Tolna Megyei Népújság, 1980. november (30. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-15 / 268. szám

* IvEPÜJSÄG 1980. november 15. Tudósítóink írják Legendák szülője, ménesek, gulyák átkelője A továbbtanulásról Tudósítóinkat ezúttal arra kértük: számoljanak be ar­ról: hogyan képezik magukat tovább a dolgozók az üze­mekben, milyen az érdeklődés a továbbtanulás iránt. Bony- hád két nagyüzemét, a zománcgyárat és a cipőgyárat Ba­yer Béla kereste fel. Schäffler Ádám a Tolnai Selyem­gyárból, Oszlánczi János a dombóvári Láng Gépgyárból. Minárik Lajos a magyarkeszi termelőszövetkezetből, Hor­váth András pedig a tamási Orionból küldött tudósítást. BONYHÁDON KEDVEZŐ A HELYZET Szarka Gyuláné, a Bonyhá­di Zománcgyár személyzeti előadója az egyetemre járók­kal kezdte. Hárman járnak egyetemre, természetesen a gyár szükségleteinek megfele­lőre: közgazdaságira, műsza­ki egyetemre. A dunaújvárosi műszaki főiskolán három bonyhádi is tanul: kettő ösz­töndíjas, egy pedig levelező tagozaton végzi tanulmánya­it. A középfokon tanulók is elsősorban olyan oktatási formát választottak, amely megfelel a gyár és a saját ér­dekeiknek. Műszaki jellegű középiskolába járnak tízen, közgazdaságiba hatan. Egy dolgozójuk vegyipari szakkö­zépiskolában, egy pedig gim­náziumban bővíti tudását. Mérlegképes könyvelői minő­sítés megszerzésére négyen, technikusi minősítő vizsgá­ra ugyancsak négyen készül­nek. A gyárban egyre keve­sebb az olyan dolgozó, aki­nek nincs meg a nyolc ál­talánosa. Ezt mutatja az a tény is, hogy általános isko­lába csak hat, szakmunkás­képzőbe pedig egy dolgozó­juk jár. A gyárban természe­tesen vannak tanfolyamok is. Idén a tmk dolgozóit képzik tovább tanfolyamon. A Bonyhádi Cipőgyárban Klausz Jánosnétól, a személy­zeti osztály vezetőjétől meg­tudtuk: ebben a tanévben a gyárból kilencvenhárman vesznek részt állami okta­tásban. Itt is elsősorban a közép- és felsőfokú intézmé­nyekben tanulnak a legtöb­ben. Általános iskolába csak öten járnak, középiskolába viszont harmincegyen. A kö­zépiskolába járók figyelem­be vették a gyár igényeit és természetesen a saját érde­küket is. Cipőgyári dolgozók, ezért nem csoda, hogy nyol­cán a cipőipari szakközépis­kolát választották. Húszán tanulnak a gyárból a szak­munkások szakközépiskolá­jában és négyen a gimnáziu­mot választották. Főiskolá­saik között még óvónőnek készülő is található. Ö az egyik a három főiskolás kö­zül. A másik kettő műszaki érdeklődésű: az egyik a könnyűipari, a másik a gép­ipari főiskolán tanul. Akikről eddig szó volt, munka mellett tanulnak. A gyárnak azonban vannak ösz­töndíjasai is. Egyik ösztöndí­jasuk a külkereskedelmi, a másik a műszaki egyetemen készül arra, hogy diplomával a zsebében minél többet te­hessen majd a gyárért. A két gyár példája azt mu­tatja: Bonyhádon kedvező a kép. SZERZŐDÉST KÖT A VÁLLALAT Tíz éves a Láng dombóvári gyáregysége, de még nem volt olyan év, hogy hiány lett volna továbbtanulásra je­lentkezőkből. Minden évben minden továbbképzési for­ma iránt nagy az érdeklődés, így van ez ebben a tanévben is. Összesen 39-en vesznek részt állami oktatásban. A gyáregységből a legtöbben szakközépiskolába járnak. Népszerűek a különböző fel­sőfokú szakmai tanfolyamok: az anyaggazdálkodási és a munkaszervező tanfolyam. Az iskolába járókkal a tör­vényes keretek között szer­ződést köt a vállalat. Ez a szerződés mindkét részről előnyös. A dolgozó a kieső munkaidőre munkabért kap, biztosítják a tanfolyamon való részvételét, a vizsgák­ra a tanulmányi szabadságot. A munkatársak megértőén támogatják a továbbtanuló­kat. Nem hánytorgat ják: „Amíg ők tanulnak, addig mi dolgozunk!” Akik nem tanulnak, megértik: a gyár is, az egyén is jól jár, ha ma­gasabb képzettségűek a szak­emberek. Az állami oktatáson kívül a gyáregység saját szervezés­ben is indít különböző beta­nító, illetve továbbképző tan­folyamot. Ilyenek például: a targoncavezetői darukezelői, hegesztői illetve kompresszor- kezelői tanfolyamok. Ezeken a tanfolyamokon évente •mintegy kétszáz dolgozó vesz részt. TSZ-ELNÖK AZ OSZTÁLYFŐNÖKI ÓRÁN A magyarkeszi termelőszö­vetkezet több mint két évti­zedes működése alatt igyeke­zett és igyekszik a maga ere­jéből biztosítani a szakem­ber- és vezetőutánpótlást. A mezőgazdaságban végbement változások szükségszerűen megkövetelték és megkövete­lik az ismeretek bővítését. Ezt figyelembe véve készítet­te a termelőszövetkezet ve­zetősége a hatodik ötéves tervre szóló továbbképzési tervet. Ez a terv mintegy öt­ven termelőszövetkezeti dol­gozó továbbképzését biztosít­ja. Ez a jövő. A tsz-tagok azonban eddig is tanultak, és most is ta­nulnak. Ifjú Szántó Lajosné, akii nemrég érettségizett, most mérlegképes könyvelői tanfolyamra jár. Simon Fló­rián a gödöllői agrártudo­mányi egyetemen tanul, Ker- sák Sándor sertéstelep-vezető pedig Palánkon képzi tovább magát. Ifjú Gátfalui László kőműves mestervizsgára ké­szül, Pozdora Ferenc és Tóth Imre pedig technikusi minő­sítőre jár. A traktorosok is szorgalmasan képzik magu­kat: Báli István, Huszti La­jos és Simon István, a KSZE kombájnos és traktoros tan­folyamán sajátítja el a leg­újabb gépekhez szükséges tu­dást. A termelőszövetkezet­nek jelenleg egy ösztöndíjasa van: ifjú Boros László. Ö a kaposvári mezőgazdasági főiskola hallgatója. A termelőszövetkezetben a télen házi tanfolyam lesz, az álattenyésztőknek. A terme­lőszövetkezet vezetősége nem­csak a meglévő dolgozók képzésére fordít nagy gon­dot. Gondolnak a jövőre is. Annak érdekében, hogy a fia­talok közelebbről is megis­merjék és megszeressék a mezőgazdasági munkát, rend­szeresen meghívják az általá­nos iskolásokat a gazdaságba. A nyolcadikosokat az elnök osztályfőnöki órán is tájékoz­tatja arról, milyen lehetősé­gek várják őket a termelő­szövetkezetben. Ezek a láto­gatások eredményesek. Bizo­nyítják ezt azok a fiatal ál­lattenyésztők, szerelők, trak­torosok és növénytermesztők, akik egy-egy ilyen látogatás után határozták el, hogy ter­melőszövetkezetben kívánnak dolgozni. ÁLTALÁNOSBA NEM JELENTKEZNEK Az oktatási formák össze­hangolása nem könnyű fel­adat a Tolnai Selyemgyár­ban. Az üzem sokoldalú pro­filjából következik, hogy a legkülönbözőbb műszakbe­osztásban dolgoznak az em­berek. Van egy, két és három műszak, de van folya­matos 6 plusz 2-es munka­rend is. Ehhez még hozzá­jön egy másik gond: az igé­nyek, sajnos, nem mindig es­nek egybe a gyári érdekek­kel és lehetőségekkel. Ért­hető a gyár vezetőinek állás­pontja: nem javasol mérnö­köt tanári szakon való to­vábbtanulásra, vagy 6 plusz 2-es műszakban gépen dolgo­zót kereskedelmi szakközép- iskolába. Jóllehet társadalmi méretekben szükség van mű­szaki tanárokra, kereskedelmi szakközépiskolát végzett dolgozókra. Természetesen a gyár veztői nem zárkóznak el ebben az esetben sem a to­vábbtanulás lehetőségének biztosításáról. Ha az ilyen irányú érdeklődőket felve­szik, akkor csak a rendelet­ben előírt kedvezményeket ■kapják. Azok, akik a textilipari, textil-vegyipari, vagy akár gépipari szakközépiskolába, vagy megfelelő szakképesítést nyújtó egyetemre járnak, természetesen maximális anyagi és erkölcsi támoga­tásban részesülnek. A rende­letben előírt kedvezménye­ken túl a gyáregység fizeti a tandíjat és állja a tankönyv- költségeket is. Az általános iskola elvég­zése iránt, sajnos, nincs ér­deklődés. Pedig vannak, akik még nem szerezték meg a nyolc általánosról szóló bizo­nyítványt. Az érdektelenség oka bizonyára az lehet, hogy a nyolc általánost végzettek is és azok is, akik nem vé­gezték el, azonos munkát vé­geznek. És természetesen azonos bért is kapnak. Anya­gilag tehát egyáltalán nem érdekeltek abban, hogy ta­nuljanak. Ha működne kihelyezett tagozat... Az Orion tamási gyáregy­ségében évente átlagosan hat­nyolc dolgozó jelentkezik a gimnáziumba és különböző szakközépiskolákba. Sajnos, elsősorban a szakközépiskolá­ban, de a gimnáziumiban is nagy a lemorzsolódás. Éven­te egy-két ember jut csak el az érettségiig, pedig a tör­vényben előírt támogatást valamennyien megkapják. Népszerűek és látogatottak a technikusminősítő tanfo­lyamok. A gyáregység éven­te két-három dolgozóval köt szerződést, főleg a híradás- ipari technikusi oklevél meg­szerzésére. i A gyáregység vezetőinek véleménye szerint többen ta­nulnának szakközépiskolában, ha Tamásiban is lenne kihe­lyezett tagozat, mert a lehe­tetlen közlekedés sok embert elriaszt a továbbtanulástól. Elsősorban gép- és híradás- ipari szakmák iránt lenne nagy az érdeklődés. A gyárból három dolgozó jár főiskolára. Egyikük a vál­lalat ösztöndíjasa, a másik kettővel pedig tanulmányi szerződést kötöttek. A gyár­egységben megszervezték a művezetők továbbképzését és programjukban szerepel egy kazánkezelői és egy szakmá­sító forrasztói tanfolyam megszervezése. Ez utóbbi tanfolyamon mintegy 20—30 dolgozó részvételére számíta­nak. A hortobágyi kilenclyukú híd A dal szerint valamikor Debrecen vize volt a Horto­bágy folyó, rajta a kilenc- lyukú híddal. Ma már kevés­bé érezzük a híd fontosságát, mint egykor az utasok — úgy néhány száz évvel ez­előtt. A sajátos műemléki hármas — a híd, a csárda és a szekérállás — látványosság az idegeneknek, a Hortobágy jelképének tartja, és büszke rá az alföldi ember is. Hazánk leghoszabb kőhíd- ja 1827-től 1933-ig épült Po- volni Ferenc tervei szerint, helyén a XIV. századtól fa­híd volt. A jellegzetes alakú kőhidat — amely mint a puszta nyu­galmának évszázados őre íve­li át Hortobágy folyót — nemcsak a pásztorok dala örökítette meg. Megjelent dí­szítőelemként a pásztorembe­rek mindennapi eszközein, a bicskán, pásztorboton, tűzi- szerszámtartón. Számos iro­dalmi és képzőművészeti al­kotásban is találkozunk vele. Mint átkelőhelyet valószínű­leg már a honfoglalás előtti időkben használták. Több egykori oklevél említi, a for­rások 1346-ban emlékeznél? meg először a hídról. Törté­netéről tanulmányok szület­tek. Még több a nép ajkán élő legendák száma. ....A HOZZÁVALÓ M ESZET TEJJEL OLTOTTAK...” Az egykor szeszélyes Hor­tobágy folyón át vezetett az út az ország északkeleti ré­széből Pest és Buda irányá­ba, fő közlekedési útvonal volt már a XIII. században is. Hídvámszedési jogában a Hortobágy folyón megerősí­tette Debrecent 1460-ban Mátyás király, mivel ez a te­rület a Hunyadiak, pontosab­ban Szilágyi Erzsébet birto­ka. A hídvám bérlője ugyan­az a személy volt, aki a csár­dát is bérelte, a városi ta­nácsnak kellett elszámolnia. 1944 októberében még meg­volt a kapu, ma már csak a két árván álló kapuoszlop őr­zi a híd csárda felé eső vé­génél a hídvámszedés emlé­két. A török hódoltság után 1697-ben gondoskodtak a híd újjáépítéséről, gyorsan el­készült, és körülbelül egy év­századig állt fenn. Ez a ti­zennégy nyílású fahíd később elavult, s a város által kikül­dött szenátorok 1825-ben új, állandó kőhíd építését java­solták, de építéséhez csak két évvel később fogtak hozzá. Povolni Ferencen kívül más mesterek is pályáztak, végül Povolni Ferencre esett a választás, mert ő tervezte kevesebb építőanyaggal és kisebb költséggel a híd meg­építését. Az építkezésben ad­dig szokatlan, új módszerrel, cementhabarcs alkalmazásá­val készítették a hidat. Egye­sek azt tartják, hogy a me­szel szárazon szórták a kö­vek közé, s az ott forrt ki, ezért annyira erős és tartós a híd. A burkoláshoz Tokajból szállították a köveket a vá­ros szekeresei. Povolni Eger­ből povolánföldet (a cement alapanyaga) hozatott. A szo­katlan új kötőanyag tejsze­rű, fehér pép volt, ezért ke­letkezett az a hiedelem, hogy a kötőanyagot tejjel oltották. A híd formája népi klasz- szicista stílusú, amely a csár­da ívezetében éppúgy meg­található, mint más Horto­bágy környéki építményeken is. A folyó két partján épült ellenfalak közötti hossza 92,13, a szárnyfalakkal mért teljes hossza 167,30 méter. Magassága az átlagos meder­fenéktől a karfal tetejéig 7,90 méter. A karfalak védel­mére minden pillér felett egy darabból kifaragott három­negyed tömb alakú kerékvető van beépítve a mellvédfalba. Egyedüli díszítése a falazott választópárkány, amely a bol­tozatok felett fut. Feljárói a puszta jellegének megfelelően készültek: az öblösödő alap­rajzi elrendezés az átkelő ménesek és gulyák felhajtá­sát könnyítette meg. HÁNY LÄBA VAN A HÍDNAK? Egyik elbeszélő népiesen kilenc lábúnak mondja a hi­dat. Ha ez igaz volna, nem nevezhetnénk kilenc lyukú­nak, ugyanis a pillérek szá­ma mindig kevesebb eggyel a nyílások, illetve a boltoza­tok számánál, így — mivel a hídnak kilenc nyílása van, pilléreinek, azaz lábainak száma csak nyolc lehet. Hogy miért éppen kilenc lyukú lett a híd, arról meg­alkotta a maga legendáját a nép is: egyik betyár a csár­dából menekülvén á pandú­rok elől, úgy nyert egérutat, hogy kilenc leány hajolt meg előtte, s az ő hátukon kelt át a folyón. Régen is voltak „lovasna­pok”, de olyan virtusra senki nem vállalkozott, mint Bi- riszló János csikóslegény: a híd túlsó végén felugrott a lovával a bal oldali karfára, végigment rajta és a kapu támpillérénél ugratott le róla. DR. KARÁDI KATALIN Levél b szerétéiről A szeret étről szeretettel íródott a levél. Csaba, Józsefné Bonyhádvarasdról küldte. A neve alá ezt írta: „A,z óvoda dolgozója.” Szokványosán kezdte a beszámolóját: óvodájukat balt éve patronálja a MEZŐ­GÉP bonyhádi gyáregységének Barátság szocialista brigádja. A brigád vezetője Kás- •ler Imre. A brigád tagjaitól a hat év alatt nem tud­tak olyant kérni, amire azok azt mondták volna: „Ezt nem tudjuk vállalni!” A bri­gádtagok készítettek az óvodásoknak má- szókákat, válaszfalakat, babaszobát, udvari játékokat..: A brigádtagok minden óvodai ünnepsé­gen megjelentek. A gyerekek műsorral ked­veskedtek nekik. így történt ez idén, no­vemberben is. Kis megemlékező ünnepsé­get tartottak az óvodában. A gyerekek most is nagyon készültek műsorral. Nagy lel­kesedéssel, kipirult arccal szerepeltek és minden számukat, a botladozókat különö­sen, viharos taps követte. Boldogok vol­tak a gyerekek, la felnőttek. És még na­gyobb volt a boldogság, amikor az óvodá­sok átadták azokat -a könyvjelzőket, ame­lyeket az óvónéni vezetésével maguk ké­szítettek. A brigádtagok sem jöttek üres kézzel. Csomagocskákat hozták: benne sok apró édességgel. A gyerekek áÍrnélkodtiak, kacarásztak, ki­rakták a csomag tartalmát. A felnőttek sze­retettől sugárzó szemmel figyelték őket. Csodálatos percek voltak ezek! És még csodálatosabbak voltak azok a percek, amikor a gyerekek közül nem is tudni pontosan melyik, odaszaladt az egyik brigádtaghoz és az ölébe kuporodott. Egy brigátítag sem maradt gyerek nélkül. A gyerekek a felnőttek ölében kacarásztak, a felnőtt kezek a hajukat/ simogatták. Csaba Józsefné torkát a sírás szorította, szeme könypárás lett. Nem csak a meghatottságtól, hanem a rá- döbbenéstől: ők mindig csak játékokat, munkát kértek a brigádtól. A brigádtagok minden kérésüket teljesítették. Ezen a kis ünnepségen derült ki: a brigád tagjai min­dennél többet adtak — a játékok mellé sze-# retetet. Így együtt: játék, munka, szeretet — a gyémántnál iis szebben Csillogott ezen az ünnepségen a gyermekek és a felnőttek sze­mében. A híd Hortobágyi lovas

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents