Tolna Megyei Népújság, 1980. november (30. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-14 / 267. szám
1980. november 14. ^épüjság 5 A közművelődés kérdései A mozdulat anyanyelve Két rendezvénysor pöröl egymással a mozdulatok anyianyelvén. A beattánc meg a néptánc. Pöröl? Az egyik nem érti la másik szavát; hiába szólna szép anyai szóval a néptánc, ha a „beat” válasiza csupa dadogás. Mondhatni, az anyja sem érti szavát: minden mozdulata egy-iegy nyelv- botlás.1 A két rendezvénysor: az iskolák di'Szkós vigaidozása, meg a gyermektáncok, néptáncok megyei bemutatói. Mindkettőt magyar iskolásoktól! láttuk. Érzékelhették szülők és szakemberek a szakadékot, amely tánckultúránkban tátong. LÁBAK DADOGÁSA Több alkalommal úttörőházban és klubban néztem az iskolai táncrendezvényeket. A színpadon üvöltött a diszkó, a táncparketlten ráztak a gyerekek; ki-ki a maga módján, a maga ízlése- tudása szerint. Mert a társasági táncban ízlésnevelésről, modern tánctudiásról kevés városban, községben beszélhetünk. A mai divatos táncoknak nincs tanítója; csak úgy „belerázódnak” a gyerekek. Nos, mit hiányolok? Sok mindent. Először is azt, miért nem tanítják (akár az iskolában, akár a közművelődésben, akár az ifjúsági mozgalomban) a modern táncokat? Hogy legyen stílusa a mozdulatnak! Hogy legyen két ép taktusa (szótagja), mely egymáshoz illesztve értelmes lépésritmust (érthető táncszót) képez. Másodszor miért marad csupán az amatőr csoportok ügye a néptánc m eg isanerése-meg tanú lósa ? MOZGÁS ÉS LÉLEK Minden megyében évről évre megrendezik a kisdobos és úttörő tánccsoportok fesztiválját. Néptáncos és népzenei együttesek vonulnak fel a szakemberek örömére és elismerésére. Mondjuk, ezer vagy kétezer gyerek szólal meg a „mozdulat anyanyelvén”. A néptánc anyanyelvén. És a többi 10—20 ezer gyermek?... Ért-e, tud-e ebből valamit ? Korábban a televízió egyik műsora faggatóra fogta a pedagógusokat, táncszakembereket az iskolák tánckültúrá- jának okán. Kiderült, hogy kevés helyen van iskolai táncpedagógia. S ahol van, elsősorban néptáncban, ott többnyire néhány megszállott pedagógus érdeme. És még jó, ha az iskolavezetés támogatja. Mert ez sem olyan egyértelmű. A minisztérium képviselője annyit fűzött a témához: nincs a tanrendben a néptánctanítás. Semmilyen tánctanítás. Ám tanrenden kívül?... Vajon az ifjúsági életrendbe — a társasági szórakozásba, a szerelem szertartásaiba, a jókedv szép repülésébe — sincs beprogramozva? Fiatalok számára a szórakozás „lélegzete” a tánc, nélküle kifullad vagy elposványosodik a fiúk-lányok társalgása. Mert a tánccal is lehet szépen szólni, úgymond magyarul beszélni. A mozdulatok anyanyelvén. S ez értendő minden nép táncnyelvére; valamennyi egyformán szép. SZÓRAKOZÁS ÉS MŰVÉSZET Nos, idáig eljutottunk a tánclépéstoen. Hogyan léphetünk tovább? Az ifjúsági szervezetieknek (kisdobos, úttörő, KISZ) kellene felkarolniuk a tánctanítást. A modernet, a népit egyaránt. A táncház immár évtizedes nóta. Vitányi Iván, a Népművelési Intézet igazgatója (közművelődésünk évtizedeit elemezve) az egyik legszebb és leghasznosabb kezdeményezésként említette cikkében a táncházi mozgalmat. Idézem: „Olyan mozgalomról van ugyanis itt szó, amely valami gyökeresen újat próbált megteremteni. Nem egy másfajta amatőr művészeti csoportot, hanem olyan új formát, amely társadalmi-közösségi szempontból szélesebb az amatőr mozgalomnál, a szórakozás és a művészet fonódik benne össze..” (Kultúra és közösség, 79. 2—3. szám). Tehát? Csak azt mondhatom: immár feltalálták! Élni kéne vele. És? Hallgassuk Vitányit: „...a való helyzet az, hogy intézményes lehetőségek híján a táncházmozgalom is lassan önmaga köreibe záródik.” Az országos megállapítás sok megyében — kevés kivétellel — annyiban módosult, hogy kezdettől fogva a táncházi mozgalom körén kívül maradt. Csak néhány megye egy-két városában alakult ki táncházi mozgalom. ILehetne-e másutt is? Ügy gondolom, mindent az iskolásoknál kellene kezdeni. Egy- egy városban a gyenmektáne- csoportok tagjait összehívni táncházi mulatságra, havonta 1—2 alkalommal. BIZTATÓ Szóval, nem lehetetlen ügy. Csak szeretni kell. Érezni az ügy közművelődési, politikai, pedagógiai, s nem utolsósorban — emberi jelentőségét. B. Ö. Immár tíz éve annak, hogy a párt X. kongresszusának határozata nyomán megkezdődött szocialista jogrendszerünk nagyszabású, széles körű reformja. Ennek során magas szintű joganyagunk egésze megújult, új törvények születtek szinte életünk minden területén. Ma már elmondhatjuk, hogy a nagy jogszabályalkotási munka befejeződött, az országgyűlés, a törvényhozás megteremtette a fejlett szocialista társadalom építésének korszerű — s remélhetően a korábbinál időtállóbb — jogi kereteit. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ezután a jogszabályalkotásban már nem lesznek újabb feladatok, hiszen az élet által felvetett új igényekre, problémákra a jogalkotóknak továbbra is rugalmasan, gyorsan válaszolniuk kell. A jogalkotásunkban végbemenő korszakváltás alkalmat kínál arra, hogy számba vegyük, áttekintsük: milyen fontosabb változások is történtek az elmúlt években jogrendszerünkben, mennyiben tudott kibontakozni szocialista jogalkotásunk egyik legfontosabb tartalmi vonása, á törvényelőkészítés demokratizmusa? Ami a kérdés első felét illeti: a párt XI. kongresszusának iránymutatásai alapján a jogalkotás legfontosabb célkitűzésévé vált az államélet és a szocialista demokrácia fejlesztése, a gazdálkodás és a gazdaságirányítási rendszer tökéletesítése, a lakosság életkörülményeinek javítása, kulturáltabbá, egészségesebbé tétele, végül pedig nemzetközi kapcsolatainknak az internacionalizmus és a békés egymás mellett élés szellemében történő fejlesztése. E fontos politikai célok megvalósítása érdekében olyan alapvető jelentőségű jogszabályok születtek, mint például a közérdekű bejelentésekről, javaslatokról és panaszokról szóló törvény; az új Büntető Törvénykönyv és a Polgári Törvénykönyv módosítása; az állami vállalatokról, a gazdasági társulásokról, a kisiparról és a magánkereskedelemről, az állami pénzügyekről rendelkező magas szintű jogszabályok; a társadalombiztosításról, a közművelődésről, az emberi környezet védelméről, a belkereskedelemről és az élelmiszerekről szóló törvények, valamint a nemzetközi magánjogi kódex — hogy csak néhány kiemelkedően fontos példát említsünk, néhány mérföldkövet a fejlett szocialista jogrendszer kialakításának útján. Fontos jellemzőjük ezeknek az új, korszerű, mai társadalmi viszonyainkhoz és megoldandó feladatainkhoz igazodó jogszabályoknak, hogy megalkotásukat többnyire széles körű társadalmi vita előzte meg. Példakénét talán elég, ha a közérdekű bejelentésekről, javaslatokról és panaszokról szóló törvény vagy a Büntető Törvénykönyv tervezete körül kialakult széles körű, aktív társadalmi párbeszédre emlékeztetünk. Ezek a Hazafias Népfront által szervezett viták, kötetlen eszmecserék bebizonyították hogy egy-egy fontosabb jogszabály megalkotása előtt nem elég csak a jogászok, a szakemberek véleményét kikérni: célszerű megkérdezni a „laikus” állampolgárokat is, akik kellő felelősségérzettel éppen látszólagos kívül- állóságuk, szakmai szűklátókörűségtől mentességük révén tehetnek hasznos észrevételeket, vethetnek fel eredeti ötleteket, új szempontokat a törvényhozásnak. Magas szintű joganyagunk megújítása után a figyelem a következő években elsősorban az alacsonyabb szintű jogszabályok rendezése, áttekinthetőségének biztosítása felé fordul. A Minisztertanács még 1974-ben előírta, hogy a miniszterek és az országos hatáskörű szervek vezetői — az igazságügy-miniszterrel egyetértésben — folyamatosan, de legalább kétévenként vizsgálják felül az általuk kibocsátott jogszabályokat (miniszteri rendeleteket és utasításokat) és rendezzék azokat összhangjuk és áttekinthetőségük érdekében. Erre a rendszeres jogszabályi felülvizsgálatra már csak azért is szükség van, mert ma még — s ezt őszintén meg kell mondani — ezen a szinten igen nagy a zűrzavar. A különféle utasítások, körlevelek és állásfoglalások dzsungelében sok a feleslegesen részletekbe menő, sőt adott esetben még az eg'ymásnak ellentmondó szabályozás is. Amikor az adminisztráció egyszerűsítéséről, korszerűsítéséről beszélünk, akkor ezt az alacsonyabb szintű jogszabályok alkotására is értjük, amelyekből a tapasztalatok szerint kevesebb is elég lenne. S méltóbb a célul tűzött fejlett szocialista társadalom jogrendszeréhez, amelynek megteremtéséért oly sokat tett az elmúlt öt-tíz évben a kormány és törvényhozó testületünk, az országgyűlés. DEÁK ANDRAS Egy névadóról — utólag Kapukon belül Kismamaklub Szekszárdim A megyei egészségnevelési csoport és a Babits Mihály Megyei Művelődési Központ a városi egészségügyi szerveikkel, terhesgowdozóval, szülészettel együttműködve, kis. matoák klubját szervez Szek- száron. E klubkísérlet célja, hogy ismertesse azokat a szabályokat, amelyek szükségesek a jó egészségi állapot megőrzéséhez, mely a szülés könnyű és szövődménymentes lezajlásának és az egészséges gyermek születésének, s nem utolsósorban a fájdalom nélküli szülés elősegítésének előfeltétele. A klub nem helyettesíti a terhesgondozást, hanem kiegészíti azt. Egyes foglalkozásain szakorvos, illetve gyógytornász vesz részt. Utóbbi a staijátos terhestomát irányítja. A rendszeres tornán kívül sor kerül előadásokra, könyv- és audiovizuális bemutatókra, játékkészítésre, egy ízben a Korzó Áruház kismamákat érdeklő kollekciójának (alsó- és felsőruházat, kozmetikumok, bébi- holmik, bébiételek, bútorkel- lékiék stb.) vásárlással egybekötött választékos és bővített bemutatójára, egyéb programokra; A klub tagjai hetente egy alkalommal kedvezményesen látogathatják a fedett uszodát is. A foglalkozások kéthetente (péntek délután 15—17 óráig) vannak a megyei művelődési központban. A klubtagok közé szeretettel várunk minden kismamát, leendő kismamát és más érdeklődőt. DÉR MIHÁLYNÉ, a művelődési központ igazgatóhelyettese 1944 őszén öt cigánycsalád telepedett le Szedresben. Lehettek vagy harmincán. Napjainkban négyszáznál nyolccal kevesebb cigány él itt. E két számadat azonban csak mankónak elég, hogy megértsük a szedresi cigányok fejlődését, életmód váltását. * A művelődési ház cigányklubjában — szerény kis helyiség — fekete szemű lányok nevetgélnek a tükör előtt. Fésülködnek, festik a szemüket, nagyvirágos kendőket kötnek fejükre. Fönt a könyvtárban a klub tagjai a műsort próbálják. Orsós Imre és két társa — Orsós József és Ignácz Imre — mellé ülök. Magnóról, fülrepesztőén ordít a „hopsz- tezsiga”, alig értem szavaikat. — Eleinte mi is bementünk az ifjúsági klubba — mondja Orsós Imre. — Később azonban már nem, mert volt ott néhány személy, aki állandóan éreztette velünk, hogy cigányok vagyunk. — Orsósnak volt a javaslata, hogy magunknak alakítsunk klubot — mutat barátjára Ignácz Imre. — Megkerestük kérésünkkel a tanácsi vezetőket, mert hozzájuk mindig lehet menni, ha segítség kell. Körénk ülnek a többiek is. Alig győzök jegyzetelni. — Tanulni akarunk és az utánunk jövő fiatalokat is szeretnénk tanítani — mondja terveikről egy 18—20 év körüli lány. — A klub tagjai közül eddig heten kérték felvételüket a KISZ-be. — Előadókat meg írókat szeretnénk meghívni? — Lakatos Menyhértet és Csalogh Zsoltot. —• Lesz külön műtánctanfolyamunk! — Volt már szexuális előadás is — teszi hozzá egy pisze lány. * A tisztségviselők a választások előkészítése alkalmával jártak a Kossuth Lajos utcában, ahol a cigány lakosság nagy része él. Ott és akkor vetődött fel a klub létesítésének gondolata. Jól tudták, hogy a szedresi cigányoknak több mint a fele fiatal, tehát léOrsós Imre, Bari Károly versét mondja nyeges kérdésben kell dönteniük. Egyebet is tudtak. A cigányfiatalok már tavaly rengeteg társadalmi munkát végeztek. Most is ott voltak, ahol jól jött a falunak a segítség. Társadalmi munkában kiástak 400 méter árkot az utcájukban. Az óvodánál is segítettek. — Nem tudunk olyan dolgot kérni tőlük, amit ne teljesítenének — mondja Kole- szár Mihály tanácselnök a művelődési ház folyosóján. A cigányfiatalok kérése mögött a társadalmi szükség- szerűség mellett, jelentős tár- . sadalmi munka állt. Mivel akkortájt már lebontották a művelődési ház költségvetését, nem volt megfelelő ösz- szeg a cigányklubra. „Nem baj — mondták —, lesz majd!” A klub tagjai takarították ki a nekik szánt helyiséget, szépítették, csinosították. — Rengeteget várunk ettől a klubtól — jegyzi meg Ress Ferenc. — Arra szeretnénk ösztönözni a fiatalokat, hogy ne a kocsmákba, hanem ide járjanak. * A könyvtárban annyian Szorongunk, hogy alig van levegő. A kályha mellett egymást támasztják a meghívottak: a megyei tanács cigányügyi titkára, a székszárdi járási hivatal művelődési osztályvezetője, a helyi tsz- elnök és mások. Kezdetét veszi a névadó! A tanácselnök ismerteti az egybegyűltekkel azt a felmérést, amit már a klub tagjai készítettek a szedresi cigányságról. A számok önmagukért beszélnek: a hetvenhat ház hetvenegy százaléka két, sőt több szobás, a családok kilencven százalékának van televíziója, és minden házba jár újság. Bezerédj Istvánról, a falu- alapítóról nevezték el magukat. Bogdán Sándor keze alatt megszólal a citera. Kalányos Erzsiké vékony lány, ám magabiztosan áll ki énekelni, hogy miért sáros a kocsi kereke. Még pár perc és táncos lábak döngetik a padlót. A fiúk harsányan hoppéinak, a lányok sikítanak. A vendégek arcán mosoly, lábuk követi a zene ütemét. Később meg is táncoltatják a hivatali embereket a klub fiai és lányai. A művelődési házban működik már évek óta egy ifjúsági klub. A tanácselnök és a vb-titkár minősítése szerint: tevékenysége alig több a nullánál. Farkas Margitnak, a járási KlSZ-'bizottság tagjának és Farkas Rozália védőnőnek az a véleménye, hogy a régi ifjúsági klubban nincs közösség, a cigányklubban viszont — mely máris többet produkált — van. ♦ Kilenc óra múlott néhány perccel. Szedres főútcáján elvétve ég egy-két lámpa. Ember sehol. Szekszárd felé az autóban elevenítem fel Bari Károly Azt hiszitek című versének utolsó három sorát, amit másfél órával ezelőtt a klubnévadón Orsós Imre 17 éves pincértanuló, KISZ-titkár a klub vezetője mondott el: „Sokan várjuk a kapukon kívül, hogy bizalmatok rézkrajcárjaival megajándékozzatok!” A szedresi cigányfiatalok már a 'kapukon belül élnek! SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS Fotó: GOTTVALD KÁROLY I A fiúk harsányan hoppolnak, a lányok sikítanak
