Tolna Megyei Népújság, 1980. december (30. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-20 / 298. szám
A NÉPÚJSÁG 1980. december 20. Asszony farmerban - gumik között Az épülő atomváros központjában kiáltásnyira áll Mészáros Józsefné gumijavító műhelye. A valamikori kovácsműhely előtt most egyetlen kocsi áll, fölemelve, kerékvesztetten. Az ereszről nyakunkba csöpög a hóié, a járdán már fekete a hó a salaktól. A szobában békésen duruzsol egy kályha, a hokedlin megkezdett csomag Sopianae. Mészáros Józsefné nem átlagember, valamiből több van benne, mint általában a gyengébbik nemben. — Tulajdonképpen szerencsés alkat vagyok... Nagy gyorsasággal pörög a kerék. A féderről pillanatok alatt lekerülnek a csavarok, hosszú rúddal a perc töredéke alatt „lenyúzza” az abroncsról a gumiköpenyt. — öt éve vagyok Pakson. Hogy miért pont ide jöttem Hódmezővásárhelyről? A bátyám miatt, aki Dunaújvárosban dolgozik, és szintén gumijavító műhelye van. Amikor elváltam, azt mondta, gyertek át ide Dunántúlra, én meg szót fogadtam, már csak a fiam miatt is, aki fölnéz a nagybátyjára. Úgy gondoltam, egy most szárnyait bontogató városban van mit keresnem. Mellesleg, ebben nem is csalódtam. — A fia? — Itt van mellettem, rendes fizetésért... Albérletben lakik a feleségével, kocsija van. Fölzúg a kompresszor, levegővel telik a tömlő. —• Örökmozgó vagyok, csakúgy, mint apóm. Kistar- csán születtem, laktam Péce- len, a Zala megyei Garabon- con, Mórahalmon, Hódmezővásárhelyen és most Pakson. Innen már nem akarok továbbmenni. * — Az első munkahelyemen, a szegedi járási ktsz-nél, havi négyszáz forintért javítottam gumikat, később Már- tályra, a tsz-be mentem. Aztán lettem kisiparos. Kereket hoznak a műhelybe, Zastava-kereket. Néhány perc és már kész is a centrí- rozás. — Nagydorogról jöttem. Én mindig ide hozom a gumit — mondja a zastavás férfi. — Itt csinálják a leggyorsabban és legolcsóbban. — Nincs konkurrenciája a városban? — Nincs, de úgy dolgozunk, mintha lenne. Ha kell, gumicsizmát foltozunk, ha kell, biciklitömlőt javítunk. Mindegy, csak munka legyen, olyan munka, amit megköszönnek az emberek. • Az asszony farmerban dolgozik, fiatalos temperamentummal. „Harmincnyolcban születtem, tehát nem vagyok öreg” — állapítja meg. — Én úgy vagyok, hogy bármiféle baj is éri az embert, nem lehet kihagyni egy percet sem, mert akkor már megette a fene. Vidáman kell élni és dolgozni, a munkába nem szabad belevinni a családi dolgokat. Természetesen van úgy, hogy kipurcanok, akkor néhány nap szabadság, nagy séták, aztán jöhet a meló újra. Nézem a fényképeket. Az unokát, lányának gyermekét, Mészárosné fiát és menyét, esküvői képeket. — A srác is olyan, mint ón, menni szeret. Autózni. Amikor leszerelt, elvitt egy halom pénzt Tankolni, tankolni, tankolni... Egyszer együtt álltunk be a garázsba, mondtam neki, húzza lejjebb az antennát, mert letöri, erre azt mondta: na és, majd veszel másikat. Ez tette be a kaput. Megmagyaráztam a fiúnak, nem azért gürcöl az anyja, hogy szórja a pénzt mindenfelé. Lekopogom, azóta ilyen baj nincs. Jól megvagyunk együtt. * Jövőre új műhelybe költözik a gumi javító. A November 7. út és a Vadász utca sarkán korszerű, a gumijavításhoz szükséges valamennyi eszközzel felszerelt műhely lesz. — Van, aki a pénzéből nyaralót, kocsit, családi házat vesz. Én a műhelybe fektettem minden vasamat. Ez a „kovácsműhely” kicsi, s bár hangulatos, mégsem az igazi. S. Fotó: B. J. Hagyományápolás (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Múzeumokban, skanzenekben, tájházakban és önszorgalomból régiséggyűjtővé előlépett, efféle hobbinak hódoló emberek százai mentik a még menthetőt, hogy a kései utókor is lássa, ne csak könyvekből, írásokból ismerje elődeink életét Mindezekhez az utóbbi években honismereti szakkörök is társultak, amelyekben gyermekek és felnőttek kezdtek lázas kutatásokhoz. Pókhálós, poros padlásokról, régi, szúette bútorok mélyéről kerülnek elő nap mint nap értékes dokumentumok, régen használt mindennapi eszközök, szerszámok. Három éve Németkéren felnőttek szerveződtek szakkörré, s végeznek múltjukkal kapcsolatos feltáró, kutató tevékenységet. Csütörtöki estéken otthon, kényelmes körülményeik között televíziót nézhetnének, ehelyett a helyi művelődési házba igyekeznek, mert nagy élvezetet, örömet nyújt számukra a közös együttlét, a régi, szép emlékek felidézése, egy-egy gyűjtött tárgyi emlékben való gyönyörködés. Hosszú és unalmas lenne felsorolni és leírni mindazt, amit ők „bányásztak” elő ismeretlen rejtekhelyekről. Idős Hanák Ottó tanár a honismereti szakkör vezetője. Működésükről érdeklődtem: — Miért, milyen céllal alakult a szakkör? — 1976-'bam született meg a gondolat: jó lenne összegyűjteni, megőrizni és továbbadni a község tárgyi és szellemi értékeit. — A község több nemzetiségű ... Csak a német telepesek történeti múltjának a kutatására vállalkoztak? — Elsősorban igen. 1785— 86-ban telepítették őket Né- mefkérre. Kutatásaink tehát a múltba is visszanyúlnák. Lassan 200 éve lesz annak, hogy a jelenlegi svábság ősei megtelepedtek mostani helyükön. A közelgő 200. évfordulóra szeretnénk eddigi vizsgálódásainkat újabbakkal kiegészíteni. Már nagyon sok kisparaszti munkaeszközt és más tárgyat sikerült felkutatni, megmenteni az enyészettől. Gyűjtöttük a régi szokásokat, gyermekjátékokat, dűlőneveket. Közben a magunk szórakoztatására elkezdtünk énekelni, mint hajdan kukorica- fosztáskor. És akarva-akanat- ian, „előkerültek” a régen énekelt dalok is. Hatvannál többet összegyűjtöttünk már. Legújabban népballadákat, magyar népballadékat veszünk fel magnóra (Pécsi Pista Kiss Ilonáit most kéri, — Idorkám, Idorkám ... Szabó Vilma szűz akart lenini...) Eddigi gyűjtőmunkánknak híre van a faluban. A Rauth és Stollár házaspár, Orova Nád bácsi, Tájcser Lencsi néni és a többiek mondanivalója, régi világot felidéző emlékezései remélhetőleg újabb tagokat, barátokat vonzanak szakkörünkbe. Segítségükkel szeretnénk 1985-re a község monográfiájának általunk vállalt nagy részét elkészíteni. Nemes és szép törekvés a mai rohanó, észrevétlenül száguldó életünkben visszapillantani a közeli és a távolabbi múltba NAGYFALUSI ALBERT Értéke: több mint kéimiiHó (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Vállalatok, üzemék, települések fognák össze, hogy önként, anyagi ellenszolgáltatás nélkül vállalt feladatokat teljesítsenek szabad idejükben. A megye legnagyobb Vállalatánál, a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalatnál is jelentős társadalmi munkát vállalták a dolgozók, főként azok, akik 161 szocialista brigádban tevékenykednek. Az idei év folyamán a legtöbb dolgozót mozgósító és legnagyobb értékű társadalmi munka a szekszárdi Kadarka utcai óvoda száz férőhellyel történő bővítése volt, melyről már korábban tájékoztattuk az olvasókat. A TÁÉV dolgozói a sötétvölgyi úttörőtábornál tervezési, vasbebonszere- lésii és lakatos, a Mérey úti óvodánál és bölcsődénél festési, a IV. számú Általános Iskolánál parkosítási, a szekszárdi úttörőházban villany- szerelési, karbantartási és egyéb javítási munkákat, az egyik ifjúsági szocialista brigád a dombon KlSZ-tábor- ban villanyszerelési munkálatokat végzett. A Herman Ottó lakótelep KlSZ-lakásai környékén parkosítottak, a TÁÉV központi irodaháza előtti park és autóparkírozű folyamatos karbantartásánál is nagy értékű munkát végeztek. A márdus 22-i, kongresszusi és felszabdulási műszakon 2208 dolgozó 256 000 forint értékű munkát végzett. A Tolna megyei ÁÉV paksi építésvezetőségének dolgozói sem akartak lemaradni a többiek mögött, s több mint félmillió forint értékben az MHSZ-oktaitóparknál, a PSE- ökö lvív ócsarnoknál, a cseresznyés! napközis táborban végeztek társadalmi munkát a paksi Városi Tanács megeié-« gedésére. Dombóváron is megközelítően 150 ezer forint értékű társadalmi munkával segítették a várost a dolgozók. A brigádok a lakóhely szerinti gyermekintézmények, kulturális létesítmények korszerűsítésében, karbantartásában is jelentős részt vállaltak. Mindenütt szocialista szerződések alapján folyt a munka, s az év folyamán több, miint kétmillió forint értékű társadalmi munkát végeztek. Haberschusz Erzsébet Fotó: Tóth László Gyorsleltár egy pusztai boltban Két fiatalember — cigarettáért szaladtak ide a hibridkukorica-válogatástól —, meg egy gyesen lévő asszony toporog a bolt előtt. Varga Józsefnére néhány percet várunk. Az ebédjéért szaladt a konyhába. Bekukucskálunk a tiszta, világos, rendezett alsótenge- lici boltba. Mostanában újították fel, az állami gazdaság segített — épületét tatarozta —, az ÁFÉSZ pedig berendezte a boltot. Vargáné két éve dolgozik itt. — Csináljanak egy gyors leltárt, érdemes! — biztat bennünket. Az áruk választéka, a tálalás módja, és a forgalom mértéke egyben választ is ad arra, hogy a napi fogyasztási cikkekből ítélve, miként változik a pusztai emberek élete. A változás kézzelfogható, lejegyezhető. Ez a kis bolt a harmincöt család lakta pusztán 135 ezer forintos forgalmat bonyolít le egy hónapban. Áru van, rendszeresek a járatok, bár a rendelést nem mindig elégítik ki teljesen. De van példának okáért hétféle mosópor, hat fajta fogkrém, hat mosdószappan, még a divatos Amo is kapható. Légfrissítőből is lehet válogatni, hat desodor kínálkozik a polcon, jó a konzerv- választék, a tejtermék szépen sorba rakva a működő hűtőben... Diétás étel is található, cigarettából csak a Sopianae hiányzik, de van Club pipadohány, egyetlen vásárló — Matus János — kedvéért. Kávé öt fajta, keksz, száraz édesség, tészta legalább két tucatból választható, száraz tészta is kínálkozik a polcon. Szesz viszont nem kapható. A gazdaság kérésére nem árulnak semmiféle szeszt, pedig fogyna bőséggel. Éppen ezért nem árulnak! A Hő- gyészi ÁG-tól hetenként egyszer kapnak húsárut, órák alatt elfogy. Nincs mirelitpult — majd lesz, mondja a boltos-asszony —, pedig fogyna a gyorsfagyasztott gyümölcs, főzelék. A vásárlóerő ezen a pusztán jó. Ha a 135 ezer forintos havi forgalmat a napi cikkekre számítjuk, elég szép ösz- szeget hagynak a pusztai boltban családonként. A legtöbbet a sokgyermekes családok vásárolnak.- Pj Fotó: Cz Szépen rendezett polc, jó árukínálat Az olvasó hangja Reggel hét óra van. A hőmérséklet mínusz 10—15 Cal- sius-folk. Szekszárdon, a Béri Balogh Ádám utcai utóbusz- megállóban húsz—harminc ember fázósan toporog. Az út mintha jégpáncéllal lenne borítva, autóbuszunk mégis időben begördül. Belül az emberek her ingek módjára sorakoznak. De akkor hogyan fog beférni az a lent várakozó harminc didergő utas? A gépkocsivezető türelmesen vár, majd megszólal: — Kedves utazóközönség! Még nagyon sokan szeretnének felszállni, próbáljanak úgy helyezkedni, hogy mindenkit el tudjunk vinni! A jó szó hatása nem maradt el. Szépen, lassan, óvatosan elindultunk. — Csak annyi helyet hagyjanak — szól a vezető —, hogy a sebességváltót kezelni tudjam. A kertvárosi iskola előtt sokan leszáilnak. A kedves szó, a figyelmesség itt sem mariad el. — Tessék vigyázni, mert nagyon síkos! A vasúti átjáróhoz érkezünk, amikor egy anyuka megszólal: — Több kisgyermekes szülő nevében szeretném megkérni. A BHG-óvodába visz- szük a gyerekeket, azonban ott megálló nincs. Megoldható mégis, hogy leszálljunk? — Ez csak természetes. Miért nem mondták már korábban is? Nem tudtuk, hogy van ilyen igény. Bár nekem itt megállni tilos, de szólok az érdekükben, hátba tesznek ide is táblát. A leszállásnál még egy utolsó mondat: — Gyerekek, jók legyetek ám az oviban! Az utasok ezen a napon is örömmel állapították meg: a 7-es helyi járat egyik dolgozója emlbersógibőil jelesre vizsgázott. N. E. Ügy dolgozunk, mintha lenne konkurrencla A TAÉV igazgatója és műszaki igazgatóhelyettese is kivette részét a társadalmi munkákból
