Tolna Megyei Népújság, 1980. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-03 / 206. szám

6 KÉPÚJSÁG 1980. szeptember 3. Asztalitenisz NB I Tolnai VL-Bp. Spartacus 17-8 Ma, szerdán délután 16 óra­kor ismét MNK labdarúgó­mérkőzésre kerül sor. A Szek­szárdi Dózsa NB II-es együt­tese Aparhantra utazik, ott lép pályára a helybeli csapat ellen. Vezeti: Berkes, (Sza­bó I., Kovács S.). Vasárnap megkezdődött az asztalitenisz NB I őszi idé­nye. A tolnaiak mindjárt az első fordulóban az egyik leg­nehezebb ellenféllel, a Buda­pesti Spartacussal játszottak. A tolnai csapat játékosaiban, vezetőiben még elevenen élt a tavaszi budapesti mérkőzés emléke, ahol szoros mérkő­zésen az utolsó játszma dön­tött a tolnaiak javára. Már a hét elején szorgalmasan ké­szültek, bizonyítani akarták, hogy igazi tudásukat, formá­jukat hozva nem jelenthet különösebb gondot a Sparta­cus legyőzése. Az első fordulóban nagy küzdelem és szoros eredmé­nyek születtek. Ezek közül Dudás győzelme volt a legér­tékesebb, Lukács ellen. A második fordulóban ismét látványos mérkőzésekre ke­rült sor, ekkor a hazaiak már jelentős előnyt szereztek. Ezt az előnyt a további fordulók során ismét növelték, ami végül a számszerűen nagy­arányú győzelmet ielentette. Ritkán látható, jó teljesít­ményt nyújtott a Tolnai VL csapata. Azok a nézők, akik ezen az esős vasárnap dél- előttön más programot vá­lasztottak, ugyancsak sajnál­hatják, hogy nem látták a mérkőzést. A csapat valamennyi tagja átlagon felüli teljesítményt nyújtott, küzdenitudásból pe- ■ dig jelesre vizsgáztak. Egyé­nileg a veretlen Balogh Ilo­na volt a legjobb. Látványos és korszerű játékával Kiss Anikó követi őt, aki mind­össze a rutinos Papptól szen­vedett vereséget. Bolvári I. magabiztos játékkal ugyan­csak négyszer győzött. Dudás és Bízó 2—2 győzelmével je­lentős részese volt a csapat jó eredményének. Az ellen­fél elsősorban küzdőszelle­méért dicsérhető. Győztesek: Balogh 5, Bol­vári I., Kiss 4—4, Dudás, Bí­zó 2—2, illetve Gazsi 2, Papp 2, Lukács 2, Faragó, Mohr. A hét végén Székesfehérváron sportolnak A II. sz. Volán olimpiai napja A tamási sporttelepen kel­lemes hírrel lepett meg a pá­lya gondnoka, Bíró Gáspár: — Elkészült az eredmény- jelző táblánk. Tessék várni, mindjárt bekapcsolom — és ezzel elment a vezérlőszobá­ba. Néhány másodperc múl­va kigyulladt a fény, jelezte az időt, illetve a vezérlés alapján az eredményeket. — Ez kellemes meglepetés — mondtuk, mit is válaszol­hattunk volna. Egyáltalán nem olcsó, de a mai modern sporttelepen nélkülözhetet­len az ilyen eredményhirde­tő. Ügy is lehet mondani, együtt örültünk, akik ott né- hányan végignéztük a rög­tönzött bemutatót. Ekkor még alig néhányan voltak, de a lóversenypálya felől kisebb csoportok érkez­tek — már sportfelszerelés­ben. Először nem értettük, miért onnan jönnek, majd kiderült: a Volán tamási ki- rendeltségének telepén öltöz­tek át. A 11. számú Volán Tamá­siban rendezte munkahelyi olimpiáját. A megnyitót For­ró Lajos, a vállalat gazdasá­gi igazgatója tartotta. Ebből megtudtuk, hogy a vállalat­nak sorrendben ez az ötödik munkahelyi olimpiája. A megnyitón többek között ott volt Horváth György, a vál­lalat pártvezetőségének tit­kára, valamint Zágonyi Bá­lint, a vállalati szakszerve­zeti sportbizottság vezetője is. A mindössze kétperces, de a lényegretörő megnyitó- beszédet követően Árvái Fe­renc, a tamási kirendeltség vezetője, a KISZ-esek segít­ségével munkához látott és megkezdődtek a versenyek. A százhatvan résztvevő irányítása nem volt könnyű feladat. Ennek ellenére min­den a legnagyobb rendben ment. Nagyon tetszett, hogy minden sportolónak kötelező volt a futás — mintegy be- melegítésknét. A nők 200, a férfiak 400 métert futottak. Persze, nem időre és nem egyszerre. Üzemegységen­ként, illetve csoportonként. És hadd mondjuk el, hogy a paksi, dombóvári, bonyhádi, szekszárdi üzemegység mel­lett ott voltak még a pince­helyi, a tolnai, valamint a tamási kirendeltségtől, sőt a darabárusoknál dolgozók is. A magatartásukból, fegyel­mezettségükből nem volt ne­héz megállapítani: nekik ez a természetes. Massányi Ma­rót, testnevelő, aki mint ver­senybíró segédkezett, meg is jegyezte: — Ilyen fegyelme­zett, sportszerű társasággal nagyon rég találkoztam. Az indulók között láttunk több ismerőst. Például a paksi üzemegységtől ott volt Németh Bálint, a Paksi Ki­nizsi egykori kitűnő játéko­sa. Tamásiból Mészáros Já­nos, volt labdarúgó, most az ifik edzője, az egész család­tattm. Felsorakoztak a megnyitóra javai kivonult. Felesége kü­lönböző számokban rajtolt — a Volán dolgozója — 8. osz­tályos lánya testnevelőjének, Massányi Marótnak segédke­zett időmérésben. A kispályás labdarúgó­mérkőzések a lovaspályán voltak. Az atlétikai számok természetesen az új sportte­lepen, de ugyanakkor a KRESZ-parkban is vetélked­tek a kerékpárosok. Elég sok számban mérhették össze tu­dásukat az indulók: volt minden csapat részére 4x400 méteres váltó, célbagurítás, tekeverseny, gránátdobás, különböző ügyességi verseny, na meg szellemi totó. — Nálunk már hagyomány lett a sportnap. Eddig évente rendeztük, de úgy tervezzük, hogy jövőre már lesznek elő­döntők is, labdajátékokban. Természetesen egyéb sport- eseményeken is ott vagyunk. Szombaton például Székes- fehérváron a Volán vállala­tok dunántúli sporttalálko­zóján indulunk. Elvisszük a női kézilabda-, a kispályás labdarúgócsapatot, valamint asztaliteniszezőinket és azo­kat, akik atlétikai számokban indulnak. Na meg természe­tesen, a röplabdásokat, hisz nálunk ez a sportág rendkí­vül népszerű — mondta a beszélgetés során Zágonyi Bálint, a sportbizottság ve­zetője. A tamási testnevelőnek tö­kéletesen igaza volt. Ilyen fegyelmezett, sportszerű tár­sasággal ritkán lehet talál­kozni. Jólesett köztük lenni. A szakszervezeti bizottság persze gondoskodott arról is, hogy sportolás után fehér asztal mellett tudjanak szót váltani az egy vállalatnál, de különböző munkahelyen dol­gozók. A pincehelyi tsz lo­vaspályán lévő birkacsár­dájában nagy bográcsokban gulyást főztek és ott volt a közös ebéd. Nyugodtan mondhatjuk: mindenki jól érezte magát sportpályán, a verseny köz­ben éppúgy, mint a fehér asztal mellett. Labdarúgásban a 12 csapat közül Szekszárdi öregfiúk néven indult együttes szerez­te meg az 1. helyet, 2. lett az ugyancsak szekszárdi fel­újítóműhely és 3. a paksi csapat. Csapatversenyben a dombóvári üzemegység lett az 1., majd sorrendben Paks és Szekszárd következett. Mindezt csak a hitelesség kedvéért jegyezzük meg, mert ott a volánosok nem nagyon számolgatták, hányadikak lettek, önfeledten, felszaba­dultan sportoltak. —kas A kötelező bemelegítés Kispályás foci, a Szekszárd—Pincehely mérkőzés Csak a szekszárdiak nyertek Ezúttal is rosszul védekeznek a pécsi lányok a hazaiak ellen SZ. SPARTACUS—PÉCSI ZSOLNAI 14-11 (9-7) Szekszárd, 50 néző. Vezette: Kiss — Szekeres. Szekszárdi Spartacus: Tóth — Simonná, Fritz, Fausztné, Vadászná, Ráczné, Hosnyánszkiné. Cse­re: Varga, Katzemberger, Ka­dosa, Törkölyné. Kihagyott hazai büntető után Simonné góljával megszerezte a veze­tést a hazai csapat. Egyenlí­tettek a vendégek, de az 5. peroben már 4-1-re vezettek a szekszárdiak. Szépítettek a vendégek, majd egy újabb kihagyott hazai büntető után Hosnyánszkiné büntetőből, majd akcióból dobott góljá­val négy gólra nőtt a Sparta­cus előnye. A 18. percben 7-4-es hazai vezetésnél Tóth büntetőt hárított, de csökken­tették hátrányukat a pécsiek. A félidő utolsó öt percében mindkét oldalon két-két gól esett, így 9-7-es hazai veze­téssel zárult az első félidő. A második félidő is hazai góllal kezdődött, majd az 5. percben Tóth ismét büntetőt hárított. Azonban szépítettek a vendégek, majd a harma­dik kihagyott hazai büntető után Vadászné büntetőből dobott góljával 11-8-ra ala­kult az eredmény. A sorozat­ban kihagyott hazai büntetők felhozták az ellenfelet, s a 12. percben 11-10 volt a mérkő­zés állása. Határozottabb lett a Spartacus védekezése, s ez az eredményen is megmutat­kozott. A 15. percben ismét három gólra nőtt a hazaiak előnye. A 18. percben Tóth már a harmadik büntetőt há- -irította, majd Hosnyánszkiné góljával a 23. percben 14-10- re alakult a mérkőzés. A vendégek a 24. percben do­bott góljukkal csökkentették hátrányukat, s 14-41-es hazai győzelemmel fejeződött be a mérkőzés. A mindvégig küzdelmes, iz­galmas találkozón a Sparta­cus megérdemelten nyert. Góldobók: Simonné 5, Hos­nyánszkiné 4, Vadászné 3, Fausztné 1, Fritz 1. TATAI AC—MOZS 21-13 (11-9) Tata, 150 néző. Vezette: Hofbauer és Nemesfalvi. Mözs: Maksz — Koncz, Kláb, Fazekasné, Somorjai, Kurucz, Bagdiné. Csere: Vígh. Mözsi góllal indult a találkozó, majd felváltva estek a gó­lok. Az erősen tartalékos mö- zsiek az első félidőben egyen­rangú ellenfélnek bizonyul­tak, három alkalommal veze­tést is szereztek. A félidő utolsó perceiben húzott el a hazai csapat két góllal, s így alakult ki a 11-9-es tatai ve­zetés. A szünet után a hazai csa­pat nagy erővel támadott, de csak a félidő 10. percében tudta átvenni a játék irányí­tását. A mözsi csapat elfá­radt, cserélni nem tudott és a kínálkozó lehetőségeket sem tudta kihasználni. Így alakult ki a 21-23-as végered­mény. Góldobók: Bagdiné 5, Fazekasné 4, Koncz 2, Somor­jai 1, Kurucz 1. HONVÉD RÁKÓCZI—HŐGYÉSZ 31-20 (14-12) Hőgyész, 200 néző. Vezette: Godula, Kertész. Hőgyész: Vadász — Nándor II., Gábor I., Tili, Teimel, Nándor I., Németh. Csere: Fritz, Tisza, Tancsa, Gábor II. Gyors ven­déggóllal kezdődött a mérkő­zés, majd ismét a honvédcsa­pat volt eredményes. Ezt kö­vetően egy hazai büntető­gól, majd egy vendégakció ismét eredményes volt. A ha­zaiak ismét büntetőből sze­reztek gólt. Az első félidő 10. percéig kiegyenlített játék folyt, a vendégek csak egy góllal vezettek (4-3). Ekkor több lehetőség nyílt az egyen­lítésre, de a büntető is kima­radt. A vendégek átvették a játék irányítását és a félidő közepére ötgólos előnyre tet­tek szert. Feljött a HSC, si­került valamit ledolgozni hátrányukból, hét gólt lőttek, míg az ellenfél csak hármat. A második félidő elején még volt a hőgyészi gárdának néhány felilángolásia', de egyenlíteni nem sikerült. Ez­után fokozatosan visszaestek, elsősorban védekezésben hi­bát hibára halmoztak. így a Rákóczi könnyedén nyert. A csapat nagyon érezte Kere­kes és Galambos hiányát. Jók: Gábor I., Nándor I., Né­meth. Góldobók: Gábor I. 8, Nándor 5, Németh, Nándor II., 2—2, Dili, Tisza, Tancsa. Hírek A Mözsi Tsz SK NB Il-es női kézilabdacsapata ma, 15 órakor bajnoki mérkőzést játszik a Győ­ri Élelmiszer együttesével, a mö­zsi pályán. * A Szekszárdi Spartacus asztali- teniszezői megkezdték az őszi szezont. NB II női: Szekszárd— Budapesti Hídépítők 8-8. Győz: Pintér, Mack 3-3, Hahn, Schäff­ler 1-1. NB II férfi: Szekszárd— Kőbányai Lombik 11-5. Győz: Heronyányi, Holcz 4-4, Vincze 2, Mernyei. Ajkán, az ifjúsági ökölvívó- versenyen 22 egyesület küldte szorítóba fiataljait. Megyénket a dombóvári és a paksi ökölvívók képviselték. Helyezésük. Lég- súly: ...2. Dorogi (Paks). Váltó­súly: ...6. Erős (Paks). A dom­bóvári Orsós légsúlyban 6., vál­tósúlyban Szántó 2. Nagyváltó­súlyban Bogyó, szintén Dombó­vár, a 3. helyen végzett. Cselgáncs: Szombaton Szek­szárdim, a Tanítóképző Főiskola tornatermében kürül sor a Pan- nónia-kupa felnőtt cselgáncs rangsorversenyre. Kezdés: 10 óra. Ma: MNK

Next

/
Thumbnails
Contents