Tolna Megyei Népújság, 1980. november (30. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-30 / 281. szám

1980. november 30. tRÉPÜJSÁG 11 Medgyessy kiállítás Debrecenben Debreceniben a Déry Múzeumban emlékkiállítás megnyi­tásaival megkezdődött a Medgyessy centenárium rendez­vénysorozata. A város szülöttének, Medgyessy Ferenc két­szeres Kossuth-díjas szobrászművésznek közelgő 100. szü­letésnapja alkalmából emlékkiállításon mutatják be szob­rait, grafikáit. Ebből az alkalomból két szobrot is avattak Debrecenben: a Táncosnőt és a Debreceni Vénusz című Medigyessy-alkotásokat. A kiállítás részlete A Debreceni Vénusz Színház az ifjúságnak »,'A gyerekeknek éppen úgy kel játszani, mint a felnőt­teknek, csak sókkal jobban”. Valahogy így szól az a szín­házi aforizma, amelyet oly sokszor idéznek: többször, mint ahányszor az idézgető színházi vezetők alkalmat te­remtenek arra, hogy bizonyít­hassák, valóban komolyan veszik hivatásuknak azt a ré­szét, amely a fiatalabb kor­osztály színiházi élménnyel való nevelését, szórákoztatá- . sát teszi feladatukká. A leg­több színházban amolyan ter­hes házi feladatnak, gyorsan letudandó penzumnak tartják a gyermek- és ifjúsági dara­bok bemutatását: Valahogy ez nem számít igazi művészi munkának: „muszáj egyet bevenni a műsortervbe”, mondja az igazgató; „csak egy gyerekdarabban játszom”, .mondja a színiész. Persze, nem a nyilvánosság előtt, mert ott formás nyilatkozatok hangzanak el erről a szép misszióróÍNDe — minő vélet­len! — többnyire azokban a társulatokban szólnak magya­rázkodások a felnőtt közön­ség értetlenségéről, elmara­dottságáról, amelyekben a he­lyi kulturális vezet« és a színház igazgatósága nein is­meri fal, hogy a gyeringkek, a fiatalok színházi ízliésformá- lásával kell kezdődnie a fel­nőtt közönség színházi neve­lésének.! Ez a nevelés — pontosab­ban ntevélődés — mér meg­kezdődött. A hetvenes évek közepére kialakult egy — el­sősorban fiatalokból álló — új közönség. Ezek a tizen, és huszonéves fiatalok másfajta színházat szeretnek, mint a 40—50 éveseik. Elvetik azt a fajta színházat, amely .az élet valóságos problémái helyéit látszatokat mutat fel a szín- oadon, amely nem a társada­lom és az egyes ember önis­meretiét segíti, hanem illúzi­ókban ringat. Ezeknek a fia­taloknak az ízlésvilágába (vi­lágképébe) nem annyira a ha­gyományos „illú ziós zínház’ ’ illik bele, hanem egy másmi­lyen, újfajta korszerűség je­gyében fogant színházi (írói és rendezői) szemléletmód — amely a világ naturalista-rea­lista tükörképe helyett a va­lóság irónikusább,, grotesz­kebb képét adja vissza. Ne­vezzük — jobb szó híján — avantgárdnak vagy abszurd­nak ezt az írói látásmódot és rendezői módszert. Némi ag- godálommal ugyan., mert a közönség másik, a hagyomá­nyos színházat kedvelő része általában gyanakvással fo­gadja az ilyen jelzővel ille­tett illethető darabokat — és nem egyszer okkal. Az avant- garde, az abszurd dráma azonban — bár van közte ilyen, is — nem egyenlő a pesszimizmussal, az erőszak­kal^ a meztelenséggel, külön­ben valóban nem volna helye a mi színpadijainkon. Márpe­dig az elmúlt évek vidéki színházainak műsorát végig­tekintve, láthatunk arra pél­dát, hogy az igazgatók merí­tették ebiből az irodalomból, és vállalkozásaikat általában siker .kísérte.. Pinten Arden, Beckett, Jarry csakúgy helyet kapott a műsortervben, mint á drámaírói technikában, színpadi ábrázolásiban velük sóik hasonlóságot mutató Ro- zewicz, Mrozak, Gömbrowicz, Örkény, Csurka. Meglelhet, hogy vidéki vá­rosaink nagyobbik részében ez a fajtla színház még csak úgynevezett rétegigényeket elégít ki; mindenesetre létezik ez az igény s ezt kielégíteni a közönség valamennyi réte­gére figyelő színház éppúgy törekszik, mint az operettet vagy a klasszikus drámát kedvelők vágyait. Vagyis a kizárólagosság (bármelyik irányban) a közönség egy ré­szének elvesztését jelentheti. A nézőtér átrétegződése ré­gi beszédtéma már a színiházi berkekben. Most tudományos módszerrel, egzakt módon is bizonyítást nyert ez. A Ma­gvar Színházi Intézet 1978— 79-ben szociológiai felmérést végzett a közönség színházba ’járási, szokásairól. Több miás érdekesség mellett kiderült, hogy a színházak törzsközön­sége, a minden új iránt ér­deklődő fogékony, nagyijából állandó közönségréteg nem „a nívós szórakozásit igénylő, jól kereső értelmiségi vagy kö­zépréteg hobbicsapata”, mint eddig hittük,' haném „egy di­namikus, mobilitásra irá­nyult és a kultúra transzfor­málásának szerepét felváliMó réteg... az a közepes jöve­delmű,1 nem kifejezetten csúcsérítelmiiségi foglalkozású fiatal nemzedék, amielly talán közreműködött a színházi konjunktúra kialakításában is”. Az idézet Allmási Miklós­nak a tanulmányából való, aki megjegyzéseket fűzött éhhez a felméréshez. E felmérés szerint az emlí­tett törzsközönség 19—28 éves, egyedülálló vagy fiatal házaspár, közepes keresetű, magasabban kvalifikált mun­kás, középszintű értelmiségi, technikus, mérnök, egyetemi hallgató. Nem vitás: abban a tényben, hogy éppen ezt a réteget tudta legjobban ma­gához kötni a színház az el­múlt évtizedben, szerepe volt az amatőr színjátszó mozga­lom új iránti fogékonyságá­nak és az avantgarde szín­játszást művelő tevékenysé­gének, csakúgy, mint annak, hogy néhány hivatásos szín­ház tudatosan, átgondolt mű­sorpolitikával vállalta, hogy közönsége előtt jár. Vállalta a bukás kockázatát is, s er­re akadt is példa bőven. De vállalta, hogy társadalmi kérdéseket új módon boncol­gató színházba próbálja be­szoktatni közönségét — első­sorban a fiatalokat. Ezek a társulatok — ha nyolc-tíz évvel ezelőtt gyakran ját­szottak is üres vagy foghíjas nézőtér előtt — már meghar­colták a maguk harcát, s a székekben nem a fővárosi szakmabeliek és a minden­honnan való sznobok ülnek. Hanem a saját közönségük, amelyet maguk neveltek. Mégpedig többféle közönsé­get neveltek. Mert amelyik évadban Beckettet játszot­tak, akkor Csehovot és Mág­nás Miskát is játszottak, s amikor Ardent mutattak be, akkor látható volt Moliére és a Csárdáskirálynő .is. És amennyire fontos, hogy a fiataloknak az új rendezői törekvések iránti érdeklődé­sét kielégítsék, annyira fon­tos, hogy .a fiatalok meg­ismerjék a klasszikusokat. E körül nincs minden rendben vidéki színházainkban. Ge­nerációk nőnek fel anélkül, hogy láthatnák a Bánk bánt, Az ember tragédiáját, a Hamletét, a Tartuffe-öt, az Antigonét. Meg kellene olda­ni, hogy a 12—22 év közti diákok ezrei ne kerüljenek ki az általános, közép-, vagy főiskoláról anélkül, hogy lás­sák a drámairodalomnak ezeket az alapműveit. Akár úgy, hogy a helybeli társu­lat megtanulja és három­négy éves időszakonként új­ra meg újra műsorra tűzi, akár úgy, hogy a közeli tár­sulatok vendégjátékként cse­rélnek egy-egy ilyen klasszi­kussal. Lehet, hogy ez nehezen megoldható. Mindenesetre to­vább kellene lépni a színhá-. zi nyelv korszerűsítésében éppen úgy, mint a klasszikus drámák rendszeres felújítá­sában. Tájékozottságot széle­sítő, műveltségépítő, törzs- közönséget szervező és erősí­tő lehetőség, sőt feladat mindegyik. Végső fokon a né­ző igényességét növeli — a cél pedig éppen ez. GÁRDONYI BÉLA Hallotta már? Ismeretterjesztő fülszövegek A legenda szerint' Braihlmá, az ind mitológia főistene a „sem­miből;’ teremtette a nőt.. Miután megalkotta a férfit, semmije selm .maradt. Ezért a méh zümmögését és a .galamb turoékolá- sát, a napfény csöndjét, a felhő mélalbúját és a szél szeszé­lyességét!, a nyúl félénkségét és a páva hiúságát, a virág tö­rékenységét és a gyémánt keménységét, a méz édességét és a tigris kegyetlenségét. a tűz fonróságát és a hó hidegségét, a szarka fecsegését, a daru képlmuitlatását és. a gólya hűségét ötvözte asszonnyá. Gyakorló férjként — több évtizedes tapasztalat alapján — a szél szeszélyességét, a szarka fecsegését meg a gyémánt ke­ménységét aláírom, de a nyúl félénkségét ikétségbévonóm. Az elmélkedő vallási statisztika pedig azt bizonyítja: a gólya hűsé­gével — vigyázat, költöző, vándorló madár! — itt-ott bajok vannak! * O. Nagy Gábor: Mi ifán terem? című kötetéből való az aláb­bi idézet: JA legismertebb babonák közé tartozik, hogy kártyán első­nek nyert vagy a vásáriban először kapott pénzt megköpködik, és azt mondják: Apád, anyád ide jöjjön!” Téli táj iNapjainkban kiszélesedett e mondás jelientéstartiaűma. Egy­re többször pedagógusok, jogászok, rendőrök mondják csa­vargó életmódot folytató, veszélyeztetett körülmények között élő vagy elhagyott gyerekeknek. * ,A rómaiaknál az olykor több évtizedes katonai szolgáltait so­rán a tiszteik és a legénységi állományú katonák megszokták a hosszú gyaloglásokat. Hadrianus 'császárról feljegyezték: ha utazásai közben katonai tábort keresett fél1, a menetelő légio­náriusokhoz csatlakozott, és teljes fegyverzetben napi húsz ménfőidet gyalogolt. [Lelki szemeimmel már látom az USA hadügyminiszterét, almint Európa loriszágútjain Lisszabontól Ankaráig napi húsz mérföldet gyalogol, hogy meglátogassa a kontinensre telepí­tett amerikai támaszpontokat. S amelyikhez nyügdiíjfoavonu- lésáig nem jut el, azt felszámolják. Állítom, ezzel a módszer­rel 'gyorsabban megoldódna a leszerelés.’ * Vógh Antal írtja 197i6Hbiain megjelent Északi utakon című kötetében: „Stockholmban mondják, hogy nálúnk, itthon a-rekiálm- és az áruipriapagantía egyenlő a nullával. De nem lesz egyenlő a nullával sokáig, miért állítólag az illetékesek már tárgyal­nak egy nagy svéd reklámirodával, hogy nálunk is szervezzék meg a korszerű reklámlmunkiát. Ha ebből viszont itt is az teszi, hogy a reklám miialt 20—40 százalékkal kénül az áru .többe, akkor megette a fene...” ■Nem tudom, megérkeztek-e már a Svéd .reklámszakembe­rek HORVÁTH ÄKOS: EMILEK Kint esik. Az idő múlása rezzenetlen. Az ablak vizels függönyén át nézőm a Dunát az üvegen lefelé vándorló megálló majd meg-meglóduló cseppeket követ a szemém . Elülnek bőrödön bennük villog a nap csend van a tavon csak távoli nyári kiáltásokat nyugtáz a víz testem minden pontjának ismerős kezed mozdulatok emlékétől fáradt kéken ködlő hegyek között s mi bénán várjuk szépsége fáj .tombol a fény hogy elmúljon a nyár. KISS GYÖRGY MIHÁLY A Múzeum téren felavatott Táncosnő Mohácsi Regős Ferenc rajza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents