Tolna Megyei Népújság, 1980. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-30 / 229. szám
A NÉPÚJSÁG 1980. szeptember 30. Moziban Péntektől héttőig A film művészet, ami nem azt 'jelenti, hogy minden filmnek közié van a művészethez. Léteznek és létezhetnek mozidarabok, amelynek célja a szórakoztatás, és nincs is ebben semmi kifogásolnivaló. A megvalósult mű szempontjából viszont teljesen közömbösek az alkotók, készítők szándékai. Lehet, hogy Klaus Gendries művészi (filmet akart rendezni, de a Péntektől hétfőig című N'DK-filtanek nincsen semmi köze a művészetihez. Ha pedig nem kérjük számon rajta a műalkotások ismertetőjegyeit, még dicsérni is lehet a filmet. Kellemes volt a megnézésével eltöltött alig több mint egy óra. Bemutatta az élet egy lehetséges szeletét, két ember három napját. Irodalmi párhuzammal szólva ez nem egy csodálatos elbeszélés, nem remekmű, de kedves, hangulatos riport, életkép. A téma érdekes, fontos, nálunk is aktuális." Két fiatal szereti egymást, de ráérnek még házasodni. Pályájuk elején állnak, a lány egy padlásszobában albérletben, a fiú a szüleinél lakik. Életük egyik péntekén felnőtt módra kell dönteniük a jövőről, mert a lány gyereket vár. Nem tudom, hogy az NiDK- ban az ilyen gondot azon me- legiben szolkás-e megosztani a szülőkkel, vagy ott is csak filmekben ilyen1 egyszerűen nyíltak a fiatalok. Magyar szemmel nézve a szülők magatartása is meglepő, mert van ugyan, aki ellenzi a gyereket, de nincsenek se megdöbbenve, se felháborodva. Sem a fiatalok, sem a szülők nem tesznek úgy, mint nálunk, hogy ál szemérmesen egy álerkölcs — amiről nem beszélünk, az nincs — nevében mélyen hallgatnak arról, amit mindannyian tudnak, miVel a gyerekác is félnőnek egyszer. A magyar filmforgalmazás 16 éven felülieknek ajánlja a filmet, ami a témaválasztás miatt teljesen indokolt, a nézőnek végül mégis csalódást okozott a felirat, mert amilyen nyílt a beszéd, olyan igen, rejtélyes, hogyan is lehet itt szó gyerekről, amikor az ifjak az ágyban estétől reggelig lelkiznek. (Tulaijdonképpen kár, hogy nem mélyebben foglalkozik a film a gyerek vállalásával, avagy nem vállalásával és azt is kikerülik a film készítői, hogy 'saját kérdésükre érdemben válaszoljanak, mert hétfőn kiderül, hogy nem is lesz gyerek. Nincs a konfliktus, nincs is miről dönteni. A női főszerepet egy nagyon, tehetséges fiatal színésznő játssza, érdemes megjegyezni a nevét, Niha Hagen. Valódi hús-vér mai lányt formál Jutta alakjából. Nehéz eldönteni, hogy a fiú figurájának haloványsága a színész vagy a rendező hibája-e. Mindenesetre a film a legkevésbé sem motiválja, hogy ez a Jutta miért is szerelmes a tétova, semmilyen fiatalemberbe. IHAROS! Rádió A közvetlenség Nemrégiben egy hozzám hasonlóan buzgó rádióhallgatókból álló társaságban szóba került, hogy tulajdonképpen miért is kedveljük ezt a „tömegkommunikációs eszközt”. Sok más vélemény mellett szinte teljes egyöntetűséggel említettük a közvetlenséget és azt, hogy ez tulajdonképpen egyáltalán nem könnyű. A tv riportere a szó legszorosabb értelmében jelen van, ismerjük a frizuráját, mosolyát, megszoktuk mozdulatait. A rádióban dolgozó sorstársaik mindennek előnyeivel (ritkábban hátrányaival) nem élhetnek. Nekik úgy kell „szóba állniuk” velünk, hogy a válaszadás lehetősége nélkül is elfogadjuk partnereinknek őket és ne relkesszük be egyoldalú beszélgetésünket a készülék lekattintásá- val. Valamikor réges régen úgy kezdődött a dolog, hogy (nemcsak) a rádió kioktatott. A mezőgazdászoknak megmagyarázta, hogy ősszel vetni, tavasszal kapálni, nyáron aratni kell, a nyilvánvalóan feketéről pedig igyekezett bebizonyítani annak — legalább is — szürkeségét. Másként fogalmazva, nem kezelte felnőttként hallgatóit, akik pedig túlnyomórészt azok és cseppet sem veszik jónéven, ha ezt valaki kétségbe vonja. A belpolitikai élet változásaival, a nyitottá vált közélettel szinte párhuzamosan bontakoztak ki olyan rádiós egyéniségek, akiknek akár a nevét se kellene bemondani, mert egyéni stílusjegyeikből úgyis rájuk ismer a hallgató. Ami nagyon jó. Később — ez ha jól emlékszem tavalyelőtt történt — műsorszerkezeti változások is segítettek szolgálni a közvetlenséget. Ami engem illet, a 168 órából ugyan mindmáig hiányolom Ipper Pál egyéniségét, de szeretem, amikor a műsorvezető vitatkozik, ellentmond, vagy netán azt közli, hogy „Hát... nem tudom!” Ugyanis megerősít abban, amit úgyis sejtettem, miszerint a mikrofon mögött jól képzett szakemberek ülnek, de nem mindentudók és csalhatatlanok, mely utóbbi állítólag csak az apostoli szentszék, de az sem egyebütt, mint a hit dolgaiban. A leghatározottabban kedvelem, amikor a reggeli hírek bemondója kinéz a stúdió ablakán és bánatosan igazolja a Meteorológiai Intézet imént felolvasott jelentését : — csakugyan esik az eső. A rádió és csekélységem közti „közhangulat” ilyetén alakulása jóvoltából még a bakiikon se nevetek, hanem együtt pirulok elkövetőjükkel. Mint például tegnapelőtt este, amikor Gellért püspök születésének 1000. évfordulója helyett „ezredik születésnapja” hangzott el, mely alkalomból Casaroli bíboros mise helyett „mesét” - celebrált az esztergomi bazilikában. Én valamikor még hallgattam dr. Pluhár István felejthetetlen közvetítését az 1936-os olimpiáról, aztán a mindig, mindenért szívből lelkesedő Szepesit és mostanában a legjobb „pluhári” hagyományokat mai szellemben folytató Vitray sportközvetítéseit. Utóbbi is az eddig ernyedetlenül emlegett rádiós közvetlenségnek egyik legmarkánsabb egyéniségű képviselője. Azt hallottam a minap egyik rádiós ismerősömtől, hogy Magyarországon egyetlen állandó áradás van. Ez a Rádióhoz érkező panaszleveleké. Nem irigylem feldolgozóikat, de azt hiszem, hogy az emberek segélyt kereső törekvése (és grafomániája) mellett saját kollégáikat is kárhoztatják. Olyannyira köztulajdonná tették a Rádiót, hogy a hallgatók jelentős részének mi sem természetesebb, mint az, hogy óhaját, sóhaját, panaszát, bánatát itt teregesse ki. Ami talán nem is túl nagy baj... (ordas) TV-NAPLÓ Hívójel A magyar vasút történetének legnagyobb katasztrófáját nem felelőtlenség okozta: a váltókat irányító forgalmista, a becsületben, szorgalmas munkában megőszült és korán megöregedett vasutas egyszerűen nem bírt az új technikával, ujjai nem jártak rá a menetirányító gombokra, s izgalmában a kis vasútállomás három sínpárja között sem tudott kiigazodni. A két vonat összeütközött, s halottak, sebesültek tömege maradt a roncsok között. Annak idején a lapok sokat írtak a örnyű esetről, s a bűnös forgalmista sorsa is megmozg . Ha a képzeletet. De bűnös volt-e egyáltalán? Tévedése eredményét tekintve feltétlenül, s itt még a jószándék is halvány mentség, emberileg azonban tulajdonképpen érthető és magyarázható tévedése: ő még a régi módszérekben gondolkozott, sejtjeiben azok a mozdulatok rögződtek, amiket harminc éve tanult, s hiába volt egyszerűbb az új, ő ezt már nem tudta befogadni. Annak idején Kereszty András hatásos riportot írt az esetről, s most ezt írta át Szántó Erika. A riport jó volt, a film rossz. Ezt így, egyértelműen akkor is kimondhatjuk, ha a történet iszonyata sokakat megdöbbentett, hisz a történet, mint alapanyag megrázó, a film — mint minden műalkotás — játékszabályai azonban mások, mint a valóságé. Itt valóban újra kellett volna teremteni a történetet, meg kellett volna találni azt a pontot, ahol az események az általánost példázzák, az emberi esendőséget, a sors irracionális — és irreverzibilis — tragédiáját. Egy becsületben eltöltött emberi élet omlik össze néhány másodperc alatt, s ami történik, nemcsak az áldozatok miatt jóvátehetetlen, mert a tévedés, az agy pillanatnyi rövidzárlata áldozattá változtatja azt is, aki a tévedést elkövette. S újabb emberi motívum: a korán megöregedett, csak a rideg szolgálatnak élő embertől meddig lehet megkívánni, hogy „haladjon”, még akkor is, ha az új egyszerűbb, könnyebben áttekinthető, mint a régi. Szántó Erika a lehető legkézenfekvőbb megoldást választotta, egyszerűen elmondja az eseményeket. Tegyük hozzá, helyenként szinte gyermetegen. Mert amikor elakad az elbeszélésben, s nem találja meg a folytatáshoz szükséges átvezetést, (ebben a rendező Nemere Lászlónak is része lehet), olcsó megoldásokat alkalmaz, megint halljuk az összeütközés lármáját, az ügyész, aki maga elé meredve töpreng, újra hallja a korábban elhangzott beszélgetéseket, de annak is tanúi vagyunk, amikor a vasúti pénztárosnő nagy tál rétessel kínálja az ügyészt, mintha a szolgálati szabályban az is benne foglaltatnék, hogy a vasúti pénztárosnők kötelesek egy tál rétest tartani munkahelyükön a netán betoppanó ügyész számára. A történet önmagában, a maga rettenetével, így is hat, ' de csak a történet. A művészet ennél mindig több. Pedig két kitűnő színész — Bencze Ferenc és Juhász Jácint — szolgálta volna a jó ügyet, helyenként így is megdöbbentő drámai erővel. CSÁNYI LÁSZLÓ Debrecen Már a pályaudvaron kezdem- érezni, hogy ezzel a várossal valami nincs rendben. Bizonyára ismerik azt az érzést amikor valami 'hiányzik az embernek, csak éppen nem tudja, hogy mi: Állítólag kis vasútállomásokon a szolgálaton kívül pihenő főnök békésen alszik, ha jön a 7.15-ös, tje nyomban felébred, ha k é- sik. Jócskán benn járok a református kistemplom környékén, amikor megvilágosodik az elmém: — Hiszen ez a város tiszta ! Már a pályaudvar is döbbenetesen tiszta volt, emellett pedig az igazán modem pályaudvar-építkezés iskolapéldája. Az Utasellátó-büfé bárszékeinek huzatát nem vagdosta fel senkii, a szemétládák környékén gyanúsan kevés papír — de jó lenne azt mondani, hogy éppúgy,' mint otthon! Nem szolgálhatok magyarázattal,-csak a tényt regisztrálom. Debrecen az első tiszta összbenyomást keltő magyar nagyváros, ahová eljutnom sikerült. Ehhez némi vidám hangulat is társul, alighanem a sok virág, a derűs színék és a később részletezendő városépítés miatt. Már a számoméra rokonszenvesen „nyakas” kálvinisták kis- témiplomán is tábla hirdeti, hogy 17119/125. közt az „a debreceni reformátusok jókedvű adákozásából” épült. Majdnem egy évszázaddal később a Nagytemplomot megálmodó Péchy Mihály bizony nem, remekelt. A túl széles homlokzat agyonnyomja a mögötte lévő épületet. Ami csak azért nem jut