Tolna Megyei Népújság, 1980. december (30. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-24 / 301. szám

1980. december 24. NÉPÚJSÁG 5 Nívódíjas a Madrigálkórus Portré kettős személyiséggel” Gyorsan szögezzük le: nem rossz értelmű szkízist — tu­dathasadást — aposztrofá­lunk, amikor kettős szemé­lyiséget emlegetünk, hanem bizonyos tanácstalanságot. Az anya—gyermek kapcsolat idézése sem ad pontosabb megközelítést (ráadásul ez esetben érzelgős is): hogyan tudnánk hát szépen elmon­dani azt, hogy bár az „egy — de facto — kettő” a „kettő — bizonyos értelemben — mégiscsak egy .. Nem érezzük túlzásnak: Ligeti' Andor arvonásaiban kórusának lelkülete is benn­ragyog. Miről tanúskodnak ezek a vonások? Kérlelhetet­len fegyelemről, már-már aszkéti'kus szigorról és valami határtalan, a mélyben izzó emberi melegségről. A legigazibb muzsika kút­fői ezek. S nemcsak a jelen­ben, de — másként nem le­het — a jövőben is. Tán csak a szakmai tudást nem említettük (ez rendesen az előbbiek természetes ve­lejárójának volna tekinthe­tő), s tulajdonképpen már a kórus arcmását is megrajzol­tuk. Mindez így van jól. Így mesteri mindez. Tíz év állhatatos (és egy- másrautalt) munkájának mérföldkövénél állunk; a műhely (mert az !) művel, műveket alkotott. A legfon­tosabb eredmény emberi lel­kekben, személyiségekben gazdagodik tovább — ez a mérhetetlen — a mérhető, kézzel fogható: nos, hát a nyomdafesték is alig száradt meg az írországi siker az Európa-rangú „befutás” mél- tatása felett... A Népművelési Intézet 1980. évi nívódíja, ha nem késett is meg, mindenesétre nyilvánvaló evidenciákat szentesít. A karnagy nehezen bírható „nyilatkozatra”. Csupán pe­dagógusként vagy fél évszá­zadot töltött a pályán. Érthe­tő, ha fogalmazásában visz- szatérnek az efféle kifejezé­sek, mint „masszív munka”, „következetes fejlődni aka­rás”, „elért s elérendő művé­szi színvonal...” Ehhez ha­sonlók képezik a magvát az együttesről mondottaknak. — Nézze, ez a kórus nem­csak az emberek foglalkozá­sából eredően sokarcú, ha­nem ilyenné teszi az ügyért való rajongásuk sokfélesége is. Hogy mi adja a kohéziót? — arcának barázdái sejtelmes mosolyba szaladnak. — Ezt próbálja meg szavakban ki­fejezni .... Mindenesetre olyan érték, az emberi lehe­tőségek, képességek felszínre hozásának olyan alkalma, amely más eszközzel, egyéb módon nehezen elképzelhe­tő... A fontosabb állomásokról faggatom. Gyötri emlékeze­tét, nehezen megy: nála ezek nem „Spanyolban” meg „Gö­rögben” megtett utak ... — Talán az 1974-es svéd­országi mélyvíz?... Aztán a franciaországi szereplések... Szovjetunió... 1979-ben Finn­ország .... Időközben megkapták a „Fesztiválkórus diplomával” címet, a Kóruspódium című műsor emlékezetes teljesít­ményeiért — már, élvonalban futó énekkarókkal együtt — elnyerték a „Rádió Kiváló Együttese” rangot, országos jelentőségű vándordíjak vég­leges tulajdonosai lettek; le­hetetlen valamennyit felso­rolni, olyan számmal kerül­nek elő. — S a mostani nívódíj? Hat kórust jutalmaztak ve­le. Többek közt a Zámbó Ist­ván vezette Veszprém Városi Vegyeskart, a Szegedi Bartók Béla Kórust... — Kikkel szemben érez hálát, köszönetét? — Természetesen minden­kit a körbe sorolok, aki sze­ret és becsül bennünket, tá­mogatja azt a munkát, ame­lyet őszinte szívből végzünk. Mecénásunkat, a MESZÖV- öt — s ide sorolandó a KI- SZÖV, a SZÖVOSZ, az OKISZ is —, név szerint is hadd említsem ... — Pécsi létére elmondaná, hogyan kötődik Szekszárd- hoz? — Munkámon keresztül. Tehát erősen. — S meddig? El neveti magát. — Amed­dig itt dolgozhatom. — A jövő? Kissé gondterheltté válik. — Igen... Nézze, ön előtt is világos lehet, hogy mind a kórusnak, mind karnagyának természetes az az óhaja, hogy kapjanak zöld utat a verse­nyek, nem utolsó sorban a külföldi versenyek felé. Az ilyenfajta összeméretés a to­vábbfejlődésnek egyik sarka­latos momentuma... — Elégedett ember? — Az vagyok. — Mégis ... Hiányérze­tei?... — Ö, természetesen van­nak! Például régi fájdalmam egy hangszeres partneregyüt­tes nemléte... Ez a város már megérett volna rá ... Ügy, ahogy mondja: zenekar­ra gondolok! Hogy a kórust is fel lehetne növelni, teszem oratórikus művek megszólal­tatásáig ... így hát idegen, kölcsönerőkhöz leszünk kény­telenek nyúlni... — Reális lehetőségét látná a dolognak? — Igen. Megfelelő megkö­zelítésben, feltétlenül. Mond­juk, többoldalú összefogással. Saját erőből, valóban, lehet, hogy megoldhatatlan, de még egyszer ismétlem: ez a város már megérett volna rá... — Mondana a közel- s tá­vol múltból néhány helyne­vet, műcímet, amelyek külö­nösen kedvesek kórus és kar­nagya számára? — Stockholm? ... Cork? ... Bárdos-, Kodály-, Buxtehu- de-mű?... Nem tudok... Hisz nézze, végtére is két­százhuszonhét fellépés sora­kozik a hátunk mögött, s ha évi relációban csak tíz új művet veszünk, ez összessé­gében mintegy százötven re­pertoár-darabot jelent!... — Egyszer már leírtuk: profi-teljesítményű, amatőr bejegyzettségű együttes a MÉSZÖV Madrigálkórusa. Mégis, a Filharmónia miként reagál? — ... Nagyobbrészt helyi szervezés kérdése. Mit pa­naszkodnánk? így is meg­élünk. — Egyenes, szemtől szembe szegezett kérdés: alkalmasint válasz nélkül hagyható. Mi tudná elsodorni Szekszárdról, a magas emberi-szakmai szintre emelt együttes mellől? Elmosolyodik, de nem jön zavarba. Az egyenes kérdés nyílegyenes választ kap: — Ha a viszonylagos, za­vartalan fejlődést olyan gát­ló tényezők akadályoznák, amelyekkel szemben remény­telenné válnék a dolog... Hagyjanak nyugodtan dol­gozni .. . Mosolyog. Mit kívánhatunk egyebet? Változatlan, töretlen mun­kabírást, s ami ehhez még el­engedhetetlenül szükséges — egészséget... DOBAI TAMÄS (Fotó: Bács J.) Szakmunkástanuló­találkozó Megyei szintű szakmunkás­tanuló-találkozót rendezett tegnap, szerdán, 11 órakor a Tolna megyei KISZÖV. A szekszárdi Garay-szálló eme­leti termében a különböző szakmák meghívottam, a me­gye öt szakmunkásképző in­tézetének igazgatóján és kép­viselőjén kívül részt vettek azok az oktatók és tanuló- felelősök, akik az oktatás te­rén a szakmunkásképző inté­zetekben egész évben jelen­tős eredményt értek el. Az ünnepségen ott voltak azok a szakmunkástanulók is, akik a tanév során kiemelkedő gya­korlati és elméleti munkát végeztek. Az üdvözlő szavak után Mezei Aurél, a Tolna megyei KISZÖV szakmunkásképzési főelőadója értékelte a kép­zésben elért éves eredményt, majd kiosztották a megyei tanműhely és a csoportos ok­tatás brigádversenyének díja­it. Végül 40 szakmunkástanu­lót, 17 tanulófelelőst és okta­tót jutalomban részesítettek. Mezei Aurél a képzés eredményét értékeli Karácsonyfadísz - házilagosan Vagy azt is írhatnánk: az én karácsonyfám lesz a leg­szebb! Sok-sok apró és nagy kéz szorgalmaskodik ezekben a napokban, hogy szép, gazdag karácsonyfája legyen minden családnak. Kékesi Adrienne szakadáti kisóvodás is nagy figyelemmel és kitartással ragasztgatja a színes papír- karikát, hogy majd arra a bizonyos legszebb fenyőfára akassza. czakó II családok cserearányai Megint túlléptük a keretet. Bltervezitük, hogy kinek meny­nyiért veszünk ajándékot: a gyerekeknek, a nagymamáknak, a testvéreknek és magunknak. A szeretet ünnepére készülve á „keret-ltúllépés” bűnébe estünk. Karácsonyra vásárolni jő, bár olykor idegeinkre megy a zsúfoltság, a tömeg és az, hogy éppen az nincs, amit keresünk — egyébként minden kap­ható. Nem mondhatom, hogy nálunk olcsóság van.. Megkérik az áru árát. Ami pedig olcsó, az hamar elfogyj Az árukínálat az idén bőséges volt. Karácsony előtt, azonban megnő a hi­ánycikkek szálma, mert az emberek többsége előre megfontolt szándékkal vásárol, s nem azt veszi meg, ami van. A keres­kedelem pedig egyfolytában szabadkozik: képtelenség előre felmérni, hogy miből mennyire lesz szükség! El kell fogadni ezt az érvelést. Kormányunk nagy súlyt helyez a fogyasztói biztonságra — ezen beliül az ellátási és az árbiztonságra. Az ellátási bizton­ság fenntartásában sikerei nagyobbak, mint az árbíztonság fenntartásában-. Ebben a hónapban a fogyasztói árak színvo­nala mintegy öt százalékkal volt magasabb, mint az éllmúlt decemberben. Mi, vásárlók ezt képtelenek vagyunk kiszámí­tani — jobb, ha a Központi Statisztikai Hivatalra bízzuk a dolgot. Eléggé megzavart bennünket az elmúlt hónapokban a rengeteg árengedmény. Esetenként 30—40 százalékkal lehe­tett olcsóbban vásárolni. Évitizedek óta először fordult elő, hogy az ipar futott a kereskedelem után, az pedig a vevő után. Akinek volt pénze és szerencséje, az sok mindent olcsón meg tudott venni. Aki pedig „tervszerűen” vásárolt, az 'eset­leg ráfizetett. VALAMIKOR !NEM ÍGY GONDOLTUK A jó áruellátásnak ára van.: Évek óta drágul az élet, egyre nehezebben túdúnk kijönni a pénzünkből. Az árak mozognak — rendszerint felfelé. Valamikor nem- így gondoltuk. Termé­szetesnek vettük, hogy nő a munka termelékenysége, csökken az önköltség, s azt vártuk, hogy fokozatosan csökkennek az árak is. Nem egészen így történt. Évek óta csak drágul a termelés, nő az önköltség. Régebben az növelte az önköltsé­get, hogy megnőttek a vállalatok úgynevezett általános költ­séget, amelyek az üzemek szociális ellátásával1, a hatalmas1 'adminisztrációval kapcsolatosak. Aztán meg az növelte az önköltségeit, hogy megnőttek a szocialista állam, szociális, kul­turális, egészségügyi ellátó funkciói; növéinie kellett az adó­kat, az elvonásokat, ez pedig emelte az árakat. Az időközben jelentkező munkaerőhiány miatt gyorsítani kellett a gépesítésit ; elsősorban a nehéz és egészségre ártal­mas fizikai munkát ‘kellett kiküszöbölni. A gépesítés az ese­tek többségében nem csökkentette, hanem növelte a .termelési költségeket. A vállalati nyereségérdekeltség olyan rendszere érvényesült, hogy a vállalatoknak évrőil évre növelni kellett nyereségüket. Ezt pedig csak úgy érhették el, ha mindig .„új” és „új” termékkel jelentkeztek, amelynek árúba már az elő­zőnél magasabb nyereségét kalkulálhattak. Olykor az állam is belekényszerült hatósági áremelkedé­sekbe, mert ha az önköltség nő, a termelői ár emelkedik, ak­kor a fogyasztói árszínvonal csak úgy tartható, ha az állami költségvetés támogatást ad. Amikor már az állam úgy érezte, hogy a növekvő támogatási terheket nem .bírja, kénytelen volt emelni a fogyasztói árakat. Más oíka is volt erre. Sok te­rületen a termelés bővítésének, a szolgáltatások féjlesztésónek, a háztáji tevékenység növelésének nem volt egyéb akadálya, mint az alacsony ár. Ilyenkor az ellátási szempont az árstabi­litási szempont fölé kerekedett: emeltük az árakat. Kimond­tuk, hogy az a legdrágább, ami nincs. Végül: ne felejtsük el, hogy a világon mindenütt a mező- gazdasági és a bányászati tevékenységek terüilétén ki kellett terjeszteni a termelést a rosszabb felételék ellenére is. Az ola­jat; a földgázt, a búzát, a kukoricát, a húst olyan körülmé­nyek között is elő keli állítani, ahol a természeti, geológiai feltételek rosszak, az önköltség magas. A nyersanyagok és az energiahordozók féktelenül gyors áremelkedése nem kerülte el hazánkat sem. Tavaly nyáron a megnövekedatt terhek je­lentős részét kénytelen volt az állaim áthárítani a vállalatok­ra és a lakosságra. Valamikor nem így képzeltük.. „ AZ ÁTVÉSZELÉS NEHÉZ ÚTJA Körülbelül hét évvel ezelőtt megbolondult a világpiac,. Tel­jesen megváltoztak az árarányok, méghozzá a mi kárunkra. Az általunk kivitt termiékek ára lassabban nőtt, mint az álta­lunk behozottaké, tehát, romlott a cserearány. Leértékelődött a rounkánk. Nemsokára a vállalatok, szövetkezetek számára Ss bekövetkezett a cserearányromllés: a költségek gyorsabban nőttek, mint az általuk előállított késztermékek árai. Végül pedig eljutattunk oda, hogy a munkásember szálmára is rom­lani kezdtek a cserearányok: nem nőtt olyan mértékben a ke­resete, mint amennyire megemelkedtek a mindennapi élet költségei. Arra törekszünk, hogy a magánháztartások „cserearányai” a VI. ötéves tervidőszakban ne romoljanak, az árszínvonal- emelkedést az ezzel azonos miértékű béremelkedés ellensú­lyozza. Régen, ha az életszínvonal valamilyen okból lassan nőtt, azzal vigasztaltuk az embereket, hogy közben azért épülnek a kórházak, rendelőintézetek, óvodák, bölcsődék, iskolák, mű­velődési otthonok; nemcsak az a jövedelem; ami a borítékban van. Most inkább azzal érvelünk, hogy a családok többségé­nek nő a vagyona; mind több családnak van automata mosó­gépe; színes televíziója, új lakása; épül a metró, nyílnak az új áruházak, üzletközpontok. Ez talán nem mihdienki számára meggyőző vigasz, de sok benne az igazság. Ha nelm nő egy család reáljövedelme — vásárlóerőben kifejezett pénzbevétele —, akkor is javulhatnak az életkörülményei.. Ha eddig félre tudott tenni havonta bizo­nyos összeget, ezután is spórolhat, így javulhat a lákás fel­szereltsége, a bútor-, ruhaállomány, tehát javulhat az élet- színvonal; Ma már egy nemzetgazdaság növekedését nem csak azzal mérik, hogy évente hány százalékkal nő a nemzeti jö­vedelem, hanem azzal is, hogy hány százalékkal nő a nem­zeti vagyon. IGAZI VIGASZ Mali nehéz helyzetünkben igazi vigasz az, hogy hazánk né­pessége életszínvonalban, ellátottságban, szociális juttatáisok- b'an viszonylag jóll áll. Az is vigasz, hogy ma már hazánkban önhibáján kívül alig él valaki nyomorban,. Az állam viszont mindent elkövet azért, hogy az árszínvonal-emelkedés elvi­selhető legyen, ne veszélyeztesse a fogyasztói árbiztonságot. Stabil, erős, ellenállóképes népgazdaságunk, szorgalmas mun. kálsságunk és parasztságunk van. És annyi belső tartalékunk, amely — ha gyorsabban megmozdulna —, .talán elég is volna a világpiac káros hatásainak ellensúlyozására.. PIRITYI OTTÖ Pódiumon az együttes

Next

/
Thumbnails
Contents