Tolna Megyei Népújság, 1980. november (30. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-28 / 279. szám

1980. november 28. NÉPÜJSÁG 5 A közoktatás kérdései Az új tanítási módszer Az általános iskolák I. osz­tályosai áj módszerrel tanul­nak számolni, olvasni. A szü­lők nem ismerik az újítás lé­nyegét, nem tudnak segíteni gyertmeküfenek, legtöbben nem is értik a logikai játé­kot, a színes rudacskák, a szókáirtyák jelentőségét. Ezért idegenkedéssel fogadják, s ha a gyermeknek nem megy a matematikai, az olvasás a le­hető legjobban, azért kizáró­lag az új módszert okolják. Könnyű mentség ez, arra nem gondolnak, hogy gyermekük képességében, is iáiét hiba, hiszien amióta a világ, világ, mindig voltak egészen kitű­nő. közepes, gyenge, sőt a kö­vetelményeknek meg sem fe­lelő tanulók. Olyan osztály még nem volt, amelyiknek minden tanulója kiváló lett volna. Mégis, az ülj módszer szidalmazásában a leggyen­gébb tanulók szülei a hang­adók. Kontrollra nincs lehe­tőség, így nem tudjuk bizo­nyítani a szülőknek azt, hogy hagyományos módszerrel mi­lyen eredményt ért volna el a gyermeke. iTanítónöi pályafutásom során sok új módszert, új tantárgy bevezetését, éltem meg. A szülők általában ide­genkedéssel fogadták .az újat. Emberi tulajdonság ez: ra­gaszkodás a megszokotthoz, a légiihez. így vannak az etobe- rek a divattal is. Először ne­vetségesnek találják a pörge kalapot, a pettyes harisnyát, később már tetszik, majd maguk is viselik. Az új stí­lusú épületekkel., a modern szobrokkal, festményekkel, a legújabb zenével is nehezen barátkozunk meg, hosszú idő kell ahhoz, hogy az újszerűt is olyan szépnek — vagy még szebbnek — lássuk, mint a megszokottat. A múlthoz, a régihez való ragaszkodás nehézségével ta­lálkoztam, amikor friss dip- lom álmim al csöppentem be a forradalmi újítást jelentő „reforím”, vagy másképpen „zsinór” írás tanításába.. Em­lékszem, mennyi problémánk volt akkor, mennyire idegen­kedtek a még hegyes toll- szemmel, dőlő írással író szü­lők az új módszertől. Nehe­zen fogadták el egy-egy új tantárgy bevezetését is, pedig a környezetismeret vagy a technika tanítását maga az élet, a technika fejlődése tet­te szükségessé. A fejlődés nem állhat meg. Más követelményeket állít if­júságunk elé a számítástech­nikai, a számítógépek és álta­lában a gépesítés, a fejlett technika világa. A felsőbb osztályok — és nem. utolsó­sorban az élet — követélmé­nyeit másképpen kell meg­alapozni, mint évtizedekkel ezelőtt. A logikus gondolko­dási készség kialakítása lép előtérbe a mechanikus kész­ség fejlesztésével szemben. A szülő csak azt veszi ész­re, hogy másodikos gyermeke nem fújja olyan gépiesen (pusztán hallás alapján) az egyszeregyet, mint ő annak­idején, de nem figyel arra, hogy a logikus gondolkozási készsége mennyivel fejlet­tebb; a mennyiségek közötti arányok, összefüggések meg­látáséiban!, a szöveges felada­tok megoldásában, az olvasott szöveg tartalmának megérté­sében mennyivel magasabb fokon áll. Pedagógusainknak nagyon nehéz a helyzetük. Szorgal­masan készültek továbbkép­zésen arra, hogy a lehető leg­szemléletesebben, a leg j obban tanítsanak a számukra is újat jelentő módszerrel. Nehezíti a munkájukat az, hogy sok szülő bizalmatlan,- nem hisz abban, hogy azzal a (módszer­rel, amelyhez ő nem ért — mert ném így tanult —, ered­ményt lehet elérni. Évekig tairtó kísérlet előzte meg az új matematika és ol­vasástanítás bevezetését. Azo­nos feltételek között, dolgozó, hasonló összetételű osztályok eredményét hasonlították ösz- sze: egy részük a régi mód­szerrel, másik az újjal tanul­ta a matematikát, illetve az olvasást. A felmérések kiug­róan jó eredménye után ve­zették csak be az új módszert. Egy ilyen, kis lélegzetű írás keretében nem tudom ismer­tetni a szülőkkel az új mate­matika- és olvasástanítás módszeréti, de egyet kérek: ne legyenek bizalmatlanok, ne idegenkedjenek az újtól1, bíz­zanak gyermekük tanítójában, segítsék munkáját, és ne'ál­lítsanak buktatót azzal, hogy a gyermek előtt szidják a módszert. Nem tudhatják, hogy kisfiúk, kislányuk mi­lyen eredményt érne el a ré­givel. DR. GERGELY KÁROLYNÉ Konténer a kultúrházban mm mm ü ^m mm Gondolkodtak már azon, hogy mi lehet az oka szám­tartó nagyvonalúságunknak, egészen pontosan annak, hogy némelykor nem látjuk a fá­tól aiz erdőt, azaz elsiklunk a „van” fölött és azt sorjáz­zuk inkább, ami „nincs”, s ilyenként ökot szolgáltat az egyéni és kollektív damvado- zásira? Az újságíró sokszor kénytelen fairkasszamet nézni ezzel a tulajdonságunkkal, s vállalni belőle azt, ami ros­téi lnívaló. Amink ugyanis tár­sadalmi méretekben és egyé­nekre lebontva van, tervszerű munkára alapozott és hosszú folyamat gyümölcseként van. Magyarul: megdolgoztunk ér­te és a továbbiakra szólóan is meg keli dolgoznunk mind­azért, ami életünk feltételeit javítandó, általában „termé­szetesként” foglal majd he­lyet a köztudatbain. Vegyük szemügyre a szo­ciálpolitikát, aminek eseten­ként több nálunk az élvezője — és munkája alapján jogos élvezője —, mint méltató ja. Pedig van miről beszélni, ha ez a téma kerül asztalira. Volt ugye országépítő mun­kánk kezdetein az üzemi ét­keztetés, meg amit akkor munkásszállásnak neveztek. Ez alkotta a magját mindan­nak, amit ma műnk ásol lát ás címszó alatt ismerkedhetünk. Kultúrált étkezést, öltözőt, fürdőt, munkaruhát, színvo­nalas munkásszállást — nem ritkán szállodát, garzonházat — munkásszállítást, gyermek­intézményeket — óvodát, böl­csődét — üdülési, kulturális és sportlehetőségeket foglal magában ez a fogalom, sok­ágú szociális gondoskodást. Napjainkra a, szociális prog­ram, az üzemi szociálpolitika az üzemi, vállalati .tervezés szerves részévé vált és még inkább azzá kell válnia most, majd pedig a közeli jövőben, amikor életszínvonalpoliti- kánk megvalósítását gazdasá­gi gondok nehezítik. Fogal­mazhatunk úgy is, hogy amit béremeléssel egyenlőre nem tudunk megoldani, azt jólé­ti intézkedésekkel szükséges ellensúlyoznunk. Ezzel egyen­líthető ki valamelyest a csa­ládosok — különösen a nagy- családosok —, a nyugdíjasok, valamint a társadalom ked­vezőbb helyzetben lévő réte­geinek életmódjában lévő kü­lönbségek. Már ezt a célt szolgálta a három- és többgyermekesek július 1-én életbelépett csa- ládipótlék-emelése, ezt szol­gálja a kis nyugdíjból élők helyzetének javítására elha­tározott intézkedés is. Az állami, illetve szak­szervezeti társadat ombiztosí­Tudj'uk, vagy nem, beszé- szoligáltiatálsait egészítik ki a maguk módján a munkahe­lyiek, a lehet őségek h a tár ain belül tartva a már elért szín­vonalat. Ezt azért érdemes hangsúlyozni, mert a rövide­sen záruló tervidőszak eddig elkönyvelt eredményei ellené­re tapasztalható némely he­lyen egy kis elbizonytalano­dás a vállalati szociálpolitikai munkában. Olykor még olyan kérdés is elhangzik, hogy he­lyes-e a szűkös keretekből szociális feladatokat fedezni, nem veszélyeztetik-e ezek a kiadások a gazdasági egyen­súly mindenkire egyaránt kö­telező javításának sikerét, gazdasági programunkat?” A kérdésfelvetésnek ez a módja ásaitag szemléletet tük­röz. Annak meg nem értését árulja el, hogy szociális vív­mányaink megtartása, fejlesz­tése társadalmi rendünk lé­nyegéből fakad és így, a dol­gozó ember élet- és munka­körülményeinek szüntelen ja­vítása nem velejárója, hanem értelme és célja min­den igyekezetünknek. Tudjuk, vagy nem, beszé­lünk róla, vagy nem: igán nagy nyomátékkal szerepel újabban a munkavédelem is a szociális tervekben. A SZOT és a MüM irányelveiben új­donság annak az előírása, hogy a jövőben meg kell ter­vezni az egészségre ártalmas munkahelyek számának csök­kentését, továbbá, hogy az eredményes foglalkoztatási rehabilitáció végett j elöl jék ki az ilyen célra alkalmas mun­kaköröket. Az üzemegészség­ügy, munkahelyi oktatás, köz­művelődés, tömegsport fej­lesztésének, szmíbentartásának feladata ugyancsak a szociá­lis terv része lesz a követ­kező ötéves tervben. Nem új tennivaló, de igen fontos a már említett gyer­mekintézmények, az üdülés fejlesztése, a munkáslakás- építós támogatása, az egyes emberek, családok konkrét/ gondjainak megismerése és orvoslása. De nem az érde­keltiek, a mi, aktív közremű­ködésünk nélkül! Az ember­ről való sokoldalú gondosko­dás összetett, nehéz, de igen szép program. Arra épített, amink már megvan. Ne ros­táljuk hát az ebbe a kate­góriába sorolható eredmények számontartását... — la — A konténer szó, illetve ma­ga az eszköz a szállításban is­mert és honosodott meg. A művelődési házban használa­tos szerkezetre is illik a név. Tulajdonképpen egy kereke­ken gördülő, könnyen moz­gatható szekrényről van szó, melynek kinyitott Oldalai munkaasztalként használato­sak. Magában, a szekrényben pedig valamilyen munkavég­zéshez szükséges szerszámok, anyagok vannak. E konténe­rek segítségével a művelődé­si ház bármely helyiségében, zugában pillanatok alatt ilyen vagy olyan kis műhely állít­ható fel. Megyénk egyik fiatal intéz­ményében^ a dombóvári mű­velődési otthonban használ­ták először ezeket az újszerű, közművelődésit segítő .alkal­matosságokat. Már hatszázhoz közeledik a rendszeres látogatók és hasz­nálók szárpa. A legnépsze­rűbb a zenehallgató konténer. Sokan használják a varró-ké- zimunkázó, a játékkészítő, barkácsoló szerszámokat. Népszerű a játékokat tartal­mazó konténer is. Ezek mel­lett még van dia és film ve­títésére alkalmas összeállítás, és azok is találnak szerszá­mokat, akiknek a fafaragás­hoz van kedvük. Az eddigi tapasztalatok sze­rint az új lehetőséget leginr- kább a fiatalok veszik igény­be. Ami örvendetes : sok olyan eddig csellengő, unatkozó, is talál magának hasznos el­foglaltságot, akit riasztottak a ‘kötöttebb szakköri formák. A konténerek adta lehetősé­gek között szabadon válogat­hat mindenki, kedve szerint kipróbálván ilyen vagy olyan képességeit. A konténerek használóit szakemberek segí­tik. A varró- és kézimunkázó-, háttérben a játékkészítő kon­téner Dombóváron úgy szervez­ték meg a rendszer működé­siét, hogy minden (konténer mögött egy komolyabb felsze- reltségű műhely is áll, ahol szakkörök, .tanfolyamok mű­ködnek. Tehát, akiben a kon­téner adta lehetőség nagyobb kedvet ébreszt valamely te­vékenység komolyabb megis­merésére, elmélyültebb gya­korlására, .az szakkörben, vagy tanfolyamon vehet részt. A konténer berendezéseivel pedig gyakorolhatja a foglal­kozásokon kívül is a tanul­takat. Dombóváron az eltelt há­romnegyedév tapasztalatai azt mutatják, hogy a közönség részéről kedvező a konténe­rek fogadtatása. A népműve­lők azt fájlalják, hogy a kö­zép- és idősebb korosztályok tagjai nagyon gyéren érdek­lődnek. czakő Az ügyvédi munka Hivatás, megbecsülés, egzisztencia . Az ügyvédi munkaközös­ségek minden városban és nagyobb helységben megta­lálhatók. Rendeltetésük egy­értelműen megfogalmazódik az ügyvédek feladatainak meghatározásakor: eszerint az ügyvédek az ügyvédi munka- közösségekben végzik mun­kájukat, jogi segítséget ad­nak, bíróságok és más ható­ságok előtt képviselik ügy­feleiket, jogi tanáccsal szol­gálnak, tájékoztatnak, bead­ványokat szerkesztenek, ok­iratokat készítenek, eljárnak a rájuk bízott ügyekben, munkájukat a szocialista tör­vényesség érdekében végzik. Az ügyvédi tevékenység megítélése azonhar közel sem ennyire egyél teloiű. AZ ALAP A BIZALOM Magyarországon -jelenleg 1585 ügyvéd tevékenykedik az ügyvédi munkaközössé­gekben, , közülük nyolcvan­hármán hatvan éven felüliek, ötszázhuszonöten viszont negyven éven aluliak. Éven­te mintegy negyvenen tesz­nek ügyvédi szakvizsgát és megközelítően ennyien vo­nulnak nyugdíjba is. A sta­tisztikai adatok tehát rend­kívül kedvező képet mutat­nak. Az ügyvédi munka alapja a bizalom. Hogyan fordul­hatnának őszinte bizalommal olyan emberekhez az ügyfe­lek, akik elzárkóznak a tár­sadalom,-vagy éppen a szű- kebb környezet aktuális kér­déseitől — mondja dr. Lu­kács Tibor, az Igazságügyi Minisztérium főosztályveze­tője. — Ezért is örvendetes, hogy ügyvédeink társadalmi aktivitása országszerte jelen­tős. Ott vannak a Hazafias Népfront különböző bizottsá­gaiban, tanácstagi, ország- gyűlési képviselői feladato­kat látnak el, jogi tanácso­kat adnak és sorolhatnánk tovább a különböző társadal­mi munkákat. Az ügyvédi hi­vatás állandó tevékenységet, állandó készenlétet kíván. Ma a joganyag mennyisége olyan nagy, hogy azokban -még a jogászok sem tudnak könnyen eligazodni. Szinte nincsen olyan nap, amikor ne változna meg egy rendelet, vagy ne bocsátanának ki né­hány új jogszabályt. De mindezek folyamatos meg­ismerésén túl fel kell készül­ni a tárgyalásokra is. Hazánkban 1948-ban ^la­pították az - első ügyvédi munkaközösséget; a munka- közösségi forma 1958-ra vált általánossá. Az eltelt időszak során megfiatalodott a testü­let és ma ismét vonzó a pá­lya. Az idő és a gyakorlat eredményei igazolták: ez a felépítés hatékony munkát tesz lehetővé és \ nem vál­toztatja meg, sőt tovább erő­síti az ügyvéd—ügyfél kap­csolat bizalmi jellegét. Meg­marad ugyanis á szabad ügy­védválasztás, a megbízást vi­szont a munkaközösség adja és az ügyfelek is a közösség­gel állnak jogviszonyban. A közösség minden tekintetben garanciát jelent az ügyfél számára. MENNYIT KERES AZ ÜGYVÉD? A legtöbben még ma is a kiemelkedő jövedelmű fog­lalkozások közé sorolják ezt a hivatást, holott a valóság az, hogy az ügyvédek átlag- fizetése alig valamivel ma­gasabb az országos átlagbér­nél. Budapesten például négyezer hétszáz forint, vi­déken pedig még ennél is alacsonyabb valamivel. Le­het, hogy a honoráriumok­ról kialakult hamis kép be­folyásolja az ügyvédek meg­ítélését is? Dr. Rőder Edit, az Orszá­gos Ügyvédi Tanács elnök- helyettese: — Valószínű, hogy ennek a kérdésnek is szerepe van. A másik ok talán az lehet, hogy az állampolgár szá­mára a kikötött munkadíj­ként befizetett összeg jelen­ti az ügyvéd tiszteletdíját, holott az ügyvéd ennek csak 39,1 százalékát kapja kézhez. Ezer forint megállapított munkadíj esetében például 391 forintot. Tehát havi 15 ezer forintnál 5 ezer kilenc- száz, évi százezer forint eseté­ben pedig 39 ezer egyszáz fo­rint jár az ügyvédnek. De ha már felvetődött ez a kérdés, nézzük meg teljességében. Az állampolgárok által az ügy­védi munkaközösségnek be­fizetett ügyvédi munkadíjat terheli a 13 százalékos tár­sadalombiztosítási hozzájá­rulás, a 16—20 százalékos kamarai hozzájárulás, a 16— 25 százalékos munkaközössé­gi rezsi. Ezt követően von­ják le az ügyvéd által fize­tendő progresszív adót és a községfejlesztési hozzájáru­lást. A 13 százalékos társadalom- biztosítási hozzájárulás elle­nében egyébként csökkentett összegű és rokkantsági nyug­díjban részesülnek az ügy­védek, az utóbbi két eszten­dőtől jár a terhességi és a gyermekágyi segély, valamint a gyes. Az ügyvédek számá­ra nincsen fizetett szabad­ság, a táppénzt, családi pót­lékot helyettesítő juttatást a kamara fedezi a kamarai hozzájárulásokból és a mun­kaközösségek megfelelő el­helyezéséről is a kamara gondoskodik. Az anyagi ter­mészetű kérdésekhez tarto­zik az is, hogy az ügyvédi hivatás gyakorlása ' során használt gépkocsi üzemelte­tési költségeit, a taxi és egyéb utazási költségeket, az étkezési kiadásokat, a mun­kához használt lakástelefon költségeit nem lehet térítés­ként elszámolni, ezek az ösz- szegek már a 39,1 százalékos tiszta jövedelmet terhelik. Szó sincsen tehát egyfajta „aranybányáról”. Az viszont tény, hogy becsületes, kor­rekt munkával megfelelő eg­zisztenciát lehet teremteni, ez azonban nem kis áldozat­tal, lemondással jár. K. H. J. A legnépszerűbb a zenei konténer

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents