Tolna Megyei Népújság, 1980. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-30 / 229. szám
6 Képújság 1980. szeptember 30. Ópusztaszer-Kiskunhalas-Baja Űszi barangolás a Nemzeti Emlékparkban Pontosan indult a karaván. A szerkesztőség autói mellett ott láttuk a Simontornyáról, Paksról, Tengelicről és a Szakosról érkezőket is. Uticél: Pusztaszer, a Nemzeti Emlékpark. Kevés gépkocsival találkoztunk, így viszonylag könnyen haladtunk. Átérve a Dunán, jellegzetes alföldi tájon haladtunk: síkság, szétszórt tanyák. Az országút szélén tejeskannákkal várakozók: a tejbegyűjtő autó érkezését lesték. Kiskunmajsa, majd Kistelek következett, ahol már táblák jelezték: nincs messze Ópusztaszer, a Nemzeti Emlékpark. A park irodájában Barkós Beáta népművelő már várt bennünket, így néhány perc múlva megkezdődött a mintegy másfél órán át tartó idegenvezetése. Először a millenniumi emlékműhöz mentünk, melyet a honfoglalás ezredik évében, 1896-ban állítottak. Egy rövid információ: a vérszerződés helyén, ahol Árpádot választották vezérnek, annak idején húszezer harcos táborozott. Mivel akkor egy harcosnak öt lovának kellett lennie, így az akkori terület, mintegy százezer lónak biztosított — és természetesen a harcosoknak — kitűnő ellátást. Akkor még mintegy kétszáz méterre húzódott a Tisza — nyomát még ma is látni —, így tehát a dús legelő mellett volt víz is. Amíg a szem ellát, síkság, egy-egy tanya, békésen legelésző jószágok. Idillikus táj. A következő állomás az egészen közel lévő templomrom volt. A monostort 1233- ban említik először, amikor II. Endre király megállapítja a jelentősebb egyházaknak juttatott kősó-részesedést. A tatárjáráskor a monostor elpusztult, de újjáépítették, majd a törökök a közben már megnagyobbított templomot szinte földig rombolták, elnéptelenedett a környék, és a Szerből ezért lett Pusztaszer. Az ásatások során szobormaradványokat találtak, melyről a szakértők megállapították, francia szobrászok készítették. Pál apostol életének egy-egy jelenetét mutatta be a tizenkét szobor. Az oszlopszobrok töredékeit kiegészítették, majd másolatokat készítettek róluk, melyek ma is látványos emlékei a múltnak. A templom mellett a kolostorromok .bizonyítják: valaha mily nagy központ volt Szer. Az akkori rendeletek szerint a főútvonalak mellett harminc kilométeres távolságra kellett várakat építeni. Pontosan harminc kilométerre északra található Csongrád és délre Szeged. A kolostorromok mellett tovább folynak az ásatások. Itt Barkós Beáta egy fóliával letakart részre hívta fel a figyelmünket. Mint mondotta: egy XI. századból származó kitűnő állapotban lévő kemencét találtak és azt védik az idő viszontagságaitól, míg véglegesen befejeződnek a feltárások. Érdekességként hozzátette: a szakértők megállapították, hogy olyan kavicsot használtak fel kötőanyagnak, amilyen 150—200 kilométeres körzetben nem található. Az emlékpark kissé távolabbi részében építették fel a megye jellegzetes tájait bemutató tanyákat. Először a szegedi tanyát látogattuk meg. A csoportnak nagyon tetszett a századeleji tanya- világot felidéző kép. A szegedi tanyán (a nevében is benne van, hogy Szeged környékéről hozták) minden megtalálható volt. A két szoba mellett a szabadkémé- nyes konyha, a régi vaslábas, a kamrában a véka, mely általában 20 liter volt, és a részmunkások járandóságát mérték vele. Ott volt a kö- pülő, a falra akasztható mérleg, sőt még a házilag főzött szappantömb is. Az egyik fészerben egy fédereskocsi, mely közel száz éve készült. — Igazi homoki kocsi, megvan vagy hat mázsa. — Miről tudni, hogy homokos talajra készült? — kérdezte az" egyik utas Varga Istvántól. — Mert nagyobb az első kereke — válaszolta. 4 — De jól ismeri a kocsikat, talán mezőgazdász? — kérdezte tőlem az idősebb Bálint György, melyre mit lehetett mást válaszolni: — Ért hozzá, hisz Szakcs színeiben országos fogathajtóbajnokságokon is dobogós helyezéseket szerzett. A Szentes környéki tanya már szegényesebb volt. Itt egy szobában lakott a család, a konyha ugyancsak szabadkéményes, míg a másik szobát kamrának használták. Sok régi tárgyban lehetett gyönyörködni, mint például rokkában, faragott díszes lisztesládákban, sőt még látható volt a régi petróleumlámpa és az ecetes légyfogó. Következett a csongrádi halásztanya, de ezt csak kívülről néztük, az építkezés még nem fejeződött be. Egy érdekességet azonban felfedeztünk: a kéménye fából készült. Az épületek közül a legszebb, a leglátványosabb következett, a makói hagymásház. A Vadász család éppúgy megörökített minden érdekességet, mint Gáncsék, vagy Kovács Kálmánék. Fényképeztek és vitatkoztak. Az egyik tanyánál például nem tudták eldönteni: a kör alakú épületet mire használják. Az egyik úgy tippelte, hogy csibeólnak, a másik meg disznóólt vélt benne felfedezni. Vargának lett igaza, csibeól, bár egyes helyeken az anyadisznót is ebbe terelik ellés előtt, hogy az újszülötteket ne tudja sarokba szorítani, agyonnyomni. A hagymásház kimondott érdekesség. Nemcsak a szép kivitelezés, a berendezés váltja ki a nézők elismerését. Mindaz, ami ott található — különlegesség. A XIX. század közepén épült két szoba, konyhás és sok melléképülettel bíró házban minden az eredeti. Van egy tisztakonyha, melyet csak akkor használtak, ha az anyós a menyecskével összeveszett. A szobában századeleji berendezés, eredeti családi képekkel. A kamrában díszes cserépedények, melyek különösen tetszettek Teszler Ellának, aki ugyancsak a szakmát űzi. Láttunk dughagyma- osztályozó „gépet”, káposzta- gyalut, dohányszeletelőt, és sok mást, ami ma már ritkaságnak számít. — Itt úgyszólván minden kész, csak még egy kotárka épül az udvarba — mutatott az egyik helyre a népművelő. — Mi épül? — kérdezte Bősze JánoSné társától, Horváth Máriától. — Kotárka, de nem tudom mi az. Nem tudtuk, így megkérdeztük. Kiderült, ezen a tájon a kukoricagórét hívják kotárkának. Következett az agrármúzeum, mely a szabad ég alatt van. Hogy ott mit láttunk? A száz éve használt gőzgéptől a műtrágyaszóró repülőgépig mindent. Mindenkinek tetszett, csak Bernáték kisfia volt egy kicsit szomorkás, nem engedték meg — érthetően —, hogy a gépekre felmenjen. Másfél órás fárasztó, de annál tartalmasabb, látványo- v sabb séta után elbúcsúztuúk a népművelőtől, megköszönve az idegenvezetését. A fárasztó séta után jólesett az ebéd a Kistelek közelében lévő autóspihenőben. Fél óra után ismét elindult a karaván, hogy Kiskunhalason a szélmalomban gyönyörködjenek gyerekek és felnőttek egyaránt. Baján elsősorban a legfiatalabbak, közelről is megcsodálták Jelky András szobrát, aki a földgolyón állva, nyakában a vándortarisznyával hirdeti: a világot megismerni jó dolog! A csoport utolsó állomása a Duna partján lévő Türr Ist- ván-emlékmű és kilátó. A téli kikötő bejáratától, melyet a bajaiak Sugovicá- nak hívnak, szép kép tárult elénk. A lebukó Nap vörös fénye hidat vert az öreg folyóra. A tulajdonképpeni búcsúzkodás már Baján megtörtént: viszontlátásra a legközelebbi túrán. Ny— Fotó: Bakó Az egykori monostor romjainál A millenniumi emlékmű A szegedi tanya gémeskútjánál Pál apostol életét bemutató oszlopszobroknál Kiskunhalason, a műemlék szélmalomnál
