Tolna Megyei Népújság, 1980. november (30. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-25 / 276. szám
1980. november 25. “tÍEPÜJSAG 3 Vasútegészségügy Miért tekintélyes a TEK? UTAZIK A VASUTAS. Kivételesen nem szolgálatba megy, vagy onnan jön, de még csak nem is úri passzióból tölti idejét tengelyen. A vasutas alkalmanként utas és Zalából, Somogyból, Fejér és Tolna megyéből Pécsre tart. .Ott is a Szabadság utca 30- ba, a MÁV Területi Egészségügyi Központjába, illetve rendelőintézetébe. Úgy is mondhatom, hogy amikor a csomóponti rendelőkből Pécsre küldik a vasutast a térség egymástól meglehetősen távol eső 13 üzemorvosi rendelőjéből, akkor hazaküldik. Ösztökére nincs szükség, egyetlen mordulás se hangzik el, mert ami a vasutasnak speciális ellátásban kell, azt a testületétől várhatja csak. Szó sincs arról, hogy a vasútegészségügy állam lenne az államban. A vasutasokat ugyanúgy és állampolgári jogon illeti meg az- ingyenes és magas színvonalú egészségügyi ellátás, mint akárhányunkat, nincs tehát annak akadálya, hogy az állami egészségügytől kérjen és kapjon bajára segítséget, orvoslást. De igazán a vasutas akkor nyugodt, ha a TEK-nél köthet ki. Ez, a nyugdíjasokra is érvényes, de nem lappang mögötte semmi titok. Magyarországon a vasutasorvoslás any- nyi idős, mint a vasút és jól kiépítettségével, fölkészültségével a világ élvonalában hódított magának helyet. A Brüsszelben székelő VIMC- nek, a vasútorvosok nemzetközi szervezetének a minősír tése is ezzel megegyező. A vasutasok ezt tudják, hiszen amint úgy döntenek, hogy hazánk egyik legnagyobb és egyúttal legtöbb veszélyforrású ipari üzemébe lépnek be dolgozni, már kapcsolatba kerülnek — és maradnak egészségesen is — a vasútorvoslássál. Szükségképpen van ez így, mivel a szárnyaskerék világában szigorúak az alkalmassági és képzettségi követelmények. Emberek ezreinek élete, biztonsága, nagy népgazdasági vagyonértékek függenek attól, hogy a vasúti szolgálatba lépő alkalmassága, rátermettsége, képessége milyen fokú, s ez az, amit visszatérően vizsgálni kell. Ha egy újságíró — elnézést a személyes példáért — eléggé el nem ítélhető módon napirendre tér visszaköszönő szédüléses rosszul- létei fölött, miközben munkájának minősége és meny- nyisége romlik, legföljebb a szerkesztői őszülnek hamarabb. Egy, a forgalomban részt vevő vasutasnak azonban szigorúan tilos elbagate- lizálni a legbanálisabb panaszokat is. Azért tilos, mert munkája olyan kemény fizikai és pszichés terheléssel jár, ami a vasegészséget is kikezdheti. Tessék kérem hozzáadni ehhez a korszerűsödő technológiával járó felelősségnövekedést, s bárki beláthatja, hogy a vasúti szolgálat — szóljon utazásra, vagy helyben történő munkára — nem idegnyugtató felhőjáték. Követelményeit félrelökni megbocsáthatatlan bűn. EZELŐTT HÁROM ESZTENDŐVEL, 1977 tavaszán az ünnepi könyvhét slágere volt az „Akit a mozdony füstje megcsapott” című riportkötet, melynek szerzőjét, Moldova Györgyöt azóta tiszteletbeli vasutasként tartják számon. Nincs vasutas ismerősöm, aki nyomban szóba nem hozná ezt a könyvet, amint arról a speciális munkáról nyílik mód beszélgetni, amit a vasutasok végeznek. Most sincs ez másként, itt a Pécsi TEK és szakorvosi rendelő kívül-belül rendkívül szerény székházában, ahol dr. Hámory Károly főtanácsos, azaz az intézmény igazgató főorvosa meg sem próbálja titkolni kétkedését. Tényleg? Valóban érdekli az embereket a vasútegészségügy? Neki az a tapasztalata, hogy felül 800 ember a vonatra és eszébe sem jut, milyen terhelésnek vannak kitéve azok, akiken szerencsés utazása és megérkezése múlik. Aki manapság utasként dicséri a MÁV-ot, fehér hollónak űtnik, pedig a magyar vasútnak rangja, tekintélye van nemzetközi viszonylatban. Az utas mégis szidja a zsúfoltságot, panaszolja a tisztaság hiányát, a vandálok kezenyomának lassú eltüntethetőségét. Negyedóra se múlik el azonban és nyakig benne vagyunk a témában. Kopott födelű, megsárgult könyvek kerülnek asztalra. Belelapozunk dr. Oláh Gyula 1897- ben kiadott könyvébe, amelynek ez a címe: Az egészség- ügyi szolgálat a vasútnál. — Ez a tisztképző tananyaga volt. S nézze csak, itt van leírva, hogy mi a teendője a jegyvizsgálónak, ha vajúdó nő van a vonaton és le kell vezetni a szülést. Ebben az Utasítás-ban azt írták le 1894-ben, hogy szerencsétlenség esetén miként végzendő a mentés munkája. Valamikor — akkor, ha végre sor kerülhet a TEK és rendelőintézete már megtervezett, de anyagi okokból elhúzódó bővítésére — a magángyűjtemény darabjai az itt megalapítandó vasút- egészségügyi múzeumba kerülnek. Kívánom, hogy ez mihamarabb bekövetkezhessék, és újból Moldova könyvére terelődik a szó, a 311. oldalon kezdődő, „A beteg vasutas” című fejezet ürügyén. Ennek mottója nem más, mint a MÁV-betegbiztosítónak egy háború előtti jelszava, mely így szólt: „A betegnek mindent, az egészségesnek semmit”. — Ez már a messzi múlt — mondja dr. Hámory és nem kételkedhetem a szavában, hiszen vasutas volt az édesapja és annak édesapja is. Ö, még a vasútorvosoknak abba a nem túl népes csoportjába tartozik, akiket családi alapon a szívük vezényelt a MÁV-hoz. S akik okkal büszkék egyre és másra. Így például arra, hogy hazánkban nem sok szakma épített magának kórházat, de a vasutasság igen és úgy, hogy még 1920-ban kibocsá- tott 5 pengős téglajegyekkel vetette meg a ma már 1068 ággyal működő intézmény alapját, mely elkészültekor, 1927-ben 52 beteget tudott fogadni, továbbra is építve arra, ami létrehozta; a vasutas összefogásra. Hallottak már az ÖTA-ról? Az önkéntes támogatási alapról? Pedig ez ma is élő, eleven dolog, olyannyira az, hogy a nyugdíjasok közül is csak kevés tartja tőle távol magát. Mi az ÖTA lényege? Hogy belépéskor minden vasutas dolgozó elkötelezi magát: fizetésének fél százalékát adja a vasútegészségügy céljaira. Ne tessék azért tévedni, nem ebből él a MÁV mintegy 140 ezer dolgozóját szolgáló és kezdetétől magas fokon integrált vasútegészségügy. A MÁV egészségügyi intézményei állami költség- vetésből gazdálkodnak. Ha mégis többre „telik” az igen széles intézményrendszerben, mint általában, az az ÖTA- val is magyarázható. De az is, hogy a vasutas tartós betegsége esetén pótlást kaphat a táppénzéhez az ÖTA-tól... — A TEK területén hány vasutas él és dolgozik? — Térségünkben, mely alatt majd a fele Dunántúl értendő, 15 ezer vasutas ellátását végzi 267 orvos, illetve egészségügyi szakdolgozó. Somogy, Zala, Fejér, Tolna és Baranya hozzánk tartozó helyein 13 üzemorvosi rendelőben 16 orvos tevékenykedik a szükséges segítőtársakkal. A legtöbb üzemorvosunk szakorvos is. El kellett, hogy hangozzék az a közbevetőlegeá kérdés, hogy országosan mekkora hadsereget tesz ki a vasútegészségügyben szolgálók száma. Nos, a majdnem másfélszázezer vasutas egészség- védelmét, megromlott egészségének helyreállítását, a különböző forgalombiztonsági feltételekkel kapcsolatos egészségügyi vizsgálatoknak a munkáját mindössze négyezren végzik, s tevékenységüket a Vasútegészségügyi Igazgatóság Budapestről irányítja, szervezi. A TEK-ek — szám szerint hat: Budapesten, Debrecenben, Miskolcon, Pécsen, Szegeden és Szombathelyen — ennek az igazgatóságak a területi végrehajtó szervei, melyek közvetlenül irányítják és ellenőrzik a vasútigazgatóságok csomópontjain létesített vasútüzemorvosi rendelők és vasútorvosok munkáját. MIT JELENT EZ „utas- nyelvre” fordítva? Hogy a vasutas dolgozók egészség- védelme, alapvető egészség- ügyi ellátása egyértelműen a vasútüzemorvosok kezében van, akik az ellátás és gondozás csomópontokon végzendő munkájához rendszeres irányító, konzultatív segítséget kapnak a TEK-ektőI, azok rendelőintézeteinek szakfőorvosaitól és felülvizsgáló főorvosaitól. Az utóbbiak egységes elvi és módszertani irányítását viszont a Vasútegészségügyi Igazgatóság és az országos vezető intézmények - (MÁV Kórház, MÁV Tüdőgyógyintézet, stb.) koordinálják. Pécsen a TEK-nél egy hétfői napon jártunk, amikoris a betegforgalom mérsékelt volt, így az ismerkedő kíváncsiság kielégítésének a déli órákban már egyáltalán nem volt akadálya a várakozó so- kadalom. A TEK rendelőintézete szűkös viszonyok között működik, de korszeryen fölszerelt. Hát persze, nem csak ez utóbbinak, a jó eszközellátottságának tulajdonítható, hogy a vasútegészségügy káderutánpótlása ma már nem jelent gondot, mint egykor, mert régóta nem abból az egyetlen forrásból táplálkozik, amiből valaha. Mint az intézet igazgató főorvosa elmondta, amikor ő idekerült, 26 esztendővel ezelőtt pályakezdő gyakornokként, még igencsak a vasutas családok fiai, lányai foglalták el a vasútorvosi állásokat. Nekik nem kellett ugyanis magyarázni a vasútorvosi munka fontosságát, szépségét, különlegességét. (Folytatjuk) LÁSZLÓ IBOLYA A laborosok már a délutánra készülnek Munkában a pszichológiai decentrum Nem a kislány, apukája ^ vasutas... Vállalati motívumok Az év elején az egyik nagy vállalatunk elhatározta, hogy belső átszervezést hajt végre. Ennek lényege az lett volna, hogy az adminisztratív munkakörben dolgozók közül többet át akartak irányítani a termelésbe. A vállalat igazgatósága felszólította az osztályvezetőket, hogy minden húsz alkalmazottból egyet szabadítsanak fel e célra. Ez az 5 százalékos munkaerő mozgás — úgy vélték — zökkenő nélkül — megvalósítható. Néhány hónap múltán a vállalat termelési értekezletén a vezérigazgató közölte, hogy ezt az átszervezést nem tudták végrehajtani, mert az osztályok nem szabadítottak fel egyetlen munkaerőt sem, sőt, a legtöbb helyen még nagyobb adminisztratív létszámot kértek. A vezérigazgató nem részletezte miért hiúsult meg ez a jó elképzelés. Elhatároztam, hogy utána nézek a kudarc okainak. Nem volt egyszerű, mert a megkeresettek többsége megpróbált kibújni az őszinte válaszadás alól.'Ekkor leltem rá régi ismerősömre, aki az egyik osztály vezetője és miután megígértem, hogy sem az ő, sem a vállalata nevét nem árulom el, elmondta a saját motívumait. Ezek a következők: — ha lemodok akár egy főröl is, akkor kiderül, hogy eddig nem volt jó a munkaerő kihasználása az osztályon, s ez rossz fényt vet a vezetői tevékenységemre, s természetesen prémiumomra is; / — a létszámcsökkentéshez az osztályt semmi anyagi és erkölcsi érdeke nem fűzi, az ott dolgozók jövedelme nem változik; az adott létszám úgy alakult ki, hogy páran a „kispadon” tartalékban vannak. Ez növeli a biztonságot, különösen a lökésszerűen felmerülő munkák idejében. Az elmúlt két évben ilyen volt például a gyakori átárazás, amit belső munkaerő tartalék nélkül aligha tudtunk volna megoldani; — ezek után miért vállaljak kellemetlenséget, mert akárkiről is mondok le, az megtalálja módját, hogy valamiképpen „betartson” nekem, mindenkinek van valami kapcsolata. S az osztályon is romlik a bizalom irántam, mert nem tudtam megvédeni a vállalatvezetéssel szemben a kollektívát; — s végül, ha valaki a vállalat- vezetést munkaerőért ostromolja az előtérben van, s felfigyelnek problémáira„ és egyéb téren is támogatást kap. N Kérdeztem hány embert alkalmazna osztályán, ha sajátja lenne ez a vállalkozás. A jelenlegi 16 fő helyett 10—12 alkalmazottat. De... és sorolta azokat a feltételeket, amelyek ezt lehetővé tennék. Ezek után csak egyetlen megválaszolatlan kérdés maradt: miért nem lehet a munkát a nagyvállalatnál is így megszervezni? W. I. A legtöbb gyapjút á tsz-ek adják Megyénkben az utóbbi öt év alatt lényeges fejlődés tapasztalható a juhtenyésztésben, illetve a gyaipjútenme- lésben. Vonatkozik ez a termelőszövetkezetek juhászata- ira és a háztájira egyaránt. Az idei gyapjútermés a tavalyinál is jobb, fél vagonnal nagyobb a mennyiség, am.it Tolna megyében eladtak a termelők a Gyapjúforgalmi Vállalat szekszárdi kirendeltségének. Kirschner Ádám kirendelt- ségvezető ismertette az eredményeket. Eszerint a 34,2 vagon összmennyiségből a termelőszövetkezetek 21,3 vagonnal adtak, a háztáji ter- mielak 9,7 vagonnal, a többit a Hőgyészi Állami Gazdaság és a tenyésztőtelep. Egyértelműen kitűnik téhát, .hogy a gyapjútermelés fő bázisa megyénkben a szövetkezetek ju- hászata, de a háztáji is megerősödött ebben az ágazatban. Kirschner Ádám azt mondja, szakosodtak a háztáji gazdaságok, aki juhot tart, nem foglalkozik más jószággal, legfeljebb baromfival, saját szükségletre. Megszűnt a nagyon kislét- számú birkatartás, már évek óta nem öt-tíz kiló gyapjút értékesítenek a háztáji gazdaságokból, hanem inkább 50—60 kilót, vagy többet. Magán juhász kevés van Tolna megyében, nem jellemző. A háztáji dominál. A szövetkezetek eredményei átlagosan jobbak, minőségben és mennyiségileg egyaránt. A nyírási átlagsúly mintegy 35 dekával növekedett az elmúlt öt esztendő alatt, természetesen úgy, hogy a tenyésztő munka jobb, szervezettebb, másrészt pedig az állatok takarmányozására is több gondot fordítanak. A szakember-ellátottsággal vannak gondok. Fiatalemberék ritkán vállalják a juhászéletet, nehéz az utánpótlás biztosítása. A nagy lekötöttség, a jószággal való együttélés egész nap, nem vonzó, bár egyébként fizikailag könnyű munka ez. Harminc év alatt alig található juhász tsz-tag. Az idén a legtöbb gyapjút a következő termelőszövetkezetek értékesítették Szekszár- don: a bonyhádi Pannóia Tsz 144 mázsát, a mőcsényi Völgység Népe Tsz 127 mázsát, a tamási Béke Tsz 124 mázsát, a paksi Dunamenti Egyesülés Tsz 123 mázsát. Vannak más helyen is nagy tételek de ezek a legkiugróbbak. Érdemes megemlítem, hogy háztáji juhászt alkalmaznak több szövetkezetben, például öcsényben, Bogyiszlón, Alsónyéken. A háztáji birka tartás tehát nem megy a közös munka rovására, megoldották az időbeosztás nagy problémáját. A nyírással általánosan sóik a gond, a vesződség. A rendszerint messziről, más megyéből idejáról nyíróbrigádok nem mindig megbízhatóak, olyan tekintetben sem, hogy mikor érkeznék, de abban sem," milyen minőségű a munkájuk. Előfordul a gyapjú „szecskázása”, «nyirbá- lása. Közös, sürgős feladatuk a juhászkodó termelőszövetkezeteknek egy megyei nyíróbrigád létrehozása. Ennek betanítását és részben eszközzel való ellátását is vállalná a Gyapjú- és Textilnyersanyag Forgalmi Vállalat. Közös érdekből, ami egyben népgazdasági érdek is, hiszen a jó minőségű gyapjú ma ismét nagyon keresett nyersanyag. GEMENC1 JÓZSEF
