Tolna Megyei Népújság, 1980. december (30. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-09 / 288. szám

* Képújság 1980. december 9. Moziban Hó, minden mennyiségben Mostanában jócskán kijut nekünk a hóból. Elborított bennünket., és hogy mennyi­re, arról nemcsak közvetle­nül, hanem a tévé, a rádió és a nyomtatott sajtó segítsége­vei is naip mint nap meggyő­ződhetünk. Információs mű­sor nem múlik el, lap nem jelenik meg a hóról, időjárás­ról, útviszonyokról szóló hír­adás nélkül, kielégítve min­den ezzel kapcsolatos tájéko­zódási igényünket. Akinek még ez sem elég, beülhet a moziba megnézni a Lavina cí­mű, színes, szinkronizált ka­nadai filmet. Aztán csodál­kozva veheti tudomásul, hogy ez a mi kis közép-európai ítéletidőnk majd hogy nem csak hószállingózás ahhoz ké­pes, ami a Sziklás-hegység valóban sziklás tájain elő-elő. fordul. Ha ráadásul az ille­tőben szunnyad némi nyugait. dmádiat, elmondhatja, hogy ott bezzeg a hó is, sőt még a műhó is...! A Lavina, 'katasztrófáiilím lé­vén, természetesen a kataszt­rófával sem marad adósunk. A minden útjában állót el­söprő, betemető hógörgeteg keletkezéséről, alattomos és kegyetlen természetéről min­denesetre többet árul el, mint mondjuk egy mérsékelten si­került TiIT-előadás. És ha ehhez még hozzászámítjuk a szép tájképeket, a jól bevált — tehát nem túlságosan, újsze­rű —, filmes eszközökkel te­remtett izgalmat, talán nem bánjuk meg, hogy leszurkol­tuk a második kategóriás helyárért a pénzt. Egy kicsit gyönyörködünk a szép, színes tájképekben, egy kicsit bor- zongunk a lavina pusztítását nézve és talán néhány perc­re elgondolkodunk, látva az avatatlan beavatkozást meg­bosszuló természet hatalmas erejét. A hellyel-közzel elő­forduló üresjáratok alatt még arra is marad idő, hogy iri­gyeljük a stáb tagjait, akik­nek a forgatás idején bizo­nyára alkalmuk volt élvezni a filmben látott és — termé­szetesen csak ott — pusztu­lásra ítélt luxushotel minden kényelmét, A Lavina című katasztró­fa! ilm nem katasztrofálisan rossz, éppen csak egy picit. — gyuricza — összerakó játék Az ötlet nem új, inkább azon csodálkozhatunk, hogy csak ennyi idő után fedezték fel újra. Angol megfelelője — puzzle — rejtvényt* jelent, s ebben az esetben arról van szó, hogy egy megadott képet apró, szabálytalan lapokból kell összeállítani. A Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata most szerencsés ötlettel felelevenítette a régi népszerű játékot, s folyamato­san több összerakót hoz forgalomba, feltehetően szülők és gyerekek örömére. A játék ebben az esetben a képzőmű­vészeti nevelés szolgálatában áll, ugyanis a színes dara­bokból Szinyei Merse-, Székely Bertalan-, Brueghel-, Bara­bás Miklós-, Munkácsy-, Csontváry-képek állíthatók össze, de van olyan is, amelyikből Than Mór vagy Wágner Sándor csataképe a türelem eredménye. A legifjabb korosztály me­sefigurákat kap, de készült kártyajáték is, amely a Szép- művészeti és a Galéria anyagából válogatott, ezzel segítve elő, hogy a kártyaszenvedélyt egybe lehessen kapcsolni a művészeti ismeretterjesztéssel. A szerencsés ötletek sorozata remélhetőleg sok örömöt és hasznos ismeretet jelent a gyerekeknek, de talán a fel­nőtteknek is, akiknek ugyancsak szükségük lehet árra, hogy otthonosabbak legyenek a művészettörténetben. cs. Könyv Végh Antal: Nyugati utakon Anetta, Myrtille, Imola, Violetta, Jeanette, Evelyn, Henrietta, Edina, Emeren- cia, Brigitta, Noémi, Rita. Ugyebár kétség se fér hozzá, hogy ezek egytől-egyig köz­ismert Szatmár megyei lány- nevek és legtöbbjük a jánk- möjtlisi református eklézsia anyakönyvének matri'kulái- ban olvasható. Végh Antal útikönyvéhez ugyanis azt a formát választotta, hogy a felsorolt nevű hölgyekhez in­téz, több-kevésbé pajzán cél­zásokat tartalmazó leveleket. Ahány név és levél, annyi fe­jezet, de szerencsére a tarta­lomjegyzékben a nevek már eltűnnek és a tényleges tarta­lomra történik utalás. (Ame­rikai kisvárosok, Dohány vi­déki emberek). Valószínű, hogy az író, aki eleddig nem mint újkori Casanova szere­pelt a köztudatban, zsebnap­tára gondos tanulmányozá­sa árán válogatta az idézett neveket és természetesen ka- jánkodná akart. Névadási szo­kásainkon épp úgy, mint a külföldre utazókat már-már hagyományosan terhelő aján­dék tarhálási hajlandóságun­kon. A „Nyugati utakon” ter­mészetesen nem erről szól, hanem egy olykor félelmetes­nek, ezzel párhuzamosan azonban legalább ilyen sűrűn infantilisnek tűnő ország mindennapjairól. Végh Antal amerikás magyarok közada­kozásából jutott el az Újvi­lágba, ami elgondolkoztató ugyan, de korántsem meg­lepő. Hajlamosak vagyunk Világjáróinkat üres zsebbel útnak indítani, bizonyságul tessék például Rockenbauer Pálnak az égei-tengeri ka­landozásairól írt könyvét el­olvasni. Végh ennek a kevés­sé kellemes állapotnak igyek­szik élvezni á gyümölcseit. Olyan körökbe jut el, me­lyekbe a Pen-klubtagság aligha lehetne belépőjegy. Jobb és baloldaliakhoz, izra­eli kibucokat támogató va'k- buzgó kálvinista szövetkezeti tagokhoz, Szabolcsból jött dohánytermesztők utódaihoz, paphoz és orvoshoz. Van köz­tük rokonszenves, ellenszen­ves, távoli őshazájához hű éppúgy, mint azt látni se aka­ró, vagy több-kevésbé komp­lett bolond. Vannak akik mindent tudnak rólunk, má­sok semmit, keveset, vagy azt is roszul. Nagyjából ugyanúgy, mint mi őróluk. A „Nyugati utakon”-nak ez a megismertető oldala a legértékesebb. Stílusa már kevésbé az. Kétsége^, hogy a jasszos szleng a legalkalma­sabb módszer az olvasótábor gyarapítására. A sosem fe­ledhető szülőfalura való em­lékezésből is mintha egy kis­sé túl sok lenne. Ezek azon­ban csak apró .gyengeségek, amelyekhez hasonlót egy jó írónak meg lehet bocsátani, ha egyszer történetesen úti- beszámolót támad kedve köz­readni. A kiadó (a Gondolat) is valahogy így okoskodha­tott, amikor Végh könyvét félszázezer példányban ad ki. Szerencsére nem az utazás tizedik évfordulóján, hanem csak ,az ötödiken. O. I. Rádió A Tolna megyei főkapitány Régtől az az érzésem, hogy túlságosain is csínján bánunk a vezetőknek feltett szemé­lyes vonatkozású kérdésekkel. Természetesen eszembe se jut a háború előtti, egykor volt „társasági” lapok intiimpistás- kodásait, a Színházi Élet és Vasmacskakovácsy Szvetozár stílusát számon kérni a mai tömegkommnákációs szerve­ken. De azt sose hittem, hogy egy-egy magasabb beosztású honfitársunknak nyomban visszavonnák a kinevezését, ha történetesen közismertté válna róla, hogy bélyegéket gyűjt. A bélyeggyűjtők tábo­rában viszont minden bizony- nyál növekedne a népszerű­sége. A „nép-Szerűség” szó szerintem egyébként is értel­mezhető valahogy úgy, hogy valaki tulajdonságai, jellem­vonásai révén emlékeztet ar­ra a népre, melyből vétetett, a nép magáénak érzi, rokon- szenvet érez iránta. Elég rég­óta űzöm azonban a mester­ségemet ahhoz, hogy tudjam, maholnap az ilyen vonatko­zású kérdéséket feltenni se könnyű. Riportjaink, interjú­ink alanyai elszoktak tőlük, tán jónéven se veszik. örvendetes kivétellel szol­gált az elmúlt csütörtökön, ebéd után Rapcsányi László, aki negyedórás, pergő cseve­gést folytatott megyénk rend­őr-főkapitányával, dr. Adrián Zsigimonddal. Amihez persze partner is kellett, és jelen esetben úgy tűnt, hogy a tol­nai főkapitány és a rádiióri- porter egymásra találtak. So­ha életemben egy szót se be­széltem dr. Adrián Zsigmond. dal, de ha erre egyszer netán sor kerül, a szokásosnál való­színűleg kevesebb gátlásom lesz, mint amilyenek az átla­gos halandót egy magas ran­gú rendőrtiszttel szemben többnyire elfogják. Rapcsányi ilyeneket kérde­zett: Mióta doktor? (15 éve jogból doktorált, de melléke­sen műszaki egyetemet is végzett, meg sejthetőleg rend- őrakadémiát, de ez utóbbiról nem esett szó.) Mióta főkapi­tány? (4 éve). Honnan jött? (Bányászgyerek). Mii a hob­bija? (Időigényes hobbija nincs. így például nem pecá- zik és nem vadászik.) Milyen a természete? (Optimista — pedig már 26 éve rendőr. Az utóbbi 5 szó tőlem szárma­zik.) A 24-iből hány órát tölt hivatalában? (Nem 8-at, ha­nem jóval többet.) Milyen a súlyos bűncseléklmények fel­derítése megyénkben? (Jó. Csak egy 15 éve elkövetett gyilkosság tettese „hiányzik” mindmáig.) — Hogyan lett rendőr? (Ügy, hogy nem an­nak készült, hanem tanár akart lenni. Pártfeladatot tel­jesített, ami „nem volt egye­nes út...” Háromszor akarta < otthagyni a pályát. A habo-' zás közben nyomozó őrmes­terből rendőr ezredes lett.) — Mennyire kötődik Tolnáihoz? (Szolgálatcentrikus ember lé­tére, jól. Ügy érzi, hogy be­fogadták.) Egy-egy műsor minőségét sose a terjedelme szabja meg. Az ilyen jellegű és színvona­lú, emberközeli portrék szá­mát szaporítani kellene. Ez élvezetes volt, érdekes, jól si­került, és egész biztosan nem­csak Tolna megyében hall­gatták. ORDAS IVAN w Uj bemutatóra készül a Győri Balett Az igazság pillanata — Ceremónia és ritáulé Federico Garcia-ért címmel a színház balett-termében új bemutató­ra készül a Győri Balett. Tervezte és betanítja: Markó Iván. A premier december 12-én lesz. A képen: Kiss János, Bombicz Barbara és Greiner Eva. TV-NAPLÓ Kultúra és környéke Mit szépítsük, nem jól kezdődött ez az este. A Royal Varieté gála ’77, amit a királynő is megtisztelt jelen­létével, tíz perc után csak bágyadt unalmat keltett, s legföljebb arra szolgáltatott példát, hogy az úgyneve­zett szórakoztató ipar a csatornán túl is dlyian vüliág- színvonalat képvisel, amit inkább a közönség csökkenő igénye, mint a minőség határoz meg. Próbáljunk szerencsét inkább Monori Lilivel, aki a második műsorban vallott önmagáról, De miért ez a szenvelgő hang, miért ez az egyre divatosabbá váló, vi­lágot átfogó fájdalom és kiábrándultság? A boldogta­lanság a sikkhez tartozik, s Monori Lili úgy beszélt éle­téről, pályájáról, mlint egy talált tárgyról, ami éppen a kezaügyében van, s majd csak jó lesz valamire. Nem is mindig értettük... Sietve visszakapcsőltlunk hát a Stúdió ’80 adására, ami a Televízió kulturális hetilapja, most indult, s kez­deti botlásait is együttérzésünk kíséri, mert valóban nagy szükség van egy látható hetilapra. A közvetlen előzmény inkább zavarba hozott: de a Jancsó—Hernádi különszámiról másutt bőven olvasható, minek kellene hát ismételnünk? Mit akar a Stúdió ’80? Egyelőre szándékát tekintve több a bizonytalansági tényező, mint az eredmény: erő­sen kísért a híradó-jedileg', az a szándék, hogy egy hét eseményeit foglalják egybe, de éppen ez a rész a gyen­ge, miért ugyan mivel leszünk okosabbak, ha láthatjuk a francia filmhét plakátjait, de magáról a filmhétről a műsorvezetőnek nincs egy szava sem. A gyerekköny­vekkel kapcsolatos álriport viszont tűlrendezebt: a gye­rekek megrendelt dolgozatókait olvasnak fél, természe­tesen olyan lelkes dicséreteket, hogy hitelességükét épp ez hozza gyanúba.. 'Viszont a meggyőzés erejével, hatott Melocco Miklós vallomása. Egy nagy művész beszélt munkaijáról, a Radnóti-szobor alkotásának körülményeiről, s rögtön láttuk is a Győr határában álló drámai erejű alkotást. A Mélocco-aTkotásnak is volt időszerűsége, bár itt eszünkbe sem jutna megkérdezni, hogy miennyiben kap­csolódik az elmúlt hét eseményeihez, mert érezzük, hogy Melocco és műve nem egy hét; eseményeit illusztrálja. Milyen hát a Televízió kulturális hetilapja? Nem tud­juk. Csak azt tudjlufc, hogy fontos új műsorról van szó, amit épp úgy várhatunk majd hetenkint, mint jelenleg az ÉS-t, de egyél őre kérési útját, s szerkesztői sok