Tolna Megyei Népújság, 1980. november (30. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-11 / 264. szám

November 29. Névnap: Márton. A iNap kél 6.43 —, nyugszik 16.13 órakor. A Hold kél 9.47 r-, nyugszik 18.59 órakor. Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1895. november 11-én szüle­tett, és 41 éves korában, 1936. október végén halt hősi halált a spanyol polgárháborúban Fried Dezső kom­munista, internacionalista forradalmár. NOVEMBER II KEDD # PROSPEKTUS- és kata­lógus-kiállítás. A Szovjetunió [Magyarországi Kereskedel­mi Képviselete, a MTESZ Tolna megyei Szervezete és a Neuimann János Szá­mítógéptudományi Társaság közös szervezésében ma prospektus- és katalógus- kiállítást tartanak, a szek­szárdi KSH—SZÜV tanács­termében. A kiállítást dr. Kálmán Gyula, a megyei ta­nács elnökhelyettese, a MTESZ Tolna megyei Szer­vezetének elnöke nyitja meg. A kiállítással egyidőben elő­adások hangzanak el a számí­tógéprendszer alkalmazásáról és továbbfejlesztéséről. * ÚJ TÄBLATÖRZS- KÖNYV. Rendelet írja elő, hogy a mezőgazdasági üze­mek folyamatosan rögzítsék a táblatörzskönyvben azt, hogy a művelt területeken milyen növényeket termesztenek, milyen talajúiunkákat végez­nek, s mennyi vegyszert, trá­gyát szórnak ki. Az új tábla- törzskönyyek kitöltésével kapcsolatos tennivalókról rendeztek tegnap tanácsko­zást Szekszárdon a növény­védelmi és agrokémiai állo­máson. O HÁROMSZOROSÁRA NŐTT az előfizetéses étkezők száma a dunaföldvári ÁFÉSZ új, önkiszolgáló „Duna” étter­mében. Az éttermet két hó­napja, szeptember 9-én nyi­tották meg, létesítésével első­sorban az üzem élelmezési gondok megoldását akarta enyhíteni a szövetkezet. Nyi­táskor 160 volt az előfizeté­ses ebédelők száma, jelenleg 450i—600. 'A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 45. heti totónyeremények az illeték levonása után a követ­kezők: 13 találatos szelvény 6 darab, nyereményük egyen­ként 277 292 Ft. 13 plusz 1-es nincs. A 12 találatos szelvé­nyek száma 74, nyereményük egyenként 14 969 Ft. 11 talá­latos szelvény 788 darab volt, nyereményük egyenként 1408 Ft, a 10 találatos szelvények száma pedig 6899 darab, nye­reményük egyenként 241 Ft. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. A Törvénykönyv című műsor 12 óra 35 perckor jelentkezik a Kossuth-adón Nőpárti törvény? alcímmel. Egyre több jelzés ér­kezik, hogy a bírósági ítélkezés, ben a házassági vagyonközösség megosztásánál a férj lényegesen kedvezőtlenebb anyagi helyzetbe kerül, mint volt felesége. Ilyen példa szolgál a műsor kiinduló­pontjául is, — természetesen tör­vénymagyarázattal. A televízió 1-es programján 18 óra 40 perckor nézhetjük meg az Állunk szolgálatára... című mű­sort, melynek szerkesztő-riporte­re Juszt László és Kovalik Ká­roly. „Három asszony és egy ko­csiderék deszka. Ennyit kaptak huszonegynéhány évvel ezelőtt. Ebből lett a 70-es évek végére a Granvisus, Európa egyik legna­gyobb szemüvegkeret-gyára”. — így emlékezik Szilágyi János, az egykori igazgató, aki ma a pult túloldalán áll, ő az OFOTERT ve­zérigazgatója. A MEGKEZDŐDTEK a küldöttközgyűlések a megye fogyasztási szövetkezeteiben. Az első háromnegyedévi munkát, gazdálkodást, vala­mint a feladatokat tárgyalják meg. A tolnai ÁFÉSZ-ben a hét élőjén tartották meg a tanácskozást, a többi 11 ÁFÉSZ-ben és hat lakásszö­vetkezetben a jövő hét végéig tartanak küldöttközgyűlést.-xj TÖBB EZREN tekintet­ték meg a megyei művelő­dési központban a szovjet könyv ünnepe alkalmából rendezett kiállítást. A kiállí­tás tegnap bezárult, anyagát a több mint ezer szovjet könyvet a Szekszárd városi úttörőház „Népek Barátsága” szakköre, valamint a szek­szárdi 3-as és a 4-es általá­nos , iskola — mindkettő MSZBT-tagcsoport — kapja meg. # JAZZHANGVERSENYRE kerül sor november 17-én Szekszárdon, a Babits Mihály Művelődési Központban. A műsorban fellép a Szekszárdi Big-Band, a Szekszárdi Jazz Együttes, ezenkívül egy spi­rituálé-, és egy dixieland­együttes. Brankovics Éva festőmű­vész munkáiból nyílt kiál­lítás Bonyhádon a művelő­dési központban, amelyet dr. Hegedűs János, a városi tanács elnöke nyitott meg. A november 30-ig nyitva tartó kiállítás naponta 10- től 18 óráig fogadja az ér­deklődőket. Képünkön: Brankovics Éva: Artér cí­mű festménye. (Bayer Béla tudósító.) Szeles idő Várható időjárás ma estig: észak­nyugat, észak felől fokozatosan fel­szakadozó felhőzet, majd felhőátvo­nulások. Szórványosan hózápor. Sok­felé erős, időnként viharos északi, északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet: 0, plusz 5 fok között. Fejleszteni kell a gazdasági együttműködést A szövetkezetek koordinációs bizottságának ülése A Tolna megyei Szövetke­zetek Koordinációs Bizottsága Dunaiföldváron ülést tartott. Megvitatta a COOPTOURIST Szövetkezeti Utazási Iroda szekszárdi kirendeltségének ez évi munkájáról és jövő évi feladatairól szóló tájékozta­tót, majd a három szövetke­zeti ágazat együttműködésé­nek tapasztalatairól tárgyalt. Szövetkezetpolitikai és moz­galmi, kulturális és sport te­rületen régi és gazdag hagyo­mányai vannak az együttmű­ködésnek, ezeket kell a jövő­ben szélesíteni tartalmasabbá tenni. A gazdasági együttmű­ködés később alakult ki. A termelőszövetkezetek és az ÁFÉSZ-ek főleg a téesz-tagok háztáji és kisegítő gazdálko­dását segítik, a takarékszö­vetkezetek termelési kölcsö­nöket adnak és a téeszekkel kötött megállapodás alapján kifizetik a felvásárolt termé­kek vételárát. Ezáltal a ter­melők hetekkel korábban — akár a leadás napján, vagy másnap megkaphatják pén­züket. Kialakulóban van az együttműködés az ipari és a lakásszövetkezetek közt, ezt fejleszteni kell. Nem kielégí­tő — a fejlődés ellenére — az ÁFÉSZ-ek és az ipari szövet­kezetek termelési, árukapcso­lata. Mindkét félen múlik, hogy több ipari termék ke­rüljön az ÁFÉSZ-áruházakba, boltokba. Többen hangsúlyoz­ták a kölcsönös, gyors infor­mációcsere fontosságát. Ez elősegítené, hogy a mezőgaz­dasági szövetkezetek fejlesz- szlék ipari tevékenységüket, aminek aránya az összterme­léshez képest alig fele az or­szágos átlagnak. A falun meglévő, részben időszakosan jelentkező és csak helyben hasznosítható munkaerő-fe­lesleg foglalkoztatási gondot okoz több termelőszövetke­zetben, a megoldásban a me­gyebeli ipari szövetkezetek segíthetnek, bedölgozórészle- gek közös létrehozásával. Ez helyi és megyei érdekek te­kintetében is előnyösebb, mintha megyén kívüli — száz-kétszáz kilométerre lévő — vállalat hoz létre, tart fenn ilyen részleget. A paksiaké a szó Az elsők a szekszárdiak voltak, sok érdekes kérdést küldtek be. Felhívásunkra a paksiak is juttattak már el kérdéseket szerkesztősé­günknek, amelyekre no­vember 29-i számunkban válaszolunk. Kérjük paksi olvasóinkat, annak érdekében, hogy a legilletékesebbektől kielé­gítő választ tudjunk közöl­ni, november 14-ig tegyék fel városukkal, környeze­tükkel, üzemükkel kapcso­latos kérdéseiket, mondják el, írják le javaslataikat a szerkesztőség 11-774-es te­lefonján, vagy levélben. Le­vélcímünk: Tolna megyei Népújság Szerkesztősége, Szekszárd, 7101. O L VA S TÁM Növények -tasakban Az ember úgy látszik mégsem nélkülözheti a termé­szet közeléséaét. Mind több a kiskerttulajdonos, s sok la­kásban találkozhatunk manapság szakszerűen összeál­lított élősarokkal. A kertészeti boltok nem győzik a táp­sókat, a földkeverékeket rendelni, fogy a növényvédő spraj, a párásító és a szakkönyv is. Nemrégiben egy üvegházzá átalakított gangon jár­tam. A buja növényeket egészen a plafonig felfuttatták, a házigazda puszta kíváncsiságból tápscoldatban neveli néhány begóniatövet, az aszparáguszt pedig nem cserép­be, hanem fóliazsákba ültette. Olvasom, hogy az Óbuda Tsz-ben a paprikát ötkilós műanyagtasakokban ter­mesztik, s ez már nem újdonság, nem kísérlet, hanem a primőrtermesztés nagyüzemi módja. Minthogy hazánkban ebben a tsz-ben a legnagyobb az üveg alatti zöldségfelület, reméljük, hogy a primő­rökből nemcsak a budanesti. hanem a vidéki üzletekbe is kerül a télen friss paradicsom és paprika. . d— Hogyan szolgáltassunk? A címben jelzett kérdésre csattanós választ adott a Kommu­nális Szolgáltató Vállalat, mely október 29-én felvett egy 25 má­zsa komposzttrágyára szóló rendelést (25 Ft q + szállítás) a szekszárdi Alkotmány utca 3. számba történő szállításra. Szállítási határidő október 31. Az ottlakók — két idősebb asszony, egyikük 80 éves — napszámost fogadott. Hiába, ha csak nem érezzük helyénvalónak az óránként 20 forintos pénzkidobást. A szállít­mány megérkezett ünnep előtt, november 6-án, délután. Amikor se a háziak, se a napszámos nem voltak helyben. Maradványai még november 10-én is láthatók voltak az árokban és a bejárati hídon, ahová mind a 25 mázsát leborította a billenős platójú teherautó. A többit elmosta az eső. A számla még nem érkezett meg. Az elnézést kérő levél sem. Kiállítás Dr. Bánszky Pál, a Bács- Kiskun megyei Múzeumok főigazgatója nyitja meg Szek­szárdon, a Babits Mihály mű­velődési központban azt a ki­állítást, amely november 16. és december 7. között az in­tézmény amatőr képzőművé­szeinek munkáit mutatja be. Paksi olvasóink kiküldött munkatársunkat személye­sen is felkereshetik novem­ber 13-án, Pakson, a mun­kásművelődési központban. Ugyancsak ezen a napon munkatársunk telefonon is felvesz kérdéseket Pakson, a műnkásművelődési köz­pont 11-401-es telefonján. Fa van, szén nincs... Tavasszal mintegy kétmil­lió forint értékben elkészült a Dél-dunántúli TÜZÉP Vál­lalat 22. számú szekszárdi te­lepének közlekedési útvonala. Tavaly ilyenkor, az esős idő beköszöntével szinte lehetet­len volt megközelíteni a telep lerakatait, míg a most már a járható utakon megrakod­hatják a tehergépkocsikat és a lovas fogatokat is. Ha van miből. A telepen jelenleg ötezer mázsa vegyes tűzifa van. Egy­szerre két fűrészgép dolgo­zik, s a vásárlók igénye sze­rint van hasáb és fűrészelt tűzifa is. Építőanyagból ki­elégítő a választék. Szénből azonban nem. A telep vasút alatti szén- lenakatán csak néhány szén- bucka áll. Van még iszapszén, brikett és koksz, komlói sze­nekből azonban nem tudják kielégíteni a vásárlói igénye­ket. sá—ka Olvasóink fantáziájára bízzuk, hogy soraink megjelentékor melyik van a postán? (ordas) Csak néhány bucka szén Húsipari képzés Palánkon! JUTTATÁSOK: Vili. osztályos fiúk, lányok! JELENTKEZZETEK HÚSFELDOLGOZÓ SZAKMUNKÁSTANULÓNAK! 3 éves, nappali tagozatos képzéssel húsfel­dolgozó szakmunkás-bizonyítványt szerezhet­tek. Az 1981-82-es tanévtől kezdődően a képzés már a Szekszárd-palánki „Csapó Dániel” Mezőgazdasági Szakközépiskolában. kollégiumi elhelyezés, teljes ellátás, tanul­mányi és társadalmi ösztöndíj. A tanulmányok befejezése után jó kereseti és továbbtanulási lehetőségek a Szekszárdi Húsipari Vállalatnál. VÁRJUK JELENTKEZÉSETEKET! Bővebb felvilágosítást a vállalat személyzeti és oktatási osztálya ad. (Szekszárd, Keselyűsi út 24.) (153) TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3.7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlap­kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 30,— Ft, negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.

Next

/
Thumbnails
Contents