Tolna Megyei Népújság, 1980. december (30. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-12 / 291. szám
1980. december 12. NÉPÚJSÁG 5 A közművelődés kérdései Bérlettel és bérlet nélkül Messze vagyunk már attól, hogy a színházat és a hangversenytermet „szentélynek” tekintsük. Nem is az ünnepélyességet hiányolom. Inkább azt kifogásolom, hogy olykor már a színház nyújtotta élményekkel sem nagyon akarunk élni. A MEZŐGÉP Vállalat szekszárdi központjában Papp István szakszervezeti titkár kalauzol a présműhelybe. Pfeifer Jánosné szerszámosládák fogantyúját formálja behemót présgépen. Egy munkanap alatt általában 1800 darabot. Ma reggel hatkor ült a gép mellé. Most éppen az ezredik fogantyút tartja a kezében. — Mikor volt utoljára színházban? — Egy hónapja. — Vállalati bérlettel? — Természetesen — vágja rá magától értetődően. — Rendszeres bérletigénylő vagyok. Férjemmel és lányommal járunk az előadásokra. A szelvényhúzó gépen Kvanduk József dolgozik, Tolnai lakos. — Nem járok én színházba — mondja, s látom rajta, hogy indulna is vissza gépéhez. — Nincs nekem arra időm. Két-három műszakban dolgozom, aztán otthon vannak még a jószágok is. A MEZŐGÉP szekszárdi központjában és három gyáregységében ezerkétszáz ember dolgozik. A vállalat munkahelyi közművelődési bizottsága — a tömegszervezetekkel együtt — 74 színház- bérletet vásárolt. — Az első időben vagy harminc bérlete volt a vállalatnak — tá jékozhat a szak- szervezeti irodában Papp István szb-titkár. — Dolgozóink egy része beköltözött Szek- szárdra, mások autót vettek, így a színház is elérhető távolságba került. No, meg a színház iránti igény is megnövekedett. A brigádvállalásokban is szerepel a színház- látogatás. Ma már nincs olyan előadás, hogy bérletükkel ne lennének jelen a MEZŐGÉP dolgozói. Aki jegyet igényel, el is megy az előadásokra. — Úgy vettem ki szavaiból, hogy nem mindig volt így. — Régebben tényleg nem. Akkor beszéltünk azokkal, akik igényeltek bérletet, de nem mentek el. Legközelebb aztán hátrányba kerültek az igényléskor. Zentainé Arany Csilla, a vállalat munkahelyi közművelődési bizottságának titkára: — Mivel a bizottsági tagok is járnak színházba, látják, hogy kik vannak jelen az igénylők közül. — Ez egy fajta „belső ellenőrzés”? —■ Fogalmazhatunk így is. Papp István fontosnak érzi, hogy elmondja: — Komoly propagandát fejtünk ki- a színházi előadások előtt. Különösen a drámáknál, és az operáknál. Minden alkalommal ismertetjük kivonatosan azt, ami színre kerül. Bátran mondhatom, hogy nem maradnak nyakunkon a bérletek. * — Az elmúlt tíz évben fejlődött a szekszárdi és a bejá- s ró közönség színházi kultúrája — mondj'a irodájában Dobos Gyula, a szekszárdi megyei művelődési központ igazgatója. — Mindjárt a Babits indulásakor egyszerre három bérletsorozat volt. Az előadásokat telt házak előtt játszották. — Akkortájt újdonságszáma ment az épület. Talán ez is összefügg a látogatottsággal. — „Haraptak” a szekszárdiak a színházra. Igaz, hogy az első években sikk lett színházba járni, ugyancsak sikk lett azzal dicsekedni, hogy „van színházbérletem”. Aztán azok, akik csak „öltözködni” jártak, az évek folyamán elmaradtak. Nagyon sok törzsbérletesünk van. Háromezer a felnőtt bérleteseink száma. — Évekig vitatott volt, hogy jó dolog-e a bérletesítés. Sokan amellett tették le a garast, hogy rossz. Mások azért nem jöttek el az előadásokra, mert úgy tudták, hogy csak bérlettel lehet járni. — Ez tévedés. Mindaddig, amíg minden szólój egy igényt ki tudunk elégíteni, nem lehet rossz e közel sem teljes bérletesítés. Nem is akarjuk teljesen bérletesíteni előadásainkat. — Előadásonként mennyi a szabad hely? — Nyolcvan-száz körül. Ha nem jön el a bérletes, akkor mi úgynevezett kedvezményes, nem helyre szóló jegyet adunk ki. Nyugodtan állítom, hogy egy-két kivételtől eltekintve — például a Marica grófnő — meg is tudja nézni az előadást az aki valóban akarja. A szólójegyeket még növelni is fogjuk. * A szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskola épületében zongora- és kürtakkordok festik alá az utcáról felhallatszó autódübörgést. Dr. Tucsni László- né, az iskola gondnoka, az Országos Filharmónia szervezője, írógépnél ül bérletekkel foglalatoskodik. — Úgy tudom, hogy visszaesett a bérletesek száma. — Az 1978—79-es év volt a csúcs. Ezután kevesebb lett. — Oka? — Kiöregszik a régi törzs- közönség, és nagyon nehéz ideszoktatni a fiatalokat. Mozgósításukra már a KISZ segítségét is kértük. — Ne nehezteljen, de meg kell jegyeznem, hogy a régi törzsközönség közül se jön el mindenki minden bérleti hangversenyre. — Van olyan vélemény, hogy visszaesett a hangversenyek színvonala — folytatja dr. Tucsni Lászlóné. — Tavaly Székszárdon hangversenyezett Kobajasi-Ken- Ichiro és Trikolidisz. Rájuk azok is kíváncsiak voltak, akik különben egyáltalán nem járnak hangversenyekre. Nem volt ritka köztük olyan sem, aki megvette az egész bérletet, aztán a világhírességek után nem jött tovább. — A fiatalokat említette. Nagy gondjuk ez? — Megyénkben húsz éve van ifjúsági hangverseny- sorozat. Én folyton azon tűnődöm, hogy hol lehet a fiatalság. Mert egyre kevesebben jönnek. Csak példaként mondom, hogy a szekszárdi tanítóképző főiskolában az elmúlt évadban még hatvan bérletes volt, most pedig csak húsz. * Lányi Pétert, a kaposvári tanítóképző főiskola szekszárdi kihelyezett tagozatának művésztanárát a bérletek számának csökkenéséről kérdezem. — A főiskolán közel 270 hallgató tanul. ön miként ítéli meg a komoly zene iránti érdeklődést? — Szerintem ez a mintegy 10 százalékos arány normálisnak mondható. Országosan ugyanez a helyzet. Pécsett is tanítok és látom, hogy ott sem nagyobb az érdeklődés. A fővárosiban sem. * Színházba járni nem kötelező, mondta vagy egy hónapja a témában jártas ismerősöm. Hangversenyre, moziba menni vagy megnézni a színházban Dosztojevszkij Bűn és bűnhődését önmagunk építéséért vállalt program. Székszárdon is. SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS Fotó: KAPFINGER ANDRÁS A megyei művelődési központ márványterme, egy előadás szünetében Népül Kilátás Vajon milyen volt a szekszárdi panoráma 1939-ben ugyan, innen? Fotó: KA. Otthon-házak Fontos dolog miatt hívtam munkahelyén egyik ismerősömet. Kollégája közölte, hogy délutános. Mivel az ügy sürgős volt, megkérdeztem, hogy van-e otthon telefonjuk. A férfihang morcosán dörmögte, hogy „honnan tudnám én azt". (Egyébként a tudakozó harminc másodpercen belül közölte az otthoni telefonszámot, ami körülbelül másfél hónapja „él".) Manapság nem kis dolog telefonnal rendelkezni, ezért csodálkoztam mód felett azon, hogy ismerősöm családjának a közelmúlt egyik igen fontos eseményéről miért nem tud munkatársa, akivel egyébként kerek nyolc esztendeje ülnek és dolgoznak egy irodában. Elképzelhetetlennek találtam, hogy ismerősöm, a beszédes asszonyság ne közölte volna munkatársaival a telefon bekapcsolását. Legfeljebb senki nem figyelt rá, senkit nem érdekelt a „téma" ... Egyre gyakoribb tünet, hogy nem törődünk egymással: nem tűnik föl, ha közvetlen íróasztal, munkapad stb. szomszédunk gondterhelt vagy vidám. Hidegen hagy bennünket baja, öröme. Idegenül bámulunk a semmibe, amikor a másik családi nehézségeiről szól, esetleg beteg gyermeke állapotáról számol be. Ilyenkor — a jobbik esetben — együttérzést mímelve bólintunk, s máris elfelejtjük az egész „históriát”. A közömbösségen okulva, legközelebb nem „terheljük" kollégánkat bosszúságainkkal, megpróbáltatásainkkal, hanem szép csöndesen mondjuk a közhelyeket, vagy átnézünk egymáson. Pedig kár, hogy a közelünkben élőkkel nem alakítunk, vagy nem tudunk kialakítani meghitt, baráti kapcsolatot. Hiszen az megszépítené hétköznapjainkat, könnyítene a gondok elviselésében. S a bensőséges munkahelyi légkör fokozná teljesítőképességünket; eredményeink — közös eredményeink — is jobbak lennének. — vhm — A lakásügyi jogszabályok korszerűsítése során most került sor először az otthonházak — nyugdíjasok háza, garzonház, szobabérlők háza — rendeltetésének, lakásaik kiutalásiénak, bérletének az általánostól1 eltérő, országos jogi szabályozására. Ebben a rendeletben összegezték és fejlesztették tovább azokat a csaknem egy évtizedes tapasztalatokat, amelyeket az országban eddig felépült 17 otthon-háznál szereztek. Az új rendelet előkészítésével egyidőben az ÉVIM megbízására az otthon-házak különböző fajtáinak megépítésére ajánlott terveket dolgoztak ki. Rövidesen átadják a tanácsoknak az otthon-házak létesítésének és működtetésének irányelveit is. Így a következő ötéves tervben az anyagi lehetőségeikhez mérten szervezettebben épülhetnek az új otthon-házak az országban. Az elképzelések szerint várhatóan az állami lakások 10 százaléka épül fel ezekben, s így miód nyílik arra is, hogy a családösszetétél- hez jobban alkalmazkodva, az eddiginél nagyobb arányban épüljenek úgynevezett többgenerációs lakások is. Döntött a Legfelsőbb Bíróság Elváltak, kié a családi ház? A házastársak húsz évvel ezelőtt keltek egybe, de öt év múlva elváltak. Hét évvel később újból összekerültek, a régi szerelem fölújult, és ismét házasságot kötöttek. Ez sem bizonyult tartósnak, mert újabb öt év múlva életközösségük megszűnt és a válást is kimondták. Két kiskorú gyermekük az asszonyhoz került. A volt házastársak saját családi házukban laktak. Az asszony pert indított a vagyonközösség megosztásáért. Ebben kérte, hogy nyolcvan- ezer forint ellenében őt jogosítsák fel a ház magához váltására. A férj — az egyéb vagyontárgyak figyelembevételével — kétszázezer forintot követelt. Az asszony volt férje igényét százezer forint erejéig elismerte és tízezer forint értékű ingóságok kiadását is vállalta. A járásbíróság a házra a közös tulajdont megszüntette és a kölcsönös követelések elszámolása után, 140 ezer forintért azt az asszony tulajdonába adta azzal, hogy az összeget kilencven nap alatt köteles megfizetni. Az ítéletet a megyei bíróság helyben hagyta. Nyolcvanezer forint kifizetése után, fennmaradó tartozásának huszonnégy havi törlesztése iránt az asz- szony kérelmet terjesztett elő. de azt a járásbíróság elutasította. A jogerős ítélet és a részletfizetési kérelmet elutasító végzés ellen a legfőbb ügyész törvényességi óvást emelt, amelynek a Legfelsőbb Bíróság helyt adott, az alsófokú ítéleteket megváltoztatta, az asszonyt terhelő marasztalási összeget százezer forintra leszállította és engedélyt adott, hogy tartozását havi kétezer forinttal törlessze. Az indoklás szerint az ingatlan értékét a beköltözhe- tőségi állapot alapján állapították meg, holott tekintettel kellett volna lenniük a családvédelmi szempontokra; hogy a házasság a férj felelőtlen magatartása következtében romlott meg, továbbá, hogy gyermekeik az anya gondozásában maradtak és az ingatlanban vele együtt élnek. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a házat csökkentett értékben vette számításba és így állapította meg az asz- szonyt terhelő megváltási árat, s a hátralék részletekben történő fizetését is indokoltnak találta. SZÁZEZRET fizet A SEGÉDMOTOROS Segédmotoros kerékpáron haladt egy fiatalember a főútvonal felé. Az „Állj, elsőbbségadás kötelező!” táblánál megállt, majd újból elindult, de a jármű nem gyorsult fel, s így mielőtt a főútvonal jobb oldalához ért volna, odaérkezett egy személyautó. A vezető, hogy a balesetet elkerülje, hirtelen balra fordult. Ennek következtében a kocsi megingott, majd az árokba fordult. A vezető és utasa csak könnyebb sérüléseket szenvedett, az autó azonban javíthatatlanul tönkrement. A fiatalember ellen a rendőrség eljárást indított és az elsőbbségadás elmulasztása s a közúti közlekedés rendjének "megzavarása miatt háromezer forint pénzbírsággal sújtotta, vezetői igazolványát pedig egy évre bevonta. Ilyen előzmények után az autótulajdonos kétszázezer forint megfizetéséért a baleset idején még kiskorú kerékpáros, valamint szülei ellen kártérítési pert indított. Az ügyberí végső fokon döntő Legfelsőbb bíróság a kerékpárost havi részletekben fizetendő százezer forint megfizetésére kötelezte. Az ítélet indoklása szerint a fiatalembernek számolnia kellett azzal, hogy a már négyéves segédmotoros kerékpár nem gyorsul fel megfelelően. Csak úgy lett volna szabad fölhajtania, hogy az ott haladó gyorsabb járművek forgalmát ne zavarja. Ezt elmulasztotta, s ezzel olyan veszélyhelyzetet teremtett, ami a baleset közvetlen okozója lett. Az autóvezető azonban szintén vétkes. Kilencven kilométeres sebességgel robogott, de a jó látási viszonyok között az útkereszteződéshez érkező kerékpárost észrevehette. Bár a főútvonalon elsőbbsége volt, a KRESZ által előírt fokozott gondosság mellett, a sebességet csökkentenie kellett volna. Ezért a Legfelsőbb Bíróság, 50—50 százalékos kármegosztást alkalmazva, kötelezte a kerékpárost a százezer forint megfizetésére, de a szülőkkel szembeni keresetet elutasította. HAJDÚ ENDRE