re­ménységgel bolyoniganak egy új televíziós műsor lehető­ségei között. Sok mindent kínál egy ilyen kulturális he­tilap, nekünk pediig türelmesnek kell lennünk, mert a jelek szerint a szerkesztők komolyan veszik, hogy egy új műfaj megteremtésének gondját bízták rájuk. Terv­ben valószínűleg nincs hiány, javaslatainkkal — a kliasz- szilkuls mondás szerint — feltehetőéin csak baglyokat vinnénk Athénibe. Egy megjegyzés azért talán megen­gedtetik.. Amikor riasztó jeM vannak az olvasás csök­kenésének, feltétlenül hasznos lenne, ha a „hetilap” az irodalmi, művészeti élet aktuális eseményeire is reagál­na, ismertetve egy-egy figyelmet érdemlő írást, esetleg segítve hasznos viták kibontakozását is. Folyóirataink pél dán.yszálma ugyanis még csak nam. is vetekszik a- tv- nézők számlával, pedig az irodalom, ami mégis csak a leírt gondoűiaitot jeleníti, ott készül. CSÄNYI L. Olvassunk mindennap! Hazánk lakossága egyre több könyvét vásárol, s. egyre kevesebb időt fordít olvasásra. Ebaal az allentimondás- ból különféle — esetleg ellentétes — következtetéseket lehet levonni, ám. a december 1-t'őQ 7-ig tartó gyertmek- tóönytvlhét kapcsán most inkább azt a vitathatatlan tényt állapítsuk megráz olvasás, a könyv szaretetét már kiskarukban bele kell plántálni a fiatalokba. E célt hi­vatott szolgálni az elmúlt héten a televíziónak az esti mesék előtti, Olvassatok mindennap! című műsora is, amely ismertette a gyermekkönyylhéten megjélent mű­vekét. .Nem végeztém kiözvélielményfcútatást, hogy hány gye­rek fogadta meg a felszólítást az említett ismertetések nyomán, így nem állapíthatom meg a tv dicséretes szán­dékú akcióijának Sikerét. Azt viszont tudom, hogy a tv- ,reklámot leginkább a gyerekek nézik végig, miért abban van televíziós látnivaló, ami viszont a múlt heti, alykor száraznak tűnő ismertetésiekből hiányzott. 'Pedig nagy szükség van az ifjúsági könyvek minél jobb népszerűsítésiére, s általában arra, hogy valóban olvassunk mindennap. De ezt felszólítással (amely után a képernyőn egyébként hiányzott a félkiállitójieil^ egy- egy tartalom, vagy könyvnéMetj felolvasásával, vala­mint a borítólapok bemutatásával aligha lelhet kikéré­sén' elérni. V. Z. Gyanús ismétlések Gyanmeklelkű felnőtt vagyok. Nem is hagyok ki egyetlen alkalmat sem, hogy bölcsődiós fiammal meg­nézzem a televízió gyermekeknek címzett mese-, rajz­és bábfilmjeit. Minden napra jut (legalább) egy mese a televízió műsorkollliékci óljából. Pontosabban egy ideig volt ez így. Aztán, mintha elszámí'töt'ták volna a műsorszerkesztők a „munkanapokra jutó mesefillmHrnénnyiSéget”, mert manapság egyre gyakrabban van részünk kettes, nem ritkán hármas ismétlésekben. Mintha .a televízió valóban gyermeknek nézné a gyer­mekeket, mert ismert mesefMinijeit hovatovább unos- úntálan levetíti nekik. Ha egy mesefiümet műsorra tűz­nék, azt a vasárnapi óvodások műsorában általában, vi­szontláthatjuk, ha nelm, egy-két hónap rnúliva biztosan. Netán a szerkesztők azt gondolják, hogy a gyermekek figyelmét teljesen leköti a látvány, a szövegre külön­ben se figyelnek és nem tudnák megkülönböztetni egy N.DK macit egy francia rókától? Elismerem, hogy a reklám-pszichológia igazán kiváló fogása, há a leendő fogyasztó fejébe sullykoUják, hogy Skála-'CQQP Flórián meg Súgás, de azt már tagadom, hogy a rneseffimieknlél is ezt az Utat kellene járni. Miközben kisfiam a minap éppen elszundítótt a niam- tudomlhiányadik ismétlésen, el töprengtem azon, hogy a mesefillírnek ilyen gyanús és gyors ismétlődése; a) i pedagógiai fogás lenne?, b) netán meggondolatlan szerkesztés.?, cl vagy pusztán anyagi meggondolás ? SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS Jövő héten az Örökség című, színes magyar—Francia film­ről írunk

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents