, nyereményük egyenként 522 forint. A két- találatos szelvények száma 189 638 darab, ezekre egyenként 26 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek, a nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők. OL VAST AM Hycomat-jauitas Trethon Ferenc munkaügyi miniszter beszédét olvastam, amikor csengett a telefon. A XIV. sz. AFIT Vállalat szekszárdi üzemegységéből jelentkeztek. Bejelentették: a rokkantak nemzetközi évében az üzemegység KISZ-szervezete és a Dózsa György szocialista brigád tagjai vállalják, hogy a Dél-Dunántúlon — ha jönnek máshonnan, természetesen azokat is — üzemelő hyco- mat-gépkocsikat bejelentés nélkül, soron kívül is megjavítják. Az üzemegységben pillanatnyilag huszonegy olyan hycomat-gépkocsit tartanak nyilván, amelynek gazdája rendszeresen hozzájuk jár. Van tapasztalatuk tehát e típusok javításában, alkatrészről is gondoskodtak és a jövőben méginkább törekszenek arra, hogy gyors, kifogástalan és zavartalan legyen a kiszolgálás. Nemcsak soron kívül javítják a rokkantak hycomat- gépkocsijait. Díjmentesen elvégzik ezeken a gépjárműveken a diagnosztikai ellenőrzéseket is. A beszélgetést befejeztük. Tovább olvastam a miniszter beszámolóját, aki a rokkantak nemzetközi éve magyar szervező bizottságának céljairól beszélt. Újra csengett a telefon, ismét az AFIT-osok hívtak, hogy elmondják: összeült a brigád és úgy döntött, hogy február 7-én — szabad szombatjukat feláldozva —, délelőtt 8—12 óráig műszaki szaktanácsadást és diagnosztikai ellenőrzést tartanak a hycomat-tulajdonosok számára. Természetesen ingyen. Minden hycomat-tulajdo- nost szeretettel várnak. (Sz.) A tűzoltóság jelenti Tengelic községben január 24-én S. Györgyné kárára keletkezett tűzeset, azáltal, hogy nevezett a ruhaszárítást szabálytalanul úgy végezte, hogy a lakásban levő kályha sugárzó hőjétől a ruha meggyulladt. Varsádon, a helyi Dózsa Tsz tormási dűlőjében dohányzás következtében gyulladt meg és égett le egy 30x8x6 m nagyságú, bálázott szalmaka- zal. A tűz következtében a tsz-nek mintegy 100 000 Ft kára keletkezett. Dombóváron január 28-án, a Babits u. 25. sz. lakóházhoz riasztották a tűzoltókat, pb- gázpalackrobbamáshoz. A helyszínre kiérve azonban megállapították, hogy robbanás, vagy tűzeset nem történt. A sütő lángjának begyújtásakor, amelyet szabálytalanul, úgy végeztek el, hogy előbb a gázcsapot nyitották meg, és így késleltetve használták a gyújtóforrást, a felgyülemlett gáz belőbíbant. Anyagi kár, égési sérülés ez esetben nem történt. A szekszárdi egységet január 30-án, a délelőtti órákban Bonyhádiról, a Gagarin utcába oszloptranszformátor- tűzhöz riasztották. A későbbiek során megállapították, hogy tűzeset nem történt, csak a transzformátor meghibásodása következtében szikrázás volt. GYIVI-farsang Székszárdon, a Gyermekes Ifjúságvédő Intézetben a héit végén tartották a szokásos farsangi vigadalmat. A gyerekek a mostani jeles napira lakodaiimas játékot tanulták be. Az összeállítást Becker Erzsébet, asz intézet könyvelője készítette sárközi dalokból, táncokból, lakodalmi szokásokból válogatva és ő volt a betanító is. A műsor igen nagy sikert aratott az intézeti dolgozókból, tanárokból és a patronáló szocialista brigádok képviselőiből álló nézőközönség körében. A ma- docsai iFöldes János népművész szép hegediűmuzsikája volt a taípalávaló. A műsort a mádo’csai gyerekek virtuóz táncbemutátója tette színesebbé és még emlékezetesebbé. czFinom falatok is kerültek a lakodalmi asztalra Volt nagy vígság Egy szép menyegző van készülőben ríEPÜJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.