Tolna Megyei Népújság, 1980. december (30. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-21 / 299. szám
1980. december 21. Háromszáz éves a Comédie-Francaise Az egyre fiatalabb öreg hölgy Jelenet Moliére: A fösvény című színművéből a Comédie Francaise budapesti vendégjátékából A színház egyik XVIII. századbeli előadása A Comédie Francaise épülete gyományőrzést, hasztalan; a Comédie ném enged belőle. S akármilyen porosnak, elavultnak is kiáltják ki, érdekes módon mégis vonzza a közönséget: telt házak, évente 170 ezer néző előtt peregnek a Comédie „unalmas, nevetséges” előadásai. Sokan kutatták az idei évforduló kapcsán is, mi a titka ennek a közönségsikernek. A legtöbben arra jutottak: a Comédie azért hódítja meg a közönséget, mert a színészek színháza. A Comédie-foen valóban mindig a legjobb francia színészek, legendás egyéniségek léptek színre, elég talán Ra- chelre vagy Sarah Bemhardt- ra emlékeztetni. A Comédie nagyszerű színészegyénisége t azonban nemcsak ragyogó szerepekben parádézhatnak, döntő szavuk is van a színház vezetésében. Októberben ünnepelték Franciaországban a Comédie Francaise fennállásának háromszázadul évfordulóját. Már egy százada némi időeltolódással jubilálnak, hiszen XIV. Lajos 1680. augusztus 18-án írta alá a pátenst, hogy a Hotel de Bourgogne társulata egyesülni köteles a Rue Cué- négaud-ban játszó Moliére- féle társulattal, s a Comédiens du Roy Moliére vezette új társulata augusztus 25-én mutatkozott be a Plhaédrával, Racine drámájával. Csakhogy melyik színház ünnepelhetne augusztusban, a nyári szünetek csúcspontján? Ezért 1880-ban, a kétszázadik évfordulón, kegyes csalással október 21-én ünnepeltek: XI V. Lajos és minisztere, Col- bert ugyanis ezen a napon írta alá Versailles-ban azt a 'rendeletet, amely különleges státust biztosít Moliére színházának, és elrendeli például, hogy Párizsban és elővárosaiban csak ők tarthassanak szí- niélőadásokat. iMoliére háza méltón emlékszik alapító direktorára: eddig .10-ezerszer játszották műveit, vagyis átlagban minden harmadik este Moliére- mű van műsoron. Az idei jubileumi díszelőadáson Az úrhatnám polgárt játszották. A Pompidou művelődési központban gazdag kiállítás nyílt a Comédie múltjáról', s Francois Reichenbach és Bemard Gavoty szép dokulmentum- fiümben örökítette meg a színház történetét. Természetesen színháztörténeti művek is készültek, köztük egy gazdagon illusztrált díszkötet. A Comédie-t azonban hódolat,- bírálat is éri. A bírálatok egyik célpontja a Comédie hagyományőrzése. Még a mai rendezői önkény tobzódása idején is tántorít- hatatlanul ragaszkodik az eredeti szövegekhez: Moliére,’ Racine, Corneille és a többi klasszikus egy sor húzás, változtatás nélkül hangzik él, hagyományos díszletek közt, hagyományos kosztümökben. Ugyancsak hagyományosan őrzik a még Moliére személyes fellépései idejében kialakított mozgalmas, pergő ritmusú komédia-stílust, amelyben még a szereplők mozgása iá ritmikusan megkomponált. Több mint száz éve támadják, gúnyolják már ezt a haJéllemző, hogy Napóleon még 1812-ben, az égő Moszkvában' is tudott időt szakítani arra, hogy október 15-én kibocsássa híres statutulmait, amelyek lényegében máig érvényesek. Ezek legfontosabbika, hogy egy hattagú választott színésztestületnek döntő szava van a színészek fölvételében, a rendező megválasztásában, a műsorterv kidolgozásában, de még a szerep- osztásba is beleszólhat. Az örökös tagokat nem lehet elbocsátani, szép fizetésük van, és még a bevételiből is részesednek. Az igazgatónak adminisztrátor a neve, s már ez is jól jelzi, hogy nem’ azonos a rettegett direktorokkal. A színházvezetésnek ez a demokratizmusa bizony példaképül szolgálhat bárhol a világon.1 A Comédie mai adminisztrátora, Jacques Tója, érdekesen fogalmazta meg a sokat támadott hagyományőrzés lényegét, a neves avantgárd ze_ neszerző, Boulez szavaira hivatkozva, aki anekdotával jellemezte a hagyományőrzést. Szerinte a hagyomány úgy száll nemzedékről nemzedékre, mint az adomabeli katonai parancs: a sorba állított regruták utolsó tagjához már egészen más jut el, mint amit az első fülébe súgtak. Tója szerint ebből mégis jő dolog sül ki: ipéldául a szemforgató képmutatóról Moliére által elindított súgás mindig korszerűen hangzik el a színen, a sorban utolsó színész és rendező felfogása, értelmezése szerint, szó sincs ihat megmerevedésről, betokosodásról. Valójában régóta ném is lehet szó erről a Cdmlédie-ben, hiszen a kísérletektől sem riad vissza, főiként mióta az Odéon két termét is rendelkezésére bocsátották. Brecht, Beckett, Ionesco állandóan szerepel a műsorrendjében, s Tója ma olyan avantgarde szerzőket is színre visz, mint Eduardo Manet vagy Denise Chalém. A párizsi Figarónak tehát valószínűleg igaza van, amikor a háromszázadik évediját jubiláló Comédie-ről azt írja: „Egyre fiatalabb öreg hölgy”. HOMORÓDI JÓZSEF üli ti veszet röl gyermekeknek A sorozattól kölcsönzött recenzió-címet elláthatnánk akár kérdőjellel is, ez további töprengések sorát indíthatná. Vitára nincs terünk, csupán jelezzük kétségeinket. Azt mégsem kerüljük meg, hogy nagy szükség van manapság minden segítő szándékú erőfeszítésre, amely a közönség művészeti nevelését vállalja fel. Affelől sincs kétségünk, hogy azt a legérzékenyebb korban a gyermekeknél kell kezdeni. Tudunk biztató kísérletekről. Említhetjük példának a Corvina Műhelytit- kok-füzeteit. A lipcsei Edition magyarra átültetett sorozatának új kötetei, a Játék közben és az Állatgaléria sajnos, nem ilyenek. Az igényes külsővel jelentkező albumok nagyjából azonos séma szerint készülnek. Szerzőik egy-egy témakört ragadnak ki a művészet köréből (állatok, növények, gyümölcsök, játékok stb.l):. Keresnek pár tucat képet a múzeumok gyűjteményeiből. E nyersanyagot gyúrják azután egybe minden logikát nélkülöző könyvekké, amelyek egyetlen kötőanyaga: a ’téma. A szándék bizonytalansága, vagy a feladat félreértése okozza, hogy részint túl sokat akarnak elvégezni, másfelől meg adósak maradnak a megragadó élmény melegével, sugárzásával. Felületesen zsúfolt tények sokaságával a tudományosság látszatát keltik, közben számításon kívül reked a legfontosabb: akinek a könyv készül, a gyermek. Nélkülük pedig bármily szép képeskönyv sem érheti el célját. Átlapozzák, aztán berakják a többi, könnyen megszerzett, gyorsán' érdektelenné kopott holmi közé. fRose-Marie Firenzei Játék közben című munkája meglepő bevezetővel indul. Ilyen, a játék természetét érintő megállapításokat olvashatunk: ,,'a játék segíti a kicsinyek emberré válását”; „fejleszti gondolkodásukat”; „megtanulnak dolgozni és közösségben élni”. Zavarunk érthető! Tisztázatlan, nekik vagy róluk szól a könyv? Lapozgatva jövünk rá, hogy valami különös műtörténéti áttekintést tartunk kézben. Kezdetben nagy ugrásokkal a görög vázaképtől a pompeji falon át (közben Medeia gonosz történetét is olvassuk!)1 BeMinít érintve Brueghel híres bécsi képéig jutunk. A Gyermekjátékok elemzése tipikus, egyben tanulságos. „Biztosan nagy barátja volt a gyermekeiknek” — kezdi a szerző. Szól életképeiről, megemlíti a származása, születése körüli bizonytalanságokat ;(Német- alföldön ugyanis három Brueghel nevű falu van), s végül a halálozás dátumát. Ezután következne a kép, de felületessége rögtön taszít. Megállapítja: „Egyetlen felnőttet sem látunk”, holott kamaszok, síihederek és felnőttek is ott bolondoznak, játszanak a flámán d falu utcáin. A továbbiakban a kezdeti rend felbomlik. Szeszélyesen kerülnek egymás mellé távoli korok, világok művészi produktumai. Ide-oda szágul- doztat az időben, hogy játékot ábrázoló képre akadjunk. Tényleg csak ennyi és ilyen a választék? Baj van az esztétikai mércével'is. Nagy mesterek művei mellett közepesek tolakodnak. Mutatja ez az ilyen tendenciózus válogatás buktatóit. Agasse érzelgős zsánerképe, Elmer amerikai festő merev állóképe, Mőhr ügyetlen vázlata bizony keveset mutat, Freitag figurái is inkább kötélre fűzött bábok, mint vidám korcsolyázók. A modern művészek iránti érzéketlenségét már csak részvéttel szemléljük. Schmidt- Rottluff rézkarcán a játszó gyerek igazán mellékszereplő. S mit lát rajta a szerző? Figyelmeztet! „Ezen a képen gondolkodnunk kell” (!!), az ugróköteles kislányt „elnagyoltan, csúnyán ábrázolta”. Aztán megtudjuk még, hogy ez nem a valóság, ahogy „az előttünk áll”, hanem’ „a dolgok lényegé”.! S ezért megalapította a Híd-csoportot. Drezdában. (!) Az Állatgaléria szerzője — Margarete Domscheit — ujjal között is szétfolyik az ígéretes, vonzó téma. Az állatábrázolás nyomát követi az emberiség kultúrtörténetében. A lehetetlent kísérti. Bonyolult kérdéseket szeretne megmagyarázni 2—3 úíjságihasáb- nyi terjedelemben. Az általa leírtak mondatonként, bekezdésenként ugyan igazak, de a mozaikkövekből nem áll egybe „mű”. Bál oldalon belül szól a bibliai édenről, a festő ősemberről, Sau tola kislányáról (még idézi is!), Mezopotámia és Egyiptom istenkul- túszáról, a>z azték-maja kígyót iszteletről. Az asszírokról Oroszlán Henrikre asszociál, aztán Rómára, majd a kínai sárkányra és a krétai Mino- ■tauruszra vált. Gilgames és Ozirisz, Buddha és Araivata, az indiai lélekvándorlás és az afrikai 'Benin kultúrája egyaránt előkerül. Nem feledi persze Dürert és Leonardót sem. Sőt a modemek közül is begyűjti Ohagallt, Marcot és Picassót, a furcsa „galériába”, de csak azért, bogy a politikai mondanivalót kihangsúlyozza velük. Marc „állatfajt” festett, kék lovat („színe eltér a valóságtól”), azért, hogy „harmonikusan illeszkedjék a környezetbe”, S végül a tanulság: „A náci Németországban az elfajzott művészet alkotásai közé sorolták .,.”. Miközben mindezt a gyermek-olvasó nyákéba zúdítja, lényegtelen motívumokat emel ki, s fontos elémeken siklik át. Barye Tigrise „izzó afrikai (?) nap alatt lépeget, a növények megsárgultak” (szürke képre esik tekintetünk!),, „Lágy bundáján át látni erős csontozatát”, s aztán „a művész megfigyelte a tigris testalkatát és életmódját. 1854-ben kinevezték a párizsi Természetrajzi Múzeum természettan tanárává”. Mindkét kötet körjegyzőket és „kislexikont” is közöl. Utóbbi szócikkei nyújtanak segítséget a megértéshez, de számtalan fogalom még így is magyarázaűan marad. Lehetséges, hogy a német gyerekek a képeskönyveket is szaklexikonnal felszerelve nézegetik. Ezt elvárni magyar pajtásaiktól — talán mégiscsak túlzás. « SALAMON NÁNDOR Laborcz Ferenc szobra a Galériában rendezett emlékkiállításáról ■Mi Apa fiával
