Tolna Megyei Népújság, 1981. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-14 / 11. szám
e népújság 1981. január 14. A Dombóvári VSE kosárlabdacsapata A dobogó bármelyik fokán végezhetnek <3c A ♦ 4 á A VILÁG LEGNAGYOBB sülyzógyArtó cégei BUDAPESTEN A Nemzetközi Súlyemelő- szövetség elnöksége, illetve budapesti titkársága szervezésében január 20-án és 21- én a világ legismertebb súlyzógyártó cégei tanácskoznak a magyar fővárosban. Képviselteti magát a Glansport- prom (Szovjetunió), York (Egyesült Államok), UESA- KA (Japán), BERG (NSZK), LEOKO (Finnország), ELEI- KO (Svédország), ELÁN (Jugoszlávia), és a sanghai súlyzógyár. (Kína). Először kerül sor ilyen találkozóra a súlyemelősport vezetői és a sportszergyártó cégek között. Korábban már felvetődött, hogy a kisebb súlycsoportok versenyzői részére más súlyzókat gyártsanak. A gyárak már kész tervekkel érkeznek Budapestre, és itt próbálják megtalálni a legalkalmasabb megoldásokat.: Dombóváron, a sportkedvelők egyre többet latolgatják az esélyeket: sikerül-e NB I- be kerülnie — a tekézők után — a DVSE kosárlabdacsapa- tának. A vezetőség a felkészüléshez, az edzések látogatásához a legmesszebbmenőkig biztosítja a feltételeket. Átmenetileg még zavarólag hat a teremhiány, Pécsen kell edzeni és mérkőzéseket játszani. Tíz napja kezdték Pécsen az egyhetes közös felkészülést, mely alatt napi két alkalommal tartottak edzést. Közben az NB I-es PVSK együttesével játszottak edzőmérkőzést, mely után Erdőst Lajos elégedett volt a látottakkal. Csapata teljesítménye kielégítette, és bizakodással várta a vasárnapi rajtot. A Bakony Vegyész együttese esélytelenül érkezett Pécsre, ők is beismerték ezt. Mindössze három edzést tartottak és a találkozó előtt szívesen kiegyeztek volna 15 —20 pontos vereséggel, mert ennél súlyosabbra számítottak. Végül — mint lapunk tegnapi számában erről beszámoltunk — majdnem meglepetés született. A mérkőzés után beszélgettünk Érd ősi Lajos edzővel, aki érthetően kissé rossz hangulatban volt. — Arra számítottunk, hogy 25—30 ponttal nyerik a mérkőzést, és végül csak egypontos győzelem született. Minek tulajdonítja ezt? — Tudom, arra gondolnák ilyenkor, hogy a játékosok élbizakodottak. Véleményem szerint nem. Az első félidőben nem volt komolyabb probléma, de az ellenfél olyan felszabadultan játszott, ahogy csak egy esélytelen tud. És amikor látták, hogy tulajdonképpen esélyessé léptek elő,, annyira feljöttek, hogy tényleg nehéz győzelem született. — Tulajdonképpen hogy áll az NB II-ben a bajnokság, hányadik a Dombóvár? — A mezőnyt a Kaposvári SÁÉV vezeti. Nékik három pont az előnyük velünk szemben. A második helyen az Universitas PEAC áll, velük szemben két pont a hátrányunk, míg a Táncsiccsal szemben egy ponttal vagyunk lemaradva. Eddig 31 mérkőzést játszottunk, huszonötöt megnyertünk, 6 mérkőzést veszítettünk él. Négy esetben idegenben, kétszer hazai pályán maradtunk alul. — Tehát lényegében három pont a dombóváriak hátránya az első helyezettől. A szurkolóik azt várják, hogy a csapat bajnokságot nyerjen, NB I-be kerüljön. Reális ez az igény? — Előbb röviden talán a csapatról. Az állóképessége a játékosoknak jó, tudnak küzdeni. Ugyancsak elfogadható a játékosok rugalmassága, gyorsasága. Technikai fejlettség tekintetében egy-két kivétellel kielégíthető a fel- készültségük. Természetesen az elkövetkező hetekben a tedhnikai képzést fokoznunk kell, de javulni kell a lepattanó labdák megszerzésében is. Csapatunk eddig nem tartozott a mezőny legmagasabb együttesei közé. Pálvölgyivél azonban az átlagmagasságunk megfelelő. Mindezek figyelembevételével a szakvezetés és a játékosok egyöntetű véleménye, hogy dobogón végzünk. Hogy melyik fokón, azt nehéz lenne most megmondani és talán felelőtlenség is. A sportban minden lehetséges. Könnyedén nyerhetünk a legnehezebb ellenfelékkel szemben, ugyanakkor Veszíthetünk váratlanul. Any- nyi bizonyos; valamennyien azért dolgozunk, hogy a dombóvári szurkolóknak izgalmas, jó kosárlabda-mérkőzéseket biztosítsunk. Igaz, pillanatnyilag Pécsen kell játszani — mivel nincs megfelelő terem Dombóváron —, de áprilistól ismét szabadtéren küzdünk és ősszel, mire beköszönt a hideg, esős idő, már lesz termünk. Erre biztosíték az a határtalan sportszeretet, mély Dombóvár város vezetőit jellemzi, s a DVSE hozzáértő szakvezetése — mondotta a kosarasok edzője, Erdosi Lajos. — kas — Szép, mert sportol — mondták hajdan a csinos hölgyekről. Hát persze, elvégre a sport csodát tesz a testtel, formálja, alakítja, harmonikus lesz tőle a mozgás, egyenes a tartás. Egyszóval a sport a szépség kulcsa. A megállapítás ma már némiképp sántít. A tagbaszakadt súlylökőnő, a .csontvázzá aszalódott futólány, a töpörödött tornász-amazon külleme merőben távolesik a női szépségideáltól. Ha akadnak is kivételek, az összkép elszomorító, már-már riasztó. Szép, mert sportol?... Az a bizonyos szépség elkallódott valahol a nagy eredményhajhászás közepette. Az áhított cél ma már nem a nőiesség, a szépség, hanem a szupercsúcs, az extrateljesítmény. Persze, kiugró eredményt ma már egyre nehezebb elérni, egyre többet kell áldozni érte, s ez az áldozat a legtöbb esetben a nőiesség, sőt — az egészség. Bárhonnan is nézzük, a couberten-i eszme — Nem a győzelem, a részvétel a fontos — már réges-régen a múlté. Hiszen ha nem így lenne, akkor ma megannyi sudár görög szobor sétálna az utcákon... S mi a valóság? Kialakult a lombikban tenyésztett, vitaminkoncentrá- tumokkal táplált, hormonkezelt sportolóréteg. És amíg a férfiversenyző legtöbb esetben „csupán” az egészségét veszélyezteti, addig a gyöngébbik nem képviselői nőiességüket is kockára teszik. Tovább rontja a helyzetet, hogy a nők ma már egyre újabb területeken kapcsolódnak bele a sportba. Kiharcolták már, hogy legyen női öttusa, női maratoni futás (!), női karate, stb... Rosszul értelmezett egyenjogúság ez, kétes értékű siker. No, persze, a sport, a mozgás önmagában még nem termel ki nőietlen nőket — csak éppen mértékkel kell űzni. Az úszás például kifejezetten ajánlott testedzési forma a küllemére adó nő számára, ám ha a mai követelmények mellett valaki a csúcsra tör, bajnok, rekorder akar lenni, a szó szoros értelmében megnézheti magát... (Űjfent tisztelet a kivételeknek.) Szerencsére azonban akadnak olyan sportágak is, amelyeknek űzése még a legmagasabb szinten sem jár a nőiesség, a szépség elvesztésével. Ilyen például a ritmikus sportgimnasztika (korábbi nevén: modern gimnasztika, még korábbi elnevezéssel: művészi torna) és a műkorcsolyázás. Miután ezekben a sportágakban az eredményesség — egyebek mellett — a külalak függvénye is, az edzésmódszerek még véletlenül sem tartalmaznak nőietlen elemeket. A szépség itt alapkövetelmény. Az eredményét javítani kívánó versenyzőnőnek egyre szebben, vonzóbban kell előadni bemutatóját. Nem véletlen, hogy a moszkvai olimpját megelőző kongresszuson a nemzetközi sportélet vezetői úgy határoztak, hogy olimpiai rangra emelik a ritmikus sportgimnasztikát. Los Angelesben tehát már egy nőies női sportág is porondra lép az érmekért. (A műkorcsolyázás már réges-régen elérte ezt a sikert.) Éles határt, persze, nem lehet húzni sem a sportágak nőiességi fokát illetően, s az serlV szögezhető le egyértelműen: meddig számít mindez a szépséget fejlesztő testkultúrának, s mikor csap át eredményhajhászattá... Egy bizonyos: saját szenzációéhségünknek köszönhetjük, hogy ma már egyre kevesebb nőies sport akad... PILHÁL GYÖRGY Fedettpályás verseny Dombóváron került sor a DVSK atlétikai szakosztályok fedettpályás versenyének I. fordulójára, melyen csak azok az atléták indulhattak, akik nem sportolnak társadalmi egyesületben. Az erőviszonyok elég kiegyensúlyozottnak bizonyultak azzal, hogy mindegyik, iskolának sikerült valamelyik versenyszámban győzni. Ötös csapatok mérték össze tudásukat versenyszá- monként. Fiúk: magas csapat: 1. 505. sz. Szakmunkásk. 150,2. Bonyhádi Petőfi Gimn. 146, 3. Dombóvári 516. Szakmunkásk. 143 cm átlaggal. Helyből hármasugró, csapat: 1. Bonyhádi Petőfi Gimn, 745,4, 2. Szekszárdi 505. Szakmunkásk. 711,8, 3. Dombóvári 516. Szakmunkásk. 696,6 cm átlaggal. Medicinlabda-dobó, csapat: 1. Dombóvári 516. Szakmunkásk. 875,4, 2. Bonyhádi Petőfi Gimn. 853,2, 3. Szekszárdi 505. Szakmunkásk. 828,6 cm átlaggal. Lányok: helyből távol, csapat: 1. Sz. Garay 196, 2. Sz. Eü. Szakközép. 193,4, 3. Bonyhádi Petőfi 189, 4. Dombóvári 516. Szakmunkásképző 177,2 cm átlaggal. Magas, csapat: 1. Sz. Garay 133, 2. Sz. Eü. Szakközép. 130, 3. Dombóvári 516. Szakmunkás- képző 119, 4. Bonyhádi Petőfi 117 cm átlaggal. Medicinlabda-dobó csapat: 1. Sz. Eü. Szakközép. 690, 2 Bonyhádi Petőfi 683,6, 3. Sz. Garay 678,2, 4. Dombóvári 516. Szakmunkáik. 613,8 cm átlaggal. Atlétika, 1980. V. Sajnos, gátfutásban elmaradt a várt fejlődés. Walla- cher és Gotrián javított ugyan eredményein, de fejlődésük üteme lehetett volna dinamikusabb. Igazi gátfutó rajtuk kívül nem található a listákon. Akadályfutóink viszont mindhárom versenyszámban fejlődtek és eredményesnek bizonyultak magasabb szintű versenyeken is. Mindkét versenyágra elmondható, hogy jószerivel Szekszárdra koncentrálódik, és ezért kell örömmel üdvözölni a Tolnai VL ez irányú törekvéseit, miszerint a gátfutást kiemelten kezelik. Ez mind a női, mind a férfi gátfutó listán meglátszik. 110 m gát (99): 16,4 Szau- ter László (Szekszárd), 17,1 Gergely Pál (Bonyhád), 18,0 Musch Zoltán (Bonyhád), 20,2 Bareith Attila (Bonyhád). 110 m gát (91,4) kézi mérés: 15,1 Gotrián József (Szekszárd), 16,3 Katona András (Szekszárd), 16,9 Burján István (Tolna), 17,1 Pálinkás Gábor (Tolna), 17,4 Vanya Sándor (Bonyhád), 17,5 Lamuth Jakab (Szekszárd), 18,3 Nedók Pál (Szekszárd), 18,4 Lázár Tamás (Szekszárd), 18,4 Papp Gyula (Dombóvár), 18,4 Gyu- lánszky Zsolt (Bonyhád). Elektromos mérés: 15,19 Gotrián József, 16,69 Katona András, 18,01 Győri Gábor, 18,04 Lázár Tamás (mind Szekszárd). 300 m gát (91,4) kézi: 41,2 Gotrián József (Szekszárd). Elektromos: 40,75 Gotrián József (Szekszárd). 300 m gát (76,2) kézi: 40,4 Gotrián József (Szekszárd), 43,2 Pálinkás Gábor (Tolnai VL), 44,2 Gyulánszky Zsolt (Bonyhád), 44,5 Steinibach Zsolt (Tolna), 44,6 Burján István (Tolna). Elektromos: 40,30 Gotrián József (Szekszárd). 400 m gát, kézi: 56,3 Wal- lacher Gábor (Szekszárd). Elektromos: 56,23 Wallacher Gábor (Szekszárd). 3000 m akadály: 8:36,2 Balogh Gyula (Szekszárd). 2000 m akadály: 5:30,0 Balogh Gyula (Szekszárd), 6:19,9 Molnár Sándor (Szekszárd). 1500 m akadály: 4:24,7 La-' muth Jakab, 4:26,4 Turnac- ker Géza, 4:32,0 Gallusz Tibor, 4:42,2 Farkas István, 4:45,0 Taibl József, 4:45,0 Tusa Péter (mind Szekszárd), 5:10,7 Nagy Csaba (Dombóvár). Asztalitenisz A megyei asztalitenisz-szövetség mellett működő minősítő és versenybíró-bizottság elkészítette az 1981-es évre érvényes kiemelési listákat. Valamennyi korosztályban a sorrendet elsősorban az országos kiemelési lista eredményei alapján hagyta jóvá a bizottság. Mint a szövetség vezetői közölték, első alkalommal fordult elő, hogy az újonc korosztályban nem találtak hatnál több fiúversenyzőt, akinek teljesítményét értékelhették volna. A megyei szövetség listája így fest. Felnőtt nők: 1. Bolvári Ildikó, 2. Balogh Ilona, 3. Bízó Mária, 4. Dudás Ibolya, 5. Kiss Anikó, 6. Bolvári Katalin (mind Tolnai VL), 7. Schäffler Zsuzsa (Szekszárdi Szöv.), 8. Mack Erika (Sz. Szöv.), 9. Kaiser Ágnes, 10. Bátorfi Csilla, 11. Rencz Rita, 12. Pata Erika, 13. Pata Teréz, 14. Bódiss Anikó (mind Tolnai VL), 15. Balics Katalin (Sz. Szöv), 16. Link Judit (Tolnai VL). Felnőtt férfi: 1. Németh Zoltán (Tolnai VL), 2. Sáth Gyula (Tolnai VL), 3. Holtz János (Sz. Szöv.), 4. Kerti Csaba (Tolnai VL), 5. dr. Bátorfi István (Tolnai VL), 6. Memyei Károly, 7. Kizakisz Georgiosz, 8. Vincze András, 9. Kocsis János (Sz. Szöv. valamennyi), 10. Pelczer Ferenc (Tolnai VL), 11. Barsai Gyula (Nagykónyi), 12. Papp István (Nagykónyi), 13. Tauker Tamás (Tolnai VL), 14. dr. Iván Gyula (DVSE), 15. Fekete Péter (Dunaföldvár), 16. Steinbach Rajmund (Duna- földvár). Ifjúsági lányok: 1. Bolvári Ildikó, 2. Bolvári Katalin (Tolnai VL), 3. Schäffler Zsuzsa (Sz. Szöv.), 4. Kaiser Ágnes (Tolnai VL), 5. Bátorfi Csilla, 6. Rencz Rita, 7. Pata Erika, 8. Pata Teréz, 9. Bódiss Anikó (mind Tolnai VL), 10. Balics Katalin (Sz. Szöv.), 11. Link Judit (Tolnai VL), 12. Hodász Klára (Sz. Szöv.), 13. Horváth Edit, 14. Ódor Edit, 15. Csele Gyöngyi, 16. Mencző Andrea (Sz. Költségv. mind). Ifjúsági fiúk: 1. Kocsis János (Sz. Szöv.), 2. Kizakisz Georgiosz (Sz. Szöv.), 3. Tauker Tamás (Tolnai VL), 4. Kerti Csaba (Tolnai VL), 5. Rottler Antal (Tolnai VL), 6. Steinbach Rajmund (Dunaföldvár), 7. Horváth Dezső (Dunaföldvár), 8. Pi- risa József (Tolnai VL), 9. Iván Gyula (DVSE), 10. Teleki Zsolt (Nagymányők), 11. Nemecskó Viktor (Tolnai VL), 12. Krausz Zoltán (Tolnai VL), 13. Csiolta László (Tolnai VL), 14. Teleki Attila (Nagymányők), 15. Szabó Péter (Sz. Szöv.), 16. Kilián Péter (Sióagárd). Serdülő lányok: 1. Bolvári Katalin, 2. Pata Erika, 3. Kaiser Ágnes, 4. Bátorfi Csilla, 5. Bódiss Anikó, 6. Rencz Rita, 7. Pata Teréz (valamennyi Tolnai VL), 8. Horváth Edit (Sz. Költségv.), 9. Mencző Andrea (Sz. Költségv.), 10. Krausz Andrea (Tolnai VL), 11. Bakó Gabriella (Tolnai VL), 12. Kappel Gabriella (Sz. Költségvetés). Serdülő fiú: 1. Pirisa József (Tolnai VL), 2. Nemecskó Viktor (Tolnai VL), 3. Iván Gyula (DVSE), 4. Krausz Zoltán (Tolnai VL), 5. Teleki Attila (Nagymányők), 6. Kilián Péter (Sióagárd), 7. Bősz Péter (Sz. Szöv.), 8. Varga Péter (Sz. Szöv.), 9. Pata László (Tolnai VL), 10. Szabó Béla (Tolnai VL), 11. Fábián Sándor (TÁIÉV), 12. Link Péter (TÁÉV). Újonc lányok: 1. Bátorfi Csilla (Tolnai VL), 2. Kappel Gabriella (Sz. Költségv.), 3. Wittinger Jolán (Tolnai VL), 4. Link Edit, 5. Strich Szilvia 6. Gombkötő Erzsébet, 7. Szűcs Andrea, 8. Gombkötő Ildikó (mind Tolnai VL.) Újonc fiúk: 1. Nemecskó Viktor (Tolnai VL), 2. Bősz Péter (Sz. Szöv), 3. Varga Péter (Sz. Szöv.), 4. Ulrich Tibor (Tolnai VL), 5. Pataki Zsolt- (Nagymányők), 6. Lampek Péter (Tolnai VL). Ökölvívás A Magyar Ökölvívó Szövetség hivatalos közlése szerint a Paksi SE szakosztályának 11 válogatott kerettag versenyzője van a három korcsoportban. Ifjúsági: Árvái Rudolt, aki az IBV keretének is tagja, Orbán István, Dorogi László, Herbst Zoltán, Trapp Ferenc, Erős Lajos. Junior: Erős János. Felnőtt: Nyíri László, Magyar István, Némedi Imre, Dudás Mihály. . Tessék választani! niőíes-e a női sport?