Tolna Megyei Népújság, 1980. november (30. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-07 / 262. szám

IO frtEPÜJSÄG 1980. november 7, Vladimir Tyendrjakov: Leszámolás- Résziét ­A könyvtárak új feladata A könyvtáraik értékgyűjtő, megőrző és közvetítő szerepe közismert. Azt azonban, hogy makor vetődött fel az írásban rögzített gondolatok utókor­ra való átmenekí,lésének ötle­te, nem tudjuk pontosan meg­határozni. A legrégibb isimert könyvtár Asszurbanipál ki­rály (ie. 668—626) 30 ezer agyagtáblából álló ninivei gyűjteménye volt. Innen ve­zetett az út a középkori ko­lostori könyvtáraikon, a rene­szánsz gazdag főúri és feje­delmi gyűjteményein keresz­tül a XVII. századi nyilvános jellegű, a XIX. századi köz- és közművelődési könyvtárain át a szocialista könyvtárügy feladatainak megfogalmazá­sáig (hazánkban a Tanács­köztársaság idején) a felsza­badulás utáni megvalósít ás i'g. iN alpjaink ban az MSZMP XII. kongresszusának határo­zatai az irányadóak, amelyek kimondják: „Több gondot kell fordítani az olvasás, a művelődés iránti igények fel­keltésére és kielégítésére, e területen is serkentve az ön­tevékeny társadalmi közre­működést.” E szavak könyv­táraink elé új feladatokat ál­lítanak. Nézzük, milyen esz­közökkel tudják ezekét meg­valósítani! Mindenekelőtt kü­lönös figyelmet kell szentel­niük a kiemelten ellátandó rétegek, a tizennyolc éven aluli lakosság, a kis települé­seken élők és a munkásolva­sók kiszolgálására. E hangsú­lyozott gondosság két színtér­ről, a lakó- és a munkahe­lyen működő közművelődési könyvtáraik felől érkezik ál­lampolgáraink e csoportjához. A közművelődési könyvtá­rak feladataival való törődést aktuálissá teszi, hogy az el­múlt években az olvasók és a kölcsönzött kötetek száma stagnált, illetve mérsékelten csökkent. Magyarázható ez a megváltozott Olvasási szoká­sokkal és a könyvvásárlás fellendülésével is. Belenyu­godni viszont már csak a könyvtárak számának emel­kedése miatt sémi lehet, to­vábbá azért, miért éppen a kiemelten ellátandó rétegek csúsznak ki a könyvtárosok gondoskodó kezéből. Esetük­ben a könyvszeretet feléb­resztése csak az első feladat, melyet a színvonalas olvas­mányok meg kedvel tetőse kö­vet. Az elmaradozott Olvasók visszacsalogatása; az újak meggyőzése a könyvtárak népszerűsítésének mellőzésé­vel lehetetlennek látszik. E helyütt nem bonyolult pro­pagandafogások alkalmazá­sára gondolunk! A művelődési otthonokkal, iskolákkal, a tanácsi és párt- szervezetekkel, s nem, utolsó sorban a Hazafias Népfront­tal kooperálva, a rossz mű­ködési féltételek közt dolgo­zó könyvtárak is jobb és vál­tozatosabb szolgáltatást nyújt­hatnak. Napjainkra már ki­alakult e közös rendezvények rendszere, például előadások, író-olvasó találkozók, vetél­kedők szervezése, pályázatok kiírása, klubfoglalkozások le­bonyolítása. A gyerekek ese­tében e lehetőségek még a könyvtárakban tartott iroda­lom-, ének- stib. órákkal „egé­szíthetők ki. Ny ári dobén pe­dig a kilenc éve — magyar kezdeményezésre — útijára indított, és azóta külföldön is tért hódított művelődési kí­sérletről, az Olvasótáborokról sem szabad megfeledkeznünk. t>e az óvodásokat sem hagy­hatjuk ki. Némely gyermek­könyvtárnak a betűt még nem ismerő kicsinyek is ak­tív, kölcsönző „olvasói”. MÁTRAHÁZI ZSUZSA —"~i rkagyíj Kirillovics úgy A gondolta, hogy a peda­gógus a szétrombolt ____ Sztálingrádban született m eg benne egy emlékezetes éjszakán. Talán az volt az el­ső csendes éjszaka. Előző nap még aknák robbantak száraz pukkanással a romok között, hosszú géppuska- és rövid géppisztolysorozatok kusza szövedéke jelezte a frontvo­nalat, »üvöltöztek a Kaltyu- sák, tompa dörejekkel áraszt­va el az agyongyötört földet, az égen rakéták virágai nyíl­tak, fényűikben újra meg új­ra összezsugorodtak a fan­tasztikus alakú, tátongó ab­lakszemű házmaratítványok. Előző nap még folyt a hábo­rú, de mára véget ért. A hold csendben kelt fel a ro­mok, a háborította harauten- ger felett. Az ember el sem tudta hinni, hogy már nem kell félni a csendtől, amely színültig megtölti a sokat szenvedett várost. Ez nem pillanatnyi szélcsend; itt már beköszöntött a béke, ez itt már a távoli hátország, az ágyúk több száz kilométerrel arrább dörögnek. S bár az utcákon az üszkös romok kö­zött hullák hevernek, ezek tegnapiak újakkal nem sza­porodnak. Ezen az éjszakán nem messze az egykori tizenegyes számú iskola óvóhelyétől, áhol ezredünk törzse elhe­lyezkedett, tűz ütött ki. Elő­ző nap még senki se törődött volna vele — folyik a harc, a föld ég —, de most ez a tűz a béke nyugalmát törte meg, és mindenki rohant oda, A német katonai kórház háromemeletes faépülete égett, amit eddig szerencsé­sen elkerült a háború. Oda­bent sebesültek voltak. A vakítóan aranyló, lobogó fa­lak heve messziről is per­zselt és egyre hátrább szorí­totta a tömeget. Az emberek pedig dermedten, megbabo­názva, leisúijtottan figyelték, amint odabent az ablákok mögött, az izzó mélyben idő­ről időre leszakad egy-egy sö­tét tömb. S valahányszor ez történt, a tömegen egyik vé­gétől a másikig keserű, fojtott sőháj futott végig: egy-egy összieégett német sebesült zu­hant le ilyenkor ágyastól, aki nem tudott felkelni és ki­menekülni. Sokuknak sikerült kijutni. Most ott állták elvegyülve az orosz katonák között, velük együtt figyeltek, egyszerre torit fel belőlük a sóhaj. Arkagyij Karillovics vállá­hoz szorulva is ott állt egy német. Fejét és arcát kötés takarta, csak hegyes orra állt ki bélőile, s fel szeimében két­ségbeesett iszony parázslóit. A félelemtől és a hidegtől egész teste remegett mocsár- színű szűk vászonegyenrubá- jában. Remegése akaratlanul is átragadt Arkagyilj Kirillo- vicsra, aki pedig jól belebur. kolódzott meleg bekecsébe. Elszakította tekintetét a ra­gyogó tűzözöntől, lassan' kö­rülnézett — téglavörösre íz­zott arcok, oroszok és néme­tek vegyesen. Mindannyiuk szeme egyformán izzik, épp­úgy; mint a szomszédjáé, mindannyiuk arcán fájdalom és téhetetlen beletörődés. A szemük láttára lezajló tragé­dia egyikük számára sem kö­zömbös. Arkagyij Kirililovics ezek­ben a pillanatokban rádöb­bent egy egyszerű igazságra; siem a történelem vad ka­nyarjai, sem a mániákus őrül­tek gyilkos eszmél, sem a té­boly járványai, semmi nem képes rá, hogy kiölje az em­berekből az emberséget. El- fójtani, azt lehet, de meg­semmisíteni nem. Mindenki­ben lappanganak a jóság érin­tetlen tartalékai, csak fel kell tárni, hagyni kell, hogy fel­színre törjenek. És akkor... A történelem kanyarjai egymást gyilkoló népeket, vénfolyamo- kat, a föld színéről! eltörölt városokat, letiiport mezőket jelentenek... Csakhogy a tör­ténelmet nem az úristen csi­nálja, hanem az émberek! Vajon ha szabadjára lehetne engedni az emberekben rejlő emberséget, nem azt jelente­né-e az, hogy sikerül megza­bolázni a kegyetlen történel­met? 'Izzón aranylottak a ház falai, a vörös füst szikrakévé­két sodort a hideg hold felé, s fátylat borított rá. A tömeg erejét vesztetten figyelt. Ar­kagyij Kirililovics vállához szorulva ott reszketett a be­kötözött fejű német, fél sze­me előparázslott a kötés alól. Arkagyij Kirillovics a tömeg közepén léhúzta magáról a bekecsét, rávetette a didergő német vállára, és tuszkolni kezdte kifelé a tömegből: — Schnell! Schnell! A német csodálkozás nél­kül, közömbösén fogadta a gondoskodást engedelmesen kocogott egész úton a törzs pincéjéig. Arkagyilj Kirillovics nem nézte végig a tragédiát, ké­sőbb megtudta, hogy egy mankóé német ordítva elő­rontott a tömegből, bele a tűzbe, s egy tatár katona utá­navetette magát, hogy ki­mentse. Az égő falak beom­lottak, s maguk alá temették mi ndlket tő jüket. Mii n denkíb en kihasználatlan emberség- tartalékok lappanganak. A történelmet emberek Csinál­ják. Az egykori gárdaszázatíos. ból elemi iskolai tanító lett, és egyidejűleg beiratkozott a pedagógiai főiskola levelező tagozatára. tantervek ilyesmiket ir- ; jkv tak elő: a tanulónak íijpp ismernie kell a nagy ~ ~l írók életrajzát, leg­jobb műveiket, világnézetü­ket, képesnek kell lennie ar­ra, hogy a megadott szem­pontok szerint meghatározza az egyes irodalmi alákok ki­létét: ez népies, az reakciós, amaz úgynevezett „felesleges ember”... Tudnia kell, hogy kire ki hatott, ki kiről hogyan vélekedett, ki a. romantika képviselője, ki a kritikái rea­lizmusé ... Egyet hagytak csupán figyelmen kívül ezek a tantenvejk: hogy az Iroda­lom emberi viszonyokat mu­talt be, ahol a jóság megütkö­zik az aljassággal, a becsület a hazugsággal, a nagylelkű­ség az alattomossággal, az erkölcs az erkölcstelenséggel. Az irodalom az emberi együttélés megválogatott és megőrzött tapasztala tkincse! Felháborodsz a gazdasszo­nyán, akire Vanyka Zsuko.v így panaszkodik a nagyapóhoz írott levélében: „'Fogta a ha­lát, féjijel a számiba tömte”. De nem különös, hogy egy cseppet se háborodsz fel azon, h'a egy ismerős felső osztályos csak úgy mellesleg, pusztán passzióiból lékever egyet egy arra száladó küs srácnak? Egy erős a szénied láttára megüt egy gyengébbet, csupán azért, mert ő erős, Miféle ember vagy,1 ha ez közömbösen hagy? Olvastátok Tolsztoj Feltá­madás című regényét. Eresz- szűk. szabadjára a képzeletün­ket: ml lett volna, ha Nyeh- Ijudov belső gyávaságból vagy szégyenből elfordul Ka­tya Maszlovától? 'Hogyan élt volna tovább? Megnősül? családot alapít? Nyugodtan élne?... Az irodalom révén Arka­gyilj: Kirilloviicsnak sikerült sajátos bonyolult erkölcsi versengésit kezdeményeznie: aki erősnek érezte magát, ke­reste az alkalmat, hogy a gyengébb segítségére siessen: a gyenge büszke volt rá, ha az erősebb szemébe mond­hatta a kemény igazságot, az ártatlan zokszó nélkül viselte a mások vétkéért járó bünte­tést, de jaj volt annak, aki gyávaságból hagyta, 'hogy vétkéért más bűnhődjön. Mindebben sok volt a játék és sok volt a kérkedés. De le­het-e kételkedni abban, hogy a kérkedésből gyakorolt erény idővel szokássá, a já­ték pedig életté változik? Az utóbbi időben még a szakfel­ügyelők is azt hangoztatták, hogy a százhúszas számú is­kola tanulói egész magatar­tásukkal irigylésre méltóan különböznek a többi iskola tanulóitól. Arkagyij Kirillovics meg volt győződve róla., hogy a keze alól lelkiekben szép em­berek lépnek ki a nagybetűs életbe, akik nem bántják a gyengét, és nem bék-ülnek azokkal, akik ezt megteszik, nem tűrik az aljasságot és hazugságot, s tisztában van- nak erkölcsi felsőbbrendűsé­gükkel. Azok pedig, akikkel összeütközésbe kerülnek, ön­kéntelenül is szembe kell, hogy nézzenek önmagukkal. Minden emberben hatalmas emberség tartalékok lappanga­nak. Arkagyilj Kirillovics egyetlen percre seim felejtette el az egykori ellenségek ösz- szevegyült tömegét, ott az égő katonakórház élőtt, a tömeget, amelyet közös szenvedés ha­tott át. És nem felejtette el az ismeretlen katonát sem, aki berontott a tűzbe, hogy megmentse azt, aki nemrég az ellensége volt. Meg volt győződve róla, minden tanít­ványa egy-egy gyutacs lesz, mely felrobbantja maga kö­rül a rosszákarat, és a kö­zöny jegét, és felszabadítja a másokban rejlő pozütiív er­kölcsi erőket. A történőimet’ emberek csinálják. Ő, Arka­gyij Kirillovics Palmjatnov, pedagógus, a maga szerény módján 'hozzájárul a történe­lem' el őrelentífltéséhiez... 'Hitt ebben, és másokat is rávett, hogy higgyenek ben­ne. Egyre többen fordultak hozzá, szavára felfigyelték, nemcsak a tanítványai, ha­nem a szüleik is kikérték ta­nácsát. Szonya Potyéhiina is, lám, kétségbeesésében nem másnak, hanem éppen neki telefonált az éjszaka köze­pén. Arkagyij Kirillovics ott ült a konyhában, öklére támaszt­va nehéz fejét. A falon túl, alig néhány lépésnyire ott feküdt az a puskalövéstől szétzúzott fejű nagydarab fér­fi. Az ő tanítványa megölte az apját! Az ő tanítványa... Egyike azoknak akik büszke hitet ébresztették benne. Mi ez? A sors véletlen fintora, vagy egy hibáért járó kegyet­len büntetés? iHa van egyáltalán, aki ké­pes hozzásegíteni a válaszhoz, az csakis Kol ja Korjakin le­het, senki más. Ha ugyan ké­pes rá. .. WMiii: örös-körül csend. Ar- Jjpfe kagyij Kirillovics már neki készült, hogy fel­érd áll és lemegy, amikor hirtelen lopakodó lépteket hallott, összerezzent, föl­egyenesedett, és. . . a konyha­ajtóban Vasziliij Potyéhint pillantotta meg, homlokába húzott sapkában, prómgallé- ros bundában. Soproni András fordítása Tyendrjakov regénye a Szov­jet Irodalom 12. számában fog megjelenni. Szép magyar nyelv Szófukarság - bőbeszédűség A nyelvi gazdaságosságnak két véglete van: a fukar­ság és a bőbeszédűség. Egyik út sem ajánlható. A helyes itt is az arany középút, amelyet nehéz megtalálni. A takarékosságnak az egyik feltétele bizonyosan az, amit a nyelvtanban tudati tartaléknak nevezünk. A tudati tartalékot anyanyelvi ismereteinkkel együtt sze­rezzük meg. Ha azt mondóm valakinek: „A bátyád már szépen keres” — a beszédelőzménytől függetlenül mind- kében, ugyanazt a bővíttoényt, ugyanazt a tárgyat ért­jük bele a mondatba, tudniillik azt, hogy pénzt keres, hogy keresétével, fizetésével meg léhet elégedve. Ha a feleség azzal fogadja a késve hazaérkező férjet, hogy: „Te megint ittál” — a férj még véletlenül se a vízre gondol, hanem pontosan tudja, hogy a szemréhányás mögött a féldeoilk vagy a nagyfröccsök állnak. A következő kérdésekre adott rövid, egyszavas fele­leték rendszerint kielégítik a nyelvi közléssel szemben támasztott követelményeket, elsősorban az érthetősé­get: „Hol van apád?” — „Szánt.” JHá't anyád?” — „Féj.” „És a bátyád?” — „Kaszál.” A szánt, fej, kaszál egyszavas mondatokhoz egy ki­sebb, főként falusi, mezőgazdálkodással foglalkozó kö­zösségben ugyanaz a bővítmény társul (földet szánt, te­henet fej, füvet kaszál) tudati tartalékként, s ezért va­lóban szószaporítás, bőbeszédűség a teljes szerkezet nyelvi kifejezése. Több nyelvművelőnk szerint az élethelyzet, a beszéd- hélyzet fölöslegessé téheti jónéhány szó használatát, mert tudati tartalékként, mindig pontosan kiegészítik az elhangzó vagy főként az írásos közlést. Ilyen, szerin­tük a kiskereskedések címitáblája, amelyen még mindig gyakori a bőit szó. Dóhánylbolt, édességbolt, kenyérbolt, cipőbolt stb. A bolt nélküli felírás önmagában is töké­letesen tájékoztat mindenkit, hogy mit árusítanak ben­ne. Ugyanilyen fölösleges a vásáriak tájékoztatására szánt „Fogyasztói ára” szókapcsolatban a „fogyasztói”. Telje­sen elegendő volna ez: Ára: ennyi meg ennyi. Az adott helyzetben a termelői ár, vagy az előállítási ár, az ön­költségi ár egyáltalán ném játszik szerepet. Az ellenkező végletre, a fukarságra, a túlzott taka­rékosságra is idézhetünk .példákat; ,;A felmért tanulóknak csupán 34,6 százaléka nem követett, el hibát” — írja valaki a mostanában eléggé divatos tudásszintfelmérésről szóló beszámolójában. A nyelv belső logikája segíti helyreigazítani a fogalmazó botlását. Ugyanis nem a tanulókat mérték fel, hanem a tudásukat, készségüket. A tanulók csupán részt vettek ebben a folyamatban. Addig, amíg el nem rendeződnek az olvasóban a fo­galmak, nevetségesnek vagy éppen meghökkentőnek ta­lálja a juh tenyésztésről szóló következő tudósítást: „Az x-ii gazdaságban eddig 130 mesterséges bárány szüle­tett”. — A legtöbben úgy tudják, ha eleven a bárány, akikor nem kell semmiféle jelzővel illetni, elég, ha egy­szerűen: ma született báránynak mondjuk. A mestersé­ges szónak igen nagy szerepe van, mert azt akadja je­lezni, hogy a szarvasmailha-itenyésztésihez hasonlóan, a juhászaiban is egyre általánosabbá válik a mesterséges megtermékenyítés. Vagyis nem a bárány mesterséges, hanem az anyajúlhok megtenmiékenyítése. RÓNAI BÉLA Illusztráció egy Radnóti-vershez Decsi Kiss János rajza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents