Tolna Megyei Népújság, 1980. november (30. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-06 / 261. szám

NOVEMBER * Névnap: Lénárd A Nap kél 6.36 — nyugszik 16.30 órakor A Hold kél 4.45 — nyugszik 16.11 órakor Száz évvel ezelőtt, 1880. november 6-án született, és 47 éves korában, 1937. januárjában halt meg Baum- garten Ferenc Ferdinánd, esztétikus és kritikus. A A MTESZ Tolna me­gyei elnöksége legutóbbi ülé­sén — a többi között — ér­tékelte az idei műszaki he­tek írendezrvénysorozatát. összesen 34 rendezvényt tar­tottak, az átlagos hallgatólét­szám harminc-negyven fő volt. * KÉZIMUNKA- és hob­bibemutatót nyitottak meg tegnap délelőtt 10 órakor Szekszárdon, a megyei mű­velődési központ zsibongójá­ban. A bemutatón a terme­lőszövetkezetek, állami gaz­daságok dolgozóinak munkái szerepelnek, melyeket az ér­deklődők november 12-ig te­kinthetnék meg. # AZ ÉREMGYÜJTŐK összejövetelét november 8- án, délelőtt 10 órákor tartják a megyei művelődési köz­pontban. A gyerekek nép- táncklubjára, a Játszóra szin­tén 8-án, a szokásos időpont­ban kerül sor. 'v A SIÖFOKI Gáz- és Olajszállító Vállalat dolgozói — a győri Graboplasttal kö­zösen — újfajta olajfogó zsá­kot készítettek, mely sikere­sen vizsgázott a gyakorlat­ban. A csőtörések alkalmával mindig nagy gondot okozott a kiömlő olaj megmentése. A most megvalósított, rendkí­vül egyszerű újítással a meg­felelő anyagból készült óriás zsákot rácsatlakoztatják a sérült vezetékre, egyszerre ötven köbméter olajat pum­pálhatnak bele. + A TATAI „Hűtőtechni­ka” Ipari Szövetkezetből el­szállították az idei utolsó ipari hűtőberendezéseket a Szovjetunióba. Ezzel teljesí­tették az egyik fontos mun- kaverseny-válialásukat; ha­táridő előtt készítették el a szovjet partner részére az egész évre rendelt 94 mil­lió forint értékű -ipari hűtő­ket. A Petőfi adón 14 óra 35 perc­kor kezdődő a Ha... című mű­sor izgalmas perceket ígér. Spor­tolók nyilatkoznak mindenről, ami a sporthoz tartozik. Időpont: 1917. november. Pé- tervár forrong. Polezsajev pro­fesszor — környezetének megrö­könyödésére — a bolsevikok mellé áll. Erről szól a Viharos alkonyat című szovjet film, ame­lyet 2o óra 5 perckor láthatunk a televízió 1-es műsorában. A televízió 2-es műsora 21 óra 35 perces kezdési idővel tűzi műsorára Racine tragédiájá­nak francia tévéfilm-változa- tát, a Phaedrát. Képünkön Marie Bell, a film női fő­szereplője. O SZAÜNA Dombóvárott. Tegnap Dombóvárott, a gu- narasi fürdőben átadták me­gyénk első szaunáját. A mun­ka egy 15 millió forintos be­ruházás része, a fürdőtelep téli hasznosítását szolgálja. A szedrest Hunyadi Tsz-ben még most is jó minőségű a tavalyi szilázs. A szövetkezet tehenészeti telepe mellett lévő kukoricaszilázst szívesen fogyasztják a szarvasmarhák. Fotó: Bj. Borult, hideg idő Várható időjárás ma estig: túl­nyomóan borult, csapadékos idő] időnként kissé felszakadozó felhő­zettel, az északnyugati, északi ország­részben ismétlődő eső, havazás, más­hol eső. Erős párásság, a csapadékmentes időszakokban köd. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet mí­nusz 1, plusz 4 fok között. Országszerte mindenütt arra törekszenek, hogy méltó módon ünnepeljék az októberi forradalom évfordulóját. Képünkön a bonyhádi nemzetiségi óvodában, az óvó néni vörös zászlócskákat oszt ki a gyerekeknek, melyekkel majd a termet, a terem ablakait dí­szítik fel a kicsinyek. Készülődés az ünnepre Tűzvédelmi tanfolyam Tengelicen, a megyei ta­nács továbbképzési intézeté­ben ünnepélyes bizonyítvány­osztásra került sor. Nyolc- vanketten középfokú tűzvé­delmi vizsgát tettek. A hallgatók két esztendő­vel ezelőtt ültek az „iskola­padokba”’, hogy negyedéven­ként néhány napot — össze­sen negyvenkettőt — a ten­gelyei tanfolyamon töltsenek. A kurzust a továbbképzési intézet szervezte, előadói pe­dig a Tolna megyei Tűzoltó­parancsnokság szakemberei voltak. OL VAST AM Próbaolimpia Minden sporteseménynek tétje van. Az Európa- és világbajnokságoknak éppúgy, mint az olimpiáknak, vagy a különböző sportágak hazai viadalainak. Az út­törő-olimpiák immár tizenhat éves versenysorozata sem kivétel ez alól. November 8-án a dombóvári ökölvívóversenyen nem hirdetnek bajnokot, nem osztanak érmeket. Ennek ellenére a tét mégis nagy: a verseny sikerétől, élettani tapasztalataitól függ majd, hogy 1981-től úttörő-olim­piai sportággá lép-e elő a „bunyó”. A MÖSZ szakbi­zottsága ezt szeretné, javaslatát az NDK versenyrend­szere és az angol boxiskola gyermekökölvívóira vo­natkozó szabályok, tapasztalatok figyelembevételével készítette el. A dombóvári próbaolimpián szorítóba lépő 15 pár minden mozdulatát orvosok és szakembe­rek figyelik majd. A rendezők dr. Lisák Kálmánt, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Élettani Intézetének vezetőjét kérték fel orvosi szakértőnek. Minek tagadjuk: szurkolunk a három megye és a két fővárosi klub legjobb gyermekökölvívóinak, a pró­baolimpia sikeréért. — j> 1. — Százmillió forintos forgalmat várnak A szekszárdi ÁFÉSZ Skála Áruháza felkészült a télre, ez az ősz végi forgalmon is meglátszik. Az elmúlt hetek­ben több sikeres akciót bo­nyolítottak le, s újabbak tar­tását tervezik. Több mint hatvankétmillió forintos áru­készlettel várják a vásárló­kat, de az áru utánpótlását megszervezték, a nagykeres­kedelmi vállalatok, illetve a gyárak visszaigazolták a ren­deléseket. A Skála fennállása alatt már közel félszáz akciós árusítást rendeztek, most újabbakkal jelentkeznek, hogy a lakosság lehetőleg ne az ajándékozási hetek utolsó napjaiban költse el pénzét, így rövidesen cipő- és csizma­vásárt tartanak, a kord- nadrágakció befejezésénél tart, eddig ezerötszázat ad­tak el. A ruházati szakma egyes áruféleségeiből novem­ber végén tartanak akciós vásárt, ekkor is, mint min­den alkalommal, részleges ár­engedményt adnak. A fűtési eszközök, szerelvények vásá­ra igencsak nagy választékot ígér, csakúgy a villamossági cikkek engedményes vására. Érdekeség: Erzsébet-napra és Katalin-napra ajándékvásár­lási napot tartanak, számos újdonsággal, különlegesség­gel. A munkásőrök számára mozgalmas és izgalmas idő­szak következik az év még hátralévő részében. A jövő év elején tartandó ünnepi egységgyűlések előtt a kis kollektívák, a szakaszok te­szik mérlegre: mit, hogyan teljesítettek az év folyamán. A szakaszgyűléseken érté­kelik, hogyan teljesítették a kiképzési feladatokat, milyen eredménnyel zárultak a lö­vészetek, milyen volt a szol­gálat ellátása. Lesz miről be­szélni, hiszen az év folya­mán a kiképzésben főleg olyan harcrendi elem gyakor­lása szerepelt, amely a sze­mélyi állomány többsége szá­mára új volt — az őrzés- védelem — és amelyen min­den egyes munkásőr egyéni felkészültsége is mérlegre került. Ezeken a fórumokon már rég kialakult gyakorlat sze­rint, egyénileg értékelnek minden munkásőrt. Ez azt jelenti, hogy a testületben fo­lyó szocialista versenymozga­lom követelményeinek meg­felelően, az egész kollektíva értékeli: a munkásőr hogyan teljesítette a kiképzésből, a szolgálati feladatok ellátásá­ból rá háruló részt, munka­helyén hogyan vette ki ré­szét a termelőmunkából. De még azt is figyelembe veszik, ki, hogyan gondozza felsze­relését, egyenruháját. Ez a közös véleménynyilvánítás a testület demokratizmusának egyik legjobb kifejezője. A kollektíva tesz például javas­latot arra, ki kapja a Kiváló Munkásőr címet. A szakaszgyűlésekre rend­szerint meghívják a bázis­üzem, termelőszövetkezet gazdasági vezetőit, pártszer­vezeteinek titkárait, a patro­nált úttörő-, Ifjú Gárda mun­kásőr szakalegységek tagjait. Sok alegységnél régi szo­kás már, hogy az értékelő­gyűlést baráti est követi, a területen szolgálatot teljesí­tő önkéntes rendőrökkel és a családtagokkal; szülőkkel, házastársakkal, gyerekekkel. A munkásőr-szolgálatnak na­gyon lényeges tényezője a családi „hátország”, hiszen amikor a munkásőr kiképzé­sen, szolgálatban van, a há­zastársra hárul sok napi gond, azonfelül a ruházat tisztán tartása is. A feleség­nek nagy szerepe van abban, hogyan jelenik meg egyen­ruhájában a munkásőr. Régi gyakorlat szerint foly­nak az alegységgyűlések, mégis, minden évben adnak újat, izgalmasat. Mindig új például az, hogy melyik raj kerül az élre a verseny során. B. I. Szakmával nem rendelkezők, ügyelem! A Tolna megyei Állatforgalmi és Húsipari Vál­lalat felvételt hirdet a húsipar iránt érdeklődő, 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező dolgo­zók részére az alábbi munkakörökben: ÉLÖÁLLAT-MINÖSlTÖK, MÉRLEGJAVÍTÓ, KARBANTARTÓK, HÜSIPARI BETANÍTOTT MUNKÁSOK, TEHERGÉPKOCSI-VEZETÖK, ÁRUKÍSÉRŐ-RAKODÓK, EXPORTHÜS-RAKODÓK, TAKARÍTÓK Bérezés teljesítménybérben történik, magas ke­reseti lehetőséggel. A modern technológiával felszerelt üzem ennek megfelelő — higiéniai, szociális, (fekete-fehér öltöző, fürdő) — étkezési, — szállítási lehetőséget biztosít dolgozói részére. Továbbtanulási lehetőséget biztosít a húsipari szakképesítés megszerzésére. Jelentkezés és részletes felvilágosítás a Tolna me­gyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat munka­erőszervezési osztályán. (Szekszárd, Keselyűsi u. 24.) (1) TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3.7100. Telefon: titkárság 13-384. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 13-344, 13-405. Telex: 14351, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-433. — Felelős vezető: SZELL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlap­kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 30,— Ft, negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 35 069 ISSN 0133-0551.

Next

/
Thumbnails
Contents