azonnal eszébe az embernek, mert ha valahol, akkor itt megérzi a történelem sókat emlegetett „leheletét”. Nem egészen 100 év alatt itt és a kollégiumban (aimi viszont ugyanannak a Pédhynek vitathatatlan remekműve) két magyar kormány székelt. Ebben az épületben Kossuth (beszélt,-majd 1945. március 15-én itt született a 6001/1945. M. E. sz. rendelet „a nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földműves nép földhöz juttat,ásá- ról”.1 Utánanéztem, a föld- igénylők száma 642 342 volt. A kollégium falán a hazai és a világtörténelem nagyjai emléktábláikról merengenek tulajdon halhatatlanságukon Meg lehet nézni a Kollégium gyűjteményeit, a Nagyerdőt, a Déri-múzeumot, élőltte Med- gyessy szobrait. De aztán, ha mindezt megtette az ember, sürgősen kerülje meg a múzeum épületét — léhetőleg jobbról —, és eláll a lélegzete. (Belép a modem korba, azaz pontosabban egy olyan korba, melynek építészéi már tudnak, mernék modemek lenni és megtalálták az anyagban rejlő lehetőségeket. A hivataloskod óan hosszú nevén „Kölcsey Ferenc Megyei- Városi Művelődési Központ és Ifjúsági Ház” Mikolás Tibor, Arató András és Mohácsi Péter tervéi alapján készült. Közel 200 helyiségének alapterülete több, mint egy hektár. A színházteremben (itt működik a Csokonai Színház és a Művészmozi) van változtatható játéktér, angol fényvető park, 4 nyélvű szimkrontolmács -rendszer 350 fülhallgatóval, műsorokat felvevő és rögzítő zártláncú tv-hálózat, hangstúdió és audiovizuális berendezések sora. Minderről természetesen sdjtelmem se volt, amikor a külső láttvány szépségétől elbűvölve bemasíroztam az épületbe. Azzal a szándékkal, hogy ha törik, ha szakad, erről szakemlber készítette fényképét kell szereznem. A portás először kissé gyanakodott és kérésem alapján újszerű futóbolondnak nézett, de aztán a jó sors elém sodort egy osztályvezetőt, LiltaúsZki Tibor személyében. Az írásomat illusztráló fénykép segítőkészségének köszönhető. Nemcsak debreceni érdekeket szolgáló intézményről, hanem idegenforgalmi látványosságról van szó, mely vezetéssel, csoportosan is látogatható. Jövőre idegenforgalmi tájékoztató centrum nyílik itt. Nem a sok „Tourist” jóvoltából, hanem abból a meggondolásból, hogy a bel- honi idegenforgalom medrének szabályozása egyben közművelődési tevékenység is Amit bajos lenne vitatni. A Kölcsey művélődési központtól az egyetemig vezető út Debrecen talán1 legszebb modern része. A modernséget a belsőépítészetre is értve, mint például a Borsodi söröző 'esétiében. A tervező szintén Mohácsi Péter volt. amit részben azért hangsúlyozok, mert megérdemli, részben pedig mert az üzlet dolgozói ezt természetszerűen tudták is. Emdlletlt jobb, ha nem vagyunk álszem'énrmesek. A turistának a gasztronómiai élvezetek éppúgy fontosak, mint az ilyen jellegű helyi ismeretek. Két éjszakát töltöttem Debrecenben, az utolsó estén a Szabadság étiterem kertihelyiségében vacsoráztam. Ért az igazi debreceniek úgy ismerik, mint a Pál-féle sörözőt. Kifordulva szinte automatikusan néztem a falra, hisz Debrecenben annyi az emléktábla, mint egy jobb nagyiközségben a cégtábla. Itt is volt. Mely szerint 1894-ben e házban kezdte újságírói pályafutását Krúdy Gyulla, mint a „Debreceni Ellenőr” segédszerkesztője. Elsompolyogtam. (Folytatjuk.) ORDAS IVÄN Következő heti filmjegyzetünket a Naplemente délben című új magyar filmről írjuk A művelődési központ és aLenin-szobor esti fényben
