Tolna Megyei Népújság, 1981. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-17 / 40. szám
Névnap: Donát A Nap kél 6.47 — nyugszik 17.10 órakor A Hold kél 15.37 — nyugszik 5.58 órakor Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1856. február 17-én halt meg — 59 éves korában — Heinrich Heine, a német és a világirodalom egyik kiemelkedő alakja, forradalmi költő, író és publicista. FEBRUÁR 17 KEDD — A LISZT FERENC Társaság szekszárdi csoportja február 17-én, 18 órakor tartja második klubestjét a zeneiskola nagytermében. A klubesten Liszt késői művei szerepelnek, a darabokat ismerteti és előadja: Kertész Lajos zongoraművész. A. FELVONULÁSI épületekből garázs. A dombóvári Allende utcában a Unió Ipari Szövetkezet az idei év első felében 11 garázst alakít ki korábbi felvonulási épületekből. A garázsokat az OTP értó'lrűci-f A KURDI MHSZ-szer- vezet részére a saját területéből felajánlott egy megfelelő részt a helyi Űj Élet Termelőszövetkezet. Balázs Lajos termelőszövetkezeti elnök arra is ígéretet tett, hogy a szükséges munkák elvégzéséhez gépi segítséget adnak. # ŰJ BOLT. A szekszárdi Széchenyi utcában a Hófehér- keboltot átalakították: férfi-- fehérneműt árusítanak itt a jövőben. A boltot hétfőn nyitották meg. O MOZGÖBOLTÁTADÁS. Február 20-án Ikarus 260-as autóbuszokba épített mozgóboltokat adnak át Budapesten, a MOM művelődési házban. A tizenegy mozgóbolt közül egyet a dombóvári áfész vásárolt meg, MESZÖV- támogatsással. A AZ ORMÁNSÁGI Vajsz- lón épül fel az ország első burgonya-feldolgozó üzeme. A terv szerint tíz hónap alatt készül el 154 millió forint költséggel, s 1982-től évi kétezer tonna burgonyapelyhet gyárt, többek között a kedvelt krumplis kenyér alapanyagát is. Beruházója a Szentlőrinci Állami Gazdaság, amely pályázat útján szerezte meg a jogot a gyár telepítésére.-V, MÖZSI SZABÓ ISTVÁN festőművész festményeiből és szőtteseiből nyílt kiállítás február 15-én, Hódmezővásárhelyen, a Tornyai János- múzeumban. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XXVI. kongresszusa előtt a Tízperc külpolitika című sorozatban a rádió moszkvai tudósítói ötrészes sorozatot készítettek, amit ma — és a továbbiakban is — 22 óra 20 perckor hallhatunk a Kossuth adón, ismétlésükre pedig másnap 8 óra 20 perckor kerül sor a Petőfi rádióban. A televízió 1-es programja 20 óra 5 perckor sugározza a Solo- hov regénye alapján készült Csendes Don című filmsorozat első részét, amelyet Szergej Geraszimov rendezett. g HOLTAN találták meg vasárnap Bonyhád külterületén az otthonából egy hete eltűnt, s már keresett Gazsi Fáni 61 éves bonyhádi lakost. Az idős asszony halála ügyében a rendőrség folytatja a vizsgálatot. — RENDŐRSÉGI HlR. Budapesten a XVIII. kerület Csontváry utca 15. számú házzal szembeni építkezés területéin Ivanics Gábor 7 éves tanuló, budapesti lakos játékból egy kitűzött karóra felakasztotta magát és meghalt. — MONTE CARLÓBAN vasárnap osztották ki a televíziósfilmek 21. nemzetközi fesztiváljának díjait. A riportfilmek kategóriájában az Irán londoni nagykövetségének visszafoglalásáról szóló brit, a magazinműsorok kategóriájában egy Salvadorról készített holland, a tv-drá- mák kategóriájában pedig az „Egy trombitára írt dal mozzanatai” című csehszlovák alkotás kapott Arany Nimfadíjat. Legalább nyolc halottja van annak a tűznek, amely San Faolo egyik húszemeletes irodaházában pusztított a hétvégén. Képünkön: a mentőalakulatok egy sebesültet visznek el. (Képtávírónkon érkezett.) Hideg idő Várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő felhőzet, helyenként élénk északi szél A legmagasabb nappali hőmérséklet 0, plusz 5 : fok között Távolabbi kilátások szer- — — dátöl, szombatig: folytatódik a télies hideg idő. A reggeli órákban párásság, köd kialakulására kell számítani. Számottevő csapadék nem várható, legfeljebb kisebb 'havazás, hószáliingózás. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 4, mínusz 9 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1, plusz, 4 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék nem valószínű. Szörp Szezonban itt tárolják a szőlőszörp alapanyagát A Dunaföldvári Termelőszövetkezetek Kertészeti Közös Vállalata szőlőtermesztéssel foglalkozik. Főként csemegeszőlőt termelnek és szinte hagyományosan elsők a gyümölcspiacon a szezon kezdetekor. Emellett a gyümölcsként nem értékesített szőlőmennyiséget saját pincészetükben feldolgozzák. Ehhez megvan a kellő gépesítettségük, így a szőlőből — tavaly a termés kilencven százalékából — szörpalapanyagot állítanak elő. Kooperációs szerződés alapján a Szobi Gyümölcsfeldolgozó Közös Vállalatnak szállítanak muskotá- lyos ízű szőlőszörp-alapanya- got. Jelenleg ribizlibort tárolnak, szintén a szobiaknak. A vállalat pincéjében ezerhat- száz hektoliternyi, üvegcsempével bélelt betonedényben tárolnak, és van hétszáz hektoliternyi fahordó is. Dunaföldvárról OL VAS TAM A mesterszakácsról Néhány éve lapunk kezdeményezésére nyári verseny indult megyénkben. A magyaros vendéglátásért címmel. összegezzük utólag úgy, hogy nem volt sikertelen. Az értékelő bizottságban helyet kapott újságíró részére azzal a haszonnal is járt, hogy személyesen megismert számos vendéglátóipari szakembert, akik rajongtak (remélhetőleg ma is rajonganak) szakmájukért. E mindenkit érintő szakma szépségeiről szólt vasárnapi beszélgetésünkben Horgos István mesterszakács. Szeretem a konkrétumokat, a mesterszakács a jelek szerint úgyszintén, hisz árkalkulációval kombinált ajánlatokkal is szolgált. Továbbá egy figyelmet érdemlő gondolattal. A Gasztronómiai Társaság megyei tagozata megalakításának tervével. Az ötlet pompás. Főleg akkor az, ha a társaságba nemcsak az ételek előállítói lépnek be, hanem a fogyasztói is. Kezdő, haladó vagy mesterfokon. Egyremegy. O. I. Totétájékoztató A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 7. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 289 darab, a nyeremény 8141 forint; ezek közül 13 plusz 1-es 75 darab, a nyeremény és az illeték együtt 18 598 forint; 12 találatos szelvény 4375 darab, nyereményük 359 forint; 11 találatos szelvény 33 037 darab, a nyeremény 47 forint; 10 találatos szelvények száma 139 502 darab, a nyeremény 21 forint. Közlekedési balesetek Felkészítő szakszervezeti tisztségviselőknek A Szakszervezetek Tolna megyei Tanácsa felkészítőt rendez február 18-án és 19-én Szekszárdon, a megyei párt- bizottság oktatási igazgatóságán a megye vezető szakszervezeti tisztségviselői részére. A felkészítőn részt vesznek az SZMT és a szakmai megyei bizottságok tagjai, az SZMT politikai apparátusának dolgozói, vezető propagandisták, függetlenített szb- titkárok és politikai munkatársak. Az MSZMP XII. kongresz- 6zusa határozataiból és a VI. ötéves terv végrehajtásából adódó megyei feladatokat az első nap délelőttjén K. Papp József, a megyei pártbizottság első titkára ismerteti a jelenlévőkkel. Délután Gál László, a SZOT főtitkárhelyettese tart előadást a VI. ötéves terv végrehajtásával kapcsolatos szakszervezeti feladatokról. Február 19-én délelőtt Időszerű feladataink a szakszervezeti nevelőmunkában a XXIV. szakszervezeti kongresszus határozatai alapján címmel Virizlay Gyula, a SZOT titkára tart előadást, délután pedig dr. Sáli Ferenc, a SZOT szervezési és káderosztályának vezetője tart tájékoztatást a szakszervezeti választások és a XXIV. kongresszus politikai jelentőségéről, a szakszervezetek belső életéről, az irányítás, a vezetés és a szakszervezeti demokrácia fejlesztésének feladatairól. Az elmúlt héten hét közúti közlekedési balesetet jelentettek a megyei központi ügyeletre. A balesetek során ketten meghaltak, ketten súlyos, hárman könnyű sérülést szenvedtek. Az egyik halálos balesetet lapunk múlt szerdai számában már közöltük, a másikat alább ismertetjük. Február 14-én délelőtt 11 órakor a 6-os út 154-es kilométerjelzése közelében — Bonyhád térségében — Vastag Tibor István, Nagymá- nyok, Rákóczi u. 2. szám alatti lakos a TC 73—00 rendszámú, Trabant típusú személygépkocsijával áttért a menetirány szerinti bal oldalra és összeütközött a vele szemben, szabályosan közlekedő SE 50—44 rendszámú teherautóval, amelyet Juszt Zoltán, Tengelic, Gyimesi u. 9. szám alatti lakos vezetett. Az összeütközés következtében Vastag Tibor István a helyszínen meghalt, Juszt Zoltán könnyű sérülést szenvedett. Az ügyben a vizsgálat folyik. Uj ut ? Lehet, hogy ez felvételünkről csak kissé közvetett módon derül ki, de Sárpilisen nagyon drága útépítés nyomait sikerült lefényképeznünk. A Rákóczi utcában az időjárási viszonyokra nem ügyelve készítettek homokos cementágyat, majd erre terítették a zúzalékkövet, hogy a későbbi bitumenezésnek alapot teremtsenek. Ez az alap ma már csak feléből-harmadából van meg, hiszen a bitumenezést a tél nem engedte, az áthaladó forgalmat viszont ez az alap nem bírta, a gépek széttolták- taposták. Ezzel a falubeliek sok társadalmi munkája vált hiábavalóvá. Fotó: Cz. S. Igen sok kezdő autóvezető jelenik meg mostanában az útjainkon, akik a tanfolyam elvégzése során jóformán csak belekóstoltak a közúti közlekedésbe, s messze vannak még a beilleszkedéstől. A tapasztalat azt mutatja, hogy az átlag gépkocsivezetőnek mintegy 30 ezer kilométert kell vezetnie, amíg megszerzi az alapvető jártasságot és készséget. Ennyi utat az autó hetenkénti többszöri használata esetén is csak 1—2 év leforgása alatt tesz meg az ember. Ha viszont csak hétvégeken ül a kormány mellé a kezdő vezető — ami egyébként energiatakarékossági és forgalomcsökkentési érdek is —, megnő az az idő, amely alatt lefutja azt a bizonyos harmincezer kilométert. Bizony jó lenne, ha mind a rutinos autósok, mind a kezdő vezetők belátnák azt, hogy hétvégi autósnak lenni nem szégyen. Ám a kezdőknek vezetési stílusuk kialakításánál már eleve számításba kellene venniük a gyakorlat hiányát, a sok éves gyakorlattal rendelkezőknek pedig a jelenleginél sokkal több türelmet kellene tanúsítaniuk a „mazsolákkal” szemben. Mindenesetre elgondolkoztató a közlekedési szakembereknek az a megállapítása, hogy a kezdő kétségtelenül bizonytalanabb a forgalomban, nem bizonyos azonban, hogy veszélyesebb partner. A kevés gyakorlattal rendelkező vezetők — sajnos — sokszor természetesnek tartják, hogy legalább olyan tempóban autózzanak, mint a körülöttük haladók, elfeledkezvén róla, hogy a többi kocsiban esetleg nagy gyakorlattal rendelkező gépjármű- vezető ül. A baleseteket három fő csoportba szokták osztani. Az elsőbe a haladó járművek összeütközését sorolják, amelyek hibás előzésből, rossz követési távolságból, elsőbbség meg nem adásából, stb. adódnak. A második csoportba az ún. egyjárműves balesetek tartoznak (útról való lefutás, kisodródás, felborulás), a harmadikba pedig a gyalogosgázolások. A statisztikai adatok tanúsága szerint a gyakorlat növekedésével az egyjárműves balesetek arányszáma fokozatosan csökken. Figyelmeztető azonban, hogy a biztosabb járműkezelés elsajátításával párhuzamosan egyre jobban fellazul a kezdők szabálytisztelete, s ebből adódóan egy idő után növekszik az elsőbbség meg nem adásából származó balesetek, valamint a gyalagos- elütések száma. Az egészen kezdő sokkal jobban ügyel a gyalogosokra, mint a gyakorlottabb, emlékezvén még arra, hogy nem is olyan régen még ő is gyalogos volt, no meg kezdetben még az oktatott szabályok is jobban élnek benne. A gyakorlott vezetők az évek során kialakult ún. beleérző képességük, (empátiájuk) révén vigyázhatnak a kezdőkre, a hétvégi autósokra. Ha például a rutinos vezető látja a mellette lévő sávon haladó jármű mozgásából, hogy az autós előzni akar, készüljön fel annak esetleges figyelmetlenségeire is. Vagy ha a tükörből azt észleli, hogy egy másik kocsi már túlságosan megközelítette, a féklámpa többszöri felvillantásával jelezze, hogy a biztonság hosszabb követési távolságot kíván meg. (B. I.) ^RfÉPÜJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat. Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÄNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 34.— Ft. negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.