Tolna Megyei Népújság, 1980. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-02 / 205. szám
HÉPÚJSÁG Az építkezés üteme megfelelő Névnap: István A Nap kél 6.04 — nyugszik 19.23 órakor A Hold kél 0.08 — nyugszik 14.39 órakor Kétszáztizenöt évvel ezelőtt, 1765. szeptember 2-án született Szirákon, és 56 éves korában, 1821 márciusában halt meg Pesten Teleki László író és költő, haladó közéleti személyiség. A KISTERMELŐI találkozó volt az OMÉK-en. A találkozón Szilágyi Sándor, az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt vezérigazgatója értékelte a kistermelők és a felvásárlók közötti szerződéses kapcsolat eddigi eredményeit és szólt a feladatokról is. A kistermelői találkozón többéves termelési eredményeik elismeréseként ajándékokat és okleveleket adott át a legjobb kistermelőknek, Tolna megyéből Halász Sándor tengelici és Fakezas János regölyi termelőknek. * AZ IDEGENFORGALOM Árnyoldalai címmel nyílik kiállítás szeptember harmadikán Pakson, a munkásművelődési központban. A kiállítást szeptember 10-ig tekinthetik meg a látogatók. Szeptember 11-től a kiállítás a dombóvári művelődési központban lesz látható. + KIRÁNDULÁS. A Tolna megyei Vendéglátóipari Vállalat 88 dolgozója a hét végén kétnapos közös kiránduláson vett részt. Az útvonal első állomása az OMÉK volt, majd megismerkedtek Szentendre, Visegrád, Esztergom nevezetességeivel. # ZÖLDBABBÓL a tervezett mennyiségnek nyolcvan százalékát feldolgozta már a Paksi Konzervgyár. Az uborka és a paradicsom nagyon megsínylette a hideg tavaszi időjárást és az augusztusi szárazságot. Paradicsomból mindössze 180 vagon nyersanyag érkezett a gyárba a tervezett 1450-ből. O TÖMEGES AUTÓKARAMBOL. A Zágráb—Belg- rád autóúton Ivana Rékánál szombaton tömegszerencsétlenség történt. Egy sávban haladva 39 gépkocsi ütközött hátulról egymásba. Közülük húsz teljesen összeroncsoló- dott, három pedig elégett. Két török állampolgár meghalt, mintegy negyvenen megsebesültek. Hét súlyos és 13 könnyebb sebesültet a zágrábi kórházakban ápolnak. A szerencsétlenségei gyorshajtás okozta. ~ Árvíz japánban. 17 ember vesztette életét és 34- en sebesültek meg az eddigi jelentések szerint a Kyushu japán szigeten pusztító árvizek és földcsuszamlások következtében. A természeti csapást a csütörtök óta tartó felhőszakadásszerű esőzések okozták. 18 ezer ház került víz alá, 46 teljesen összeomlott. Az árvizek közvetlenül 20 ezer embert érintenek. Erős szél Várható időjárás ma estig: Felhő- 1 átvonulások. Több helyen zápor, egy- • két helyen zivatar. Sokfelé élénk, he- { lyenként erős, időnként viharos löké- r sekkel kísért északnyugati, észak { szél. Várható legmagasabb hőmérséklet 17—22 fok kö- } zött. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: Eleinte , hűvös, szeles idő várható, később több lesz a napsütés, J a felmelegedés erősödik. Számottevő csapadék nem várható. Krúdy Gyula elbeszélését a — CornéHa emléktárgyai-t — rádióra alkalmazta Györífy László. A rádióbemutató 20 óra 33 perckor kezdődik a Petőfi rádióban. Hatrészes sorozat kezdődik a televízióban Will Shakespeare életéről, melynek első epizódja: A halott költő. Shakespeare életének angol—olasz koprodukcióban történt megfilmesítése John Mortimer regénye nyomán készült. A képernyőre való átdolgozást maga az fró végezte és hogy „hű maradt önmagához”, arról a magyar nézők, olvasók is meggyőződhetnek, miután a könyv — az Európa Kiadó gondozásában — nálunk is megjelenik, dicséretes gyorsaságról téve tanúbizonyságot. — A KÖVÁGÓÖRSI Béke Mgtsz határában Somogyi Sándor, 51 éves zetorvezető, helyi lakos karját és fejét a szalmabálázó gép — hiba- elhárítás közben — összezúzta. Somogyi a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi megállapítása szerint Somogyi a működő bálázógép forgórészébe nyúlt. — TOTÖTAJEKOZTATO. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 35. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 2 darab, ezek egyben 13 plusz 1 találatosak is. A nyeremény és a jutalom együttesen 868 445 forint. 12 találatos szelvény 104 darab, nyereményük egyenként 8350 forint. 11 találatos szelvény 1251 darab, nyereményük egyenként 694 forint. A 10 találatos szelvények száma 10 265 darab, nyereményük egyenként 127 forint. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. SZEPTEMBER 2 KEDD Bár nem látszik lázas munka, sürgő-forgó munkások sokasága, hinni kell az illetékeseknek, hogy a terveknek megfelelő ütemben folyik Bonyhádon a szakrendelő építése. A fénykép készültekor nem voltak ott a kivitelező, a TOTÉV dolgozói. Jelenleg — úgymond — az anyag dolgozik az UNIVÁZ szerkezetű épületben: köt a habarcs, szilárdul a beton. Na meg az egyik alvállalkozó, a Víz- és Gsatomamű Vállalat bonyhádi részlegének munkásai is ott ténykedtek. Építik a szennyvízelvezető csatornahálózatot. A kórház igazgató főorvosa, dr. Váczi József elmondta, hogy a MEDICOR folyamatosan szállítja már a tíz munkahelyes szakrendelő berendezéseit, a műszereket. Hogy az előszállítás zökkenőmentesen haladhat, abban nagy része van a beruházást finanszírozó megyei tanácsnak. Azt tapasztalják a kórház dolgozói, hogy mindenki részéről nagy az igyekezet az új létesítmény létrehozásában, aminek elkészültét már igen várják, hiszen jelenleg munkájuk fontosságához mérten méltatlan körülmények között kénytelenek dolgozni. Az új szakrendelő a fekvőbeteg- osztályt is ellátja majd, mert a röntgen és a laboratórium közös lesz. A betegellátás nemcsak korszerűsödik, hanem bővül is, mert az új intézményiben ideggyógyászati szakrendelés is lesz. A jelenlegiek alapján nagyon remélik, hogy nyugtával is dicsérhetik majd a napot. ez— OL VAST AM Injekció helyett... Rendre megilletődöm, valahányszor sok ezer éves építmények maradványait tárja föl a régészet, vagy sok évszázados építmények lehetőség szerint korhű helyreállításához lát hozzá a műemlékvédelem. Aztán, mikor azt hallom, hogy itt vagy amott a még nagyon újnak számító műút beadta a kulcsot, jutnak eszembe a rómaiak által épített hadi utak, melyekre a világon nem is kevés helyen építhették rá a maiakat. Pedig hát milyen eszközökkel, anyagokkal dolgoztak azok az építők, akiket régen elfelejtett volna még az idő is, ha nem köszönnének ránk — ma is használható alkotásaikban! Mit gondolnak, hogyan csinálhatták, hogy a vizenyős, lápos területekre épített erősségeket, várakat, kastélyokat nem roggyantotta meg, kezdte ki — mai módon — a nedvesség? Hajlok a rosszmájúak ama véleményének helyeslésére, hogy a titok változatlan: jót — az idővel dacolót —, csak jó munka eredményezhet! Nem apropó nélkül jutottak eszmbe ezek a gondolatok. Olvasom, hogy szárazak lesznek a régi falak, ha beléjük lakkbenzint és sziliciumot injekcióznak. Az eljárás felfedezői azonban úgy vélik, hogy fontos a megfelelő szigetelés is, mert ha ezt nem kezelik fontosként, a drága „kezelés” „likas mogyorót” se ér. Igazuk lehet. Nemrég kellett megint beinjekciózni Szekszárdon az Augusz-házat. Sokan gyanítják, hogy nem utoljára ... —li— Felvételünk a pörbölyi baleset után néhány perccel készült Fotó: Hild György Az elmúlt héten tíz közlekedési balesetet jelentettek a megyei rendőr-főkapitányság központi ügyeletére. A balesetek során három személy súlyos, kettő könnyű sérülést szenvedett. * Augusztus 28-án a 65-ös úton, Sárdi János hőgyészi lakos ZJ 85—25 forgalmi rendszámú személygépkocsijával egy tehergépkocsi előzésébe kezdett. Hogy a szembejövő személygépkocsival as ütközést elkerülje, hirtelen jobbra rántotta a kormányt. A gépkocsi az árokba borult, Sárdi könnyebb sérüléseket szenvedett. A követési távolság be nem tartása okozott balesetet augusztus 30-án 14 órakor Pör- bölyön, a Bajai út 14. számú ház előtt. Schamberger Jakab bácsbokodi lakos oldalkocsis motorkerékpárjával — rendszáma NB 27—61 — nem tartotta be a követési távolságot és összeütközött a vele azonos irányba haladó és jobbra kanyarodó Vörös Tibor pörbölyi lakos által vezetett IT 05—35 forgalmi rendszámú személygépkocsival. Az ütközés következtében az oldalkocsiban ülő Schamberger Jakabné könnyű sérüléseket szenvedett. Vendéglőavatás Aparhanton A hét végén átadták rendeltetésének a Bonyhád és Vidéke ÁFÉSZ aparhanti új vendéglőjét. Mint azt avatóbeszédében -Ferencz Imre, az ÁFÉSZ igazgatósági elnöke elmondta, évek óta kérték az aparhantiak, hogy a szövetkezet javítsa a faluban a vendéglátó szolgáltatást, a meglévő italbolt nem képes kielégíteni az igényeket, egyre többen szeretnének néha vendéglőben étkezni. Kerekes Ferenc, a Búzavirág Tsz elnöke hozzátette: szövetkezetünk tagsága is sürgette, hogy a vezetőség valamilyen formában teremtse meg a lehetőséget az üzemi étkeztetésre. Egyre többen igénylik — főleg az asszonyok —, hogy a napi munka mellett ne kelljen otthon rendszeresen főzni is. Szövetkezetünk, saját erőből képtelen lett volna ennek megoldására. Tavaly tavasszal született meg az elhatározás, az ÁFÉSZ fejlesztési alapjából egymillió forintot, a SZÖ- VOSZ kilencszázezer forint kedvezményes hitelt biztosított. A SZÖVTERV elkészítette a terveket, szeptemberben megkezdhette a kivitelezést az ÁFÉSZ házilagos karbantartó részlege. Mire leesett az első hó, már tető alatt volt az épület. A há- romszázihatvan négyzetméter alapterületű vendéglő minden tekintetben megfelel a mai igényeknek. Négyzetméterenkénti beruházási költsége ennek ellenére mindössze egyharmada annak, amennyibe általában egy ilyen létesítmény kerül. Nemcsak a házilagos kivitelezésnek köszönhető ez, hanem anpak is, hogy a termelőszövetkezet — és a helyi népfrontbizottság szervezésében a lakosság — jelentős társadalmi munkával járult hozzá a vendéglő létesítéséhez. Szombat este már „birtokba vehették” az aparhantiak az új vendéglőt, tegnap délben pedig negyven tsz-tag — akik az előzetes felméréskor bejelentették igényüket, hogy rendszeresen itt ebédelnek — fogyasztotta el ebédjét. A gépkocsi -közieked és elterjedésével és ennek egyik következményével., a közúti közlekedési balesetek számának növekedésiével együtt jár, hogy a bűnügyi statisztikában is egyre nagyobb arányban szerepelnek korunk új típusú bűncselekményei, a közlekedési bűntettek és vétségek. A közúti közlekedés rendjéről és biztonságáról gyakorta .esett szó, azonban ritkábban beszéltünk a gyalogosok közlekedési rendjéről, — holott a Közúti Közlekedés Szabályairól szóló 1/197.) (KPM—BM. sz. rendelet (KRESZ) nemcsak a gépjárművek, hanem a gyalogosok közlekedési rendjét is szabályozza. A KRESZ rendelkezése szerint a gyalogosnak a járdán, ahol pedig járda nincs, a leálló sávon, az útpadkán, vagy a kerékpárúton kell közlekedni. Ha az úton sem járda, sem leálló sáv, sem útpadka, sem kerékpárút nincs, a gyalogosoknak az úttest szélén egy sorban — lakott területen kívül az úttest menetirány szerinti bal oldalán — kell közlekedniük. A gyalogos az úttesten a kijelölt gyalogosátkelőhelyen, ha pedig a közelben kijelölt gyalogátkelőhely nincs, lakott területen levő főútvonalon az útkereszteződésnél (a járda meghosszabbított vonalában), valamint a menetrend szerint közlekedő jármű megállóhelyén lévő járdasziget és az ahhoz közelebb eső járda között — valamint egyéb helyen bárhol a legrövidebb áthaladást biztosító irányban mehet át. A gyalogos az úttestre akkor léphet, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről. Az úttestre váratlanul nem léphet, köteles az úttesten késedelem nélkül átmenni és tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a járművek vezetőit megzavarhatja, vagy megtévesztheti. A kijelölt 'gyalogátkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van. Ugyancsak elsőbbsége van — 'kijelölt gyalog- átkelőhely hiányában is — az útkereszteződésnél áthaladó gyalogosnak azokkal a járművekkel szemben, amelyek arra az úttestre kanyarodnak be, amelyen a gyalogos áthalad. A megkülönböztetett jelzéseket használó (mentő, tűzoltó, rendőrségi gépkocsi sib.) gépjárművekkel szemben azonban a gyalogosnak elsőbbsége ezeken a helyeken nincs. Gyalogos olyan helyen, ahol a járművekkel szemben elsőbbsége nincs, mielőtt az úttestre lép, köteles meggyőződni arról, hogy áthaladásával a járműforgalmat nem zavarja. Nem léphet az úttestre, ha a jármű olyan közel vájt, hogy annak zavarása nélkül az úttesten átmenni nem tud. A KRESZ rendelkezései a gyalogosok életét és testi épségét védelmezik, amikor is közúti jelzőtáblával figyelmeztetik a gépjárművezetőt a kijelölt gyalogosátkelőhelyre, valamint a „gyermekek” jelzésű táblával, ami azt is jelenti, hogy a gyermekeknek úttestre lépésével fokozottan számolni kell. Az elmúlt több 'évi tapasztalat szerint az állapítható meg, hogy a gyalogosok nagy része a fenti rendelkezéseket nem ismeri, és számos súlyos, vagy éppen halálos baleset azért következett be, mert a gyalogos kellő körültekintés nélkül, meggondolatlanul lépett az úttestre. DR. SZIGETH FERENC jérásbírósági elnök TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÄN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZELL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 30,— Ft, negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551. Épül a csatornahálózat A Will Shakespeare-sorozat címszereplője Tim Curry Balesetek