Tolna Megyei Népújság, 1980. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-10 / 212. szám
1980. szeptember 10. KÉPÚJSÁG 3 „Hímezd bele a nevedet!” Amint belépek dr. Németh Pálnénak, a megyei művelődési központban lévő irodájába, nem tudom elfojtani tipikus női megjegyzésemet, ami pasztell színű ruhájára, illetve a kelme kellemességére vonatkozik. — Semmi különös — hárítja el mosolyogva dicséretemet. — Két dolog miatt viszont nagyon szeretem ezt a ruhát. Az egyik, hogy édesanyám varrta, a másik pedig, hogy természetes alapanyagból készült. Soha nem tudtam megbarátkozni a műszálas holmikkal. — Nem is hímez másra, mint vászonra? — Nem ám! Lenre, kenderre és jutára. Jól emlékezem, amikor 1973-ban az első országos sikeremet értem el. Aranydíjat nyertem az amatőrök nyíregyházai pályázatán. Egy mosott lepedőre hímeztem pályamunkámat. Sokan meglepődtek, ugyan mit is akarok az ilyen meggyötört lenvászonnal. — Milyen minta „hozta” az első sikert? — Faliszőnyeget hímeztem sárközi párnamintával, amit Debrecenben gyűjtöttem. Olyan gazdag az a mintázat, hogy máig is gyakran merítek abból. Ahányszor látom azokat a motívumokat, any- nyiszor üzen nekem a néni, aki valaha tervezte azt a párnát. Dr. Németh Pálné a hét év előtti siker óta rendszeresen hallat magáról. Díjait — melyeket csodálatos hímzéskompozícióival nyert — nem soroljuk fel, csupán annyit, hogy van közöttük Nagydíj, Gránátalma, stúdiómunkáért nívódíj. A közelmúltban pedig a XIV. Országos Kis Jankó Bori hímzéspályázatról hozták el megyénknek közösen Dobó Lászlónéval az első díjat. Dobó Lászlóné egyébként már 15 esztendeje tagja a Némethné vezette díszítő- művész szakkörnek. — Falvédőt készítettünk sárközi jegykendő mintával. Dr. Németh Pálné Én terveztem, Jucika néni pedig kivitelezte. Egyébként a szó szoros értelmében ő hozta haza a díjat Mezőkövesdről, ahol Keserű Já- nosné mondott ünnepi beszédet. A pályázatra 1700 hímzés érkezett az ország minden részéből, belőlük 700-at állítottak ki, közülük kettő az elsődíjas alkotópárosé. — Mindössze három munkával neveztünk a versenyre. Ezt magunk is kevesel- tük, de időnkből többre nem futotta... Nagyon vártuk már az értesítést. Aztán megjött az ajánlott levél. Alig mertem felbontani. Féltem, hogy a „csak három” miatt dorgálást kapunk. Ellenkezőleg. Ebben küldték a hírt: elsődíjasok lettünk. — Mikor jut ideje hímezni? — kérdem, s hiszem, hogy a kérdés jogos. Ugyanis dr. Németh Pálné népi iparművész reggel 8-tól fél 5-ig hivatalában dolgozik, szakkört vezet, ő a megyei szakbizottság és a stúdió vezetője, egyben megyei szak- felügyelő. Ezenkívül a zsűrizések, a kiállítások rendezése is „ráteszi kezét” idejére. — Általában éjjel hímzek, néha vasárnap délután. Nagy boldogságot jelent számomra egy-egy motívum megtervezése, elkészítése. De a hímzés olyan szemigényes munka, hogy máris romlik a szemem. Ezért tendálok mostanában a gyapjúszövés felé. — Élményei közül melyek töltik el legnagyobb örömmel? — Almádiban voltunk tanfolyamon, melyen részt vett dr. Fél Edit is, a Néprajzi Múzeum kandidátusa. (Azóta már nyugdíjba ment.) Nézte mintáimat, terveimet, s azt mondta, „hímezd bele a nevedet a munkáidba, hogy ne okozz gondot a jövő néprajzosainak”. — Kérem, beszéljen terveiről. — Annyi minden motoszkál bennem. Annyi megvalósítani valóm lenne, s a nyugdíjig mindössze hét évem van vissza. Persze, nyugdíjasként még többet foglalkozhatom hímzéssel, szövéssel. A legközelebbi terveimről... Szeretném, ha mielőbb elkészülne az ötkötetes mintagyűjtemény Tolna megye népi hímzéseiből. Az első kettő — a székely és a Kapós-menti — már elkészült. A váraljait most gépelik, a sváb készülőiéiben van, s követi őket majd a bogyiszlói. Mind a megyei művelődési központ kiadványai. Ezektől függetlenül készül az album Sárköz hímzésmintáiról, melyeket magam gyűjtöttem és a rajzokat is én készítettem. S ha már a kiadványoknál tartunk, feltétlen meg kell említeni, hogy hamarosan megjelenik egy ösz- szeállítás Tolna megye hímzésmintáiból, melyeknek összegyűjtésében szintén oroszlánrészt vállaltam. Kétség nem fér hozzá, hogy megyénk díszítőművész szakköreinek munkái, bemutatói, szép sikerei, s a kiadott kötetek mind-mind hozzájárulnak a néprajzilag gazdag megyénk népi kultúrájának ápolásához. V. HORVÁTH MÁRIA Fotó: Czakó Sándor Szocialista érdekvédelem Most folynak a szakszervezetek megyei küldöttértekezletei, s ezt követik az iparági, szakmai szakszervezetek kongresszusai. Én is készülök erre, mert „hivatalból” ott kell lennem a Komárom megyei küldött- értekezleten és a Bányászszakszervezet kongresszusán. Űjra át kell gondolnom — már a Magyar Szakszervezetek decemberi országos kongresszusára is készülve — a szocialista érdekvédelem értelmét, jellegét. És újra felvetődött bennem a kérdés, van-e a szakszervezeteknek más feladatuk, mint az érdekképviselet, érdekvédelem és érdekérvényesítés. Akár a vállalati, üzemi szakszervezetek tevékenységét nézem, akár az MSZMP XII. kongresszusának határozatát elemzem, úgy tűnik, számos más feladata is van a szak- szervezeti mozgalomnak. A határozat szövege szerint a szakszervezet „eredményesen járul hozzá rendszerünk politikai és gazdasági alapjainak erősítéséhez, aktív részese a hatalom gyakorlásának, a politika alakításának és végrehajtásának”. A közvetlen érdekvédelmi feladatokon túl a párt elvárja a szakszervezetektől, hogy „fordítsanak nagyobb figyelmet tagságuk politikai nevelésére, szakmai és általános műveltségük gyarapítására. Az üzemi demokrácia fórumainak tartalmas működtetésével biztosítsák, hogy a dolgozók véleményükkel, javaslataikkal érdemi módon hozzájárulhassanak a munka megjavításához, fokozódjék részvételük a vezetésben. A szakszervezetek karolják fel a dolgozók kezdeményezéseit, legyenek aktívabb szervezői a szocialista munkaversenynek és brigádmozgalomnak, alakítsák továbbfejlesztésük irányait, ezzel is törekedjenek a formális vonások csökkentésére. Segítsék a munkához való szocialista viszony, a közösségi szellem, a munkafegyelem erősödését. Lépjenek fel a munka szerinti elosztás elvének következetesebb érvényesítéséért, a káros egyenlősdi- vel szemben”. • /" Ez a sok feladat azonban végeredményben mind érdekvédelmi jellegű. Amikor a szakszervezeti mozgalom „eredményesen járul hozzá rendszerünk politikai és gazdasági alapjainak erősítéséhez”, voltaképpen abból indul ki, hogy a bérből és fizetésből élők közvetlen tömeges egyéni érdekei csak a közvetett érdekek érvényesülése révén kapnak szabad utat. A munkásosztály hatalma, a termelési eszközök szocialista tulajdona, a népgazdaság tervszerű arányos fejlesztése, a munka szerinti elosztás, a teljes foglalkoztatás, a kizsákmányolásmentesség, az állampolgári egyenlőség stb. adják a közvetett érdekeknek azt a rendszerét, amelyen belül a közvetlen érdekek tömegesen és igazságosan érvényesülhetnek. Az egyéni jólét érdeke kapcsolódik a termelékenység folyamatos növelésének érdekéhez. A biztonsági érdek feltételezi a nemzet, a politikai rendszer biztonságát. A szocialista szakszervezetek abból indulnak ki, hogy a társadalmi érdekek rendszere objektíve meghatározott. De vallják, hogy ez az abjektivitás nem jelenti az általános érdekeknek a tömegektől való függetlenségét, elidegenülését. Az „objektivitás” címén a társadalmi célok megfogalmazásakor, a társadalmi érdekek érvényesülési mechanizmusának kialakításakor, a célok rangsorolásakor nem lehet elszakadni a tömegek szubjektív véleményétől és igényeitől. Az olyan társadalmi, politikai rendszernek, amelyik önmagát az állampolgárok jólétét megvalósító hatalomnak tekinti, kötelessége alapul venni az egyének, családok mindazon érdekeit, amelyek tömegesen, visszatérően, társadalmi méretekben jelentkeznek. A közvéleményben is kifejeződő tömegigényeket éppen olyan meghatározó adottságnak kell vennie a politikának — de elsősorban a szakszervezeteknek —, mint az ország gazdasági helyzetét, lehetőségeit, társadalmi rendszerét, irányító ideológiáját, nemzetközi meghatározottságát. A szakszervezeti mozgalom számára alapvető követelmény, hogy gazdasági döntéseink politikai feltételeit és következményeit az érdekek oldaláról gondosan mérlegelje — reálisan ítélve meg a tömegek teherbíró képességét, hangulati reagálását. Munkájában a politika elsődlegessége abban jut elsősorban kifejezésre, hogy szocialista rendszerünk alapelveinek érvényesítéséről még nehéz gazdasági viszonyok között sem mond le. Fontos feladata marad a szakszervezeti mozgalomnak a termelést segítő tevékenység, ezen belül a munkamozgalmak szervezése, a gazdasági tervezésben és a döntések előkészítésében való részvétel, a munka- és üzemszervezés, a fegyelemszilárdítás segítése. A szakszervezetek számára a gazdasági növekedés elsősorban életszínvonal-politikai kérdés, a termelési szerkezetátalakítás ellátáspolitikai probléma, az ármechanizmus a fogyasztói árbiztonság témája. Sokoldalúan érvényesített érdekvédelmi alapállásukkal a szakszervezeti kongresszusok nagyban hozzájárulhatnak társadalmi problémáink megoldásához, gazdasági nehézségeink leküzdéséhez, a dolgozók politikai egységének megszilárdításához. DR. PIRITYI OTTÖ, a Szakszervezetek Elméleti Kutató Intézetének tudományos osztályvezetője Szigetvári látogatások o Aki ma Szekszárdon Szigetvárra kíváncsi, annak nem sokát kell töprengenie. Reggel 7-lkor vonatra ül és két átszállás, meg egy kis átszállásközi bátaszóki várakozás árán jóval ebéd előtt abban a kisvárosban' lehet, mely Magyarországon (és horvát- földön) mindenkinek gróf Zrínyi Miklós nevével együtt bukkan fel a tudatában. Joggal. De az se jogtalan, hogy mi egy korábbi — tán szerencsésebb — várkapitány nevét választottuk illusztrációul. Horváth Mánk megfordult Szekszárdon, noha a közlekedésnek fárasztóbb, de minden bizonnyal könnyebben rövidíthető útját-módját választotta, mint mi magunk. Ugyanis lóháton, nyeregben érkezett és korabeli feljegyzések szerint olyan alapos pusztítást végzett, mint se előtte, se utána senki. Ez a XVI. század egyik szép, őszi napján történt, búcsú és szüret után. Sziget várának haragos kedvű kapitánya természetesen nem szűkölködött dúlását mentő indokokban. Ilyesminek semmilyen korok pusztítói nem voltak híjával. Nem törődött azzal, hogy Szekszárd és környéke már régen a töröknek hódol. Követelte, de csak módjával kapta meg az adót, így maga ment érte. A riadt török bég apróctó várába zárkózott, Horváth Márk pedig fel- prédálta — a magyarokat. Elismerésre méltó alapossággal járt el. Még a tyúkok alól kiszedett tojást is falhoz csap- dosták a végváriak, a lábas- jószág inait átmetszették és ami a szekszárdi szőlősgazdáknak alighanem a legszörnyűbb lehetett, minden bort elfolyattak. Horváth Márkot később megost romolta a török, de eredménytelenül, mert Márk úr nemcsak prédikálni tudott, hanem jó katona volt — visszaverte őket. Szekszárdi kirándulása azonban hozzájárult az „igazi”-szigeti ostromhoz. Az agg Szu-lejmán nem tűrhette, hogy egyik legfontosabb hadi útjának forgalmát holmi végvári népség nyugtalanítsa 'és maga ment élete utolsó hadjáratára. Ez utóbbi ismert, de az ismeretek Szigetvárott felfrissülnek. Kiszállok a vonatból és az első plakátról az ötlik szemembe, hogy valahol a városban a „NOSZTALGIA- együties” ad műsort. Stílusosabb neve már nem is lehetne, a kisváros történelmi .nosztalgiákat ébreszt. Via® Szecsődi Máté hadnagyról elnevezett utca. Horváth Márk tér, Török Bálint, Tinódi, Istvánffy emléktábla, illetve szobor, Zrínyi tér, gimnázium, könyvesbolt és természetesen szobor. Utóbbi Somogyi József műve és mint ilyen, aligha a legsikerültebb. A bán, tárnokmester, „Zerin örökös gráfja” — ahogy 1566. április 23-én Szul-ejmánt várva készített végrendeletében titulálta magát — gyalog-szer - rel rohant ia halálba. Itteni szobrából a ló — lóparódia. Maga a vár azonban a hazai műemlékvédelem és ik-ertmű- vészét remeklése, közepén a k-i-s múzeum pompás. Az egykori kazamatákban berendezett turistaszállás legszívesebben arra inspirálna, hogy diák-kirándulásokat szervezzek ide. Persze, ha iskolaigazgató lennék, TIT-es, vagy idegenforgalmán Utóbbi téren, a biztató kezdetek ellenére, még van egy s más tanulndvalónk. Kész rejtély például, hogy a vár- büfé miért épp a legforgalmasabb hétvégi napokon van 9—15 óra között zárva, a Me- csektourist kirendeltsége pedig vasárnap, ötletes kivétel az Oroszlán-étterem, ahol bölcsen a hétvégi 25 százalékos ételár-leszállítás mellett döntöttek. Az ember emellett álig hisz a szemének, mert még 11-féle újság között is válogathat, míg az ebédjére vár, vagy utána ejtőzik. Az idegenforgalom nagy. Kül- és belföldi rendszámú gépkocsikat szép számmal -láttam a bástyák tövénél. Ahol a sírokon az itt életükét áldozott szovjet katonák neve olvasható.. Fenn a várban pedig az egykor volt szigetieké. Ilyen nevek, mint például: Paizs- gyártó Benedek, Kdlamár Orbán, Bakó István, Forró Gergely, Mocskos Dénes, Deres Benedek, vagy B-ere Barnabás. Akik a történetíró, Istvánffy Miklós páratlanul ízes fogalmazása szerint úgy döntöttek, hogy: „ ... -inkább szépen halnak meg, mint rútul élnek'.” A turistára és kirándulóra nem szabad neheztelni, hogy Szigetvárott csak a történelemnek -szentel fi-gyélmet, és se konzervgyár-, se cipőgyár- látogatásira nem kívánkozik, bármilyen fontosak és eredményesek -legyenek ezek az üzemek. Kőszeget, Sopront, Egert is ide -értve, egyetlen olyan hazai településről se tudok, mely ennyire árasztaná egyet -1 e -n történelmi esemény levegőjét, -minit Sziget. Ezt megelőzőleg utoljára 1966-ban jártam itt, a vár eleste 400. -évfordulóján, egy novellám pálya-díját átvenni. Azóta is motoszkál -bennem, hogy mi magyarok milyen szépszámú gyásznapra tudunk emlékezni. Muhi, Mohács, Zrínyi kirohanásai, október 6.... Ilyen badarságok természetesen csak a szigeti vár fái alatt üldögélve jutnak az ember eszébe. Ahonnan pedig tovább kell -menni... (Folytatjuk.) ORDAS IVAN Horváth Márk várkapitány — aki Szekszárdon is járt — szobra
