Tolna Megyei Népújság, 1980. november (30. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-23 / 275. szám
i2 Képújság 1980. november 23. B MAGAZIN ■ MAGAZIN MAGAZIN & MAGAZIN MAGAZIN anM MAGAZIN mmmm? magazin Ili MAGAZIN MAGAZIN ■ MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN 1 Komputer szemmel és füllel Japánban egy olyan új komputerrendszert fejlesztettek ki, amely képes meghallgatni a telefonmegrendeléseket és a könyveket vakírásra átírni. A tájékoztató rendszer betölti az emberi szem és fül funkcióit, szóbeli, nyomtatott, kézírásos és egyéb információkat képes adni. Az új rendszert a nemzetközi kereskedelmi és ipari minisztérium mellett működő ipari tudományos és technológiai ügynökség fejlesztette ki. A gép segítségével például a vonatokra helyjegyet lehet foglalni. Ha a vevőnek nincs rendkívül erős akcentusa, beszélhet a komputerhez, s egy másodperc alatt helyet foglalhat. A gépet kilenc kiválasztott témában fogják beprogramozni, a kísérleteket október—március között végzik. Az ügynökség a komputer ki- fejlesztésével összefüggő műszaki eredmények százaira kért szabadalmi jogot. Autók fából Egy kis angol cég, a Maiver Lunk-i Morgan már 40 éve gyárt sportgépkocsikat egyetlen, változatlan formában — fából. A kocsik karosz- szériája belga kőrisfából készül. A „régi, jó” stílusban készült gépkocsiknak nem kell sokáig vásárlóikra várniuk. A világ legnagyobb városa Kétezerben valószínűleg Mexico City lesz a világ legnagyobb városa, ahol 32 millió lakos fog élni. A második helyre a brazíliai Sao Paolo kerül 26 millió lakossal. Ezek az adatok a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet tanulmányából származnak. A szakemberek véleménye szerint ezekben a nagyvárosokban a legnagyobb probléma a lakosság foglalkoztatása lesz. Szupergat Számológépek a il981-tői az ún. TGV. ex- presszvonait (rendkívül nagy sebességű expressz) biztosítja majd a vasúti összeköttetést Párizs—Lyon között. A 260 km óra sebességgel haladó expresszvonat 384 utast szállíthat. Az utasok közül 276 fő másodosztályon, a többi elsőm utazhat. A TGV-vo- natot villamos mozdony vontatja. iFrianoiaországban ‘két évtized óta kísérleteznek nagy sebességű vonatokkal, a belföldi forgalom lebonyolítása érdekében. Hosszú éveken át nagy reményeket fűztek a Bertin- fé'le légpárnás vasúthoz. Ez rendkívül biztos és gyors jármű, de viszonylag zajos, és újabban a környezetvédelmi szakemberek ellenzik azt, hogy több vonalon ilyen szerelvények biztosítsák a városok közötti gyors közlekedést. , A TGV-ex press?, vonat mellett több érv szól, mindenekelőtt az, hogy az elektromotor kevésbé zajos, mint a dízel, vagy az Aerotrain, a légpárnás szerelvény. A TGV- szereltvénydk kerékéit védő köpeny nagymértékben csökkenti a sínen gördülő kerekek zaját. A francia közvélemény örömmel vette tudomásul a francia nemzeti vasúti társaság (SNCF) közlését, amély szerint a TGV-expresiszvonla- tökat a párizs—lyoni üzemelés után más villamosított vonalakon is indítani fogják a nyolcvanas években. Kevesen gondolnák, hogy a bútorgyártásban már több évtizeddel ezelőtt megkezdődött a műanyagok használata (a farost- és pozdorja- lemezéket is műanyagoknak számítva). Bizonyára azt is kevesen tudják, hogy a műanyagok kikísérletezését, alkalmazását éppen azok a nemzetek kezdeményezték — többék között a skandináv országok — , amely ék a fa pótlására belátható időn belül nem kényszerülnek. Ez a tény rögtön eloszlatja őzt a tévhiiedelmet, hogy a műanyagok pótanyagok. . Mélyek azok a tulajdonságok, amelyek a fa fölé emelik a műanyagokat? Mindenekelőtt korlátlan alakítási 'lehetőségeik, színbeli kötetlenségük, jó t isztántart'h at ó- ságuk, kis fajsúlyúk, mérettartásuk, kopásállóságuk. Mégse higgyük azt, hogy a fák természetes szépségét, változatosságát veszélyeztetik. A bútorgyártás olyan méreteket öltött a világon, hogy sem az egyikből, sem a másikból egyedül nem oldható meg a minden igényt kielégítő termelés. A kétféle alapanyag okos kombinációi, a feladat természetének megfelelő tapintatos és hozzáértő anyagválasztás azonban mindig a „helyére teheti” őket. Az iparilag fejlett országok bútoriparának műanyag ^-felhasználási , irányzatai arról árulkodnak, hogy a műanyagokat elsősorban ott alkalmazzák, ahol különleges tulajdonságaik értéknek tekinthetők. Például konyhák, irodaibútorok, gyermekszobák, kiegészítő kisbútorok, s kivált ülőbútorok (székek, fotelek) gyártásában. Képünkön az utóbbi irányzatra láthatunk példát, egy nyugatnémet gyártmányú, teljes egészében — még a fotelek ülő- és támaszkodó felületeinek borítását is beleértve — műanyagból készült garnitúrát. Érdekes megoldásnak számít, hogy a nem használatos fotelek összecsukhatok, ami tiSztántarthaitóságuk és szállíthatóságuk szempontjából előnyös. A nagy kiterjedésű Rajna— Maas—Schelde deltavidéken, Hollandia legdélnyugatibb részén hozzák létre a világ egyik legnagyobb és legbecsvágyóbb vízi építményét. Ez fogja Hollandiát az Északitenger vihardagályaival szemben védelmezni, mert azok a deltavidék tengerszint alatt fekvő területein évszázadok óta visszatérő árvizeket okoznak. Az egész nép emlékezetében élénken él még az a vihar és szökőár, amely átszakította a gátat és utoljára 1953 februárjában 1800 ember halálát okozta. Az új létesítmény központi része egy — betonpillérekből és hidraulikusan állítható acélfalakból álló, 2800 méter hosszú — zárófal lesz. Ezen már dolgoznak. A deltavidék közepén, egy „munkaszigeten” 66 db, egyenként 35—45 méter magas, előfeszített betonpillért állítanak fel. Ezek súlya eléri a 17 500 tonnát is. Közéjük egyenként 42 méter hosszú acélzsilipeket függesztenek, amelyek tömege egyenként 500 tonna lesz. 1982 márciusában egy külön erre a célra konstruált emelőhajó megkezdi a toronymagas pillérek helyszínre szállítását, melyeket ott a 25,-szőr 50 méteres betonalapjukra kell felállítani. Amikor a zsilipek fel vannak húzva, az apály és a dagály szinte akadálytalanul áramolhat ide-oda. Ha azonban vihardagályt jeleznek, a zsilipeket egy óra alatt le lehet zárni. Zeeland — így hívják Hollandia délnyugati tartományát — így biztonságban lesz a tenger dühöngésétől. Az egész terv, amely a szárazföld belsejében további segédgátakat és a betonpilléreken vezetett autóutat is magába foglal, 1985-re lesz kész és kb. hatmilliárd holland forintba fog kerülni. A hollandok ezzel a létesítménnyel a technikai lehetőségek „felső határát” ostromolják. Csak a tengerfenék előkészítése több évi alapos munkát igényel. Egy különleges hajó 15 méter mélyen „felrázza” a tengerfeneket a teherbíróképességének fokozása céljából. Csak azután kezdik felhalmozni a tengeri kavicsból, salakból és sóderből álló hullámküszöböket. középiskolákban A francia oktatásügyi mi- misztérium úgy rendelkezett, hogy 1980-tól kezdve alkalmazzanak számológépeket az érettségiző osztályokban. A szülök és ’ a pedagógusok azonban kezdenek kételkedni abban, hogy a számológépek nélkülözni etet len oktatási segédeszközök az iskolákban, és K- letővé teszik azt, hogy a tanulók matematikai tudása mélyüljön. Többnyire inkább csők költséges kiadásnak tekintik a számológépek beszerzésiét. Igaz, hogy a számológépek alkalmazásának a tanulók a magánéletben is jó hasznát veszik. Ugyanakkor attól is lehet tartani, hogy a gyerekek elfelejtenek emlékezetből számolni. Az ütésálló műanyagból készült garnitúrát háromféle színben állítják elő Felesleges Kolléga úr, szeretnék magával bizalmasan beszélni.. Felesleges, nincs nálam egy fillér sem! Párizs-Lyon gyorsvonat Bútorok műanyagból Blok-évfordulón Kollégák / Einstein egyszer találkozott a fürdőben egy másik, de hozzá képest jelentéktelen fizikussal, akit nem is ismert. Az bizalmasan így üdvözölte őt: — Hogy van, hogy van, kolléga úr? Einstein végigmérte a tolakodót és azután így válaszolt: — Kollégának szólít? Ezzel azt akarja mondani, hogy maga is reumás? Száz éve, 1880. novemberében született Alekszandr Alek- szandroviícs iBlok orosz költő, a szimiboffistia líra kiváló képviselője. A rejtvényben Ne hívj című versének két sorát rejtettük el. VÍZSZINTES: 1. Az idézet első sora. (Zárt betűk: A, S, G, D, G.) 13. Parancsot ad. 14. Görögkeleti szentikép. 15. Lóverseny műszó. 16. Tengeri rákfajta. ,17. A ruhát tartja, névelővel. 18. Spanyol János. 19. Népmeséi alak, Mdhák párja. 20. Telket övezi, névelővel. 22. TAA. 23. Beszél a kutyus. 24. Kismotor, és Gépgyár. 25. Határozórag. 26. Az ezüst vegyjele. 27. Nevetős lőszertartó. 29. Orosz uralkodó vont. 30. Megleli a célhoz vezető utat. 32. Ütővel játszott régi játék. 33. Értelmi belátásból fakadó érv. 35. Műveltető képző. 36. Részvények szelvénye. 37. Német koreográfus és táncos. (Kurt). 38. Az USA egyik szövetségi állama. 40. Az NDK hírügynöksége. 42. Kossuth-díjas baletttáncos (Viktor). 43. Tokaj-fcupa. 45. Téli csapadék. 46. A versenytáv vége. 48. Szór. 49. Becézett Maria 50. A ferencesrend tagja. 52. A virág ..lakása”. 53. Lenyűjt. 55. San... — fürdőhely az olasz Riviérán, 56. ösztökél. 57. NSZK. beili, luxemburgi és norvég gépkocsik jelzése. 58. Északi férfinév. 59. Gleccser hordaléka. FÜGGŐLEGES: 1. Lágyít. 2. A dolgok megtörténte után. 3. Szigetcsoport a Csendes-óceánon. 4 Híres magyar labdarúgó-kapus volt. 5. Kamionokon olvasható rövidítés. 6. Az asztácium vegyjele. 7. Pénzt ad ki. 8. Tinóból lesz, ha tanul. 9. tró„ hírlapíró, a Hét novellistája (Károly, 1874—1915). 10. Aden azonos hangzói. 11. Eladó. 12. ...Silvia — Romulus és Remus* anyja. 17. Dacos. 18. I víz szilárd halmazállapota. 20. Féldrágakő. 21. Üzemi karbantartó szervezet. 23. Behálózzák a világot. 25. Szelő. 26. Az idézet második sora. (Zárt betűk: Z, O. F, Y, E.). 27. Fizetnie kell. 23. Tettekre buzdító. 29. Kicsi kerek kenyér. 30. Háromatomos oxigén. 31. Talál. 32. Fővárosunk egyik része. 34. Édes mártás. 36. Nagy német filozófus. 39. Nagy síkság. 41. Paripa. 43. Albánia fővárosa. 44. Hangot ad a zár. 46. Connedille drámája. 47, Magyar származású amerikai színész A hát karikatúrája így nézve érdekesebb A rövidlátók képességei Egy nyugatnémet egyetemi tanár hosszan tartó kutatások után arna ia következtetésre jutott, hogy a rövidlátó emberek általában okosabbak és gyorsabbak, mint a normális látásúak. Egy angol szemész, iPecklham alátámasztotta ezt a véleményt: az iskolákban 17 000 gyereket vizsgált meg és ő is megállapította, hogy a rövidlátó gyerekek gyorsabbak a normálisan látóknál. (Peter). 48. Húsvéti tojás jelzője. 49. Község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. 50. Nobel-díjas német író. 51. Mozog a föld. 52. Szoknya ráncba szedett szegélye. 54. Az orrához. 56. A nobelium és az oxigén vegyjele. 58. Annyi mint rövidítése. 59. Kétezer római számmal. N. B. Beküldendő a rejtvény helyes megfejtése a Tolna megyei Népújság szerkesztősége címére: Beküldési határidő: december 1. A november 7-i rejtvény helyes megfejtése: Ledöntették a cárok trónusát Biüncszúzó erős munkáskarok. A helyes megfejtést beküldők iközül könyvet nyertek: Boron- kay József, Nagymányok, Várfő u. 40. 7355, Honti Józsefné, Szek_ szárd, Herman Ottó u. 37. II. e. 10., Kamarás Gáborné, Dombóvár, Népköztársaság u. 42. 7200, Újvári Jenő, Taimásti, Deák Ferenc u. 28. 7090, Németh József, Tolna, Mester út 17. 7130.