Tolna Megyei Népújság, 1981. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-01 / 27. szám
1981. február 1. NÉPÚJSÁG 11 Husek Rezső köszöntése ________________________ Husek Rezső a zongoránál Száz éve született Léger Város Decemberben ünnepeltük a szekszárdi zeneiskola fennállásának negyedszázados fordulóját, most pedig az iskola igazgatója, Husek Rezső tartotta .25. zongoraestjét. A két évforduló feltételezi egymást, mert a Ceglédről negyedszázada Szekszárd- ra került művész tanár nevéhez fűződik a zeneiskola alapítása, s tegyük hozzá, Szek- szárd, sőt a megye zenei életének felvirágoztatása, hisz rá várt a feladat, hogy megszervezze a mtegye zeneiskolai hálózatát. Működése szerteágazó, az oktatástól az önálló koncertek soráig mindenre kiterjedt, s a mostoha körülmények között kezdődött zeneoktatás ma már az ország egyik legkorszerűbb intézményében folyik, ahol az első tanítványok közül többen már maguk is mint tanárok működnek, nevelve a tanítványok tanítványait. Husek Rezső szuggesztivi- tása, tapintata, szeretetreméltó egyénisége olyan zeneéletet teremtett Szekszár- don és a megyében, amit irigylésre méltó tények igazolnak, nemcsak a tanítványok, hanem a hangversenyek növekvő számát és látogatottságát tekintve is. Ma szívesen és okkal beszélünk arról a szellemi fellendülésről, ami Szekszárdot és az egész megyét jellemzi, s ebben nagy szerepe van annak a következetes művészi munkának is, ami a most hatvanéves Husek Rezső nevéhez fűződik, aki jubileumi zongoraestjét tartotta, sorrendben a huszonötödiket, hisz az Országos Filharmónia rendszeres bérletsorozatának minden évben visszatérő eseménye az ő önálló estje. Husek Rezső kitűnő művész, s kivételes képességeinek ezen az esten is éppúgy örülhettünk, mint az elmúlt negyedszázadban minden esztendőben. Napjainkban gyakran vagyunk tanúi a klasszikus művek újraértelmezésének, amikor váratlan fordulatokkal a hagyománytól eltérő, teljes új mondanivalóval hangzik el egy-egy mű. Husek Rezső művészete nem keres új fordulatokat, hanem a mű lényegét kutatja, nem belemagyaráz, hanem felmutatja a megtalált értékeket. Az ő Haydn-toimácsolása valóban a rokokó könnyed szépségét jelenti, s Bartókja — a nevezetes Szvit, op. 14-et játszotta ezúttal — az igazi Bartókot idézi meg, átélve és éreztetve azt is, hogy ez a mű milyen fontos fordulópont Bartók életében és életművében. Ezen az esten egy mai észt komponistát is megszólaltatott, s Rääts három prelúdiuma feltehetően magyarországi bemutató is volt. Rokonszenves muzsikust ismertünk meg benne, de az est igazán kiemelkedő eseménye Beethoven Esz-dúr szonátája és Liszt keveset játszott Béné- diction-ja volt. Husek Rezső korábbi 24 koncertjén sok kitűnő Beet- hoven-tolmácsolást hallhattunk, nem egy emlékezetes élményünk (Asz-dúr, op. 110, az Appassionata), s ezek közé soroljuk a most elhangzottat is, ami a Les Adieux melléknevet kapta. Tulajdonképpen programzene, három tétele egy-egy eseményt jelképez: Das Lebewohl, Die Ab- wasemheit, Das Wiedersehen — búcsú, távoliét, viszontlátás, de a zene önfeledt szépségében szívesen megfeledkezünk magáról a programról, mert nem ábrázol, hanem a belső átéltség hangjait szólaltatja meg. Husek Rezső tolmácsolásában az andante espressivo tétel emelkedett beethoveni magaslatokba, újra bizonyítva művészi kvalitásainak legfontosabb elemét, a bensőséget, a költői azonosulást, a lírának azt a melegségét, amire csak a legkiválóbbak képesek. S ezt csodáltuk meg Liszt áhita- tosan tiszta Bénédictian-já- ban is, ebben az éterikusan gyengéd zenében. Ünnepi est volt, egy gazdag V.enei pálya emlékezetesen szép állomása, s Husek Rezsőt tisztelői és barátai méltán ünnepelték 25. szekszárdi koncertjén. CSÁNYI LÁSZLÓ A modern festészet egyik központi alakja volt Fernand Léger. Az a festő, aki szinte szó szerint vette Cezanne híres megjegyzését, hogy a természetet a henger, kúp és gömb eszközeivel lehet értelmezni. Pályája elején csatlakozott a kubista mozgalomhoz. De mint Herbert Reed írja: „Mindenkor a víziuális élményből indult ki, és bár gyakran jutott el az absztrakció olyan végleteihez, ahol már nehezen ismerhető fel maga az eredeti motívum, mégis kapcsolatban maradt eredeti látási tapasztalatával, s a reális térnek, az eleven formáknak általánosított elgondolásaival”. 1911-ben állította ki Aktok az erdőben című, nagy hatású képét. Ekkor ismerkedett meg Picassóval és Bra- que-fcal, barátkozott össze Apollinaire-rel, Max Jacob- bal, Reverdyvel. A világháborúban két évig katonáskodott. A fronton is rajzolt — katonákat és hadi gépeket, amelyeknek szerkezete, logikus formája nagy hatással volt rá. Később is gépek, az ipari civilizáció tárgyai jelennek me'g képein. Nem önmagukban, emberi alakok — munkások, akrobaták, néger sofőr, vagy hajókormányos — társaságában. „Képein, melyek olyan személytelenül precízek, mint a gépek, hatalmas síkok és nagy egyszínű felületek alkotják a ritmust és a teret — jegyzi meg méltató ja F. Elgar. — De ezek az elemek nem követik a természetes elrendezést, vagyis komponálásukkor Léger egyáltalán nem törekedett valamiféle látvány reprodukálására. Célja, hogy öntörvényű független architektúrát hozzon létre. Képei közvetlen tapasztalatból származnak, személyes élményből, a nyers, magától értetődő ismert köznapi valóságból. 1921-ig a kompozícióiba foglalt alakok csak járulékos elemek voltak. Egyszerű épületrészek, géphajtóművek, maguk is gépek, arcnélküliek, névtelenek. 1920-tól kezdve az emberi alak mégis uralkodni kezd a képeken, bár egyelőre csak mint automata, vagy próbabábu. Monumentális művészetet alakított, melyet benépesített proletár istenekkel, különös és mégis hétköznapi mitológiával, amely egyszerre szokatlan és konkrét, méltóság- teljes és vulgáris. Azóta híressé vált képek származnak e korszakából: a Mozdony- vezető, A nagy uzsonna”. Művészetét fenntartás nélkül dekoratív célok szolgálatába állította a tiszta színek dinamikus felhasználásával — vagyis azáltal, hogy a színt képszerű, f igura tív funkciójától megszabadította és kizárólag dekoratív szerepben használta. Megbízást kapott, hogy dekorálja a brüsszeli nemzetközi képzőművészeti kiállítás egyik termét. E munka — Sportok (1935) — meghatározta Léger egész későbbi alkotói tevékenységét, amely a falfestészet jegyében fogant. A német megszállók elől, 1940-ben az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. Itt óriási hatással volt rá az amerikai civilizáció — melynek képi megfogalmazása különös gépekből és növényi elemekből álló csendéletein jelent meg. A háború után visszatért Franciaországba. Bohócokat, akrobatákat fest, a népi szórakozások témája foglalkoztatja (Biciklisták, Vidéki kirándulások). Díszleteket és színházi kosztümöket tervez, dekoratív mozaik képeket és üvegablakokat készít. Megfesti a New York-i ENSZ-palota nagytermének dekorációját, illusztrál, szőnyeget tervez, szobrokat formáz, tevékeny élete végéig, 1955-ben bekövetkezett haláláig. Léger mindig kora művésze volt, korszerűen szólt hazájáról, s éppen ezért tudott időtlen és egyetemes érvényű művészetet teremteni. Képei ott szerepelnek Európa és Amerika legnagyobb gyűjteményeiben. K. M. A Bacskovo kolostor kincsei Bulgária híres szebbnél- szebb ősi kolostorairól. Ezek közé tartozik a Csaja folyó jobb partján, Aszenovgrad közelében alapított Bacskovo kolostor, amelyet a XI. században Grigorij és Anasztij Bakuriani grúz testvérpár épített. * A kolostor rendkívül érdekes építészeti műemlékeket és a XI.,, XIV., XVII. és XIX. századból származó, egyedülállóan értékes falfestményeket tartalmaz. Többek között itt látható teljes nagyságában az egyik 1344-ből származó ikonon Iván Sándor bolgár cár, a kolostor egykori védnöke és egyházi elöljárója. Az ikonok javarésze a bolgár nemzeti újjászületés korszaka ikonfestészetének megalapítója, Szahari Szograf művészetét dicséri. A képek a művész életörömét, a népművészethez közel álló lelkét tükrözik. Bár a kolostort sokszor kirabolták, leégették — fennmaradt mint a bolgárság, a bolgár szellem igazi erődítménye. Az oszmán elnyomás idején ide száműzték a kiváló hazafit és írót, Evtimij pátriárkát, aki iskolát nyitott ezen a helyen, műveivel pedig utat mutatott nőtársainak. Hatása nemcsak hazájában érvényesült, hanem a szomszédos szláv nyelvű országokban is. Az orosz birodalom csaknem két évszázadon keresztül azt a bolgár helyesírást alkalmazta, amelyet Evtimij dolgozott át. A kolostor érdekességei közé tartozik az antik filozófusok alakjait ábrázoló falfestmény, amelyet bolgár restaurátorok három vakolatréteg alatt fedeztek fel és állítottak helyre. A kolostor múzeumában görög litugrikus könyveket is őriznek. Ezeket a könyveket a kolostorban készült, részben óbolgár kéziratok, valamint bolgár prédikációk íveivel kötötték be. A múzeum kincsei között apró fafaragványok, arany- míves tárgyak, vésett nemesfém kegyszerek, a XVIII. századból származó rézmetszetek találhatók. Az arany- mívesség legrégibb és legértékesebb darabja az az aranyból és ezüstből ‘készült páncéling, amely az egyik antik templomi ikon alakját díszíti, és a grúz nyelvű felirat szerint a 1311. évből származik. Album a Hortobágyról WMM modemül és szépen, re- HÜ mek technikával meg- |jgS|p formált és közreadott iff- « fényképek mestere akárfhia Petőfi Üti leveleihez, táj leírásaihoz teremtett volna korszerű dimenziójú „képírásokat”, Kapocsy György kamerája és látásmódja a töretlen valóságból szinte álmodozásaink színhelyét teremti meg: a „Hortobágy mellyékének” (ezúttal így a folyóra gondolhatunk) adott és eleven, ébren felejtett és megőrzött környezetét. Erőket őrző és erőteljes pusztai világ bontakozik tudatunkban az album képei nyomán, a látszólag kietlen környezetben láthatón eleven, sorsukat örömmel és töretlenül vállaló emberek, állat- és növényvilág. A Hortobágy 1973 óta inkább „visz- szaformált” Nemzeti Park lett, Rakonczay Zoltán, a szűkszavú bevezető írója kitűnően tájékoztat a tájak múltjáról és jelenéről, eleven létéről és feladatairól. A fényképész egy idegenforgalmi nevezetesség valóságát mutatja be, de nem csupán a „bellevüket”, egy kimért tempójú túra megállóhelyeit. Inkább a puszta eleven és töretlen életét, a képeken a látványból valóság kerekül. Már az első „nagy totál” sem csupán az igézeteset állítja elénk: a vizes és sáros, zsombékos és szdttyós végtelenben egy kemény akaratú és erős, kitartón szívós szarviasmarhacsapat tart át a mezőn: a puszta tán igazi képének igazi gyermekei. Utóbb a megnyugtatón csak fényképezőgéppel „vadászható” világ itteni átutazói és otthonosai: vörös- és kanalasgémek, kékvércsék és nyári lúdak, réti héják és kócsagok (a sor bőséggel folytatható); a kormos vagy fekete szárnyú és fattyú szerkőknek, a székicséreknek már a neve is elandalít. Hogy aztán a tájformákban andalod- junk tovább: a lefényképezett délibáb nemcsak a mesékben elevenül, emberek harcolnak a vízzel és a fagy- gyai, a hőség és szárazság tü- zével a további felvételeken, bizonnyal így a valóságban is. Majd házak nádtetősen, pusztai és háziállatok, pusztai emberek a színes világú kamera előtt, a pödrött szarvú racka, a magyar szürkemarha és a kormos bikák méltó istápolói és kemény társai. Lovászok, lovak és ménesek, porzik a száraz föld a gé- meskút körül. Megannyi élet és sors, megannyi portré elgondolkodta- tón. Záradékul szinte a hídi vásár színpompás forgataga, rövid életű panorámája a ki- lenclyukú híd maradandósá- ga körül, a csárda átutazó vendégei és a pusztaiak, hogy aztán a következő lapokon átadják helyüket ismét a természet változó jelenségeinek, értékőrzőn is változó lakóinak a napjárás és az évszakok elevenítő erői szerint. A fényképek nem csupán felmérők és szépek, egyben egyféle természetközelség, együttérzés és együttélés színes bizonyítékai. Kapocsy György valóban az ellentétek eleven pusztai világát teremtette meg a 153 színes felvételen, a képeket nézve mindenki találhat kedvére valót. De a többiek felett is elgondolkodhatok: a látványok akár hitét is növelhetik. A hóban száguldó ménestől erőt is merít: szépség és szellem egyaránt ébredhet a látványok nyomán, A képsorok nemcsak annak bizonyítékai, hogy a puszta leginkább a maga valóságában „hasznosítható”, de szimbolikus és szellemi tartalmaikban is. Jelent és a képzeletbeli múltat idézőn egyaránt. Az album így nem csupán egy újabb a korábbiak után, de szándékaiban és szellemében talán a legeredetibb. Szívesen ajánlom az emberhez méltó gondúak elé: még az októbervég fátyolos ködének vízcseppes pókfonalán is Petőfi és Arany szellemével, megőrzött verssoraival találkozik. Legtisztább énjével talán. Múlt és jelen, erő és szépség, nyugalom és küzdelem, állandóság és változás egyként lebeg a cserények és a tatárjuhar, a sziki őszirózsa és a réti zörgőfű, netán a sóvirág körül. Főként az itt élők szívén: példának állíthatók. Eleven világot tárnak elénk a mesteri felvételek — szel- lémükkel és látványértékeikkel egyaránt. (Corvina Kiadó) BODRI FERENC Két papagájos kompozíció Kerékpárosok
