Tolna Megyei Népújság, 1980. november (30. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-18 / 270. szám

* "népújság

1980. november 18.

Moziban

ii 122-es titka

Következő heti filmjegyzetünket a Dicsőségre ítélve című amerikai filmről írjuk.

Azt mondják, az idősebbek még emlékeznek a tót világháború közötti időszak leghíresebb párizsi bordélyházára, a Provence utca 1212-es házban levő „One Two Two”- ra.

Jómagam némi olvastam Fabienne Jannet „11212” című könyvét sem. így az intézménnyel csak a 'Christian Gion rendezte Luxusibordély Párizsban című filmből ismerkedhettem meg. Illetve pontosítsunk: azzal, amit a rendező a filmíró Albert Kianto£f-al együtt elmondott — netán balemagyará- zott — az intézmény életébe. Mert azt minden további nélkül elhiszem^, hogy jeles államférfiak, külföldi személyiségek is rendszeresen vendégei voltak a minden kényelemmel, és a legkülönfélébb igényeknek is megfelélő berendezéssel ellátott kétemeletes „háznak”.

'Azt már kevésbé, hogy egy miniszter épp a bordélyház- ban határozta el, szervezte meg Stavinsky „öngyilkosságát”.' Persze, ezt bizonyítani éppúgy nem tudom, mint a ■rendező filmje igazát.

iTuilaljdontóppan a filmből is kilóg, hogy az alapregény szerzője, a nagy hírű „Madame” memoárkötetében csak ’ a megtörtént események, esetleg az eltelt évek távolából alaposan .kiszínezett történetek megjelenítésére vállalkozott. 'Ez pedig filmtörténetnek azért mégiscsak kevés. Kevés még akkor is, ha fűszerezzük az

egyik bordélyházi alkalmazott és az előbb oda csak félve, maijd egyre határozottabban íjáiró vendég ébredező, de soha be némi teljesülő szerelmének történetével.

■Mert hát a fiatalember előtt politikai karrier és ahhoz illő házasság, az illető ifjú hölgy előtt pedig a „Madame” — társai által irigyelt — beosztása áll. Így hát egy végső könnyes búcsúzással

tulajdonképpen be is fejezhetjük a filmet, amelyben az itt-ott előbukkanó történelmi háttér csak zavaró körülmény.1

(Minden esetre a iluxusbor- dély teltházas vetítésieket ígér és ebben nem elsősorban a történetnek, az alkotók filmes kvalitásainak, hanem a sokat sejtető címnek van a legnagyobb szerepe.

TAMÁSI JANOS

Új statisztikai kiadványok •

Kossuth-könyvek

Felderítők,

hírszerzők

A második világháborús hírszerzés ma is sokakat izgató témái, és ha a teljes igazságot még aligha ismerhetjük meg, annak máig nyúló szálai miatt, érdekes dolog tudni azt, ami már elmondható.

Kik voltak ezek az emberek, miért vállalták a kettős- hármas életet? Mi adott nekik erőt ahhoz, hogy az állandó életveszélyben, a felderítő foglalkozáson kívül még egy munkát elvégezni képesek legyenek. A válasz persze igen egyszerű, a hazaszeretetről van szó. Ha nem' is kimondva, de erről a hatalmas érzésről szól a Kossuth és a Kárpáti Kiadó kötete, a Felderítők, hírszerzők. Már olvashattuk a svájci csoport történetét Radó Sándor, 'Dóra c. regényében. Sokat tudunk, de még nem mindent dr. Sorgéról. Ennek a könyvnek a lapjain tíz másik felderítő életrajza bontakozik ki.

Az izgalmas eseményeken keresztül bemutatják a szerzők a felderítők ’hősi helytállását', áldozatvállalását és hatalmas szakmai tudását. Különböző foglalkozást űztek a háború előtti, eltérték életkoruk és képzettségük szerint is, de a megpróbáltatások egyesítették őket Egyformán bátrak voltak.

Három évkönyvet jelentetett meg a közelmúltban a Statisztikai Kiadó Vállalat.

Az 1979.' évi Statisztikai évkönyv — á hagyományoknak megfelelőéin — átfogó képet ad hazánk társadalmi és gazdasági helyzetéről, fejlődéséről. 'Fontos fejezete a „Társadalmi és gazdaságii szerke- zet”-et belmutató rész, amely — a többi között — a népesség és az aktív keresők, a termelés és a forgalom ágazati és társadalmi szektorok szerinti összetételiét mutatja be.

Az évkönyv .további fejezeteiben a népesség, a nép- mozgalom adatait, a népgazdaság fejlődését, a lakosság életkörülményednek alakulását tárgyalja.

A Közlekedési és hírközlési évkönyv, 1979. tájékoztatást nyújt a szállítás és hírközlés népgazdasági ág tevékeny ségéről, fejlődéséről és a közlekedés egészének az eülmúlt években elért eredményeiről. Áttekintést ad a közlekedés strukturális összietétalérői és az utóbbi években, történt változásokról. Részletezi az elmúlt évek /áruszállítási díjszabásának változását, a nemzetközi gépjárműforgalmait, az állóeszközök és beruházások fejlődését, Valamint a közlekedés pénzügyi eredményeit, Taglalja a vasúti-, közúti és vízi közlekedési vállalatok áruszállításának cikkenkénti alakulásét, s a közlekedési balesetek adatain keresztiül bemutatja a közlekedés biztonságának .helyzetét:

A kiadvány hírközlési fejezete részletesen mutatja be a Posta tevékenységét; kü- lön-klülöm táblázatokban foglalkozik a 'feladott és kézbesített küldemények, valamint a távíró- és távbeszélő-forgalom alakulásával.

A kötet tartalmazza a közúti-, vízi- és a légi közlekedés járműállományát, s több táblázatban tárgyalja az európai országok közlekedésének fejlődését és teljesítményeinek alakulását.

A harmadik a most megjelent kiadványok sorában a Külkereskedelmi statisztikai évkönyv, '1079. A kötet tartalmazza hazánk külkereske- déllmi forgalmának főbb adatait, ismerteti a behozatal és a kivitel áruösszetételét és áruszerkezetét, valamint a forgalom részletezését az ENSZ Külkereskedelmi Nómenklatúra szerint: Több száz cikk és cikkcsoport behozatali és kiviteli adatait, valatoint a legfontosabb áruk külkereskedelmi forgalmát sorolja fel országcsoportonkénti bontásban.

1980/2-3

A Politikai Főiskola Közleményei

A negyedévenként megjelenő elméletipolitikai lapnak legutóbb kettős száma jutott el olvasóihoz — akik elsősorban a felsőfokú pártoktatás tanárai, propagandistái. (De természetesen a szélesebb olvasó- közönség érdeklődésére is számot tarthat.)

A különösen gazdag — több mint kétszáz oldalas szám — Elmélet-politika rovatába!) az első cikket Wirth Ádám tollából közük; nevezetesen a Politikai Főiskola filozófiai tanszékének elméleti konferenciáján elhangzott vitaindító előadást „A szocializmus dialektikájának kérdéséhez” — címmel. Kahulits László cikke:

A szocializmus anyagi-műszaki bázisának fejlesztése; Balázs József írása: Az enyhülés néhány elméleti és politikai kérdése címmel napjaink fontos problémáinak megértéséhez járul hozzá.

A Műhely rovat egyik szerzője: Major Lászlóné a munkástovábbképzés tapasztalatait és fejlesztésének lehetőségeit vizsgálja. Ez az anyag egyébként arra is példa, hogy a főiskolán készült szakdolgozatok publikálásának egyik fóruma a lap.

Nyolc könyv magas színvonalú kritikája is helyet kapott a közlemények 31; 32-es

számában — több egyéb, fontos írás mellett.

Rádió

A férfiak városa

A Magyar Üjságírók Országos Szövetsége szervezett formában biztosítja szakmai utánpótlásunkat, az újságíró-képzést. Arról sejtelmem sincs, hogy a Rádió a maga riporteri gárdáját ezen kívül a természetes kiválasztás, vagy netán a beltenyészet elvei szerint igyekszik-e felfrissíteni, esetleg mindkettőt alkalmazza. Tény, hogy ha lenne rádióriporteri iskola, ott tananyagként kellene hasznosítani Szél Júlia legutóbbi dokumentumműsorát, mely olyasformán foglalkozott Dunaújvárossal, ahogyan eddigelé (legalábbis ilyen színvonalon) még senki. A nők oldaláról.

Rossz téma tudvalévőleg nincs, csak rossz újságíró, aki balszerencsés kézzel nyúl a jobbat érdemlőhöz. Ez egyáltalán nemcsak kezdőkkel fordul elő, hanem önmaguk vélt dicsőségébe vakult „menőkkel” legalább ilyen sűrűn. „A férfiak városában” minden a helyén volt — legkevésbé talán a férfiak. Szél Júlia legszebb riporteri erényeit csillogtatta, a vibrálóan eleven szerkesztést, a sosem bántó, de mindig célratörő kérdezést, mely nem' tűri a mellébeszélést. Tisztelettudó volt a nyugdíjas vezérigazgatóval, a múzeumi restaurátornővel, az óragyári betanított munkásokkal, szakácsnővel, darukezelővel, óvodással, éremgyűjtővel, főorvos házaspárral és az egyáltalán nem ifjú, életpróbálta új- házas-jelöltekkel is. Aminek természetesen része volt abban, hogy megnyíltak előtte, pedig olykor egyáltalán nem tisztelte a magánélet — egyébként sokszor cseppet sem „szent” — titkait. Ez a tisztelettudó tiszteletlenség itt kiemelkedő riporteri erénnyé szublimálódott. Az előbbi felsorolás, mely korántsem teljes, talán érzékeltet valamit abból, hogy Szél Júlia alighanem ismeri E. E. Kisch, a száguldó riporter elvét, aki szerint „Jó riportot csak akkor lehet készíteni, ha pontosan a tízszeresét tudja az ember annak, mint amennyit aztán papírra vet.”

Jelen esetben Dunaújváros múltjáról, mely olyannyira a nehézipar fellegváraként kezdődött, hogy a könnyebb munkahelyekről, a nőknek valókról nagyon sokáig megfeledkeztek. A most 30 éves és 50 ezer lelkes városban a nők 3 évtized alatt 47 ezer 640 gyereket szültek (tehát elvileg megszülték az egész várost), emellett meg kellett teremteniük egyenrangúságukat a gyakorlatban is, keresőkké kellett válniuk. Ennek emberi oldalai, lakásviszonyok, válások szinte minden egyes esetben regényre elegendő témával szolgáltak. Tulaidonkéopen jó lenne tudni. hogy Dunaújváros legjobb szakértője. Miskolczi Miklós, akinek „Város lesz,

csakazértis...” című szociográfiája a „Magyarország felfedezése” sorozat egyik szenzációja volt, hallgatta-e Szél Júlia pompás műsorát és mit szól hozzá?

Hadd szaporítsam ebben a rövid összegezésben az idézetek számát. A bölcs öreg írtől, G. B. Shaw-tól olvastam valahol, hogy „Sohasem szabad figyelmen kívül hagyni azoknak a véleményét, akik hallgatnak.” Az „A férfiak városában” megszólaltatottak szinte kivétel nélkül az általában megkérdezetlenül hagyottak közé tartoztak. A kérdések pedig az olyanok számát szaporították, amilyeneket általában nem szoktunk, nem szeretünk, vagy éppen nem merünk feltenni. Ez is, az is erény.

Tévénapló

■Mit kiuonjunk Erikának?

Közhely az elidegenedés, s arra is van bőségesen példa, hogy azok sem ismerik egymást, akik egy házban laknak. Talán éppen ennek ellensúlyozására nőtt meg a dokumentumfilmek iránti igény: az emberek így, személytelenül kívánnak részt felebarátaik sorsából, s bár ez a néma és semmire nem kötelező részvétel csak % felületi kíváncsiságot elégít ki, a jelek szerint ez is, vagy éppen ez pótolja az együvétartozás örömét, a rokonérzés boldogságát. A kérdés csak az, hogy be tudunk-e kapcsolódni idegen sorsok áramába, a részvétel és részvét egyben az együvétartozást is jelenti-e, vagy egyszerűen tudomásul vesszük, hogy ilyen is van.

Erika sorsa — mit szépítsem — tökéletesen hidegen hagyott, Erika ugyanis a maga félművelt felszínességével nem hagyja, hogy szeressük, még akkor sem, ha Szegvári Katalin következetesen rosszul kérdezett, s egy pillanatra sem tudta felkelteni azt az illúziót, hogy olyannak a sorsáról van szó, akiért valamilyen formában felelősséggel tartozunk. Még az sem hat meg, hogy szülei korán elváltak, s gyerekként fel kellett ismernie a szeretet hiányának fájdalmát, mert ez mégsem jelenthet mindenre felmentést.

Mit akar Erika? Színésznő akar lenni. Ha az lenne a célja, hogy szent lesz, arra sem kapna garanciát, természetesen színésznői becsvágyát sem lehet azonosítani a megvalósulással. Nem veszik fel a főiskolára, az önismeret minimumának most kellene jelentkeznie, akár a riporter közreműködésével, mert az is lehetséges, hogy Erika egyszerűen tehetségtelen, 5 azonban tovább kergeti fantomjait, s természetesen elbukik az egyenlőtlen harcban. Végül összeköltözik a nála jóval idősebb férfival, aki ugyanolyan fantomokat kerget, s ezért megválik ötezer forintos állásától is, hogy végül mindketten Mohácson kössenek ki, ahol a férfi levélkézbesítő lesz, Erika pedig összeomlott álmai romjain, biciklire pattan és táviratokat kézbesít.

Ilyen körülmények között nagyon erőltetettnek hat a film készítőinek Erikához intézett, de valamennyiünknek kézbesített levele, amely szerint az ilyen filmekben azt akarják elmondani, „amit a világról gondolnak”. Mert itt a világról végképp nincs szó, egy éretlen és álmokat kergető lány egyre lejjebb ívelő sorsa ugyanis mégsem a világ.

Manapság gyakran tapasztaljuk, hogy a fiatalok elbizonytalanodnak, nem ismerik fel világuk határvonalát. Sok minden közrejátszhat ebben, a zilált családi élet éppúgy, mint a végzetes aránytévesztés, amikor Valaki — rögeszme, önhittség? — képtelen felismerni élete kereteit, amelyek között biztosan mozoghat. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Erikának befellegzett, de ha még egy ilyen tv-filmet készítenek róla, feltehetően nagyon megnehezítik, egyébként sem könnyű életét. Ugyanis az ábrándokat hajszoló Erikáknak kár azt sugallni, hogy a sors játékszere, s egy kis szerencsével minden másként lehetne. Ha Erikát felveszik a Színművészetire, valószínűleg ma is táviratokkal biciklizne Mohács utcáin, s ugyanúgy áldozatnak érezné magát, mint így, holott csak arról van szó, hogy rossz helyen kereste élete értelmét. Ez pedig végzetes hiba.

Mit kívánjunk hát Erikának? Fogalmam sincs. Csak azt tudom, hogy ez a film rossz volt, unalmas, amelyben egy pillanatra sem éreztük azt a feszültséget és izgalmat, amit minden sors rejteget.

Tudja mit, Erika? Próbálja meg, talán jó postás lesz magából. Gondoljon arra, milyen szükség van jó postásokra, s mennyire nem kellenek a rossz színésznők.

CSÄNYILÁSZLÓ

Citerakészítők

A Hajdú-Bihar megyei Létavértesen lakó Kiss László és Nagy József már több éve készít alföldi citerákat. Eddig ötven hangszer került ki a kezük alól, közülük több külföldre is eljutott. Képünkön:Kiss László tulipánfejes dup- laciterát készít.

ORDAS IVAN