Tolna Megyei Népújság, 1981. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-10 / 8. szám

1981. január 11. ^ÉPÜJSÁG 11 Világnézet az iskolapadban Nemcsak a tanuló, de a világnézeti nevelés is iskola­padba ül naponta. Együtt nőnek fel; gyermekben a vi­lágnézet — világnézetben a gyermek. A kibontakozó személyiség számára az iskolai, az otthoni, valamint az őt körülvevő „kinti" környezet hatása alapozó jelentősé­gű lehet. Ezért fontos, hogy ezek a hatások — noha gyakran ellentétes természetűek — a tanulókban egy­séggé rendeződjenek. A sokféle meg sokszínű tanítás és tapasztalás közt felismerjék a meghatározót: a törvény- szerűséget. A családi otthon, valamint a lakóhelyi, városi, falu­si közélet hatásai zömmel spontánul érik a gyerekeket. Az élet „tanításaként” érzékelik. Az iskola az egyetlen hely, ahol a gyermekek világnézete szakszerűen és szer­vezett körülmények között formálódik. A világnézeti nevelés az iskolában, mondhatni, gyer­mekcipőben jár. Az új nevelési és oktatási dokumen­tumok újszerű része az „alapelvek”, melyekben körvo­nalazódik, hogy a világnézeti nevelésnek az iskolai élet egészét át kell hatnia. Nevezetesen: a tanítási órákat, az iskolai közéletet. (Természetesen az iskolakapun túli életet is.) Mindez alapkövetelmény. Ám, hogy az iskola szava és keze „elkíséri-e” a tanóráról szabadult gyereke­ket, és ha igen, milyen érzelmeket — magatartásokat vált ki belőlük? — az már a gyakorlat alapkérdése. Az élet visszakérdezése. Meghallgattam néhány beszámolót, melyek párt­fórumon meg pedagóguskörben hangzottak el, de ezek többnyire a „legyen” — és nem a „van” problémáival foglalkoztak. Azt hiszem, felesleges magyarázni, hogy sokkal izgalmasabb, sőt sokkal hasznosabb lenne a vi­lágnézeti oktatás eredményeit és kérdőjeleit (hatását, ellentmondásait, a gyermeki élet színtereinek sokféle „tanításait” számba véve) elemezni, értékelni. Megvizs­gálni: az iskolapadba ültetett világnézet hogyan oktat, hogyan nevel? Első alapkérdés: iskolai tantárgy-e a világnézeti isme­ret? Avagy maga az egész iskola?! Szelleme, közélete, emberi (egyben pedagógusi és tanítványt) kapcsolatai. Az említett dokumentumokból köztudott az a felfogás, hogy a marxista—leninista világnézet egyszerre tudás, érzelem, meggyőződés és cselekvés egysége. Tehát olyan ismeretanyag, melynek katedráján két tanító áll: a pe­dagógus és az élet. A mindennapokban (iskolaiban, ott­honiban, utcaiban) létezik a tanuló, s ez kötelező „tan­tárgy” számára, a gyermeki világszemléletre meggyő­zően hat. Tehát nem elég a nagy elméleti kérdésekben egészséges szocialista szemléletet nyújtani, épp ilyen fontos (sőt általános iskolásoknál talán hatékonyabb) a mostani élet társadalmi, közösségi, emberi kérdéseire is reális, mérlegelő magyarázatot adni. Az osztályfőnöki óra tantervében korunk forradalmiságáról a következő megállapítás szerepel: „Á hazánkban folyó forradalmi, társadalmi átalakulás további célja a fejlett szocializ­mus felépítése. A fejlődés ellentmondásának, kritikus helyzeteinek megértése. Állandó törekvés ezek feloldá­sára, megszüntetésére.” Nos, a világnézeti nevelés mind­ezt azzal szolgálhatja, ha az ellentmondásokat feltárja és okait megérteti — nem pedig elhallgatja. Mert ameny- nyiben az iskola elhallgatja a társadalmi gondokat, új­fajta kettős nevelés alakulhat ki. Éspedig az: míg a vi­lágnézeti oktatás az új, szocialista élet örömeit zengi, addig a családi otthon a megélhetés nehézségeit pana­szolja. A történelmi szemléletnek nemcsak a múltat meg a jövőt kell befognia — nélkülözhetetlen része a jelen dolgainak ismerete is. A kettős nevelés (családban, il­letve iskolában) régi gondja — vallásos meg a materia­lista szemlélet — mellett új tartalmú kettős nevelés lép előtérbe: az hogy a mindennapi nehézségek családi is­mételgetése a gyerek szeme elől elfedi a lényeges tár­sadalmi mozgások irányának és törvényszerűségeinek látását, ha az iskola mindezt nem magyarázza meg. A családból hozott szemlélet „mindennapiságnak” ko­molyan vevése a világnézeti oktatás során azért is fon­tos, mert ezáltal válik- személyessé az a „tantárgy”. A világnézeti ismeret így kerül közel a tanuló benső én­jéhez, s válhat majd emberi magatartásának és tevé­kenységének szabályozójává. A világnézeti nevelés az egész személyiség formálá­sát célozza. A pedagógusnak egyfelől minden szaktan­tárgyban, másfelől minden cselekedetében, megnyilvá­nulásában kifejezésre kell juttatnia a szocialista világ­nézeti tartalmat. Különösen ez utóbbi jelent nehéz fel­adatot. Mert a személyes magatartás olyan „lecke”, amit nem lehet könyvből felmondani — azt csak élni lehet! BALOGH ÖDÖN Védett könyvtárak Csokonai műveit gyűjti Vargha Balázs Csokonai- kutató otthonában egész szo­bát töltenek meg a könyvek. A „könyvtárteremben” íróasz­tal és kényelmes karosszék, no meg kéziratok várják gaz­dájukat, aki az alkotás órái­ban ide húzódik vissza. Itt a könyvek a kollégák, a ben­nük megbúvó adatok pedig a munka ösztönzői. Hogyan le­hetséges, hogy e könyvek nem a szabad idő eltöltésének esz­közei vagy a bibliofil szenve­dély csillapítói? Egyszerű a válasz! Ez a szobányi kötet ugyan szórakozást is nyújt, de — lévén nagyrészt Cso- konai-irodalom vagy Csoko­nai életéhez, munkásságához kapcsolódó kiadvány — első­sorban munkaeszközként funkcionál. — Sikerült-e Csokonai műveinek valamennyi kiadá­sát összegyűjtenie? — Csaknem teljes a gyűj­teményem, de arról már le­tettem, hogy a hiányzók mindegyikét megszerezzem. Vannak olyan Csökonai- kiadványok, amelyek — sze­rintem — sohasem kerülnek elő. De, bár hallatlan élmény fölhajtani egy-egy mű első kiadását, számomra talán en­nél is izgalmasabb, ha rejtett Csokdnai-vonatkozásokra bukkanok. » — Hogyan is kezdődött ez a könyvgyűjtő szenvedély? — Nem vagyak könyvgyűj­tő, s nem is akartam az len­ni soha. Könyveimet nem értékükért gyűjtöm, hanem a munkámhoz kellenek. Igaz, akkor még nem foglalkoztam irodalomtörténettel, amikor debreceni diák koromban szert tettem az első Csokonai- kiadványra. Szert tettem, mondom, mert nem állítha­tom, hogy megvásároltam. A könyv ára 40 pengő volt, s ekkora „vagyonnal” én nem rendelkeztem. De Bertók úr, az antikvárius hitelbe is oda­adta. Hamarosan elkerültem Debrecenből, és mikor a fel- szabadulás után ismét össze­akadtam Bertók Lajossal, ő már nem foglalkozott könyv- kereskedéssel, egyetemi tanár volt és lektor. Hát így került hozzám ez az 1805-ben ki­adott, Alkalmatosságra írt versek című kötet, amelynek külön érdekessége, hogy a beírás szerint Csokonai ba­rátjának és művei kiadójá­nak, Márton Józsefnek, a tu­lajdonát képezte. Később könyvgyűjtőkkel is­merkedtem meg, akik elad­tak, illetve aukciókon vásá­roltam. Néhány könyvet édesapám könyvtárából örö­költem, a Dorottya-példá- nyom pedig Örkényé volt, aki Hubay Miklósnak aján­dékozta, ő pedig nekem adta, mondván, hogy Csokonai az én területem. — Érdekességként készítet­te az asztalra Gessner mű­vének Kazinczy-fordítását, az Idylliumi című kötetet. Ho­gyan került ez a könyv a Csokonai-gyűjteménybe, hi­szen — tudtommal — nincs kapcsolat e mű és Csokonai életútja, alkotásai között? — Látszólag valóban így van, csakhogy ez a példány Csokonai egykori diákjáé, Hatvani Gál Lászlóé volt, akinek segítségével — és Tol- dy Ferenc közreműködésével — a fennmaradt Csokonai- kéziratok az Akadémiai Könyvtár kézirattárába ke­rültek. De nem ez az egyetlen, rej­tett Csokonai-vonatkozást tartalmazó könyvem. Néhány éve vettem például egy, diá­kok verseit és prózai írásait tartalmazó, Öröm-ünnep cí­mű kötetet. Ez a könyvecske az egyetlen hiteles forrása Csokonai egyik anekdotájá­nak. Vagy a Kovács József fordította Éneás! E mű ma­gyar tolmácsolója kötete ki­adását megelőzően Debre­cenben tanított. Az .Éneás elő­szavának megírását 1799-re tehetjük. Ez idő tájt Csoko­nai fizetés nélküli segédtaní­tóként nyomorgott Csurgón, de Kovács József büszkén ír­ja: „így gyakorlottam, én haj­dan az én Tanítványaimat; és nem ditsekedem, hanem tsak mások’ ítéletét* mondom, ha azt mondom, hogy igen sok­ra vittem sokakat közzülök. Egy azzok közzül V. Csoko­nai Mihály, a’ kit szép mun­káiról jól esmér a’ Magyar Közönség.” — Vajon a könytárszobá- ban sorakozó folyóiratkötetek is összefüggésbe hozhatók Csokonai életművével? — A régi lapokban a Cso­konai műveiben szereplő kor- történeti adatok eredetijét keresem. Az özvegy Kamyó- né, s az két szeleburdiak cí­mű komédiában például sze­repel egy boltossegéd, aki a napóleoni háborúk híreit igen furcsa módon „magya­rázza”: a hadvezéreket a vá­rosok nevén szólítja, a váro­sokat pedig a hadvezérekről nevezi el. Ezt a zűrzavart csak egy korabeli folyóirat­kötet haditudósításainak a segítségével tudtam megfej­teni. Természetesen megta­láltam volna ezt az újságot a nagykönyvtárakban is, de szaporábban lehet dolgozni, ha csak a polcig kell elmenni. — Hány kötetet számlál ez a gyakran forgatott gyűjte­mény? — Őszintén szólva, sohase számoltam és remélem, még jó pár évig nem is lesz rá időm! Annyi adatot rejtenek ezek a könyvek, hogy előbb az elbújtatott kincseket kell a Csokonai műveit kedvelők elé tárnom. Mit rejteget még számunkra Vargha Balázs állománya? Többek között az egyik legkorábbi, Toldy Ferenc tollából szár­mazó, kéziratos formában fennmaradt szerzői jogi értekezést egy borítólapon, valamint az úgynevezett Debreceni Gram­matika azon becses darabját, amely Kassai Józsefnek, a 19. század egyik legjobb nyelvészének bölcs kritikai megjegyzéseit őrzi. „Nem is vagyok illetékes e mű birtoklásában” — sze­rénykedik búcsúzóul a tulajdonos, aki nemcsak Csokonaival és a hozzá kapcsolódó alkotókkal, művekkel foglalkozik. Érdeklő­dése a 16. és 17. század irodalmára és a nyelvészetre is ki­terjed. MÁTRAHÁZI ZSUZSA Műhelytitkok Nos, korántsem valamifé­le szakmai intimitásokról 'ki. vánja tájékoztatni a kíváncsi lapozgafóti a Corvina Kiadó Immáron tízéves albumsoro- zata, inkább és feltehetően a nagyobbacska, a képzőművé. szét ágazataival és valóságos „műhelytitkaival” ismerkedni vágyó, érdeklődő gyermekek számára született. Talán irá­nyít is, de az ismereteket mindenképpen bővítheti. Bár sejtésem szerint (magamról ítélek így) a 13—15 albumocs- kát inkábtf a felnőttek veszik és forgatják: tájékozódnak és reménykednek; a „korszerű képeskönyvet” a gyerek is kézbe veszi. A sorozat minden albuma a képző-' és iparművészet egy-egy ágáról szól, bár ko­rántsem csupán „szakmai jel. legű”. Az ismertetők legke­vésbé a műfajban' megszokott és megcsontosodott hagyomá­nyokat követik: az elemzések és megközelítések már a fe­jezetcímekben rendhagyók. Az ismertetőiket inkább vallo­másoknak nevezhetnénk, hi­szen egy-egy alkotó művésze­ti ág fiatal művelői írják a szöveget, magúk válogatják a képanyagot, „vallomásértékű” miniden mondatuk és idéze­tük. És nemcsák szakmájuk históriájával, esztétikájával, gyakorlatával és lehetőségei­vel vtannak tisztában, de al­kotó lényegével is; így az oly­kor feltűnő látszólagos „rend­szertelenség”, a netán a feliz. zó szubjektivitás aligha vál­hat. a „megismerés” hátrányá­ra, a vallomásos jelleg in­kább elmélyíti a feltárt lénye­get. Az alkotó lírai vallomá­sa, a jelzett szubjektivitás szinte kötelesség lehet, leg­többjük él is evvel a lehető­séggel. így ha jói odafigyelünk, ezekből a „belülről jött elem­zésekből” nemcsak a szakma rejtelmeibe nyerhetünk be­pillantást, nemcsak az „ága­zat” történeti útját, művelé­sének és felhasználásának módozatait ismerhetjük meg, de egyidejűén a ,.szakíró” ma­gas fokú hivatásszeretetéről és „elfogultságairól” is megbi­zonyosodhatunk. Ez a kettős erény, a szakmai és emberi komplexitás jellemzi az al- bumocskák legtöbbjét, ugyan­akkor kultúrált rajzok a szö­vegben, a táblákon pedig ki­tűnő minőségű színes repro­dukciók. „Értelmes, modem fiatal­nak, lenni, és megpróbálkozni a művészet valamelyik ágával — csaknem egyet jelent...” — olvashatjuk az egyik vallo­másban, és ha az állítás kis­sé szubjektív hangúnak tűnik is, lényegével1 egyetérthetünk. Az alkotó munka ágazatai, nak, eredményeinek ás tör­ténetének ismerete, kísérlet valamelyikük művelésére az ifjúkor egyik szakaszához va­lóban hozzátartozik. A világ­ban helyét és lehetőségeit ke­reső ember joga és kötelessé, ge lehet. És bárcsak megszó­lalnának hasonló hivatástu­dattal és elmélyültséggei minden más „mesterség” hi­vatott művelői, irányokat jel­zőn és kételyeket oszlatom Akár a „pályaválasztási ta­nácsiadók” helyett. Egy kitűnő francia könyv- sorozat jut az eszembe,, amely Az ember és hivatása címet viseli összefoglalóan. A kötetekben a bicikliverseny _ zőtől az építészig és agronó- musig, a pl'akátragasztótól a magándetektívig vagy tévé­kommentátorig sokféle foglal.* kozást hivatással űző emberék szólalnak meg, közöttük film­rendező (Claúde Chabrol), de még egy király is (a jordániai Husszein), és tálán a 25. kö­tetben, Victor Vasarely, az „alkotó”. Az idézőjelek közé szorított szó arra utal, hogy Vasarely nem csupán festő, szándéka inkább egy huma- niizáltabb életkömyezet meg. teremtése lehet. ,Valahai hasonló életrajzi és vallomásgyűjtemény bizonyo­san nálunk is érdeklődést éb. resztene, sokakn'ak adhatna irányt, biztatást. Bár egy-két foglalkozástól már szívesen eltekintünk, így az uralkodóé­tól vagy a gyárosétól, a ma­gánbankárétól és így tovább. De mondjuk Vasarelyé már bizony példa lehet A képző- és iparművészek „tollán” már megszületett itt­hon is ezt a „kettős funkciót teljesítő” albumsorozat. Az építészetről Finta József (Épí­tőkockák — épületkockák), a mozaikkészítésről Granasztói Szilvia (Színes kövek művé­szete), a festészetről Karátson Gábor (A festés mestersége: Miért fest az ember?), a gra­fikai művészetekről Kováts Albert (A rajzról), Szabados Árpád (Metszés, nyomtatás), Maurer Dóra (Rézmetszés, rézkarc) és Forgács Éva (Kol­lázs, montázs) írt élményes és módfelett élvezetes vallomást. Az iparművészek közül az „ékszerműves” Péter Vladi­mir (Fémek, kövek, meste­rek), Csiba Éva (Bőrműves­ség), Szenes Zsuzsa (Kelmék és hímzések), Zákány Eszter (Agyagművesség) jellemzi „belülről” mesterségét és hi. v at ássze retet ét, a bábjátékról K'azanlár Emil, a kertterve­zésről Balogh András írt iz­galmas beszámolót. Mindany- nyian a „mesterség” jeles és ismert művelői és művészei, akik egy-egy kiállítás vagy feladat elvégzése között mint­egy pihenésül még arra is ke­rítettek magúknak időt, hogy beszámoljanak az élethivatá­sukat nyújtó szakmáról, „is­meretterjesztőn” és példa- adón. BODRI FERENC MŰVÉSZÉT Napraforgók a Vigadóban (Napraforgók vörös folttal, Napraforgók alkonyata, Bú­csú a napraforgóktól, Dráma (álló és ledőlő napraforgók), Színfoltok és vonalúk) (ha­nyatló napraforgók, friss haj. fásokkal) — címek ezek Mi- háltz Pálnak, a budapesti Vigadó Gáléi iá „összes ter­meiben” látható kiállításáról. Nemcsak ennyi képén szere­pel a délceg növény: színes grafikáinak, vegyes techniká­jú akvarelljeinek szinte kizá­rólagos szereplői a viruló; az érett vagy korosodván meg­töretett tányérrózsák. Egyik képén, egy krétával1 is kiegé. szített szép a'kvarellen híj szolgáját, a festőállványát ékesítette fel kedvenc növé­nyével a festő, mintegy pél­dázatként ezúttal is. A tra­gédiát sejtető jelenésnek egy meditáló nőalak a tanúja a kép hátterében, s egy üresen maradt karosszék a jobb szé­lén... Az egész kiállításnak jel­lemzője az elgondolkodás, a finom borongás, a néhol meg­szólaló elégilkus hang. A kiál­lított képek néhányúk kivéte­lével az utóbbi két évben szü­lettek, ami hatalmas termelé­kenységre vall. S ami méltó a csodálatunkra: a nyolcvanas éveiben járó művész terem­tette meg szűrt világukat, za­vartalan harmóniájukat. Képeinek, melyek a napra­forgók mellett leggyakrabban Szentendre ódon utcáit, há­zait, udvarait, műemlékeit idézik elénk, egységes szöve­te van, A változatosan hasz­nált tojástempera fénytelen és levegős anyagának tökéle­tes az összhangja a jobbára meleg színhatásokkal, a sár­gák, barnák, mélypirosak-vö_ rösek, s mindenneműen elő- sejlő feketék gordonkahan­gú kórusával. Kicsiny szelete a világnak az, amit festőnk képein fel­mutat, ám ezt a szeletét a mélyéig ismeri. És ismeri ön­magát is, így tudja, hogy ke­resetlen motívumaival mit tud mondani. Jelzésekkel, vall, finom utalásokkal, sohasem kinyilatkoztatásokkal, de a maga szelíd módján az egész­ről beszél. A bölcs emberek eszejárása az övé, melyben számára sosem az a kérdés, hogy hogyan fejezze ki korát, mert tudja jól, hogy a kor szelleme bennünk él, s ha magunkat híven fejezzük ki, akkor a korról is szólunk. A mai magyar festészet egyik nagy öregjének vigadó­beli kiállítása képzőművésze­ti életünk ünnepi eseménye. Akik az óév utolsó és az új esztendő elején varázslatos hatásának részesei lehettek, jó évet zártak és jót kezdtek. HEITLER LÁSZLÓ Festőállvány napraforgóval Vargha Balázs otthonában

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents